A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-03-02 / 10. szám

MIÉRT FÉLÜNK A MATEMATIKÁTÓL? Egy matematikatanár keserűen panaszolta a minap: nincs becsülete a tantárgyának. Az emberek többsége fél a matematikától, s amitől félünk, azt ugye nem is szerethetjük. A félelem gyakran ellenszenvbe, sót megve­tésbe csap át; a matematika a diákok réme, rossz szelleme lesz. Mostanában egy újfajta divat is járja: közismert és közkedvelt embe­rek — írók, képzőművészek, színészek stb. — szinte büszkeségtől dagadó kebellel nyi­latkozzék a rádiónak, televíziónak vagy az újságnak, hogy ők világéletükben milyen bu­ták voltak matematikából, s általában a ter­mészettudományi tantárgyakból, s talán en­nek is szerepe van abban, hogy épp azt csinálják, amit csinálnak és nem valami egyebet. Mire következtetnek ebből az em­berek? — teszi fel a kérdést ismerősöm. — No lám, XY is hülye volt matematikából, mégis nagy ember lett belőle, hát minek gyötröm itt magamat ezekkel a számokkal. A jópofa nyilatkozók fel sem fogják, milyen tekintélyromboló hatása lehet minden mate­matikát pellengérre állító szónak és meg­jegyzésnek. S az egészben az a legborzasz­tóbb. hogy mindezt rendjénva lónak találjuk. Mert a matematika az egy nehéz tantárgy, azt szabad nem szeretni, szidni, gyűlölni, s talán még ignorálni is, attól az ember még lehet művelt. Mert sokak szerint — sajnos — még ma is az számit valóban műveltnek, aki ismeri Goethe verseit, aki húsz méterről is meg tudja különböztetni egymástól Picasso és Braque kubista képeit, vagy aki az első taktusok alapján már felismeri a zeneművet szerzéstől. Hogy közben a matematika vagy a fizika alapjaival sincs tisztában? — hát istenkém, ez egy apró szépséghiba csupán, egy picike szeplő, ami még jól is mutathat. Miért van ez Így? — tette fel a szinte szónokian ható kérdést ismerősöm. — El­végre a matematikai, fizikai és más termé­szettudományos ismeretek és felfedezések ugyanúgy az emberi kultúra részét képezik mint azok az irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotások, amelyek ismerete sokak szerint kötelező. Nehogy félreértsen, tette hozzá, nekem semmi bajom az irodalommal, a képzőművészettel, a zenével, s eszem ágában sincs, hogy lenézzem az úgy neve­zett társadalomtudományokat, csak azt sze­retném. ha a matematika és a többi termé­szettudomány is megkapná a neki kijáró megbecsülést. Lényegében egyetértettem a dohogó ma­tematikatanárral. nevezetesen abban, hogy minden szakmának egyformán dukál a tisz­telet. s hogy igazi emberi érték a vers. meg a matematikai tétel is. De a helyzet megítélé­sében, úgy vélem, kissé borúlátóbb volt az indokoltnál. Nem kétséges, hogy léteznek azok a jelenségek, amelyekről beszélt, ma­gam is szaporíthatnám a példák sorát, de mégsem teszem, hiszen akkor a vészharan­gokat kongatnám, noha arra itt semmi szük­ség. A matematika és a fizika ügye. legalábbis a csehszlovákiai magyar középis­kolákban és gimnáziumokban, azt hiszem nem áll rosszul. Valaki a kezembe nyomta a múltkor a középiskolások számára szerkesz­tett cseh nyelvű Matematikai-fizikai Szemle egyik számát, amelyben a lap által meghir­detett verseny eredménye résztvevőinek ne­vét közölték, feltüntetve az iskolát is, amely­nek diákja az illető. Ez a felsorolás igen tanulságos és elgondolkoztató volt. A mate­matikai feladatok eredményes megfejtőinek több mint a fele magyar gimnáziumba vagy szakközépiskolába jár; ami pedig a fizikai feladatok megoldását illeti, szinte hihetetlen az arány: a sikeres megfejtők 90 (!) százalé­ka magyar iskolában tanul. Elismerem, sok múlik azon is. hogy a pedagógus ösztönzi-e a diákjait arra. hogy benevezzenek a ver­senybe. Bizonyára más iskolában is vannak nagyon tehetséges gyerekek, akik jól