A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-03-09 / 11. szám

Kora délután a férfi lecsatolta a Geiger-számlálóját, és óvatosan letette egy vastag, hívogató pázsitfolt mellett levő lapos kőre. Egy ideig még hallgatta a halk, egyenetlen háttérketyegést, aztán kikapcsolta az áramot Csak azért nem érdemes kimerítenie az elemet hogy hallja a kóbor kozmikus sugarakat meg az állandóan jelenlevő radioaktivitást Eddig nem talált semmi jelentősét nyoma sincs valami feltárásra érdemes ércnek.

Leguggolt kicsomagolta kemény tojásból, kenyérből, gyümölcsből és egy termosz feketekávéból álló bőséges ebédjét Jó étvággyal s ugyanakkor a szabad ég alatt élő emberre jellemzően tisztán evett semmi szemetet nem hagyott maga után, és amikor az utolsó falatot is lenyelte, a könyökére támaszkodva lehevert, hogy felhörpintse a maradék kávé csöppjeit. „Milyen jólesik — gondolta —, ha egy ilyen vad vidéken megtett hatórás gyalogút után az ember végre leheverhet."

Amint ott feküdt az erős kávét kóstolgatva, a szeme hirtelen összeszűkült s a pillantása egy ponton megállapodott Épp az orra előtt, két ágacska és egy kis mohos kő közé művészien szőtt nedves ezüstszálak csillogtak: az óvatlan számára fenyegető kelepce, a halál hálója. Egy kiváló mérnök ösztönös alkotása, a szellőben lebegő, szinte tökéletes logaritmikus spirál.

Kíváncsian tanulmányozta, egyre növekvő érdeklődéssel keresve azt a szálat amely csak a két végén volt megerősítve, s amely a háló közepén levő selyempárnácskából felfelé, a kő egy kis hasadékába vezetett Tudta, hogy ott rejtőzött a kelepce úrnője, ott kuporog egyik hátsó lábát primitív távíródrótján tartva, és várja azokat a hőn óhajtott rezgéseket amelyek azt jelentik, hogy áldozata reménytelenül vergődik a ragadós szálak fogságában.

Hátrafordította a fejét és rá is talált hamarosan. A hasadék mélyén baljós drágakőként villogott a pók szeme. Igen, az úrnő otthon volt, és türelmesen várakozott. Az egész nagyszerűen működött, és a férfi a sok erőfeszítéstől, no meg a tele gyomrától kissé álmosan, eltűnődött az előtte levő pici csodán: hogyan előzte meg sok-sok évszázaddal Eukleidész elméjét ez a pöttynyi protoplazma, ez a pontnál nem nagyobb fehér idegszövet amely a pók agyát alkotta ? A pókok ősi faj, s ez a spirál, amelyet meg sem lehetett volna különböztetni az ember kidolgozta pontok és vonalak finom absztrakcióinak csodájától, már korszakokkal azelőtt ott libegett a történelem előtti nyár szellőiben. A férfi hirtelen ismét felfigyelt Egy csillogó, fémesen kék színekben ragyogó drágakő telepedett le pontosan a hálóra. A kék dongólégy mintegy varázsütésre termett ott a semmiből. Különlegesen szép példány — állapította meg a férfi —, tökéletesen formált gyönyörű színű.

Csodálkozva bámult a rovarra. Hol marad a szokásos rémület az őrjöngő küzdelem, az éles, ijedt zümmögés ? Szokatlan közönnyel és magától értetődően pihent ott, s ezt a férfi nagyon rejtélyesnek találta.

A dolognak mégis lehetett valami ésszerű magyarázata. A légy valószínűleg beteg volt vagy halódott, az élősködők áldozatává vált. Bizonyos gombák és a mindenütt jelen levő orsóférgek még a legtermékenyebb fajtákat is megtizedelik. Ez a légy olyan természetellenesen csöndes volt, hogy a pók, amely észre sem vette pihekönnyű leszállását, ott álmodott tovább hűvös odújában.

