A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-02 / 10. szám
Tndomány-technika REJTŐZŐ TITKOK NYOMÁBAN (Beszélgetés dr. Bauer Győző farmakológussal) Dr. Bauer Győző Érsekújvárott (Nővé Zámky) született 1942-ben. Iskolai tanulmányait Magyarbélen (Verky Bief) kezdte; a galántai magyar gimnáziumban érettségizett, majd a bratislavai Komensky Egyetem Orvostudományi Karán tanult tovább, ahol 1965-ben szerzett orvosi diplomát. 1966-tól 1972-ig Prágában, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Gyógyszertani Kutatóintézetében dolgozott, 1969-ben védte meg „A papaverin neurofarmakológiai hatása" c. kandidátusi értekezését. 1972-től Bratislavában, a Szlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Gyógyszertani Intézetében dolgozik. — A farmakológia görög eredetű kifejezés és azt a tudományt jelöli, amely a gyógyszereknek és egyéb vegyületeknek az élő szervezetekre gyakorolt hatását vizsgálja. Más tudományágakhoz hasonlóan a farmakológia is szakterületekre osztható; vannak olyan kutatók, akik a központi idegrendszerre ható gyógyszerekkel foglalkoznak, mások az anyagcserét befolyásoló vegyületek működését vizsgálják, stb. Neked mi a szűkebb szakterületed? — Az élő szervezetben a legkülönfélébb biokémiai és biofizikai folyamatok játszódnak le. Számomra azok a legérdekesebbek, amelyek az ingerületátvitellel kapcsolatosak. Köztudomású, hogy az élőlények reagálnak az őket érő külső vagy belső ingerekre. Ha például egy tűvel megszúrom az tájamat, fájdalmat érzek, ha erős fényforrásba nézek, a pupillám összeszűkül. Az inger pillanatától a hatás kezdetéig igen sok reakció játszódik le, ezek összességét nevezik ingerületnek. Az inger a szervezet egy meghatározott pontját éri, az ingerület azonban fokozatosan tovaterjed, ez az ingerületátvitel. A tudósokat már régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy hogyan is zajlik le ez a folyamat. Képzeljünk el egy nyugalmi állapotban levő ideg- vagy izomsejtet. A sejtet körülhatároló fal vagy hártya (az ún. sejtmembrán) két oldalán elektromos feszültségkülönbség áll fenn, ami azzal magyarázható, hogy a sejtfal két oldalán eltérő a pozitív és negatív ionok eloszlása. Amikor inger éri a sejtet, egyszeriben megváltozik a sejtmembrán ionáteresztö képessége, ennek következtében ionok áramlanak be a sejtbe, illetve távoznak el onnan, s ilyenkor elektromos áram indukálódik. Ez az akciós áram, vagy akciós potenciál átterjed a szomszédos sejtre, onnan pedig a következőre és így tovább, miközben az eredetileg ingerlődött sejt visszatér nyugalmi állapotába. Ma már tudjuk, hogy az elektromos impulzus nem közvetlenül, hanem bizonyos kémiai vegyületek, az ún. mediátorok közvetítésével terjed. Ezek az anyagok a sejt közelében, a szinaptikus vezikulákban képződnek. Ha olyan anyagokat juttatunk a vizsgált sejtekhez, amelyek valamiképpen gátolják ezeknek a medíátoroknak a termelését vagy működését, akkor az ingerületátvitel elakad, az izomszövet vagy más szerv nem reagál az ingerre. E szükséges magyarázat után most már választ adhatok a kérdésedre is: én tulajdonképpen a simaizmokon lejátszódó ingerületátviteli jelenségeket tanulmányozom. — Azt hiszem nem árulok el különösebben nagy titkot, ha elmondom, hogy azok a folyamatok, amelyekről az imént beszéltél még nem minden részletükben tisztázottak. Sok a megválaszolatlan kérdés, bizonyos problémákról csak feltevéseik vannak a kutatóknak. — Ez valóban így van, ezért én szükségszerűen alapkutatásokat is