A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-23 / 13. szám
Dolgozni (és tanítani) csak pontosan, szépen ... • Március 28: a pedagógusok napja • Beszélgetés dr. Fodor Zoltánnal, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma Nemzetiségi Osztályának vezetőjével természetes jelenség, hiszen a hivatalokban, gyárakban és más munkahelyeken sem azonos az összes dolgozó teljesítőképessége. Nyilvánvaló, hogy az iskolák eredményessége, azaz a diákság érvényesülési aránya a pedagógusok rátermettségétől, igyekezetétől és lelkesedésétől függ. Jó fokmérője ennek a középiskolai, illetve az egyetemi és főiskolai felvételik eredményessége. Ebből a szemszögből vizsgálódva elmondható, hogy a középiskolai felvételik követelményeinek a jelentkezők zöme megfelel, a főiskolákra való bejutás aránya viszont korántsem mondható minden igényt kielégítőnek. Ez azt jelzi, hogy több részterületen is vannak tartalékaink. Első helyen az egyes tantárgyak közötti egyensúlyteremtés igényét említeném, hiszen az anyanyelvi oktatás eredményessége, a szlovák nyelv elsajátításának fontossága és a matematikaoktatás hatékonyságának növelése egyformán lényeges tantervi követelmény. A korszerű és kiegyensúlyozott szintű oktatás feltételeinek biztosítása az iskolák igazgatóságának elsőrendű kötelessége. — Konkrétabban szólva mire gondol ? — Az utóbbi esztendők eredményeiből kitűnik, hogy a tanulók nyelvi felkészítésében sikerült előrelépnünk. Jelenleg az anyanyelvi nevelés és a természettudományi tantárgyak összpontosítottabb oktatása tűnik aktuális feladatnak. A nagyobb eredményesség érdekében az egyes tantárgybizottságoktól és módszertani közösségektől kell hatékonyabb, tervszerűbb munkát követelni. Fontos követelmény továbbá, hogy a pedagógusokban élénkebben éljen az önművelődés iránti igény, valamint az is, hogy az iskolákban következetesebben tegyenek eleget a pedagógiai munka színvonalának javítását célzó központi szakmai utasításoknak. — A nemzetiségi iskolákban milyennek mondható a szlovák nyelv elsajátításának szintje ? — Az utóbbi tíz-tizenkét év alatt gyökeres fordulat tapasztalható a szlovák nyelv tanításának eredményességében. A nyelvoktatás korábbi hiányosságain okulva jelenleg az a célunk, hogy a nemzetiségi, esetünkben tehát a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulóit elsősorban beszélni tanítsuk meg szlovákul, méghozzá olyan szinten, hogy az anyanyelvén szerzett ismereteket — egyéni képességeinek megfelelően — szlovák nyelven is el tudja mondani. A diákok szlovák nyelvi felkészítése ily módon nemcsak a szlovák szakos pedagógus, hanem az egész tantestület közös feladata. A hetvenes évek elején bevezetett új nyelvoktatási koncepció eredményeképp már az alapiskolák tanulói is bátrabban beszélnek szlovákul, jobb a kifejezőkészségük, gazdagabb a szókincsük. Törekvéseink legérzékenyebb értékmérője azonban a tanulók helytállása a közép-, illetve főiskolákon. Ezen a részterületen vizsgálódva kitűnik, hogy iskoláink többségében megfelelő szinten tanítják a diákság további érvényesülése szempontjából okvetlenül fontos szlovák nyelvet; és egyre kevesebb az olyan iskola, ahol az új módszereket mellőzve ma is még szinte kizárólagosan a nyelvtanközpontú tanítás kísért. Gondolom, itt most nem kell konkrét példákat említenem, hiszen az eredményességi mutató valamennyi iskolánkban hű tükörképe a valóságnak. — Úgy tűnik, itt kell szólnunk arról: milyen a szlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák diákságának pályaválasztási orientációja, a magyar nemzetiségű tanulóifjúságnak van-e erre vonatkozóan sajátos gondja ? — Gondjaink inkább