A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-06 / 15. szám
Ebben az esztendőben bizony jócskán akadt még dolga a jéggel Mátyásnak, hiszen nemcsak február végén, de márciusban is megtapasztalhattuk ezt azokon a síkosból latyakossá váló, majd alkony tájt ismét deresedő erdei utakon, amelyek például a Szepesség fabirodalmában vezetnek sílesikló pályákhoz, kísérleti faiskolákhoz, favágók munkahelyéhez s az erdei munkások enyhelyéhez is — hogy ezzel az ősi szóval éljek —, ahová eső, hirtelen kerekedett hófúvás, fagyos téli szél vagy nyári zápor elől behúzódhatnak; ahol szárítkozhatnak, melegedhetnek, mosakodhatnak s erőt gyűjthetnek a további munkához ... Manapság már zömmel betonozott, vagy legalábbis makadám utak ezek, nem holmi lóbuktató erdei ösvények, amelyek a Hernád völgyéből a Glac-fennsík, a Menedékkő (Kláštorisko), a Prédikálószék (Kazateľnica), a Holló-szikla (Havrania skala) felé vezetnek. Persze, nem a kényes izomzatú autósoknak épült utak ezek, hanem az erdészeknek, akik az év tizenkét hónapjában az erdő gyarapításával, a sarjerdők nevelésével, a fakitermeléssel foglalkoznak. Suchá Bélának, azaz Száraz Fehérvölgynek titulálják mostani uticélunkat, ahová Matula Tibor kerületvezető erdész kalauzolja a riportert. A gyaloglás pedig nagyszerű alkalom arra, hogy az erdőről, az erdők szeretetéről, hazánk területének harmincöt százalékát borító farengeteg sokirányú hasznáról s ennél is több gondjáról beszélgessünk. — Amikor én kezdtem a pályámat, az ötvenes évek legvégén, a favágók még öt meg tíz kilométeres gyaloglásokkal kezdték a napot — tűnődik a múltba pillantva az érett férfikor delelőjén járó erdész, azután sorolni kezdi az elmúlt esztendők változásait. Újra fölemlíti például az utakat, ami lehetővé tette, hogy a fejszék és a motorfűrészek közötti különbségről, a kérgező- és szállítógépekről. Ezek a masinák szinte forradalmasították az erdészetet, úgyhogy egy-egy erdőkerületben ma hatvan-hetven ember végzi azt a munkát amit néhány évtizeddel ezelőtt még háromszáz fuvaros és másfélszáz favágó végzett. Sőt, a fuvarosok zöme el is tűnt, helyükre traktorok és vontatók álltak; a derék lovakat legföljebb a gépek által megközelíthetetlen terepen használják. Lépdelünk az ősszel hullott avaron, és Matula Tibor elmondja, hogy családjában nemzedékről nemzedékre öröklődő mesterség (vagy inkább szenvedély?) az erdészkedés, a favágás. A dédapja, sőt talán még az ükapja is erdei munkás volt... Csoda hát, ha neki is — mint a hegylakóknak általában — szinte vérében van a faültetés és szinte testvérének érzi a természetet. Az erdőben él. nemzedékről nemzedékre öröklődött benne az e munka iránti szeretet és ügyesség. Ő már okleveles erdőmérnök, de a természet iránti szeretetét nem a diplomával, hanem apáról fiúra szálló örökségként kapta. Az ő irányításával telepített facsemeték gyökerével, a múló évek során, egy-egy darabot mintha a szivéből is a földbe ültetett volna. Nő is keze nyomán az erdő, széltében és magasságban terebélyesednek az apró sarjak éretlen zöldjének selymes árnyalataiban tarkálló facsemeték, ám az általa gondozott „öreg" fák is egyre szebbek, egyre magasabbak. Javarészt az erdőben él, ismeri és érti annak minden neszét, zaját, sóhaját. Az erdei ösvényeken bandukolva, vagy a GAZ terepjáróban ülve el-elnézegeti az elődök által nyolcvan-száz éve telepített erdőrészeket; s közben az is eszébe jut, hogy a természet majd az utódoknak érleli azt az erdőt, melynek magvait ma ő ülteti. — Saját munkájából az erdész nem sokat láthat, hiszen régen az örök vadászmezőkön jár már, amikor az általa telepített fák még csak életük delét élik ... De azért ha újrakezdhetném, csak erre a pályára igyekeznék — mondja halkan. — Miért? Tréfára fordítja a szót: — Hogy a saját szememmel is láthassam, nem volt hitvány telepítés, silány növesztés, nem ment tönkre idő előtt amit ültettem. Hogy lássam, nem kell féléretten, cingáran kivágni az elsatnyult facsemetéket... Az erdész mukájához biztos eligazítást nyújtanak azok az üzem- és ütemtervek, amelyek a fásítások, telepítések, illetve az ehhez helyet csináló fakitermelés menetrendjét szabják meg. Mert a korszerű erdő fogalmába akarva-akaratlanul beletartozik a turizmus, az üdülés és a fakitermelés is, össze kell egyeztetni a vadászatot és a vadvédelmet; érzékelni kell az ellentmondást a gyalogos és az autós turisták között, egyensúlyt teremteni a kirándulók és a vadászok, az erdőgazdálkodás és a tájfejlesztés, sőt még a tájesztétikum sajátos érdekei között. És ha ehhez még az egyre aktuálisabbá váló környezetvédelem kívánalmait is hozzáveszem, akkor bizony egy-kettőre kiderül, hogy nagyon nehéz és nemkevésbé felelősségteljes munka a gyertyánok, a tölgyek, a bükkök és a fenyvesek gazdájának lenni... Mert elegendő például, hogy egy olyan szokatlanul langyos december vagy január jöjjön, mint az idei télen, s ilyenkor bizony nemcsak a természet megszokott rendje bolydul meg, hanem sárban meg latyakban is kell dolgozni. A faváaók és az őket irányító erdészek számára ez azt