/I LÉG

ARTHUR PORGES

Aztán — ez sem kerülte el a figyelmét — a kék légy ostobán és természetellenesen heves, gyors mozdulatot tett, ugyanakkor rezegni kezdtek erős szárnyai, és felhangzott az éles hangú zümmögés. A férfi felsóhajtott, és kevesen múlt, hogy be nem avatkozott. Nem mintha jelentősége lett volna, mikor árulja el magát a légy. Lehet, hogy a pók ellenőrző körútja során talál rá, egyébként — a férfi másokkal ellentétben — az ember hű barátjának tartotta a pókot, mint a fertőzéseket terjesztő rovarok fáradhatatlan gyilkosát. Neki aztán eszébe se jutott, hogy megfossza a pókot az ebédjétől, vagy hogy szétszaggassa a hálóját. Most azonban némán és sebesen a pók — egy kis golyó nyolc szőrös, mozgékony lábon — átsiklott lengő hálóján. Ismét lejátszódik az ősi tragédia, és a férfi sajnálkozó érdeklődéssel figyelte, hogyan következik be az elkerülhetetlen vég.

Néhány centire áldozatától a pók hirtelen megállt, és gyémántként ragyogó, lélektelen szemmel felmérte a helyzetet. A férfi tudta, mi következik. Bármilyen nagy volt is a légy, a pók szinte teljesen semmibe vette, hiszen nincs se karma, se fullánkja, habozás nélkül be fogja keríteni, bepólyálja selyemmel, aztán majd elhurcolja a kőhöz, a fészkébe, hogy ott ráérősen kiszívhassa. Ám a pók nem rohamozott vakmerőén, inkább óvatosan közelített. Mintha kétségei, mi több, aggodalmai lettek volna. Gondot okozott neki a légy különös mozdulatlansága. A férfi látta a tűhegyes rágószervek mozgását s ez komikus módon arra a mozdulatra emlékeztette, amikor egy asszony kínzó határozatlanságában a kezét tördeli.

Vonakodva kúszott előre. Egy pillanat, és megfordul, bevezetésként egy selyemszálat lövell ki a kék légyre, majd hátsó lábával balra kezdi forgatni, hogy csillogó lepelbe burkolja.

És úgy látszott, az alaposabb szemügyrevétel után megnyugodott, elfelejtette aggodalmát: megfordult potrohát a mozdulatlan rovar felé tartotta.

A férfi ekkor hajmeresztő, hihetetlen dolgot látott. Fémes villanást, mintha egy több darabból álló fénylő pálca nyilallt volna elő a légy fejéből, mint valami különös tőr. Úgy tört ki, mint a villám, pontosan eltalálva a pók lomha potrohát, s aztán sem tűnt el, ott maradt rémitő összeköttetést teremtve közöttük. .

A férfi nagyot nyelt, egyre fokozódó hitetlenkedéssel. Egy kék légy, nem egyéb, mint egy dögszivó. jól fejlett szívó ormánnyal! Lehetetlen. A nyeNe csupán egy elnyelő, nedvek felivására alkalmas párna. De hát valóban csak egy légy lenne? A rovarok gyakran mimikrizik egymást a férfi pedig ezekben a dolgokban már nem volt járatos. Nem, a kék legyet nem lehet eltéveszteni, és ez igazi légy volt. két szárnnyal meg mindennel. Rég volt, igaz, de azért ennyit még tudott A pók megmerevedett amikor a különös lándzsa eltalálta. Azóta is merev volt és teljesen mozdulatlan. Dagadt potroha fokozatosan lappadt, amint a légy szívta belőle a nedveket, azon a vékony, lüktető csövön át A férfi most még közelebbről nézte, felemelkedett a térdére, és nagyon szerette volna, ha van egy nagyítója. Alaposabb vizsgálat után úgy vélte, hogy az a szörnyű cső nem is a száj tájékáról jön ki, hanem a metszett szemek között egy apró, csapóajtószerű kis nyíláson át. amely olyan volt mint egy már-már láthatatlan, félig nyitott ajtó. De ez lehetetlen, ez csak a szem csillogása lehet, és ó, a pálca viliódzva visszahúzódott, s most világosan láthatta, nem volt ott semmiféle nyílás! Talán az erősen tűző nap csapta be. A pók még mindig ott állt vékony lábain, összeaszva, mint valami szánalmas héj. A férfi egy dologban biztos volt: abban, hogy meg kell szereznie ezt a figyelemre méltó legyet Ha nem is egy új, de bizonyára rendkívül ritka faj. Szerencsére bele volt ragadva a hálóba. Az nem segített rajta, hogy megölte a pókot. A férfi ismerte a rugalmas szálak acélos szilárdságát, a szorosra tekert csavarmenetek tele roppant szívós gumival. Csak néhány rovarfaj, s azok közül is csak a legerősebbek képesek kitépni magukat Nagyon óvatosan kinyújtotta hüvelyk- és mutatóujját. Csak vigyázva, el kell csípnie a legyet, anélkül, hogy összenyomná.

