A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-22 / 30. szám
Hallottukolvastukláttuk SZÍNHÁZ Három kártya A Puskin Pikk dámájából készített Három kártya című kétfelvonásos balett tartalma lényegében megegyezik a Puskin-mű tartalmával, ezt tehát itt nem szükséges részleteznünk. Értékes, emlékezetes zenéjét és librettóját Kirill Vlagyimirovics Molcsanov szerezte, koreográfiáját pedig Jozef Dolinský készítette (a rendezés egyébként ugyancsak az ö munkája). A mű bratislavai előadása mindenekelőtt arról győzhette meg a Szlovák Nemzeti Színház közönségét, hogy az önző, pénzsóvár főhős — Hermann — szerepét játszó Libor Vaculík művészetére egy egész előadást fel lehet építeni: ö ezt az „épületet" elbírja, megtartja. Libor Vaculík ugyanis feledtetni tudta közönségével az előadás és a koreográfia minden fogyatékosságát: mélységesen átélt szerepében úgy uralta a színpadot, hogy szinte nem is tudtunk odafi gyelni arra, ami a Három kártyában nem tetszett, s amit itt most kifogásolnánk, pedig bizony volt ilyen, hiszen a szereplők közül is csupán Viera Zlochová (Anna Fedotovna grófnő. Pikk dáma) és Jurij Pavlovics Plavník (a fekete mágiával foglalkozó Saint-Germain gróf) alakítását tartjuk említésre méltónak — persze, a Vaculík igazi esztétikai élményt nyújtó, kiváló műalkotásként értékelhető teljesítménye mellett. S csak sajnálhatjuk, hogy ez a műalkotás szavakban megragadhatatlan, leírhatatlan. Vaculík egyébként nemcsak táncmüvészetével, hanem színészi képességeivel is kiemelkedik Nemzeti Színházunk balettegyüttesének gárdájából. A Három kártya előadása elsősorban az ö jóvoltából marad feledhetetlen színházi élményünk. Varga Erzsébet HANGVERSENY Egy japán zenekar Bratislavában 1960 szeptemberében valódi „egzotikumnak" számított egy japán szimfonikus zenekar fellépése a Vigadó pódiumán egy olyan jellegzetes műsorral, melynek gerincét Brahms első szimfóniája és Dvofák gordonkaversenye képezte; japán volt a csellista és a karmester is. A hangverseny kellemes meglepetést szerzett, mert bizony a felkelő nap országából jött vendégek kifogástalan „európaisággal" muzsikáltak. Az azóta eltelt közel negyedszázad alatt módunkban volt már több japán szimfonikus zenekart megismerni, s a japán művészek szereplése sem megy már ritkaságszámba tájainkon. Most, június elsején a koncertidény utolsó rendezvényeként ismét ugyanannak a japán zenekarnak a játékában gyönyörködhettük, amely 23 esztendeje mutatkozott be Bratislavában. A karmester személye sem változott, ezúttal is Hiroyuki Iwaki dirigálta az együttest. A zenekar a „Symphony Orchestra Nippon Hoso Kyokai, Tokio" névre hallgat, vagyis a tokiói rádió szimfonikus zenekara. Japán „európaiúl" muzsikálni csak az első világháború után kezdett tanulni. Az első európai típusú zenekart a „Japán Szimfonikus Társaságot” egy Berlinben tanult zeneszerző. Kosáku Yamada alapította 1925-ben. A zenekar első nyilvános bérleti hangversenye 1927-ben volt s kezdetben főleg európai karmesterek irányították a fogékony japán muzsikusokat. Egyikük az osztrák Kurt Wöss volt, (nálunk is ismert egyéniség), de Herbert von Karajan is kivette részét a zenekar formálásában. Aztán fokozatosan megjelentek a hazaiak is, akik közül vitathatatlanul a ma 51 éves Hiroyuki Iwaki a legjelentősebb egyéniség. Vendégeink Prágából érkeztek hozzánk. Műsoruk bevezetőjeként egy mai szerző, Joji Yuasa nagyon kedvező benyomást keltő, poetikusan finom háromrészes művét adták elő. Prokofjev D-dur hegedűversenyének szólistája Yuuko Shiokawa volt, aki az igényes művet technikai biztonsággal, de némileg leszűkített kifejezési skálával adta elő. Az est fénypontja Csajkovszkij hattyúdalának az op. 74-es „Patetikus" h-moll szimfóniának a megszólaltatása volt. A japán