nekünk, felnőtteknek vannak. Mert például nem lehetünk elégedettek azzal, hogy egyre csökken a gimnáziumi tanulmányok iránti igény. A fiúk zöme, és a valóban jó tanulók másutt próbálnak érvényesülni az általános iskola befejeztével. Ez a jelenség az érettségik időszakában aztán a főiskolára való jelentkezés arányára is kihatással van. Az utóbbi években ismétlődő jelenség, hogy a gimnáziumi felvételiken egyre ritkul, egyre csekélyebb a választási lehetőség, ami a tanulók tudásszintjére és szorgalmára vonatkozóan a későbbiekben megbosszulhatja magát. E probléma láttán az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma tavaly feladatul adta a magyar tannyelvű alapiskolák igazgatóinak, hogy a nyolcadik osztályból kimaradó tanulók ötven százalékát érettségivel végződő középiskolába kell irányítani, ezen belül pedig megkülönböztetett figyelmet szentelni a gimnáziumoknak! Célunk, hogy a megalapozott tudású, majdan főiskolai tanulmányokra is alkalmas diákok elsősorban ilyen iskolatípusba jelentkezzenek, ami egyúttal csökkentené a néhány felkapottabb szakközépiskola iránti túljelentkezést is. A pillanatnyi helyzet azt mutatja, hogy az érettségivel végződő középiskolákban alacsonyabb a magyar nemzetiségű tanulók aránya, mint az érettségit nem biztosító szakmunkásképzőkben. Mindebből talán már az is kitűnt, hogy hasonlóképpen alacsony a magyar nemzetiségű diákság aránya az érettségivel záruló szakmunkásképző intézetekben. A közeljövő sürgős feladata, hogy a szülőkkel közösen változást érjünk el ezen a téren, elvégre a magyar tanítási nyelvű gimnáziumok telítettsége vagy a szakmunkásképző intézetek magyartannyelvű osztályainak száma szintén elsősorban a szülők ez irányú igényein múlik. — Mi a helyzet az egyetemekre és főiskolákra való jelentkezés dolgában ? — Itt sem kielégítő a magyar nemzetiségű jelentkezők és hallgatók aránya. A több éves átlag szerint a magyar tanítási nyelvű középiskolák tanulóinak mindössze 50—55 százaléka jelentkezik továbbtanulásra, míg a szlovákiai átlag 80 százalék körül mozog. Az sem előnyös, hogy a jelentkezők érdeklődése nincs összhangban a humán, illetve a műszaki irányzatokon való érvényesülés lehetőségeivel. Úgy látszik, ott akarjuk áttömi a falat, ahol a legvastagabb, pedig a műszaki irányzatú főiskolákra a humán jellegű egyetemekre bekerülő diákok számának duplájánál is több érdeklődőt lehet fölvenni! — Miben látja a tanítóság társadalmi és közéleti szerepét napjainkban? — Erre vonatkozóan nincsenek pontos adataim, de a pedagógusokkal való találkozások és beszélgetések során vissza-visszatérö téma az iskolán kívüli elfoglaltság kérdése. Természetes, hogy a pedagógusnak elsősorban az iskolában, az órákon kell bizonyítania tudását és rátermettségét. íratlan törvény azonban, hogy a tanító egyben lámpás is, ezért inkább természetes, mintsem meglepő, hogy a pedagógusok jelentős része fejt ki aktív társadalmi tevékenységet. Aktívan bekapcsolódik például a nemzeti bizottságok munkájába, feladatot vállal a különböző társadalmi és tömegszervezetekben, így természetesen a CSEMADOK-ban is. Akinek tehetsége van hozzá, az általában az amatőr művészeti munka szervezője és irányítója lakhelyének környékén. Aki Így értelmezi a tanítóság közéleti szerepét, annak ezért külön köszönet jár; de hadd hangsúlyozzam azt is, hogy a jelenleginél nagyobb elismerés járna a járási vagy kerületi szervek részéről. — Közeledvén a pedagógusok napja, befejezésképpen most már csak annyit: ha most nem az újságíróval, hanem egy pedagóguskollégával beszélgetne, vajon mivel zárná társalgásunkat? — Hogy nem kedvelem az egy-egy napra koncentráló