A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-04-13 / 16. szám

„Százöt. borsózöld Skoda.1" Felbúgott hát a szirénánk, megpördült a kék fény és nekilódultunk. Alig pár száz méterrel anább utói is értük a vagánykodó sofőrt. Most már mi vágódtunk élesen az ő kocsija elé, hogy megállásra kényszeresük. Fehér Tibor haragosan kérdő tekintete láttán a Skoda vezetője tanácstalanul megrázza a vállát, és mentségképpen körülményes ma­gyarázatba fog: — Kissé elméláztam a volán mellett, csak a rádió épületénél vettem ész­re, hogy eredetileg más irányba akartam menni. Hogy ne kelljen körbeutaznom a fél várost, hát szembefordultam. Mit csináljak, emberek vagyunk... Ezt nem vitatja a közlekedési rendőr sem, de azért a szonda mindenképpen előkerül. A vétkes sofőr — szerencséjére — nem ivott, ám agresszív, tolakodó vezetéséért, az irány­­változtatás és az előzés alapvető szabálya­inak durva megsértéséért azonban Így is felelnie illetve fizetnie kell. Az intézkedés után továbbindulunk, hogy személyesen győződhessünk meg a Gott­­wald téren, az SZNF hidra vezető sugárúton és a Ligetfaluban (F’etrzalka) ellenőrző közle­­kedésrendészek munkájáról; majd visszaér­ve a Duna bal partjára, a sűrű forgalmú Smidke úton azt tekinthetjük meg, hogy a forgalmisták miként fognak pisztolyt az au­tósra. Persze, nem lőfegyvert, hanem radar­pisztolyt. A kétszintű kereszteződés után egy kőhajításnyira ugyanis tábla jelzi a kötelező sebességet, de elvétve akad, aki megtartja a negyven kilométeres korlátozást. — Pedig nem véletlenül került oda az a tábla. Az út ugyan négysávos, széles, közé­pütt azonban két vágányon is villamos jár, ezért az utca teljes hosszában jelentős a gyalogosforgalom. Igaz, az átkelésre minden megállónál ott a zebra, de a gyalogosok sem jobbak a Deákné vásznánál, azaz az autó­soknál ... — magyarázza tréfára fordítva a szót Fehér Tibor. A radarpisztoly mellé állva egy percet sem kellett vámunk, s máris gyorshajtót jelzett a műszer: ötvenhárom kilométeres sebesség­gel közlekedett a BAD 30—22-es rendszá­mú kocsi. Körülbelül száz méterrel arrább rögtön lendült is a járőrcsoport egyik tagjá­nak keze. a szabálytalankodó vezető pedig kereken 100 koronányi helyszínbírságot fize­tett a sebességtúllépésért. Zokszó nélkül, mert a fölösleges ellenkezés, vitatkozás, alaptalan fogadkozás bizony ennél is szigo - rúbb ügyintézést eredményezhet. Megfigyeltem: ezalatt a másik oldalon autózók kis köröket rajzoltak ujjúkkal a leve­gőbe, esetleg fénykürttel jelezték a szembe­jövőknek, mi vár rájuk a közelben. Azok „Jó napot, közúti ellenőrzés!" zöme egyből szót fogadott: a táblával jelölt szakaszon valóban harmincöt-negyven kilo­méteres sebességgel gurultak — ám ahogy elhaladtak a közlekedési rendőrök mellett, azonnal fölpörgették kocsijaik motorját. — Nem az a célunk, hogy úton-útfélen kasszírozzunk — tájékoztat Fehér Tibor —, hanem az, hogy megbüntessük a szabálysér­tőket és a jelenlétünkkel legalább a csúcs­­forgalom óráiban biztosítsuk a sebességkor­látozás betartását. Egyébként a mozgalmas József-nap ellenére lényegében nyugodt a forgalom, úgy tűnik, elterjedt már a razzia híre. Bár máskor is a maihoz hasonló, nyu­godt szolgálataink lennének — sóhajt a zászlós, miközben járőrkocsink rövid ideig újra a belváros utcáit rója, majd a Komárom­ba (Komárno) vezető út felé indul, ahol egy további járőrcsoport méri az arra haladó gépkocsik