végzek, jóllehet a végső célunk az, hogy olyan gyógyszereket találjunk, amelyek kedvezően hatnak az egyes szervek működésére. — Mennyi időbe telik, amíg egy kiszemelt vegyületből gyógyszer lesz? — Ez nagymértékben függ a körülményektől, de általában’12—15 év is eltelik, amig egy kémiai anyag gyógyszerré léphet elő. Először is körültekintően tisztázni kell a hatásmechanizmusát, aztán meg kell vizsgálni, hogy nincsenek-e káros mellékhatásai, a továbbiakban meg kell határozni az optimális dózist, s végezetül meg kell oldani a gyógyszer nagyipari termelését. Tudom, hogy a gyógyszerre váró betegnek ez az eljárás túlságosan hosszadalmasnak és körülményesnek látszik, de épp elég szomorú tapasztalat bizonyítja, hogy a felületesség és a sietség milyen tragikus következményekkel járhat. Elég talán csak a Contergan-ügyre utalnom. A teljesség kedvéért el kell mondanom, hogy az állatkísérletek során megvizsgált vegyületek többségéből sohasem lesz gyógyszer. De ezeket is ki kell próbálni, hogy az igaziakra rátaláljunk. A kutató számára a negatív eredmény is fontos lehet egyébként, hiszen segítheti a folyamat lényegének megértését. — Amikor beléptem a dolgozószobádba, feltűnt nekem, hogy mikroszkóp áll az asztalodon. Eddig úgy tudtam, hogy a kísérleteidhez nem volt szükség erre a berendezésre. — Korábban valóban nem dolgoztam mikroszkóppal, de mostanában mikroelektródok segítségével mérem a sejtmembrán akciópotenciálját, s ahhoz, hogy a 0,3 mikron vékonyságú kapillárist a kívánt helyre be tudjam vezetni, látnom kell a terepet is. A mikroelektródos módszernek egyébként az az előnye, hogy nagyon kis területre lokalizálható a megfigyelés. Amikor néhány éve hosszabb ideig Japánban dolgoztam, alkalmam nyílt rá, hogy alaposabban is megismerkedjek ezzel a technikával. — Eddig több mint százhúsz tudományos dolgozatod és cikked jelent meg a hazai és a külföldi szakfolyóiratokban; a neved ismerősen cseng a szakmai berkekben, gyakran hívnak nemzetközi tudományos konferenciákra. Nyilván ennek köszönheted azt is, hogy eljutottál Japánba. Szakmai szempontból mit adott neked a Fukuokában töltött egy év? — Japánban lényegében tovább folytattam az itthon megkezdett kutatásaimat, s ahogy már említettem is, elsősorban a mikroelektródos technikában szerettem volna magamat tökéletesíteni. Kezdetben sok problémát jelentett a rutin hiánya, de a rutinra Japánban igen könnyen szert lehet tenni, mert ott a kutatókat nem kényeztetik el azzal, hogy technikusokat adnak melléjük. Egy minden szempontból korszerűen berendezett laboratórium állt a rendelkezésemre, ahol megtalálhatók voltak a szükséges eszközök. s ha kellett valami, akkor bevonultam oda és sajátkezűleg elkészítettem. Sokan azt képzelik, hogy egy mai kutatónak elég csak a műszereket figyelni, meg a gombokat nyomogatni, a többi már megy magától. — Már Japánban elkezdted írni a nagydoktori disszertációdat, s hazaérkezésed után be is fejezted hamarosan. Mikor kerül sor a megvédésére? — Ezt pontosan nem tudom megmondani, de őszintén remélem, hogy legkésőbb az év végéig megtörténik. Az ilyen munkával az a helyzet, hogy mielőtt kiadnák elbírálásra, még egy sereg adminisztratív jellegű ügyet kell elintézni körülötte. — Asztalodon egy vaskos kézirat is fekszik ... — Egy martini kollégámmal közösen könyvet írunk a simaizmok élettanáról és gyógyszertanáról. Ha minden jól megy, jövőre talán meg is jelenik. Nálunk ebben a témában még nem íródott ilyen munka, ezért is több a gond vele. — Hogyan