A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-03-30 / 14. szám

be, amelyek olykor egy-egy percre megállítanak.

Amikor e képriport anyagát készítettem többször bebarangoltam a város utcáit. Fényképeztem mindazt a szépet, értékeset, maradandót, amit az elmúlt évszázadok, évtizedek, évek, napok létrehoztak. Több tekercs filmet kifotóztam, s magam is meglepődtem, mennyi rengeteg figyelemre érdemes ház, épület, köztéri szobor, művészeti, kulturális érték van körülöttünk. Épp ezért volt nehéz a válogatás, s épp ezért e két oldalon lehetetlen a teljesség igényére törekedni. Végigjártam a történelmi belvárost, többször benéztem a régi és új színházakba, múzeumokba, művelődési házakba, voltam az új lakótelepeken. A gyors tempójú lakásépítkezés mellett alig marad idő, energia, pénz az egyediségre, a formatervezésre, a míves munkára — ám még ilyen körülmények között is látni íttott egy-egy szépen elrendezett parkot, játszóteret, a térbe beillő hangulatos szobrot. Sőt, egyes peremvárosi lakótelepeken már a toronyházak falait is művészek tervezik, festik hangulatosabbá, vidámabbá téve a beton egyhangúságát. A belvárosi utcákat róva is örömmel tapasztalja a járókelő, hogy egyre több tűzfalra kerül színes, ötletes reklám, különféle felirat, rajz. A szürkeséget, az egyszínüséget — ha még csak elvétve és nagyon lassú ütemben is — de már kezdi felváltani a változatosság, a tarkaság, a vidámság. Tudom, változtatáshoz nemcsak szemléleti változásra van szükség, hanem pénzre is. A társadalomnak egyik értékmérője (is) lehetne az, hogy mennyit költ, mennyit tud költeni a kultúrára. A mai világban egyáltalán nem lebecsülendő tény, hogy szűkös kereteink között is egyre-másra épülnek az új művelődési otthonok, amelyek belső tereit fantáziadús tervezők igyekeznek ízlésessé, hangulatossá, korszerűvé varázsolni. A város — Bratislava — egyik ilyen legújabb büszkesége a Ruzinov nevet viselő művelődési otthon, amelyet alig két hónapja adtak át a nagyközönségnek. Belső térkiképzése modern, hangulatos, nagyvonalúságra utaló. A város lakói tömegesen jártak csodájára. A művészet, a kultúra valahol itt kezdődik: legyen vonzó, érdeklődésre számot tartó, váltson ki visszhangot, legyen hatása!

Újra rügyfakasztó tavasz van a Duna partján, a megfakult színek újra természetes szépségükben pompáznak. Évfordulóra készülünk: a város 39 évvel ezelőtt kezdte írni új történelmét. Helyénvaló számba venni mindazt, amit ránk hagytak a századok. Értékeinket, amelyek körülölelnek, akarva-akaratlanul formálnak bennünket, melyek életünk részei lettek. A számvetés legyen tárgyilagos. E már-már négy évtized alatt nem kevés, amit létrehoztunk, ám mégsem szabad még elégedettnek lennünk. Szükség lenne több, sokkal több színre az életünkbe. Több vidám, színes tűzfal és hangulatos lakótelep, több zöld, több park, köztéri szobor és múltat megőrző régi utca kellene — amire majd unokáink is büszkeséggel tekinthetnek.

Sok minden kellene még, s bizonyára lesz is, de legalább ugyanolyan fontos az is, hogy amink van, azt becsüljük, óvjuk, szeressük. Hogy ne rongáljon értékeket az emberi butaság, a közöny, a felelőtlenség. Vagy ha úgy tetszik: a müveletlenség.

Szép ez a város. Szép.

Süt a nap, rügyeznek a fák, zöldéit a park, hömpölyög az embertömeg az utcán. Április 4-e van, a város felszabadulásának ünnepe.

KÉP ÉS SZÖVEG: Z. J.

13