A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-03-02 / 10. szám

MIÉRT FÉLÜNK A MATEMATIKÁTÓL?

Egy matematikatanár keserűen panaszolta a minap: nincs becsülete a tantárgyának. Az emberek többsége fél a matematikától, s amitől félünk, azt ugye nem is szerethetjük. A félelem gyakran ellenszenvbe, sót megvetésbe csap át; a matematika a diákok réme, rossz szelleme lesz. Mostanában egy újfajta divat is járja: közismert és közkedvelt emberek — írók, képzőművészek, színészek stb. — szinte büszkeségtől dagadó kebellel nyilatkozzék a rádiónak, televíziónak vagy az újságnak, hogy ők világéletükben milyen buták voltak matematikából, s általában a természettudományi tantárgyakból, s talán ennek is szerepe van abban, hogy épp azt csinálják, amit csinálnak és nem valami egyebet. Mire következtetnek ebből az emberek? — teszi fel a kérdést ismerősöm. — No lám, XY is hülye volt matematikából, mégis nagy ember lett belőle, hát minek gyötröm itt magamat ezekkel a számokkal. A jópofa nyilatkozók fel sem fogják, milyen tekintélyromboló hatása lehet minden matematikát pellengérre állító szónak és megjegyzésnek. S az egészben az a legborzasztóbb. hogy mindezt rendjénva lónak találjuk. Mert a matematika az egy nehéz tantárgy, azt szabad nem szeretni, szidni, gyűlölni, s

talán még ignorálni is, attól az ember még lehet művelt. Mert sokak szerint — sajnos — még ma is az számit valóban műveltnek, aki ismeri Goethe verseit, aki húsz méterről is meg tudja különböztetni egymástól Picasso és Braque kubista képeit, vagy aki az első taktusok alapján már felismeri a zeneművet szerzéstől. Hogy közben a matematika vagy a fizika alapjaival sincs tisztában? — hát istenkém, ez egy apró szépséghiba csupán, egy picike szeplő, ami még jól is mutathat. Miért van ez Így? — tette fel a szinte szónokian ható kérdést ismerősöm. — Elvégre a matematikai, fizikai és más természettudományos ismeretek és felfedezések ugyanúgy az emberi kultúra részét képezik mint azok az irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotások, amelyek ismerete sokak szerint kötelező. Nehogy félreértsen, tette hozzá, nekem semmi bajom az irodalommal, a képzőművészettel, a zenével, s eszem ágában sincs, hogy lenézzem az úgy nevezett társadalomtudományokat, csak azt szeretném. ha a matematika és a többi természettudomány is megkapná a neki kijáró megbecsülést.

Lényegében egyetértettem a dohogó matematikatanárral. nevezetesen abban, hogy minden szakmának egyformán dukál a tisztelet. s hogy igazi emberi érték a vers. meg a matematikai tétel is. De a helyzet megítélésében, úgy vélem, kissé borúlátóbb volt az

indokoltnál. Nem kétséges, hogy léteznek azok a jelenségek, amelyekről beszélt, magam is szaporíthatnám a példák sorát, de mégsem teszem, hiszen akkor a vészharangokat kongatnám, noha arra itt semmi szükség. A matematika és a fizika ügye. legalábbis a csehszlovákiai magyar középiskolákban és gimnáziumokban, azt hiszem nem áll rosszul. Valaki a kezembe nyomta a múltkor a középiskolások számára szerkesztett cseh nyelvű Matematikai-fizikai Szemle egyik számát, amelyben a lap által meghirdetett verseny eredménye résztvevőinek nevét közölték, feltüntetve az iskolát is, amelynek diákja az illető. Ez a felsorolás igen tanulságos és elgondolkoztató volt. A matematikai feladatok eredményes megfejtőinek több mint a fele magyar gimnáziumba vagy szakközépiskolába jár; ami pedig a fizikai feladatok megoldását illeti, szinte hihetetlen az arány: a sikeres megfejtők 90 (!) százaléka magyar iskolában tanul. Elismerem, sok múlik azon is. hogy a pedagógus ösztönzi-e a diákjait arra. hogy benevezzenek a versenybe. Bizonyára más iskolában is vannak nagyon tehetséges gyerekek, akik jól meg tudnák oldani ezeket a feladatokat, csak éppen nem kerül a kezükbe az említett folyóirat, s ezért nem is küldhetik el a megfejtést. A magyar iskolák matematika- és fizikaoktatására nézve hízelgő arány nyilván a matematika- és fizikatanárok példás hozzáállását dicséri, azt az ügyszeretetét, amelylyel diákjaik szakmai felkészítésének elmélyítése érdekében fáradoznak. Azok a diákok, akik ilyen alapos tudással felvértezve jelentkeznek főiskolára, egyetemre minden btfzonnyal jól megállják majd a helyüket.

