A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-06 / 15. szám
Sajátos középkori épületegyüttest őriz a csehországi Cheb főtere. A képen látható háztömb neve Spalíőek (= botocska). Egykor szatócsok éltek és dolgoztak itt. Esztétikaóra ... Mtszd újra, Anna! Most már nyert ügye van: egymás után kétszer is tízes találatot ért el. Először Mészáros Gyula filmjében, másodszor a Woody Allen-darabban. Götz Anna neve felkerült a tehetséges pályakezdők listájára. Aki nem ismeri őt, pöttyös könyvek álmokat szövögető naivájának tarthatja vagy félszeg, tartózkodó lánynak, aki csak a háttérben érzi igazán jól magát. Aki viszont ismeri vagy legalább egyszer elbeszélgetett már vele, tudja, hogy a látszatnak az ő esetében sem szabad bedőlni. — Álmodozni nem szoktam, de mások életébe könnyen beleélem magam. Anyám francia tolmács, apám színházi ember; én ezt a pályát kívülről, belülről egyformán ismerem. Gyerekkorom legszebb élményei is a színházhoz kötnek: rendszeresen jártam operába, hangversenyekre; emlékszem, a Bohéméletről és az Angelika nővérről mindig fejbekólintva mentem haza. Később azt vettem észre magamon, hogy Bruegel meleg és mély színei, sürgő-forgó alakjai ugyanúgy megérintenek, mint a tragikus sorsú Puccini-hősök. De ha most belegondolok: tulajdonképpen mégis a zenén keresztül jutottam el a színházig. Öcsém klarinétozik, én éveken át hegedülni tanultam, aztán a hárfa volt a mindenem, most meg a gitár a kedvenc hangszerem. Szóval tudatosan készültem erre a pályára. Anyám nem szólt semmit, nem biztatott, de lebeszélni sem akart, apám viszont még akkor sem nyugodott meg, amikor felvettek a főiskolára. Százszor, ezerszer elmondta már, hogy kevés a boldog színész, és ki tudja, rám milyen sors vár. — Az első meglepetés akkor ért, amikor megkaptam a Házasság szabadnappal című film egyik főszerepét. Ma is pontosan emlékszem a próbafelvétel napjára: rajtam kívül még hat főiskolás lány feszengett a műteremben, de a legjobban, azt hiszem, én voltam begyulladva. A többiek ugyanis betéve tudták a szerepet és csak azért reszkettek, hogy megfeleljenek. Én egy szót sem tudtam a szövegből, nekem elfelejtették elküldeni. Tíz percem volt rá, hogy bemagoljak néhány mondatot, és már oda is állítottak a felvevőgóp elé. Biztosra vettem, hogy nem fog sikerülni, hiszen jóformán csak a szövegre koncentráltam. Aztán mégis mellém szegődött a szerencse. Hogy milyen lány ez a Mici? Mindig az ellenkezőjét teszi annak, amit gondol és csak azoknak nyílik meg, akiket ismer. Az utóbbi rám is érvényes. Én egy idegen emberrel nem tudok puszipajtás lenni. Engem nem lehet csak úgy hátbaveregetni. — A forgatás egyszerűen ijesztő volt számomra. Hiába készültem fel otthon egy jelenetre, azt a helyszínen tíz részre bontották. A kiborulási jelenetemet pedig a végéről vettük fel. Először toporzékoltam, aztán eljátszottam, hogy megbántottak. Most már tudom, hogy így is jól sikerült, de munka közben teljesen el voltam kenődve és elképzelni sem tudtam, hogy lesz ebből egy ív, egy érzelmi folyamat. — A második meglepetés: Barbra. Nem akartam hinni a szememnek, amikor felfedeztem nevem a Vígszínház próbatábláján, hogy szerepet kaptam a Játszd újra, Sam-ben. Klassz lány ez a Barbra! Ugyanolyan szertelen, ugyanolyan szétszórt, mint a férfi főhős. És mit ad az ég: ebben a lányban is magamra ismertem. Mert ha felborul valami, azt én döntöm fel. Ha összetörik valami, azt én verem le. Barbra szerepe egyetlen csodálatos villanás a színpadon: ingben, mezítláb állít be Allenhez, mert telefonálni akar, s közben egymásba szeretnek. Van ilyen ... — Álomvilág? Nem, egy percig sem hiszek benne. Csak abban bízom, hogy az idő nekem dolgozik. Hogy lehetőségeket kapok és megmutathatom, mit tudok. Ha nem sikerül, abbahagyom. Nem akarom szaporítani a rossz, sikertelen színészek sorát. Két-három évet adtam csak magamnak, addig úgyis kiderül: erre a pályára születtem-e vagy nem? Most még fogják a kezem. Vigyáznak rám. SZABÓ G. LÁSZLÓ (Markovics Ferenc felvétele) 9