sebességét. Igaz, a forgalmi kihágásokban és egyéb sza­bálysértésekben jártas közlekedésrendész­­nek békésnek, nyugodtnak tűnik a forgalom tempója, a riporternek mégis soknak látszik a razzia folyamán osztott helyszínbirság. Fő­képpen a gépkocsik hanyag műszaki állapo­táért, rossz gumikért, környezetszennyezé­sért, az autók villamossági berendezéseinek hibáiért büntettek dél óta legtöbbet a rend­őrök, de azért — sajnos — egy-két ittas vezető is akad. Az egyiket a belváros kellős közepén, a másikat a gyorshajtók népes táborából szűrik ki a rendőrök. — Piros Dacia, kilencvenöt — szólt a mik­rofonba Sidó Béla főtörzsőrmester, amikor a Gagarin út legvégén felállított sebességmérő radar mellett elszáguldott az imént jelentett kocsi. — Ez az útszakasz zárt terület még a javából, ekkora sebességtúllépésért akár a jogosítványát is bevonhatják a kollégák! — magyarázta gyorsan, miközben a műszer jelzőjét figyelte. Aztán hirtelen élénkre vál­tott a hangja: — Százöt, borsózöld Skoda — diktálta a rádióba az adatokat a jó szemű rendőr, majd hozzátette: — Pontos, megbízható ez a mű­szer. Szükség van rá, mert az utóbbi időben bizony sok a száguldozó. Emlékszem, évek­kel ezelőtt közlekedésrendészeti szenzáci­ónak számított, ha valaki százzal pörkölt Bratislava utcáin. Napjainkban viszont olyan vagányok is vannak, akik az autópályákon megengedettnél is gyorsabban hajtanak a belterületeken. És az sem ritkaság, hogy a gyorshajtás egyben ittassággal párosul. Hiába, úgy látszik a gyakorlat a rendőri szakmában is aranyat ér. Pillanatok alatt kiderül ugyanis, hogy a borsózöld Skoda tulajdonosa, egy bankhivatalnok, a nap fo­lyamán nemcsak az íróasztalán heverő ira­tokba pillantgatott, hanem a pohár fenekére is. * — Igaz, gyorshajtásért állítottuk meg, de hajlandó belefújni a szondába is? — kérdezi a közlekedési rendőr, amikor emberünk elő­­kecmereg a kocsiból. — Uraim, fölösleges... — próbál kedé­­lyeskedni a tetten ért tisztviselő. — Ószintén bevallom, hogy hat tizenkettest, három deci vörösbort és két fétdecit ittam. Minek tönk­retenni egy vadonatúj szondát, úgy is vér­­vizsgálat lesz a dologból... Igaza volt, mert járőrkocsiban folytatta útját. Hogy pénzbírság vagy ennél szigorúbb büntetés lesz-e a dolog vége. azt első fokon a közlekedésrendészeti felügyelőség, esetleg a bíróság dönti majd el, A közlekedésrendészek forgalmi razziája, a szóban forgó napon, este nyolcig tartott, utána a készültségi szolgálat rendőrei vették át a fokozott ügyeletet. Volgánk a kivilágított, esti utcákon már a rendőrkapitányság épülete felé tartott, ami­kor megkérdeztem Fehér Tibort: egy forgal­mista vajon szívesen használja-e a sípot? — Nézzék, a síp éles hangjára autós és gyalogos egyaránt felfigyel, minden tekintet pedig a szabálytalankodóra szegeződik. En­nek mindenképpen megvan a maga nevelői hatása — magyarázta a sokéves gyakorlattal bíró zászlós. — A forgalmi rend azonban csak a vezetői szokások javításával, a fegye­lem megszilárdításával, illetve a fokozott köz­úti ellenőrzések hatására javul. Egyetlen délután is elegendő volt ahhoz, hogy kitapasztaljam: mindezek nélkül tény­leg hiába szól újra meg újra a rendőrsíp. Bizonyításképpen 48 órával később kéz­hez kaptam a József napi „próbatétel" köz­lekedésrendészeti statisztikáját: 1984. már­cius 19—20-án Bratislavában 23. Szlovákiá­ban pedig 87 baleset történt. A súlyosan sebesültek száma kilenc volt. ketten pedig meghaltak. Az anyagi kár több tízezer koro­nára rúg. Az egészség, az élet pedig egyszerűen pótolhatatlan. