A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-02-17 / 8. szám
bogorodi fafaragók már a XVIII. század óta ismertek játékfiguráikról. Jókedv és humor árad az orosz erdők lakóinak életét megelevenítő faragványaikból. Te mész balra, én meg jobbra. (Kontár Gyula felvétele) A világ leghosszabb betonhídját a közelmúltban adták át rendeltetésének. A Floridai-félsziget mellett fekvő két szigetecskét köti össze; az autók két sávon közlekedhetnek rajta, s az egész építmény — beleszámítva a vízvezetéket és a telefonkábeleket is — 45 milliárd dollárba került. A tiszta vízben messzire el lehet látni A medúza HOGYAN LETTEM KÖNNYŰBÚVÁR A vízzel már nagyon régen jó barátságban vagyok. Ahogy vissza tudok emlékezni, már kisgyermekkoromtól szinte mágikusan vonzott. Velem is megtörtént — akárcsak a legtöbb csintalan kisfiúval — úgy négy-öt éves koromban elszöktem a nagymamámtól a helybeli kavicsgödörbe fürödni. Egészen megfeledkeztem magamról, mert ez volt életem első szabadtéri fürdőzése. Az idő bizony már estébe nyúlott, mire hazakerültem. A nagy élményt a nadrágszíj tette emlékezetessé. Ez a kis epizód azonban nem vette kedvemet, amint felcseperedtem, úgy tizenkét éves koromban, tagja lettem a komáromi kajak-kenu szakosztálynak, ahol majd tizenöt évig mint kenu egyes versenyző tevékenykedtem. Naponta több órát töltöttem vízen az edzések során, s egyre inkább vonzani kezdtek a mélységek. További sorsom alakulásában egészen biztosan közrejátszott az a tény is, hogy gyerekkorom idején történtek azok a nagy felfedezések, amelyek — gondolom — hozzásorolhatók a múlt századok nagy felfedezéseihez. Gondolok itt az óceánok mélységeinek meghódítására és arra, hogy Cousteau kapitány felfedezése révén (ő találta fel az önálló, független légzőkészüléket), lehetőség nyílt az ember számára a víz alatti szabad mozgásra és a huzamosabb víz alatti tartózkodásra. Hat évvel ezelőtt lehetőségem nyílt belépni az egyik könnyűbúvár-szakosztályba, így egy régi vágyam teljesült. A kötelező vizsgák letétele után könnyűbúvár lettem. Azóta minden szabad időmet újra a víznél töltöm, esetleg a víz alatt. Egy új világ nyílt meg számomra, ami talán semmihez sem hasonlítható. Fantasztikus dolog, hogy például egy tó, a folyónak egy holtága, milyen titkokat rejt a szemünk elöl. Igaz, hogy az egyszeri víz alá merülésnél ezek még nem tárulnak fel. Nagyon sok órát kell a víz alatt eltölteni, hogy az ember megismerje az ott nyüzsgő életet. A halak bensőséges barátaimmá váltak. Tudom, hogy melyik fajta hogyan viselkedik a „nagy hallal", a könnyűbúvárral szemben, tudom, hogy lehet közeledni hozzájuk, mi módon fognak jelenlétemre reagálni. A pontyot nem lehet egy méternél közelebbre becserkészni. A harcsa mindig a bedőlt fák vagy más biztos védelemben pihen. Viszont a nagyobb süllő kimondottan emberszerető. Egy húszkilós példány eléggé rémületbe ejtett. Mikor megálltam előtte és bámultam rá, ő beúszott a hasam alá. Először azt hittem, hogy meg akar enni, pedig csak barátkozni, ismerkedni akart. Ezután már úgy simogathattam, dédelgethettem, mint egy szelíd kutyust. Van egy mondás: „hideg a szeme, mint a halnak". Ez egyáltalán nem igaz. Egy nagyobb ponty győzött meg erről. Huzamosabb ideig figyelt a hal, még egy kicsit az oldalára is fordult, hogy jobban lásson, többször körbeúszott és nagyon okos, kíváncsi szemmel figyelt rám. Azt hiszem, azoktól ered, akik a hal tekintetét a szárazról ismerik. De csak gondoljunk bele, ha bennünket a víz alá kényszerítenének, milyen volna a tekintetünk? A könnyűbúvárkodást a „Zvézarm" keretei között lehet Végezni, ahol a búvárt kiképzik és vizsgáznia is kell. Ezután magát a búvárkodást kollektíván, szigorú biztonsági előírások betartása mellett lehet folytatni. Sohasem szabad elfelejteni, hogy a víz nem az ember természetes közege, s a víz alatt az emberre számtalan ismeretlen veszély leselkedik. Ha viszont mindezt az ember figyelmébe veszi és be is tartja, számtalan új, még át nem élt élményben lesz része. TALÁLKOZÁS A MEDÚZÁVAL Éppen kifelé úsztam a vízből, amikor észrevettem, hogy a parti sziliekről több fürdőző, napozó integet felém. Látták, hogy könnyűbúvár-felszerelésben úszók. Hirtelen arra gondoltam, hogy talán valami szerencsétlenség történt a vízben, és ezért gyors tempóval arra a helyre úsztam, ahova mutogattak. A víz nagyon tiszta volt, vagy 30 méterre lehetett látni, így már messziről észrevettem, hogy mi izgatta fel őket. Egy hatalmas medúza sodródott ki a parti sziliekhez, ahol a víz kb. nyolc méter mély volt. Ennek nagyon megörültem. Éppen visszatérőben voltam víz alatti barangolásomból, ahol addig fényképezőgépemmel érdekes témákra vadásztam. Még volt tíz nem exponált kockám a filmen,' ezért azonnal hozzáláttam a nem mindennapos téma megörökítéséhez. Jobban szemügyre vettem ezt a jól megtermett medúzát, becslésem szerint volt vagy 60 kilós, szélessége lehetett 80 cm, hossza 1 méter. Teste egyik kinövése hiányzott, ezért nem tudott egyenes irányban úszni, és így sodorhatta ki az áramlat a parthoz. Idén a jugoszláv tengerpart vizeiben szokatlanul sok, kisméretű medúza lebegett, amik hosszú fonákjaikkal fájdalmas sebeket tudtak ejteni az ember testén. Az én medúzámnak ezek a mérges fonákjai hiányoztak. Teste kemény volt, alakja és színeződése bizarr. Ezt a partra sodródott medúzát Jugoszláviában a Róla melletti Banjole település partja mellett kaptam lencsevégre. CSUKÁS LÁSZLÓ 9
