A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-22 / 30. szám
FOTÓ: KÖNÖZSI A lépi legelőkön széltében-hosszábán gulyák kóboroltak, amelyeket tudós pásztorok őriztek a vadak ellen, de meg a tolvajkodó idegenekkel és éhező farkasokkal szemben is. Na hát ezekről a pásztorokról szeretnék nektek előadni egyet-mást, mert úgy áll a dolog, hogy mifelénk máig is emlegetik csodálatos, hihetetlen tetteiket. A bodrogközi nép ugyanis tudós embereknek tartotta a pásztorokat, s igen sokan hittek természetfölötti erejükben. Úgy hirlett, róluk, hogy féltve őrizték megszerzett titkaikat, s ha csak tehették, a családon, a rokonságon belül tartották azokat mindvégig. Mert amikor már egy-egy pásztor aggastyánná lett, s eltávozni szándékozott erről a világról, magához hívatta fiát vagy valamelyik alkalmas rokonát, s kézfogás kíséretében adta át annak híres Nem egy. nem tíz. nem is ötven, de több száz,évekkel ezelőtt nemigen láttál a Bodrogközben egyebet, mint legelőt. Amerre csak fordult a szem a sík vidéken, mindenhol zöld mezők, rétek terültek el. A zöldellő nagy-nagy foltokat pedig zizegő nádasok, lápok szelték át keresztül-kasul, itt-ott meg apró tanyák, falvak lapultak meg csendesen. nagy tudományát, amelyet a pásztorbotja, a dohányzacskója, netán a szűrje rejtett. Amíg pedig ezt a tudományát át nem adta, meg sem halhatott a pásztor... Mesémet ott illik kezdenem, ahol maga az élet, a természet megújulása kezdődik. Tudnotok kell, hogy Szent György napja igen nevezetes dátuma volt a bodrogközi embernek, mert ezen a napon, kiváltképpen ennek a napnak az éjjelén hitük szerint a sorsuk dőlt el a következő egy esztendőre. Leginkább pedig a pásztorok várták ezt a napot, s már hetekkel előtte gondosan s egyben nyugtalanul készülődtek a kihajtás ünnepére. Épp hogy elitta az utolsó hófoltokat a föld, s elödugták fejüket a zsenge fűszálak, a pásztorok már el is indultak hasznos füvet keresni. Így hívták mifelénk a varázshatalmú füvet. Azt tartották róla, hogy ennek birtokában egész évben baj nélkül legeltethetnek a pásztorok, távol tarthatják általuk a jószágra leselkedő bajokat, betegségeket, de még a vadállatokat meg a rablókat is. Bodrogköz leghíresebb hasznosfü-lelőhelye a kövesdi határban volt, a híres-nevezetes Hatfa környékén. Szent György-nap előtt, április első felében igen sok pásztor kóborolt errefelé, lehetőleg titokban, és mindenekelőtt halálos némaságba burkolózva. Találkozhatott ekkor itt sógor a sógorral, apa a fiával, akár fel is bukhattak egymásban, de még csak egy adjistent sem ejtettek ki a szájukon, mert úgy tartották, hogy a hasznos fű varázsereje semmivé válik az emberi hangtól. Ezt pedig semmilyen szín alatt nem lehetett megengedni, hiszen Szent György-nap éjjelén igen nagy szükség volt a varázsfű hatalmára ... Ugyanis ezen az éjjelen a tudós, öreg pásztorok kiválasztott legelőiket füstölték körös-körül, tüzeket lobbantva a sápadt holdfényben. Azt a területet aztán, amelyet lánggal így körbefogtak, senki emberfia az ö akaratuk nélkül át nem léphette. Hogy pontosabban szóljak, a pásztorok ilyen módon húztak karámot a jószág körül, s innen aztán nem bitangolhatott el a tehén meg a bika, de még csak egy hangya vagy egy bögöly sem juthatott be erre a területre. Ezekben az időkben nagy szükség mutatkozott az ilyen intézkedésekre, mert a tej a nép legfontosabb éltetőjének számított, így sokan próbálkoztak a maguk hasznát erősíteni a mások kárára. A boszorkányos asszonyok meg férfiak úgy, hogy Szent Györgynapkor mézharmatot gyűjtöttek, ennek segítségével remélvén a tejhasznot a maguk számára megkaparintani. S ott voltak aztán az igazi boszorkányok hírében állók, akik Szent György-nap éjszakáján macska képében, csíktökkel a nyakukban járták az istállókat, hogy a saját jólétükre fordítsák a tejböséget. Nem is csodálkoztak hát a kövesdi emberek, amikor öreg János Szent György napja előtt egy nappal kihajtotta a bikát meg a teheneket a legelőre, s rövidesen minden oldalról felcsaptak a lángok, jelezve, hogy jószága védelmére a vén pásztor tüzeket lobbantott a legelő körül. — No, igy már biztonságban lesztek egész évben — morogta maga elé az öreg gulyás, végigjáratva tekintetét a takaros jószágon. Aztán ekként morfondírozott: De meg aztán ezzel az,-én békém is meglesz ... Küldheti rám fekete felhőgomoly formájában a bikáját bármelyik ellenséges pásztor, enre a legelőre 14