meg tudnák oldani ezeket a feladatokat, csak éppen nem kerül a kezükbe az említett folyóirat, s ezért nem is küldhetik el a meg­fejtést. A magyar iskolák matematika- és fizikaoktatására nézve hízelgő arány nyilván a matematika- és fizikatanárok példás hoz­záállását dicséri, azt az ügyszeretetét, amely­­lyel diákjaik szakmai felkészítésének elmélyí­tése érdekében fáradoznak. Azok a diákok, akik ilyen alapos tudással felvértezve jelent­keznek főiskolára, egyetemre minden btf­­zonnyal jól megállják majd a helyüket. Hogy a matematika és a fizika tanítására nagy gondot fordítanak a magyar gimnázi­umokban és középiskolákban azt egy továb­bi példával szeretném alátámasztani. Lassan tíz éve már, hogy a komáromi magyar gim­náziumban megrendezték az első matemati­kai és fizikai háziversenyt. A sikeren felbuz­dulva a következő esztendőben újra megren­dezték, de most már meghívták a többi magyar gimnázium matematika- és fizikata­nárait és legjobb diákjait is. hogy vegyenek részt ők is a versengésben; nemes küzde­lemben döntsék el: ki a legjobb. Azóta a nyugat-szlovákiai kerület valamennyi magyar gimnáziuma rendszeresen benevez minden esztendőben erre a versenyre, amelyet min­dig egy más iskola falai között bonyolítanak le. A legutóbb Somorján vetélkedtek a mate­matikusok, Bratislava ban pedig a fizikusok. Ezeknek az ún. háziversenyeknek a jelentő­ségét, azt hiszem, nem kell különösebben bizonygatnom. A diákoknak jó alkalom arra. hogy összemérjék tudásukat más iskolák tanulóival, eközben bizonyos rutinra is szert tesznek, ami jól jöhet a matematikai és fizikai olimpiákon, s persze legfőképp a főis­kolai és egyetemi felvételi vizsgáknál. De legalább olyan fontos ez a verseny a tanárok számára is. Már önmagában az a tény is. hogy rendszeresen találkozhatnak, véle­ményt cserélhetnek, megbeszélhetik ügyes­­bajos dolgaikat — sokat jelent. Ugyanakkor felmérhetik, mennyire jól sikerült felkészíteni a diákjaikat, melyek azok az iskolák, ame­lyektől érdemes és hasznos volna tanulni, ezt vagy azt ellesni tőlük. ÍGY IS LEHET Nemrégen levelet kapott szerkesztőségünk dr. Bohon Jánostól, aki írásához egy formás kis könyvet is mellékelt. A kötet címe: He­­ténytől Pápáig — Tarczy Lajos életútja; szer­zője pedig Szénássy Árpád gépészmérnök. A művet most nem ismertetem — aki kíváncsi rá, olvassa el következő számunkban dr. Bo­hon János recenzióját —, ehelyett inkább egy, a könyvvel kapcsolatos érdekességről szólnék. Az alig százoldalas füzetet ugyanis a hetényi hnb adta ki 3 000 példányban, a hetényi illetőségű tudós-tanár születésének 175. évfordulója alkalmából. Őszintén megvallva, nem gyakran tapasz­talni ilyesmit a mi tájainkon. Arról már hallot­tam, hogy összeállították egy-egy szövetke­zet krónikáját — a maguk módján hasznos kiadványok ezek —, lapozgattam már olyan füzetkét is. amelyben röviden ismertették a falu múltját és nevezetességeit, és képek, dokumentumok segítségével bemutatták a jelenét, de a fenti kiadványhoz hasonlatos munkácskák csak elvétve látnak napvilágot, én hamarjában egyet sem tudnék megne­vezni. Úgy vélem, a helyesen értelmezett lokálpatriotizmus nyilvánul meg abban, hogy egy helység polgárai elődeik kulturális örök­ségét is számontartják és igyekeznek azt megmenteni az utókor számára is. Gondo­lom sok olyan falu vagy város akad Dél-Szto­­vákiában, ahol volna kiről (kikről) egy ilyen kis monográfiát összeállítani és a hetényi minta szerint kiadni. Bizonyára akadna jó tollú szerző is, aki magára vállalná az anyaggyűj­tés és a megírás gondját, s az sem elképzel­hetetlen, hogy a sikerültebb dolgozatokat a Madách kiadó összegyűjtve megjelentetné, mondjuk az Új Mindenes Gyűjtemény vala­melyik kötetében. LACZA TIHAMÉR

Next

/
Thumbnails
Contents