Hogy a matematika és a fizika tanítására nagy gondot fordítanak a magyar gimnáziumokban és középiskolákban azt egy további példával szeretném alátámasztani. Lassan tíz éve már, hogy a komáromi magyar gimnáziumban megrendezték az első matematikai és fizikai háziversenyt. A sikeren felbuzdulva a következő esztendőben újra megrendezték, de most már meghívták a többi magyar gimnázium matematika- és fizikatanárait és legjobb diákjait is. hogy vegyenek részt ők is a versengésben; nemes küzdelemben döntsék el: ki a legjobb. Azóta a nyugat-szlovákiai kerület valamennyi magyar gimnáziuma rendszeresen benevez minden esztendőben erre a versenyre, amelyet mindig egy más iskola falai között bonyolítanak le. A legutóbb Somorján vetélkedtek a matematikusok, Bratislava ban pedig a fizikusok. Ezeknek az ún. háziversenyeknek a jelentőségét, azt hiszem, nem kell különösebben bizonygatnom. A diákoknak jó alkalom arra. hogy összemérjék tudásukat más iskolák tanulóival, eközben bizonyos rutinra is szert tesznek, ami jól jöhet a matematikai és fizikai olimpiákon, s persze legfőképp a főiskolai és egyetemi felvételi vizsgáknál. De legalább olyan fontos ez a verseny a tanárok számára is. Már önmagában az a tény is. hogy rendszeresen találkozhatnak, véleményt cserélhetnek, megbeszélhetik ügyesbajos dolgaikat — sokat jelent. Ugyanakkor felmérhetik, mennyire jól sikerült felkészíteni a diákjaikat, melyek azok az iskolák, amelyektől érdemes és hasznos volna tanulni, ezt vagy azt ellesni tőlük.

ÍGY IS LEHET

Nemrégen levelet kapott szerkesztőségünk dr. Bohon Jánostól, aki írásához egy formás kis könyvet is mellékelt. A kötet címe: Heténytől Pápáig — Tarczy Lajos életútja; szerzője pedig Szénássy Árpád gépészmérnök. A művet most nem ismertetem — aki kíváncsi rá, olvassa el következő számunkban dr. Bohon János recenzióját —, ehelyett inkább egy, a könyvvel kapcsolatos érdekességről szólnék. Az alig százoldalas füzetet ugyanis a hetényi hnb adta ki 3 000 példányban, a hetényi illetőségű tudós-tanár születésének 175. évfordulója alkalmából.

Őszintén megvallva, nem gyakran tapasztalni ilyesmit a mi tájainkon. Arról már hallottam, hogy összeállították egy-egy szövetkezet krónikáját — a maguk módján hasznos kiadványok ezek —, lapozgattam már olyan füzetkét is. amelyben röviden ismertették a falu múltját és nevezetességeit, és képek, dokumentumok segítségével bemutatták a jelenét, de a fenti kiadványhoz hasonlatos munkácskák csak elvétve látnak napvilágot, én hamarjában egyet sem tudnék megnevezni. Úgy vélem, a helyesen értelmezett lokálpatriotizmus nyilvánul meg abban, hogy egy helység polgárai elődeik kulturális örökségét is számontartják és igyekeznek azt megmenteni az utókor számára is. Gondolom sok olyan falu vagy város akad Dél-Sztovákiában, ahol volna kiről (kikről) egy ilyen kis monográfiát összeállítani és a hetényi minta szerint kiadni. Bizonyára akadna jó tollú szerző is, aki magára vállalná az anyaggyűjtés és a megírás gondját, s az sem elképzelhetetlen, hogy a sikerültebb dolgozatokat a Madách kiadó összegyűjtve megjelentetné, mondjuk az Új Mindenes Gyűjtemény valamelyik kötetében.

LACZA TIHAMÉR