muzsikusok ezt a közkedvelt művet kifogástalan technikával s karmesterük felfogásának értelmében tragikus drámaisággal tolmácsolták. Varga József KÖNYV Beszélgetések Pierre Boulezzal „Az általam írott különböző müvek, bármilyen legyen is előadói értékük, tulajdonképpen egyetlen fő mű, centrális koncepció különböző arcai. Mindenesetre nehezen tudok elszakadni egy univerzumtól; ha egyszer belakaptam, önállóságra, növekedésre törekszik (...) Képtelen vagyok elválni egy anyagtól addig, amíg az még élő számomra — mondja Boulez egy helyen s ezzel máris benne vagyunk a 8oulez-i problematika kellős közepében. Mert alig van még korunknak (de talán az egyetemes zenetörténetnek sincs!) olyan alkotója, aki annyiszor térne vissza egy-egy korábbi művéhez s annyiszor dolgozná azt át, mint Boulez. De mindezen túl: nyilvánvaló, hogy nemcsak Bouleznak, s nemcsak a modern zeneművészetnek a nagy problémájáról van itt szó, hanem sokkal többről: a modern és nem modern alkotóművészet kardinális kérdéséről, az „egyetlen mű" különböző arcairól. Való igaz ugyanis, hogy kevés zeneszerzőnek van annyi izgalmas mondanivalója saját alkotómunkájáról, a komponálás folyamatáról, és annyi karmesteri és tanári tapasztalata más zeneszerzők müveiről, mint a kortárs zeneművészet egyik legkiválóbb személyiségének, Pierre Bouleznek. Igaz, mifelénk még mindig inkább csak a sikeres karmestert ismerik s kevésbé a zeneszerzőt, akinek alapvető nagy munkái, a „Le Marteau sans maitre", a „Pli selon pli", a „Harmadik zongoraszonáta" vagy a Mallarmé költeményeire komponált immár húsz-huszonöt-harminc esztendős alkotások, s szerzőjük Nonóval, Stockhausennal, Ligeti Györgygyel egyetemben immár a modern zene legújabb klasszikusainak első sorában foglalhat helyet. Apropó Mallarmé! „Mallarmé megpróbálta újragondolni a francia nyelvtan alapvető jellemzőit" — mondja Boulez ama kérdésre, hogy „megjelölné pontosan azokat az okokat, belső szükségleteket, melyek Mallarmé választásához vezették, jóllehet ő már nem kortárs költő. Még kevésbé tömör prózai írásai és előadásai is magukon viselik annak az állandóan kísértő gondolatnak a nyomát, hogy egy kissé eltérő szintaxis segítségével újjá alkossa a francia nyelvet.. A budapesti Zeneműkiadó ú. n. „rejtett" sorozata, amelyben a Boulez-interjú is megjelent, a modern zene élő nagyjait szólaltatja meg magyarul: Dallapiccola, Lutoslawski, Ligeti, Nono, Berio, Xenakis és Penedercki egy-egy „kötete" látott ilymódon napvilágot mostanáig. Az eddigi kiadványok specialitása az volt, hogy magyar riporterek szólaltatták mpg az alkotókat s a magyar közönséget érdeklő problémákról faggatták őket, többnyire a „Korunk zenéje" sorozatban sorra került szerzői estjük űrügyén. A Boulez-interjút ellenben Celestín Deliége készítette, a Liége-i Konzervatórium zeneelmélet-professzora s a kérdés-komplexum sokkal egyetemesebb, mint az eddigi kiadványokban volt. (cselényi) erda reggel van, közepes a forgalom Szlovákia fővárosának utcáin. A štrkoveci lakótelep felé igyekvő autók majd mindegyike kötelességszerüen fölvillantja lámpáit, s a vezető fölemeli mutatóujját. Aki nem tegnap kapta meg jogosítványát, ért az egyezményes jelből. A szemközt haladók valamennyien csökkentik haladási sebességüket, mert valahol a közelben felütötték „sátrukat", azaz a haladási sebességet radarral mérő közlekedésrendészetiek. — Önmagukat csapják be — jegyzi meg járőrkocsinkban Fehér Tibor zászlós. — Bezzeg amikor beléjük rohan valaki, mert nem tartotta meg a követési távolságot, vagy nem a megfelelő sebességgel haladt, akkor eszükbe sem jut, hogy tegnap talán éppen ők adtak jelt a szabálytalankodóknak. Szelíden csordogálnak az autók, aztán, hogy maguk mögött hagyják az út szélén parkoló rendőrségi