A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-02-17 / 8. szám

bogorodi fafaragók már a XVIII. század óta ismertek játékfiguráikról. Jókedv és humor árad az orosz erdők lakóinak életét megelevenítő faragványaikból. Te mész balra, én meg jobbra. (Kontár Gyula felvétele) A világ leghosszabb betonhídját a közel­múltban adták át rendeltetésének. A Flo­ridai-félsziget mellett fekvő két szigetecs­két köti össze; az autók két sávon közle­kedhetnek rajta, s az egész építmény — beleszámítva a vízvezetéket és a telefon­­kábeleket is — 45 milliárd dollárba került. A tiszta vízben messzire el lehet látni A medúza HOGYAN LETTEM KÖNNYŰBÚVÁR A vízzel már nagyon régen jó barátságban vagyok. Ahogy vissza tudok emlékezni, már kisgyermekkoromtól szinte mágikusan von­zott. Velem is megtörtént — akárcsak a legtöbb csintalan kisfiúval — úgy négy-öt éves koromban elszöktem a nagymamámtól a helybeli kavicsgödörbe fürödni. Egészen megfeledkeztem magamról, mert ez volt éle­tem első szabadtéri fürdőzése. Az idő bizony már estébe nyúlott, mire hazakerültem. A nagy élményt a nadrágszíj tette emlékeze­tessé. Ez a kis epizód azonban nem vette kedve­met, amint felcseperedtem, úgy tizenkét éves koromban, tagja lettem a komáromi kajak-kenu szakosztálynak, ahol majd ti­zenöt évig mint kenu egyes versenyző tevé­kenykedtem. Naponta több órát töltöttem vízen az edzések során, s egyre inkább vonzani kezdtek a mélységek. További sorsom alakulásában egészen biztosan közrejátszott az a tény is, hogy gyerekkorom idején történtek azok a nagy felfedezések, amelyek — gondolom — hoz­­zásorolhatók a múlt századok nagy felfede­zéseihez. Gondolok itt az óceánok mélységei­nek meghódítására és arra, hogy Cousteau kapitány felfedezése révén (ő találta fel az önálló, független légzőkészüléket), lehetőség nyílt az ember számára a víz alatti szabad mozgásra és a huzamosabb víz alatti tartóz­kodásra. Hat évvel ezelőtt lehetőségem nyílt belép­ni az egyik könnyűbúvár-szakosztályba, így egy régi vágyam teljesült. A kötelező vizsgák letétele után könnyűbúvár lettem. Azóta minden szabad időmet újra a víznél töltöm, esetleg a víz alatt. Egy új világ nyílt meg számomra, ami talán semmihez sem hasonlítható. Fantasztikus dolog, hogy pél­dául egy tó, a folyónak egy holtága, milyen titkokat rejt a szemünk elöl. Igaz, hogy az egyszeri víz alá merülésnél ezek még nem tárulnak fel. Nagyon sok órát kell a víz alatt eltölteni, hogy az ember megismerje az ott nyüzsgő életet. A halak bensőséges baráta­immá váltak. Tudom, hogy melyik fajta ho­gyan viselkedik a „nagy hallal", a könnyűbú­­várral szemben, tudom, hogy lehet közeledni hozzájuk, mi módon fognak jelenlétemre reagálni. A pontyot nem lehet egy méternél közelebbre becserkészni. A harcsa mindig a bedőlt fák vagy más biztos védelemben pihen. Viszont a nagyobb süllő kimondottan emberszerető. Egy húszkilós példány eléggé rémületbe ejtett. Mikor megálltam előtte és bámultam rá, ő beúszott a hasam alá. Elő­ször azt hittem, hogy meg akar enni, pedig csak barátkozni, ismerkedni akart. Ezután már úgy simogathattam, dédelgethettem, mint egy szelíd kutyust. Van egy mondás: „hideg a szeme, mint a halnak". Ez egyáltalán nem igaz. Egy na­gyobb ponty győzött meg erről. Huzamo­sabb ideig figyelt a hal, még egy kicsit az oldalára is fordult, hogy jobban lásson, több­ször körbeúszott és nagyon okos, kíváncsi szemmel figyelt rám. Azt hiszem, azoktól ered, akik a hal tekintetét a szárazról ismerik. De csak gondoljunk bele, ha bennünket a víz alá kényszerítenének, milyen volna a tekinte­tünk? A könnyűbúvárkodást a „Zvézarm" keretei között lehet Végezni, ahol a búvárt kiképzik és vizsgáznia is kell. Ezután magát a búvár­kodást kollektíván, szigorú biztonsági előírá­sok betartása mellett lehet folytatni. Soha­sem szabad elfelejteni, hogy a víz nem az ember természetes közege, s a víz alatt az emberre számtalan ismeretlen veszély lesel­kedik. Ha viszont mindezt az ember figyelmébe veszi és be is tartja, számtalan új, még át nem élt élményben lesz része. TALÁLKOZÁS A MEDÚZÁVAL Éppen kifelé úsztam a vízből, amikor észre­vettem, hogy a parti sziliekről több fürdőző, napozó integet felém. Látták, hogy könnyű­búvár-felszerelésben úszók. Hirtelen arra gondoltam, hogy talán valami szerencsétlen­ség történt a vízben, és ezért gyors tempóval arra a helyre úsztam, ahova mutogattak. A víz nagyon tiszta volt, vagy 30 méterre lehetett látni, így már messziről észrevettem, hogy mi izgatta fel őket. Egy hatalmas me­dúza sodródott ki a parti sziliekhez, ahol a víz kb. nyolc méter mély volt. Ennek nagyon megörültem. Éppen vissza­térőben voltam víz alatti barangolásomból, ahol addig fényképezőgépemmel érdekes témákra vadásztam. Még volt tíz nem expo­nált kockám a filmen,' ezért azonnal hozzá­láttam a nem mindennapos téma megörökí­téséhez. Jobban szemügyre vettem ezt a jól megtermett medúzát, becslésem szerint volt vagy 60 kilós, szélessége lehetett 80 cm, hossza 1 méter. Teste egyik kinövése hiány­zott, ezért nem tudott egyenes irányban úszni, és így sodorhatta ki az áramlat a parthoz. Idén a jugoszláv tengerpart vizeiben szo­katlanul sok, kisméretű medúza lebegett, amik hosszú fonákjaikkal fájdalmas sebeket tudtak ejteni az ember testén. Az én medú­zámnak ezek a mérges fonákjai hiányoztak. Teste kemény volt, alakja és színeződése bizarr. Ezt a partra sodródott medúzát Jugoszlá­viában a Róla melletti Banjole település part­ja mellett kaptam lencsevégre. CSUKÁS LÁSZLÓ 9

Next

/
Thumbnails
Contents