A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-01-27 / 5. szám

A filmszakmában nagy meglepetést keltett, hogy Woody Allen, akinek a Zeliö című filmje szerepelt a velencei filmfesztivál műsorán, Rómába érkezve kijelentette: nem megy el a lagúnák városába ... Indoklása sajátságos volt: „Nem megyek Velencébe, mert a fesztiválra azért megy az ember, hogy filmeket nézzen, és én már láttam a Zelig című produkciómat. Egyébként sok munka vár rám New Yorkban, ahol a Broadway Danny Rose című filmet forgatom, és írok egy új forgatókönyvet is." A képen: Woody Allen és Mia Farrow Rómában.

Thor Heyerdahl vállalkozásai csaknem negyven esztendő óta közismertek. Felismeréseit régészek, néprajztudósok, történészek tanulmányozzák. Az expedíció bebizonyította, hogy a tengerparti növényekből épült hajó bírja a természet viszontagságait, a tengeri megpróbáltatásokat, a terhelést, lehet navigálni. Az öt-hatezer év előtti ember eljuthatott az Indiaióceántól a Perzsa-öbölig és vissza. A Földközi-tengermelléki és az ezer meg ezer kilométerrel messzibb kultúrák érintkezhettek. A Tigris sorsának a szomorúsága az, hogy útját megtéve, munkáját elvégezve, nem volt hol kikötnie. A Közel-Kelet akkor is feszültségek, válságok, háborúk színhelye volt. Nem volt más megoldás: a nyílt tengeren kellett felgyújtani a nádhajót.

Eszenyi Enikő két arca a Boszorkányszombat című filmben (A partnerek: Udvaros Dorottya és Kaszás Attila)

CSIPKERÓZSIKA SZŐKÉBEN ÉS FEKETÉBEN

Még nem fordulnak meg utána az utcán, de a nevét már jegyzik a szakmában. Sok mindent kapott, amitől szárnyai lehetnének. Jó szerepeket, elismerő szavakat, szeretetet, bátorítást, vállveregetést, vastapsot, Milánóban konfettiesöt.

Eszenyi Enikő első évadját kezdte meg a Vígszínházban.

Piros pulóverben, rövid farmerszoknyában: kedvetlenül, mosoly nélkül ül előttem. Amikor felhívtam őt, délelőtt tíz óra felé, már a hangjából megéreztem, hogy nem lesz könynyü szóra bírnom. Olyan, mint egy durcás bakfis. De az is lehet, hogy csak bal lábbal kelt fel. Bármit kérdezek is tőle, hosszú ideig nagy hallgatás a válasz. Aztán megszólal, s §zt mondja:

— Beszéljünk inkább másról.

—- Miről? — próbálok a kedvében járni.

— Nem tudom — néz rám szenvtelenül. Az első tíz-húsz percben még a tekintetét is ritkán kapom el, hiszen féloldalt ül, s ha néha-néha mond valamit, azt is inkább magának, csak úgy halkan, hogy a csend se törjön meg.

— Azt hallottam, hogy a főiskola utolsó évében te voltál az ügyeletes üdvöske — próbálom újra megnyitni. Erre aztán felém fordul, a térdére könyököl, és a szemembe néz. No nem, látom a tekintetében, ezt a megjegyzést ki kell védenem.

— Ki mondta? — villan fel a tekintete. — Én egy csöppet sem érzem magam annak. Ha az lennék, akkor most... de nem, hát mondom, hogy nem vagyok az.

— Látom, nincs valami jó kedved.

— Ritkán érzem igazán jól magam. Ha játszom, akkor igen. Akkor biztos, hogy boldog vagyok. Ann Jellicoe művét, A trükköt nagyon szeretem. Nancy, ez a bolondos, rafinált teremtés ugyanúgy a szívemhez nőtt, mint a Cseresznyéskert Ányája.

— Nancyként Milánóban, a Piccolo Teatróban is kirobbanó sikert arattál, ahol a színművészeti főiskolások fesztiválján vett részt az osztályotok. „Viva Enikő! Bravo! Bravo!..." — ilyen és ehhez hasonló szavakkal volt tele a plakát a bemutató másnapján. Kapás Dezső, az előadás rendezője tanárod volt a főiskolán.

— Olyan rendezőkkel dolgoztam, akiknél jobbat nem is kívánhatnék magamnak. Iglódi Istvánnal, Marton Lászlóval, Horvai Istvánnal.. . és Ljubimowal, aki a Macbethet és Ophélia őrülési jelenetét állította színpadra velünk. Hát ez olyan csoda volt, amiről nem lehet beszélni. Volt olyan nap, amikor semmi mást nem csináltunk, csak szemizomgyakorlatokat. De Horvai István óráin sokkal többet izgultam, hiszen ő jobban ismer és igényesebb velem szemben.

— És a filmmel milyenek a tapasztalataid?

— Vegyesek. A- Cha-cha-chában én voltam a magabiztos szőkeség, aki azt állította, hogy tánc közben izzad a tenyere. A Liszt Ferencről készült tévéfilmsorozatban Olga Janinát játszottam, az egzaltált zongoraművészt, aki valósággal kierőszakolta magának, hogy a zeneszerző tanítványa lehessen. Egy hétig forgattunk Rómában, s én Darvas Iván partnere voltam ... Te jó ég, micsoda ajándék az élettől! És hogy reszkettem a felvételek előtt. Azt hittem, egyetlen hang sem jön majd ki a torkomon, úgy izgultam a közös jelenetektől. Szurdi Miklós alkotásában, a

Hatásvadászokban egy rendezőasszisztenst játszottam. Most elárulok valamit, amit jobb lenne elhallgatnom. Végigsírtam a bemutatót, annyira nem tetszettek a filmbeli jeleneteim. Félve, megszeppenve, szinte bocsánatkérőén tébláboltam a kamera előtt. Mintha csak arra kellettem volna, hogy megmutassam az arcomat, a szememet. Ne is beszéljünk erről!

— Akkor talán a Boszorkányszombatról, Rózsa János gazdag kivitelezésű mesefilmjéről, amelyben kettős szerepet kaptál.

— Először úgy volt, hogy Hamupipőke leszek. Aztán bementem sminkpróbára, s csak úgy egészen véletlenül a fejemre tettek egy szőke parókát. Jé, hisz te olyan vagy, mint egy igazi Csipkerózsika, mondták, s pár perccel később már ez a szerep volt az enyém. De kipróbáltak egy fekete parókát is, s mivel az is jól állt, én lettem az ál-Csipkerózsika is. Hát ennyit a Boszorkányszombatról. És most fejezzük be, jó? Úgy érzem, túl sokat beszéltem — ezzel felpattant a székről, a kezét nyújtotta és elbúcsúzott. Karcsú alakja pillanatok alatt eltűnt a utca forgatagában.

SZABÓ G. LÁSZLÓ (Markovics Ferenc felvételei)

9