A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-02 / 10. szám
Emberi sorsok__________ NEGYEDMILLIÓ A BONBONOS DOBOZBAN A Tenerife sziget fölé 3717 méter magasságba nyúló Pico de léidéről ereszkedünk le. A sziget valamennyi városából jól látható tűzhányóról az embernek az a benyomása, hogy Tenerifén minden e körül forog. Az idelátogató turisták szeretnének feljutni a Teidére, ezért Tenerife lakosai 3555 méter magasságú felvonót építettek, hogy a kényelmesebbek is feljuthassanak a csúcsra. Találkozhattunk itt sportolókkal, nyári ruhás nőkkel, kirándulókkal. Valamennyiüket a lávafolyam egyedülálló látványa vonzotta ide. A láva ebből a magasságból zúdul a tengerbe és a tengerből kiemelkedve hatalmas sziklákat képez. Vegetáció nélküli vidék. A visszataszító, sötét láván nem nő se fű, se kaktusz, pedig ebből rengeteg van a szigeten. Fáradtak vagyunk. Hideg a szél és forró a nap, fáraszt a magasság, mihez otthon nem szokhattunk hozzá, bánt a légzést kellemetlenné tevő kénszag. Lejjebb érve, ahol már több az oxigén, s már nem érezzük a kellemetlen vulkáni gázokat, mélyeket lélegzünk. Egyedül az a gondolat aggasztott bennünket, hogy milyen messze vagyunk a hegy lábánál hagyott gépkocsinktól. Porhanyós vulkanikus anyaggal borított ösvényen indultunk el a lávaszerű kötengerben álló turistaházhoz. A viskó kihalt volt. Valószínűleg ide gyalog kevesen járnak. A felvonó kényelmesen le is viszi a turistákat. A vulkanikus kúp lábához értünk, ahol meg akartunk pihenni. Egy gyalogos utolért bennünket, az egyedüli, akivel utunk során találkoztunk. Szóba elegyedtünk a fiatalemberrel, elmondtuk, hogy gépkocsinkig még jó két óra gyaloglás áll előttünk. — Itt áll nem messze az én autóm, leviszem magukat — ajánlkozott a férfi. A lefelé vezető út unalmas, monoton. Elfogadtuk a segítséget. Útközben megtudtuk róla, hogy hegymászó, s hogy számára ez a kirándulás csak jó tréning volt. Érdeklődtünk az ottani hegymászókról, s meglepődtünk, milyen sok közös ismerősünk van. Két évvel ezelőtt újdonsült barátunk Dél-Amerikában járt a perui Andokban. Ott találkozott egy csehszlovák hegymászó expedícióval, amelyen bratislavai barátaink is részt vettek. Ilyen kicsi a világ! Elbúcsúztunk és címet cseréltünk, hiszen a mi Tátránk is vonzza a hegyek szerelmeseit. Annak ellenére, hogy a Pico de Teide Spanyolország legmagasabb csúcsa, itt az Atlanti-óceán ölében ez az állítás szinte hihetetlennek tűnik. Ez a csúcs a Tenerifét testesíti meg, Tenerife pedig a Kanári-szigeteket. A Kutyák szigete a latin Canis (kutya) után kapta a nevét. Ez az elnevezés az emberi kapcsolatok történetének abban a sötét korszakában keletkezett, amikor a gyönyörű szigeteken kutyákat fogtak, a rabszolgatartók Afrikában embervadászatra idomították őket. Romantikusabb tény, hogy a sárgás, kis énekesmadarat, a kanárit is őshazájáról, tehát ezekről a szigetekről nevezték el. Kolumbusz Kristóf idejében a térképen a Boldogság szigeténél (Insula Fortunatea) ért véget a világ. Nyugaton az utolsó sziget Goméra szigete volt. Itt a Kanári-szigeteken vett magához utoljára ivóvizet Amerika felfedezője. Ezeken a szigeteken pihent meg más expedíciója során is. Ott, ahol ez a vulkáni eredetű tizenhárom sziget található, az óceán mélyén óriási, 500 km hosszú hegylánc húzódik. E hegyvonulat legmagasabb csúcsai, a víz fölé emelkednek. A Kanári-szigetek csak 100 km-re vannak az afrikai partoktól, de 1479 óta spanyol uralom alatt állnak. A szigetek