A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-22 / 30. szám
Csak egy percre... ♦ Prága külvárosában, az Elegant Ruhagyár formatervezői osztályán dolgozik TURBÓK JUDIT tervező. Most, a nyár kellős közepén talán érdekes, sőt tán hűsítőként is hat a divatról beszélni. — Elöljáróban árulj el csak annyit: mióta élsz Prágában, hogy kerültél hazánk fővárosába? — Nyitrai származású vagyok, és bizony jópár éve már, hogy itt élek. Pontosabban: az általános iskola befejeztével itt vettek fel iparművészeti szakközépiskolába. Az érettségi után pedig itt tudtam elhelyezkedni. — Könnyű vagy nehéz divatot csinálni? — Könnyű volna, ha mindig lenne jó alapanyag és megfelelő díszítőelemekből álló kelléktár. Persze, azért így is élvezem a munkámat. — A laikus úgy képzeli, hogy a tervező egész nap egy asztalnál ül és modelleket rajzol. Valóban így van? — Nem egészen. — Hát akkor? — A ruhagyári tervezés munkánknak csupán egy részét jelenti. Általában a gyár modellfüzeteit is mi állítjuk össze és nagyon gyakran szervezünk bemutatókat is. A manökenekkel is mi tartjuk a személyes kapcsolatot. — Ruháid saját tervezésűek? — Többnyire igen. Ez egyébként jellemző a divattervezőkre. Általában igyekszünk saját megoldásokat készíteni. — Varmi is tudsz? — Természetesen. Azt, hogy életképesek, tetszetősek, egyáltalában megvarrhatók-e modelljeim, azt többnyire először saját magamon próbálom ki... — Elkerülhetetlen hát a kérdés: mi is igazán divatos 1983 nyarán? — A könnyű anyagokból készült sportos ruházat. Lányoknál továbbra is divat a nadrág,'a rövidtől a hosszúig. A színek élénkek: a zöld, a tűzszinek árnyalatai, a sárga, a narancs és változatlanul a fehér is. A divat további slágerei a színes trikók, sálak, a dzsungelmintás húzott szoknya és persze a mini! Már akinek ezt alakja és kora megengedi! ^ — Tudtommal nemcsak tervezel és varrsz. hanem textilgrafikák készítésével is foglalkozol... — Az iparművészeti iskolában, az érettségin, ez volt a gyakorlati munkám, mert a textíliák kislány korom óta érdekelnek. Azt már persze az iskolában tanultam meg, hogy az efféle elképzelések megvalósítása tulajdonképpen matematikai műveletekkel kezdődik. Mivel a szálak nyúlása, feszültsége eltérő, ezeket ki kell számítani, különben elszakadhatnak a szálak. A textilgrafikáknál jól lehet egymásra rétegezni a színeket anélkül, hogy a fonalakat összekeverném. — Érdemes foglalkozni ezzel a művészeti ággal? — Szerintem igen, hiszen a textíliák még nem elterjedt elemei a modem lakáskultúrának, és a közintézményekben is ritkán találkozni ilyen anyagból készült művészeti díszítő elemekkel. Annyira fiatal művészetről van szó, hogy hírnevét csak gazdagítani, öregbíteni lehet! (mik-) Egy idő óta beütemezett vasárnap délelőtti programnak számít családomban a vaskutacskai kirándulás. Az a kedves olvasó, akinek nem kell utaznia hat-nyolc kilométert tiszta levegő, erdei környezet, madárdal után, akinek szinte „karnyújtásnyira" van az erdő lombja, párás illatos lehellete, talán nem is tulajdonit ennek a megszokásnak különös jelentőséget. Számunkra azonban nagyon is fontosnak bizonyultak ezek a kirándulások: később pedig, amikor a kislányaim felfedezték, hogy a kedvelt kirándulóhelyen, a Partizánréten valóságos gyermekparadicsom van, — szó sem lehetett arról, hogy a vasárnapi túra elmaradjon. Hintázni, kisautózni, triciklizni, homokozni ugyan másutt is lehet, de sehol olyan kellemes környezetben, olyan szabadon, olyan hangulatosan, mint a Partizánréten. Június első vasárnapján tehát kettős okom is volt rá, hogy ismét a Partizánrét felé vegyük az irányt. Az időjárás ugyan nem éppen a gyermeknap igényei szerint alakult. Hűvös szél nyargalászott az utcákon, esőterhes felhők száguldottak az égen. De abban reménykedtünk, hogy mindent kárpótol a szép környezetbe épített, pompásan felszerelt, jól ellátott gyermekjátszótér. Gyermeknapi örömök vására — hirdette derűlátó színekkel egy díszes transzparens a Partizánrét felé forduló út felett. A gyerekek otthonosan vágtáztak le a lépcsőn s irány a játékkölcsönző. — Lassabban, gyerekek, — fékezném őket, — nagyon sokan állnak a sorban. Kisautót majd később bérelünk. Kezdjük el a hintázással. Csodálatos módon volt foganata az apai szónak. Felültettem a kislányokat a székbe és kezdődött a vidám „hinta-palinta". Körültekintve. hirtelen