Ekkor félbeszakította a mozdulatát, már majdnem elérte a rovart és erősen figyelt. Aggódott, és egy kicsit félt is. A kék potroh csúcsán ott lüktetett egy fényesen izzó pötty, amely még a tűző nap fényében is ragyogott. A foglyul esett rovar vékony, alig hallható síró hangot adott. A férfinak hirtelen a világító bogarak jutottak az eszébe, de saját ostobaságáért dühösen azonnal el is vetette a gondolatot Persze, hiszen az bogár, ez pedig itt — hát ez nem az, akárhogyan is. Izgatottan ismét előrenyúlt, de amint harapófogó-szerű ujjat közeledtek, a légy lassan, függőlegesen fölemelkedett úgy emelte föl a kifeszített szálakat hogy már-már kúpot formált belőlük, s könnyedén lyukat tépett a hálóba. A férfi azonban résen állt Begörbülő keze idegesen csapott le a rovarra, aztán elégedetten felmordult

De a fogoly dühödt elevenséggel zümmögött a tenyerében, ettől a férfi meghökkent aztán felüvöltött, amikor égető, éles fájdalom hasított bele érzékeny tenyerébe. Akaratlanul kinyitotta az öklét. Kék, elektromos sugárcsíkot pillantott meg. amikor zsákmánya felszárnyalt, és megcsillant a napban. Egy pillanatra még látta a szentjánosbogár-farlámpát a sötétebb ég előtt egy csillogó szikrát, aztán eltűnt az is.

Keserűen káromkodva megvizsgálta a sebet. Lila volt és már apró hólyagocskák keletkeztek rajta. Szúrásnak nyoma sem volt Ez a valami nem használta a fullánkját, csak mérget lövellt ki — talán maró savat — a bőrére. A sérülés egyébként olyanformán fájt mintha súlyos égési seb lett volna. A fene egye meg/ Elszalasztott egy valódi felfedezést, talán egy, a tudomány számára még ismeretlen rovart Ha egy kicsit elővigyázatosabb, sikerülhetett volna megfognia.

Nehézkesen, bosszúsan, szinte mogorván állt fel, és visszacsomagolta az élelmiszerdobozát A Geiger-számlálóért nyúlt, bekapcsolta az áramot lépett egyet a távolabbi sziklák felé — és megdermedt A gyönge háttérrajzokat elnyomta a valóságos üvöltés, egy elektronikus lavina, amely csak egyet jelenthetett A férfi ott állt, bámuNa a füves dombocskát, a fejét rázva, teljesen összezavarodva. Homlokát ráncoNa tette le a számlálót Amint visszahúzta a kezét, az őrjöngő zörgés azonnal megszűnt. Kifejezéstelen tekintettel várt félig előregörnyedve. Ekkor kétség, majd félig-meddig ijedt értelem gyulladt ki a szemében. Macskaként lopakodott közelebb a ketyegő műszerhez, s egyik karját kinyújtva, lassan közelítette hozzá felhólyagzott tenyerét.

És a Geiger-számláló újra tombolni kezdett.

(Fazekas László fordítása)

23