A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-01-27 / 5. szám

„Minden szép annyit ér csak Mire becsüli magát.

Ne add magad egy világért S többet érsz, mint egy világ."

(VAJDA JÁNOS)

De a valóban nagy pillanat csak most következik: gazdára talál a hatvan darab sárga varróselyemmel kivarrt, zöld szalag. Ezek azok a pillanatok, amikor viszont a jelenlévő szülők szemében csillan könny... Amikor már minden „gyerek" ruháján ott díszeleg a remény jelképe: az aprócska szalag, akkor hirtelen rázendít a zenekar, és most már minden szalagavató vidám része: a kötetlen szórakozás és a tánc következik. A hangulat egyre barátságosabbá, egymilyen gyárban vagy egyebütt akarna fizikai dolgozó lenni."

„Úgy érzem, hogy szép és hasznos éveket töltöttem itt. Azt hiszem, hogy tanáraimtól mindent megkaptam, amivel a továbbiakban boldogulhatok."

„Sajnálom, hogy már csak két-három hónapig vehetek részt a számomra mindig érdekes matematika és kémia órákon."

„Ne tűnjék stréberkedésnek, de aki tanúin) akar, az itt elsajátíthat mindent, amire a továbbtanuláshoz szüksége lesz. További tanulmányaim szempontjából fontosnak tartom, hogy jól megtanulhattam itt a szlovák nyelvet is, aminek első hasznát már a közelgő felvételiken látom majd."

„Hogy négy évvel ezelőtt miért jöttem a gimnáziumba? Mert kilencedikes diákként több foglalkozás iránt is élt

... Micsoda problémák!

Például új cipőt kell venni és gondosan ápolt, csinos frizurát fésülni erre az estére. A lányok többsége vadonatúj ruhát is varrat, a fiúk zöme pedig csokornyakkendöt köt erre az alkalomra. És a kitűzött napon aztán mennie kell mindennek, mint a karikacsapás! Mert: készen kell lénnie az új ruhának és időben fel kell díszíteni a termet, el kell rendezni a szülők meg a tanárok számára fenntartott asztalokat és virágcsokrokról kell gondoskodni, biztosítani kell a zenekart és persze számtalan egyéb „apróságnak" muszáj még stimmelnie, hiszen a szalagavatóról van szó; ez pedig olyan egy esemény, ami csak egyszer fordul elő az ember életében ...

Zselizen (2eliezovce), a művelődési ház nagytermének mennyezetén diákos vidámságot jelző tarka léggömbfüzér függ, a falon viszont komolykodó köszöntő sorok, ahogy illik.

Este nyolckor — a tanárok és a diákok közösen elköltött vacsorája után — az ilyenkor szokásos zene dallama csendül fel, és a kultúrház előcsarnokából libasorban vonul a terembe a Zselizi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tavasszal érettségiző hatvan diákja, hogy megkezdődjék végre a szalagavatói ünnepély. Kattognak a fényképezőgépek, sűrűn villannak föl a vakuk: az est legtöbb mozzanatát, érthetően, fényképész kollégám kapja lencsevégre; a többi géptulajdonos viszont a családi albumba kerülő és az utókornak szóló emlékfotókat készíti arról, hogy e kisvárosban vajon miként zajlott le a IV. A-sok meg a IV. B-sek szalagavatója az

1983/84-es tanévben ... Ünnepi a hangulat: szavalatot hallunk, utána a diákok nevében fogalmazott köszöntőt, majd Zabrenszky Imre igazgató szól a leendő végzősökhöz. Rövid beszédében nemcsak az eddigieknél is intenzívebb tanulás fontosságát hangsúlyozza, hanem az iskola, az anyanyelv és az ezernyi áldozatot vállaló szülők szeretetére hívja föl a megilletődött diákok figyelmét. Az elérzékenyülésre mindig is hajlamosabb lányok szemében könny csillan, a fiúk viszont egyenes derékkal, kifeszített vállal, „férfiasán" élik át ezeket a többé már soha vissza nem térő, ám örökké emlékezetesnek maradó perceket.

re bensőségesebbé válik, ami á beszélgetésre is nagyszerű alkalmat kínál.

„... gépészmérnök, közgazdász, építészmérnök, katonatiszt... mindkét osztályban ezek bizonyultak az úgynevezett menő pályáknak."

„Az orvosi pálya rengeteg tanulást, de vidéken és városon egyaránt biztos egzisztenciát jelent."

„Manapság egyre többen törekszenek arra, hogy egyetemre, főiskolára kerüljenek. Ebben a zselizi gimi diáksága sem jelent kivételt. Gondolom, országos viszonylatban kevés az olyan fiatal, aki gimnáziumi érettségivel valabennem valami halvány érdeklődés, és úgy éreztem, hogy ezt a több irányú tapogatódzásomat épp a gimnázium fogja végleges irányba terelni. Egyébként a nővérem is itt érettségizett, és simán fölvették őt az egyetemre. Nem véletlenül van jó híre ennek a giminek."

„Én nem tudom, más hogy van vele, de számomra az itt töltött évek során mindig történt valami érdekes, amire oda kellett figyelni. Lekötött az oktatási forma újszerűsége is, hiszen a zselizi gimnáziumban egyben szakérettségit is lehet szerezni: ugyanakkor azonban megtanultam értékelni, rendszerezni és a fontosabb dolgok iránt tartósan érdeklődni is."

12