A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-13 / 16. szám
Fájdalmasan szép történetet kell most papírra vetnem. Mosolygós, feketeszemű, barna fiatalember, aki elmondja. A tiszta szobában ülünk, édesanyja, édesapja is velünk van. Szavai nyomán újra átéljük az eseményeket a fordulópontoknál, amikor még más irányt is vehetett volna a cselekmény, visszafojtott lélegzettel figyelünk hátha ... ... de nem, a valóság megmásíthatatlan, csak az elviselés hogyanját választhatják meg. S ök jól választottak. A lehető legnehezebb, de mégis a legszebb, a legjobban járható, a legcélravezetőbb útra léptek. — A végzetes dátum, a huszadik születésnapom, 1974. június 24-e volt. Akkor meg is halhattam volna, de újjászületésem kezdődött. Munkával töltöttem azt a napot is, mint máskor. Csak estére terveztünk a barátaimmal egy kis kiruccanást. Kazánsamottozó vagyok, a Slovnaft egyik kéményét szereltük, egész nap a magasban dolgoztam. A munkaidő a végéhez közeledett, de a munkát be kellett fejezni, ráhúztunk egy kicsit. Már-már úgy nézett ki, semmi sem lesz az esti programból. Kiértünk az állomásra, jelentették, hogy a vonat húsz percet késik. No, gondoltam, megiszom egy sört, leöblítem a fáradtságot, meg ünnep is van. A közeli büfébe mentünk, nem időztem sokáig, hátha mégis hamarább jön a vonat. Úgy száz-százötven méterre lehettem az állomástól, amikor kiindult a szerelvény. Futásnak eredtem, be is értem. Jobb kezemben volt a táskám és a jobb kezemmel kaptam el a feljáró korlátját. Nagy lendületet véve, felugrottam. Abban a pillanatban ért a vonat a váltókhoz ... Tán a szorításom volt gyenge, tán a táska akadályozott... Nem bírtam megtartani magam. A vonat alá kerültem. Mindkét lábam és a fél karom ott maradt. Húsz percig feküdtem az állomáson élet-halál között. Tízszer műtötték, mire rendbe jöttem. A hátgerincemet Pista bácsi, a csontkovács rakta helyre. Egy év múlva kaptam lábat. Először csak hátrafelé tudtam menni. Nem volt erőm és nem volt önbizalmán. Nagyon nehéz volt újra megtanulni járni. Nagyon kis felületre nehezedik a test súlya. Lassan-lassan megerősödtem, megizmosodtam. Bírok járni és ülni. Nem veszélyes, csak kellemetlen. Hányán vannak olyanok akik kisebb „kellemetlenség" miatt életkedvüket veszítik ? Siránkoznak és kilátástalannak látják a helyzetüket. Hány szülő van, aki a nem kedvére való házasságkötés miatt eldobja gyermekét ? Emberek, akiket a pénzszerzés démona elvakít, családok, ahol az italozás megszüntet minden emberi kapcsolatot, figyeljetek és tanuljatok! Némethék, Nagyabonyban (Veľké Blahovo) összefogtak. Melléjük állt a rokonság, az ismerősök, az egész falu. A barátai nem hagyták cserben Lászlót. — Nincs olyan helye az országnak, ahol ne lettem volna. Mindig jönnek, és én mindig velük megyek. Sportolni kezdtem a Parasport országos és nemzetközi bajnokságok résztvevője voltam. Szombathelyen gerelyhajításban aranyérmet szereztem. Részlet egy ismerős szavaiból: — Hódosban (Vydrany), Abonyban nem lehet bál önélküle. Az akkumulátoros kocsijával átjön, a kultúrházban fönntartott helye van. Fölvisszük a lépcsőn, bent már maga közlekedik. Nagyon közvetlen és közkedvelt ember. Egy másik vélemény: — Egy kézen járva kijött a kavicsgödörhöz, ahol a többi fiatal strandolt. Ott szórakozott velünk. Tudod mekkora távolság az? Úgy másfél-két kilométer is lehet! Hatalmas erő és akarat lakik abban az emberben! A szobából Némethék és László büszkeségében, az üvegházba vezetett az utunk. — Pár nappal ezelőtt még csupa virág volt itt minden. Olyan szépet én még az életben nem láttam. Szegfűink nyolc színben pompáztak. A nőnap alkalmából leszedtük, de szépen bimbóznak. — Miért éppen a szegfűtermesztés mellett döntöttek? — Mert ezzel nincs sok fizikai munka. Inkább szakértelem szükséges az eredményes termesztéshez. És szeretem a virágokat. Minden napra ad elfoglaltságot. Ha nagyobb munka akad, jönnek a barátok és segítenek. — Hogyan tanulta a termesztés fortélyait? — Könyvből és tapasztalatszerzéssel. Itt is a barátok segítettek. Elvittek más termelőkhöz, akiknél megfigyelhettem hogyan dolgoznak, mivel permeteznek. — Más növénnyel nem foglalkozik? — Vettem egy házat, annak a kertjét is be kellett ültetni, ha már dolgozunk vele, legyen értelme. Volt egy haverom, aki segített. Paprikát ültettünk. Annak a kezelése sokkal könnyebb, mint a szegfűé. A szegfűtermesztésböl szerzett tapasztalatok hasznomra váltak. Jórészt már ismerem a betegségeket, no, nem mindent, csak nagyjából. A szüleim mindenben segítenek. A szedést, az öntözést ök végzik. — A fiam a permetanyag beszerzését, a permetlé bekeverését, a termesztés szakmai irányítását intézi — igy az apa, Németh József. — A bolti elárusítók már jó ismerőseim, csak dicsérni tudom őket — toldja meg a fia. — Mi is úgy élünk, mint más család. A férjem is, én is nyugdíjasok vagyunk. Reggel először boltba megyek, megveszem a reggelire valót, az ebédhez szükséges kiegészítőket. Utána kitakarítok, megfőzök, délután az üvegházban dolgozom — szól az anya, Németh Anna. — Nyáron hajnalban kezdünk, tízigtizenegyig, amíg elviselhető a meleg, itt vagyunk' — mondja László. — Megtérült e már az üvegházba befektetett pénz? — Ó nem, dehogy! Nagyon sokba került a megépítése, de számunkra nemcsak a haszon a cél. Ezáltal mindhárman értelmesen töltjük el a napot. S ez önmagában elegendő! Az akarat az, ami minden kudarcon, minden bajon átsegíti az embert. A szilárd jellem, a józan ész, a lehetőségek pontos felmérése a legnagyobb bajból, a legkilátástalanabb helyzetből is kivezet. Az optimista, jókedvű barátot nem hagyják el a társai. Az ilyen nem kerül a perifériára, hanem megtalálja helyét az életben. Cselekvésével — legyen bár mozgásában korlátozott — értelmet ad minden napnak. RSTER MAGDA Kontár Gyula felvétele 4