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Prandl Sándor Hétvégi levél Ünnepeltünk. A CSEMADOK Központi Bizottsá­ga. járási és városi bizottságai, valamint hely szervezetei megemlékeztek a szövetség meg­alakulásának 35. évfordulójáról. A megemlékezés egyben számadás is volt. Számadás arról, hogy 35 éve honnan indult és a máig megtett úton hova érkezett a CSEMADOK. A mérleg kedvező. Azt mutatja, hogy a CSEMADOK nagy utat tett meg. Néhány — főleg az 1968—69-es válságos években elkövetett „kilengéstől" eltekintve — jó munkát végzett. Teljesítette azt a feladatot, amelyet létrehozója, Csehszlovákia Kommunista Pártja számára már az indulásakor meghatáro­zott. Harmincöt éve kulturális egyesületként jött létre, de — nagyon helyesen — nem zárkózott magá­ba, nem vált egy szűk kör tevékenységi fórumá­vá. Szerepét rugalmasan értelmezte. A kultúra eszközeivel mindig azt a munkát végezte és ott tevékenykedett, ahol szükség volt ró, amely munkát a konkrét helyzet, a közösség érdeke, a társadalmi haladás igényelt. Indulása egybeesett a szövetkezetesítés meg­kezdésével. így már első lépéseikor nemcsak ismeretterjesztő előadásokat és kulturális műso­rokat tartott. Azon fáradozott, hogy a dél-szlo­vákiai parasztság megértse az idő szavát, vállalja az újat, alakítson szövetkezetét, legyen a szoci­alista falu, a szocialista mezőgazdasági termelés egyik megteremtője. Törekvése eredményesnek bizonyult. Tagjai — az országban elsők között alakítottak egységes földművesszövetkezeteket. És példásan dolgoz­tak mind a szocialista mezőgazdaságban, mind más vonalon. Az ötvenes években kibontakozott szocialista munkaverseny keretében tagjai közül számosán újítóként, élmunkásként, a szocialista munka úttörőiként dolgoztak. Cselekvő hazafi­­ságból azzal mutattak és mutatnak ma is példát, hogy a gyakorlatban érvényesítik Csehszlovákia Kommunista Pártjának a politikáját, jó munkával, elkötelezett magatartással segítik a fejlett szoci­alista társadalom építését. A helytállásról talán az mond a legtöbbet, hogy az egykori nincstele­nek, a volt agrárproletárok, akik 35 éve nagyon kezdetleges eszközökkel fogtak hozzá a szoci­alista mezőgazdasági termeléshez, ma — a gabonafélék termesztésében elért 60, sőt 70 mázsás hektárhozamokkal — nemcsak orszá­gos, hanem európai viszonylatban is élen járnak. A proletár nemzetköziségre és a szocialista hazafiságra nevelés ügyét azzal támogatta és támogatja, hogy a nemzeti-nemzetiségi kultúra terjesztésével párhuzamosan terjeszti és nép­szerűsíti a szlovák, a cseh, a szovjet és a többi szocialista és haladó kultúra értékeit, összegyűjti és közkinccsé teszi a népművészet és a mun­kásmozgalom hagyatékát. A múlt történelmi és kulturális örökségéből azt emeli ki, és azt tekinti követésre méltónak, amelyben a dolgozó nép küzdelme, a Csehszlovákiában élő nemzetek és nemzetiségek barátsága és egymásrautaltsága fejeződik ki. Szorgalmazza a szocialista életmód, életforma és magatartás kialakítását, a közéleti aktivitás fejlesztését, a szocialista eszmékkel való értelmi-érzelmi azonosulást. Azt tekinti egyik legfontosabb feladatának, hogy elősegítse a széles látókörű, nagyműveltségű szocialista szellemiségű ember kialakítását. E nemes cél érdekében érdemes odaadóan dolgozni. 3

Next

/
Thumbnails
Contents