telik egy napod? — Én Somorján lakom, történetesen épp a városi honismereti ház tőszomszédságában, onnan utazom be naponta a munkahelyemre, amely több mint negyven kilométerre van a lakásomtól. Rendszeretö és szigorú időbeosztás szerint élő ember vagyok, ezért nem kedvelem az üresjáratokat, minden percemet kihasználom, mert sok a megoldásra váró probléma. Délelőtt általában méréseket végzek, de legalább olyan fontos számomra a szakirodalom tanulmányozása, hiszen naponta születhetnek alapvető fontosságú felfedezések, amelyek az én munkámat is előbbre vihetik. A munkatársaim, a beosztottjaim és az aspiránsaim munkájára is oda kell figyelnem, hiszen felelős vagyok értük, s ha valaki késlekedik a feladata teljesítésével, azzal a többieket is hátráltathatja. Időnként Martinba utazom, ahol az orvosi karon extern előadó vagyok. Késő délután van, mire általában haza érkezem. Otthon már várnak a kislányaim: Kinga negyedikes, Helga még óvodás. Edit, a feleségem szintén Bratislavában dolgozik, az Életszínvonalkutató Intézet munkatársa. Ő valamivel korábban érkezik mint én, de ez egyáltalán nem jelenti azt. hogy a házi munkákból én kevesebb részt vállalok. Családi házban lakunk, akad körülötte jócskán tennivaló. — Tudom, hogy gyakran tartasz előadásokat a CSEMADOK különböző helyi szervezeteiben és művelődési klubjaiban. Miért fontos a tudományos ismeretterjesztés a te véleményed szerint? — Az az igazság, hogy a szakemberek és a kutatók nagy többsége nincs túl jó véleménnyel a tudományos ismeretterjesztésről. Úgy gondolják, hogy a bonyolult szakmai jellegű kérdéseket a laikusok nem képesek maradéktalanul felfogni, pedig szerintem inkább arról van szó, hogy az illető szakember túlságosan kényelemszeretö ahhoz, hogy közérthető nyelvre fordítsa a mondókáját. Bizonyos esetekben egyenesen elkerülhetetlen a megbízható ismeretterjesztés. Vannak olyan problémák, amelyekről sokan és sokat beszélnek, s ezért némelyek azt hiszik, hogy ők már legalább annyit tudnak ezekről a kérdésekről, mint a szakemberek. Magabiztosan nyilatkoznak és hozzászólnak, azt a látszatot keltve, és megtévesztve más laikusokat, mintha ők az adott témáról minden lényegeset tudnának. Sajnos épp ők azok, akik a legtöbb tévhitet elhintik, ezért kell a szakembereknek éberen őrködniük azon, hogy megbízható ismeretek kerüljenek a köztudatba, hogy az emberek tudásszomját ne fertőzött forrásból enyhítsük. — Milyen témákról szoktál előadni? — Az embereket leginkább a gyógyszerek hatásával kapcsolatos kérdések érdeklik. Előfordul persze, hogy olyasmire is rákérdeznek, ami nem az én szakterületem, de erre mostanában már időben felkészülök, nehogy csalódást okozzak. Nagy sikere volt az alvás és az álom problémáival foglalkozó előadásomnak is, s csak sajnálni tudom, hogy olyan kevés a szabad időm, és nem juthatok el mindenhová. — Terveid, vágyaid? — A simaizmok farmakológiai kutatása, azt hiszem, életem végéig bőségesen ellát feladattal. Ez persze nem jelenti azt, hogy más jellegű problémák nem érdekelnek. Itt van például a rák kérdése. Számos körülmény arra mutat, hogy a kialakulásában és elhatalmasodásában az ingerületátvitel zavarainak is szerepre lehet. Ha a körülmények lehetővé teszik, szeretnék majd egyszer alaposabban is utánajárni a dolgoknak. Ami a vágyaimat illeti, nos azoknak sem vagyok szűkében, de valamennyi közül a legfontosabb az, hogy a lányaim és a leendő unokáim sohase ismerjék meg a háború borzalmait. LACZA TIHAMÉR (Fotó: Prandl Sándor) 18