ünneplést, hanem sokkal inkább a folyamatos munka a szívügyem. Ezért hát bizonyosan megvitatnánk munkánk eredményességét, az alkalmazott módszerek helyességét és szóba hoznánk a még hatékonyabb munka feltételeit is. De elcsevegnénk valószínűleg arról is, hogy például a pályaválasztás kérdésében hogyan is tudnánk az eddigieknél okosabban, célravezetőbben hatni a diákokra és persze a szüleikre is, hiszen a vérbeli tanító mindig legjobb tudásának és akaratának feláldozásával indítja útjára az újabb és újabb nemzedékeket. MIKLÓSI PÉTER Fotó: M. Borsky Hétvégi levél Gyors időket élünk. Egyik hét temeti a másikat, s az események, információzuhatagok egymásra rakódnak kint és hévül egyaránt. Bennem is, miként magamon tapasztalom. Itt vannak, illetve voltak a CSEMADOK évzáró taggyűlései. A Központi Bizottság őszi ülésén elfogadtuk a velük kapcsolatos tennivalókat, határozatba foglaltuk a lebonyolítás mikéntjét, mint a korábbi években is mindig. Aztán a járási bizottságok hozzáláttak a szervezéshez. Száz és száz aktivista, járási bizottsági tag, önkéntes tisztségviselő mozdult meg s találkozott a helyi szervezetek vezetőivel az előkészítő üléseken. Szó volt az évzáró taggyűlések idejéről, tartalmáról, az egész évi tevékenységről szóló beszámoló téziseiről, a gazdálkodás ellenőrzéséről, a vezetőségi tagok újraválasztásáról, új tagokkal való kiegészítéséről, s még ezernyi más felmerülő kérdésről is. Aztán elérkezett az évzáró taggyűlés napja. A tagság meghallgatta a vezetőség beszámolóját, a pénztári jelentést, néhányan felszólaltak a vitában, s végül elfogadták a következő évre szóló terveket s megválasztották az új vezetőséget Majdcsaknem rutinszerűen végeztük megszokott tennivalóinkat ahogy azt szövetségünk alapszabályzata előírja. Az idei évzárók azonban mégis többek és egy kicsit mások is voltak, mint a korábbiak, hiszen a helyi szervezetekben mindenhol megemlékeztek szövetségünk megalakulásának harmincötödik évfordulójáról. Önmagában ez a jelentős évforduló is elegendő lett volna arra, hogy az idei évzáró taggyűlések hangulata más legyen, mint a korábbiaké volt. Ezen túl. vagy ezzel párhuzamosan figyeltem fel egy másféle fényre, egy másféle jelenségre is, amely korábban ritkán mutatkozott meg. Tulajdonképpen e hétvégi levél is emiatt íródik. Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy az utóbbi évek gazdasági intézkedései szövetségünket sem kerülték el. Ennek következménye, hogy a járási bizottságok dolgozói lényegesen kevesebbet találkozhatnak a helyi szervezetek vezetőivel általában is, de főleg az évzárók előkészítése során. így a korábbi évekhez mérten segíteni sem tudnak olyan intenziven, ahogy az megszokott volt. Az évzáró taggyűlések többségükben e nehézségek ellenére is szervezettségükben, színvonalukban valóban a szervezeti élet rangos eseményei voltak. Hogy ez így van, azt természetesen örömmel kell nyugtáznunk. Jómagam is aggódva vártam, hogy helyi szervezeteink vezetői képesek lesznek-e önállóan dolgozni a megnehezült körülmények között Aggodalmam, bár nem volt alaptalan, végül is jóra fordult Kiderült, hogy helyi szervezeteink többségében a vezetőségi tagok a járási bizottságok segítsége nélkül is jól elő tudják készíteni az évzáró taggyűléseket Ez a tapasztalat és tény a jövőre nézve nagy fontossággal bír szövetségünk szervezetei élete szempontjából, ugyanis azt jelzi, hogy a helyi szervezetek vezetőségének többsége képes az önálló munkára és a fontos döntések meghozatalára. Szövetségünk megalakulásának harmincötödik évében csak üdvözölhetjük ezt a nehezebb körülményekhez való gyors és gyakorlatias alkalmazkodást. GÁL SÁNDOR 3