két tartományra tagolódnak: a Las Palmasra és Santa Cruz de Tenerifére. Csupán a hét nagyobb sziget lakott. A legnagyobb közülük Grand Canaria, Tenerife és Fuerteventura. Egyedülálló formájával a Lanzarosse a leghíresebb. Ezt követi a Hierro (Ferro)-sziget, ahol a nyugati félteke kezdődött. A 7270 négyzetkilométeren napjainkban több mint 1 200 000 ember él. A lakosság etnográfiai szempontból mórok, arabok, spanyolok és négerek keveréke. A szigetek közül a legszebbnek azt tartják, amelyiken a Teide vulkán működik. Ott nagyon változatos a növényzet. Tenerife ép flórájának köszönheti, hogy a szigetcsoport legismertebb szigetévé vált. A három magaslati vegetációs szinten a szakemberek 37 különböző vegetációs zónát különböztetnek meg. így az idelátogató a sziget déli részén sűrű tűlevelű erdőben sétálhat, félórás autóút után félsivatagok övezetében, további egy óra múlva a sziget északi részén pedig a trópusokon érezheti magát, és banánültetvények között sétálhat. A sziget megtekintését a turisták általában fürdéssel fejezik be, mert ebben is bőséges a kínálat. Választhatnak a vulkáni eredetű feketefölddel borított tengerpart, illetve a fehér tengerpartok valamelyike közül. De amint rálép a turista a sárga homokra, elhagyja a Tenerifét, és Afrika földjére lép. Ezt a homokot ugyanis a Szaharából szállították ide... Kép és szöveg: LUDMILA KELEOVA FRANTISEK KELE — Gyanakszanak valakire? — kérdezte Janda rendőrszázados, a járási rendőrkapitányság betörési és lakásfosztogatási nyomozási csoportjának vezetője. És amíg a választ várta, alaposan körülnézett Szórád Tiborék otthonosan berendezett lakásában. Körbepillantott a divatos bútorokon, a süppedős foteleken és azonnal megállapította, hogy a mérnök és családja aligha szenved hiányt valamiben is. Szemlélődés közben a nyomozótiszt gyakorlott szemének föltűnt azonban, hogy minden teljesen érintetlennek látszott, minden a helyén volt, pontosan úgy, ahogy Szórádék hagyták a lakást, amikor pénteken délután autóba ültek, hogy hétvégi nyaralójukban töltsék a víkendet. Aki innen ellopta a szekrény aljába rejtett negyedmilliót, az biztosra ment. A mérnök arca feldúltnak látszott. Nem is annyira ideges, mint inkább türelmetlen és dühös volt. A százados kérdéseire is csak kelletlenül válaszolgatott. — A szekrénybe zárt pénzről csak a család tudott, de nálunk nem szokás lopni! Mi inkább kapni szoktunk a szüléinktől... — mondta barátságtalanul. Szórádné sírni kezdett, szipogása láthatóan ingerelte a férjét. A százados vigasztalni próbálta az asszonyt, aztán halkan megkérdezte tőle: — Minden pénzük benne volt abban a szerencsétlen dobozban? — Az összes ... kereken kétszázötvenezer korona! És néhány ékszer, amit még a szüleimtől kaptam. Mindig annyira elővigyázatosak voltunk, igyekeztünk megfogni minden garast, és most ez a csapás... — kezdett újra hüppögni Szórádné. — Higgye el, sírással nem old meg semmit, asszonyom! Inkább azt mondja meg, ki mindenki tudott erről a pénzről? — Gondolom, senki! Anyagi jellegű dolgainkról még az ismerőseinkkel is csak ritkán beszélgettünk. — No, ennyi pénzt a lakásban tartani nem éppen a legszerencsésebb ötlet — vonta össze feddőleg szemöldökét a százados, és aztán hozzáfűzte: — És egy kissé szokatlan is. Szórádné elértette a célzást, sietett hát a magyarázattal: — Házat akartunk venni. A múlt héten ezért kivettük a pénzt a bankból. A nyaralót és ezt a szövetkezeti lakást pedig el szeretnénk adni. — Mikor