észrevettem, hogy apai igyekezetemet, mozdulataimat szúrós tekintet kíséri: egy tekintélyes (súlyú) fiatalasszony felénk mutogatva magyarázott valamit egy két gyermekkel kísért férfinak. Talán elfoglaltuk a helyüket? Gyors határozottsággal gyalogossá fokoztuk le a kislányokat. — Nézzétek, táncolnak a színpadon, az aztán a valami. Odamegyünk — igyekeztem elterelni a figyelmüket a hintáról. Az apai szó foganata azonban itt kissé alábbhagyott. A népi táncos jelenet csak hangulatos megnyitója volt az útfeletti transzparensen jelzet örömvásámak. A kihirdetett műsor szerint nyomban gyermek rajzverseny kezdődött a szabadtéri színpad leaszfaltozott nézőterén. — Hát ez nagyszerű, gyerekek, megyünk rajzolni — kapcsolódom a bejelentéshez és már megyünk is, hogy névsorba vegyenek, meg ellássanak színes krétával. — Melyik részlegen dolgozik az elvtárs? —• kérdezi a felügyelő és krétakezelö hölgy. — Részlegen?... hát a kultúrában ... — Vagy talán nem a mi dolgozónk? No, akkor nincs verseny. A hang éle, hőfoka, egyből meggyőzött. Engemet. A gyerekeket nem. Rjtam állt, hogy meggyőzzem őket: a rajzolás utóvégre nem szórakoztató, nem szép, nem hasznos időtöltés ... Az apai szónak egyre kisebb a foganata ... de azért a kisautózás reménye kisegít a nehéz helyzetből. — Két kisautót szeretnék bérelni... esetleg két háromkerekűt. Amiből kettő van. mert tudja, ikrek — jelentem óhajomat a kedves nyugdíjas bácsinak. — Lehet akár az egyik, akár a másik... Hacsak van utalvány a vállalattól. — Utalványom, az nincs. De megfizetem. Mennyibe kerül? — Hiába a pénz, ha nincs utalvány. Mára itt minden le van foglalva. Utasítást kaptam a főnökségtől papíron. Megmutathatom. — Ne mutogassa, kedves bácsi, én elhiszem. Csak ezek a gyerekek hogyan értik meg? Bárcsak tudnának olvasni. Egyelőre azonban még csak apai szóból értenek — amelynek egyre zsugorodik a foganata — s nehezen fogadják el, hogy részükre most és itt nincs gyermeknapi örömvásár... Fejtegetem érzéseimet, gondolataimat az idős bácsinak, aki nagyapa lévén mélységesen megérti a helyzetemet. Szél fúj, a nap olykor-olykor bukkan elő a felhők alól. Nem gyermeknapra való időjárás — de ezen nem változtathatunk. Ám ami a többi bosszúságot illeti... Beszélgetünk, de hirtelen eszembe jutnak a gyerekek. Hol is vannak? Tekintgetek jobbra-balra,, a csúszda felé, a homokozó irányába, a rajzverseny színhelyére, de sehol sem fedezem fel őket. A kisautó pálya felé veszem az irányt, bizonyosan ott nézelődnek. Valóban, ott találom őket — csak éppen nem tétlenül nézelődve. Egy-egy kisautóban ülve élvezik a száguldás örömét. — Ez meg micsoda? Elvették valakitől? Megtudom, hogy nem. Annak a két kisfiúnak az apukája adott nekik piros utalványt. Meg kéket is. Azért, mert megmutatták a kisfiúknak, hogyan kell autózni. — Meg énekeltünk is a néninek, aki az anyukájuk. És verset is mondtunk neki... — szól a diadalmas jelentés. Meglátom a tekintélyes fiatalasszonyt, aki vagy egy órája szúrós tekintettel figyelte lányaim túl élénk hinta-foglalását. A férje mögötte lépked. — Magáéi a kislányok? Valóságos rebekák. — Jó napot. Csak nem követtek el valamit... — Nem, nem, csak figyeltük, amint a gyerekek után eredtek és egyezkedni kezdtek velük. — Odaadod a kisautót — kérdezte az egyik lány. — Megmondom az apunak — szólt a kisfiú megszeppenve. — Nekem is van apum. — De nekem anyum is van. Már jön is. Anyúúú! — Mit bőgsz, nekem is van anyum. Látod, minden van nekünk egyformán, csak neked van még autód is, nekem nincs. Odaadod? Megmutatom, hogy kell... — Sok időt nem hagyott neki a habozásra. — Nesze, cserébe adom a rágógumimat — igyekezett megnyugtatni a kislány a fiút. A másik kislány igyekezett pontosan lemásolni a kezdeményező példát. Az édesanya már-már indult, hogy védelmébe veszi a gyermekeit, de a férje visszatartotta. — Hagyd őket, hiszen gyerekek ... ünnepük vari. A kirándulás további részét együtt töltötték a gyerekek. Mi pedig, a rajtuk keresztül összeismerkedett szülők csak kíváncsian követtük őket egyik örömtől a másikig. Dél felé, az ebéd időszerűségét fontolgatva, összegeztem az eseményeket; kis ideig úgy tűnt, hogy egy felhővel több lesz az egyébként is borús gyermeknapi égen, s lám, a gyermekdiplomácia révén kiderült és vidáman ragyogott. Petrik József Keppert J. felvétele 22