Volgát, padlóig nyomják a gázt. Jó nyolcvan kilométeres sebességgel robog az a skodás is, akit civil rendszámtáblájú piros Ladánkkal veszünk üldözőbe, és csak két utcával arrább tudunk feltartóztatni. Vezetője nem tiltakozik, fizet, bár szemlátomást dühös, — Mert egyéb dolguk sincs! — morogja az orra alatt... Nem is képzeli, hogy a közepes forgalom ellenére, mekkorát téved. HANGLEMEZ India zenéje A népek zenéjét bemutató Supraphon-sorozatban a közelmúltban került kiadásra az „India zenéje" („Hudba Indie") címet viselő, 3 lemezből álló — az UNESCO felvételeinek felhasználásával készült- album, amely az európai fül számára mindenképpen egzotikusnak tűnő indiai zene gazdag tárházából nyújt rendkívül érdekes és meglehetősen sokrétű ízelítőt. Az első lemezoldal védákat tartalmaz, amelyeket csak bráhmánok énekelhettek, s e vallási szertartásokon idegenek nem vehetnek részt. E nehézségek ellenére — az illetékesek külön engedélyével — a felvételek mégis elkészültek. A második és a harmadik lemezoldalon dél-indiai dallamok találhatók, melyek táncok és színházi előadások kíséretét képezik. A negyedik lemezoldalon Kamátak indiai állam jellegzetes népzenéjének dallamai csendülnek fel. Az ötödik és a hatodik lemezoldal az indiai zene legklasszikusabb stílusát, a dhrupad-ot mutatja be. A dhrupad tulajdonképpen klasszikus improvizáció, amely két részből áll: a hangszeres előjátékból (álápa) és az énekelt verses részből (pada). A lemezen megszólalnak olyan indiai népi hangszerek is, melyek az európai népzenében teljesen ismeretlenek. így hallhatjuk például az észak-indiai vonós hárfát, az eszrádzsot, továbbá a szarang-hegedűt, a tabla és a dhólak nevű jellegzetes indiai dobokat, a bengáliai „dugdugi" kisdobot, a szitár, a rabáb és a táúsz nevű húros és pengetős hangszereket, a sringa nevű indiai kürtöt, a vína nevű pengetős hangszert és egy olyan pengetős hangszert is, amely már a mi tájainkon is ismert: a tamburát. A jellegzetes indiai hangszerek és az ősi indiai dallamok együttesen adják azt a — számunkra mindenképpen egzotikusnak tűnő — hangzást, mely az indiai népzenére annyira jellemző. Az India zenéjét bemutató Supraphon-album igazi népzenei különlegesség, értékes darabja a Supraphon vállalat népek zenéjét bemutató különleges sorozatának. Sági Tóth Tibor MISZTER ALKOHOL Jozef Urban zászlós, a „Sigma" fedőnéven tartott közlekedésbiztonsági akció parancsnoka nem sajnálja az időt, sem a fáradságot, hogy felkészítsen a tudnivalókra, amennyit egy műszaknyi szolgálatra jelentkező, „alkalmi" közlekedési rendőrnek is szüksége van. Amíg a városi rendőrkapitányság udvarán a többiekre Slavomír Majtas alzászlósra, Sidó Béla főtörzsőrmesterre és Vojtech Oros törzsőrmesterre várakozunk, megismertet az általános közbiztonsági, közlekedésszervezési és az ellenőrzési munka kötelezettségeivel; de elmondja a jó rendőr „szentírását" is: semmit sem hagy figyelmen kívül, ám semmibe sem avatkozik feleslegesen. Útitársnak szegődöm hát a két gépkocsival induló, öttagú járőrcsoport mellé. Valójában nem csaphatok föl hatósági közegnek, de azért így is látom, amit ők látnak; hallom, amit ők hallanak. Vagyis közlekedési rendőrnek érezhetem magam mellettük. A kora reggeltől délig tartó közlekedésrendészeti szemle első „eseménye" egy tétovázó Škoda, amelyik észrevéve, hogy mögötte porosz - kál a rendőrautó, hirtelen befordul egy mel-Innen'onnan Gömb alakú fénycsőlámpát hozott forgalomba a japán Shibaura villamos társaság. Nemcsak formájában, hanem abban is különbözik a hagyományos fénycsövektől, hogy bekapcsolás után azonnal áradni kezd belőle a fény. Ez egy újfajta oszcilláló transz formátornak köszönhető. A neonkörtt egyelőre négyszer annyiba kerül, mim egy hagyományos fénycső. 8