voltak a bankban? — Csütörtökön délután. — Együtt voltak a pénzért? — Nem! — válaszolt most a mérnök. — Én voltam egyedül, és autón hoztam haza az összeget. A feleségem egy nappal korábban volt bent, hogy bejelentse, nagyobb tételben akarunk pénzt kivenni. — Hallotta valaki idegen is a maga bejelentését? — fordult Janda százados ismét az asszonyhoz. — Nem emlékszem ... Aki ott állt körülöttem a sorban, könnyen hallhatta, mit mondok. — Eszébe jut most onnan valami arc? — Hát... nemigen!... A nyomozótiszt a családfőhöz fordult: — És maga, mérnök úr, beszélt valakivel a pénzről ? — Csak a szüleimmel. — A munkahelyén sem szólt arról, hogy házat akar venni? — Nem titkoltam. És az asztalomon bárki megnézhette a ház belső átalakításának tervét is. Janda újra körbepillantott a lakásban, és néhány szanaszét hagyott játékon állapodott meg a tekintete. — Látom, gyerekeik is vannak. Ők nem dicsekedtek azzal, hogy hamarosan saját házba fognak költözni? — Egyetlen fiunk van csak. Kötve hiszem, hogy elfecsegte volna valakinek, hol tartjuk a pénzt. — Hány éves a legényke? — Tizenegy múlt, ötödikes. A százados most az embereihez fordult: — No, mi van, találtatok valami értékelhető nyomot? — A villámhárító melletti ablak párkányán néhány friss karcolás van, ennyi az egész. A mérnök arcán most bosszús mosoly jelent meg. — Azt én karcoltam meg, amikor egy virágtartó deszkát akartam odaszerelni. — Akkor egyelőre ennyi! — tárta szét a karját a százados. — Diktálják még le nekem a kiszemelt ház címét, ti pedig — fordult az embereihez, — gyüjtsetek néhány ujjlenyomatot! A címet azért kérem, mert beszélni szeretnék a háztulajdonossal. § § § Szórádéktól a százados egyenesen a megadott címre hajtott, de percek alatt be kellett látnia, hogy ebben az irányban hiába tapogatódzik ... Fölmerült benne ugyanis az a gondolat, hogy a szóban forgó ház tulajdonosa, esetleg, pusztán ki akarta csalogatni Szórádékból a pénzt és a valóságban esze ágában sem volt eladni házát. És amikor látta, hogy Szórádék nem fizetik az előleget, hát akkor maga gondoskodott arról, hogy az egész összeg a birtokába kerüljön! Nyomozótiszti praxisában nemegyszer előfordult már ilyen eset, a százados ezért tartotta fontosnak, hogy utánanézzen ennek a szálnak is. Ezúttal azonban nem így állt a helyzet. A nyugdíjas háztulajdonosról kiderült, hogy büntetlen előéletű, becsületes özvegyember, aki azért adja el kertes házát, mert felesége halála után nem akar egyedül maradni a négy és fél szobás villában. Inkább úgy döntött, hogy öreg napjaira az ország túlsó végébe, a lányához költözik, ahol a házpénzből egyszobás lakást és egy kis kertet vesz; a többi pénzt pedig a lányára és az unokáira hagyja. Janda százados elnézést kért hát a zavarásért, és újabb utasítást adott az embereinek: menjenek vissza Szórádék utcájába, s az ö blokkjukban, de a többi lépcsöházban is mutassák meg a lakóknak azoknak a lakástolvajoknak a fényképét, akiket ugyan hoszszabb-rövidebb ideje köröznek már, de egyelőre nem kerültek rendőrkézre. A nyomozási csoport tagjai azon az estén összesen ötvennégy lakásba csöngettek be, de a felmutatott fotókon szereplő személyeket, senki sem ismerte föl, senki nem tapasztalt semmi gyanúsat; és e látogatások során a rendőrök sem figyeltek föl semmi olyasmire, ami föltűnő lett volna. (Befejezés a 12. számban) "E történet egy valóban megtörtént esetről szól, csupán a helyszínt és a szereplők nevét változtattuk meg. 17
