A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-15 / 29. szám
MÉLTÓKÉPPEN ÜNNEPELTÜNK A Nemzetközi Múzeumi Bizottság (ICOM) 1977-es leningrádi döntése alapján május tizennyolcadikét Múzeumi Világnappá nyilvánította. E fontos határozat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy májusban a figyelem a múzeumok és galériák felé irányuljon a világ minden táján. A múzeumok iránti érdeklődés fokozódása természetesen a múzeumokban és galériákban dolgozókat még odaadóbb munkára és sokrétűbb tevékenységre sarkallta. A Csallóközi Múzeum — akárcsak hazánk többi múzeuma és galériája — számos kulturális-népművelési és képzőművészeti megmozdulást szervezett a Múzeumi Világnap tiszteletére és jegyében. Múzeumunk e rendezvénysorozatát Éva Bachratá-Linhartová festőművész tárlatának ünnepélyes megnyitásával indította 1983. május 12-én. A tárlatnyitón a művésznő munkásságát Dr. Karol Kahoun kandidátus, a Komenský Egyetem docense és Nagy Kornélia, múzeumunk művészettörténésze méltatta. A tárlatnyitón Zdena Studenková, a Szlovák Nemzeti Színház tagja mondott verset. A múzeumi tárlatnyitót követő héten a Csallóközi Múzeum szakemberei számos, tárlatvezetéssel egybekötött előadást tartottak a szép számú — elsősorban fiatal — érdeklődő számára. A legnagyobb érdeklődés a következő előadások iránt nyilvánult meg: A munkásmozgalom története a dunaszerdahelyi járásban (Kovács László): A természetvédelem fontossága és legfontosabb feladatai a jelenlegi időszakban (Dr. Pomichal Richárd); A csallóközi céhek története (Kovács László); Csallóköz története (Marczell Béla). Az előadásokra a múzeum pincéjében kialakított és ízlésesen berendezett klubhelyiségben került sor. Nagy örömet jelentett számunkra, hogy múzeumunk somorjai intézménye — a Somorjai Városi Honismereti Ház — is szépen bekapcsolódott a Múzeumi Világnap rendezvénysorozatába. A honismereti ház rendezésében — és az iskolák közreműködésével — Csallóköz munkásmozgalmáról és történetéről hangzottak el előadások. Múzeumunk a tárlatvezetéssel összekapcsolt előadásokon kívül május 18-án beszélgetést szervezett Éva Bachratá-Linhartovával a múzeum épületeben, május 19-én pedig Almási Róbert csallóközi festőművésszel Vásárúton, a helyi kisgalériá ban, ahol legújabb — elsősorban csallóközi témájú — alkotásait tekinthették meg az érdeklődők. A Múzeumi Világnap tiszteletére rendezett akcióinkat Albin Brunovský érdemes művész világhírű grafikáinak somorjai bemutatásával zártuk. Brunovský csodálatos alkotásait a Somorjai Városi Művelődési Otthon kisgalériájában tekinthették meg az érdeklődők. Rendezvénysorozatunk iránt — kellemes meglepetésünkre — nagy volt az érdeklődés. A tizenegy napig tartó — díjmentes — akcióink során több mint 700 érdeklődővel kerültünk kapcsolatba. A látogatók fokozott érdeklődése egyrészt azt jelenti, hogy érdemes volt e nemes küldetést teljesítő megmozdulások szervezésén fáradoznunk, másrészt pedig a jövőben még következetesebb munkára serkenti és köteiezi a Csallóközi Múzeum minden dolgozóját. Dr. MAG GYULA A Csallóközi Múzeum igazgatója írók-történetek JÓZSEF ATTILA ÖNGYILKOSSÁGA József Attila öngyilkosságáról ma is folyik vita. Többen azt állítják: régen és eleve készült rá; mások hirtelen elhatározásnak tartják, de akadnak olyanok is, akik szerint nem is akart öngyilkos tenni, csak át akart bújni a vagonok között és a vonat elindult. Dr. Varga Ervin 1966-ban az Ideggyógyászati Szemle 7. számában „Pathográfiai tanulmány József Attiláról" című munkájában figyelemre méltó megállapítást tesz: „József Attila halálának nincs közvetlen motivációja. Rekonstruálva az eseményeket, még az is felmerül, hogy nem is »akart» öngyilkos lenni..." A megállapítást kommentálva ehhez fűzi hozzá Vértes György: „József Attila az álló vagonok közé mászott. A vonat megindult ... És ő meghalt... Ha pszichológiailag is motivált öngyilkosságot követett volna el. akkor az expresszvonat alá dobhatta volna magát, hiszen pontosan tudta annak menetrendjét Amikor hazulról elment, erről a tehervonatról nem is tudhatta, hogy még a sorompónál áll..." Annyi bizonyos, hogy József Attila betegségének súlyosbodása következtében egyre többet gondolt az öngyilkosságra. Erről tanúskodnak versei is, a könnyű emlékek, a Talán eltűnök hirtelen, a Majd, a Karóval jöttél stb., és különösen utolsó verse, az íme, hát megleltem hazámat: „íme, hát megleltem hazámat a földet, ahol nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet ki eltemet. E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell /mily sajnálatosj a háborúból visszamaradt húszfilléres, a vashatos..." Tervezett öngyilkosságáról vallanak utolsó levelei is, amelyeket Szántó Juditnak, Cserépfalvi Imrének, kezelőorvosának, dr. Bak Róbertnak stb. írt. Orvosának például ezeket a sorokat hagyta: „Kedves Doktor úr! Sok szeretettel üdvözlöm, hiába kísértette meg a lehetetlent, dec. 3. József Attila." 1937 nyarán lelkileg, testileg legyöngült. Baráti társasága a fővárosi Siesta szanatóriumba szállítja. November elején Ignotus Pál találkozik Attila idősebb nővérével, Jolánnal és kéri. hogy öccsét vigye el húgához, a szárszói panzióba, mivel gyógykezelése befejeződött A szanatóriumban töltött utolsó előtti napon József Attila utoljára találkozik llylyéssel, tisztázzák a közöttük lévő nézeteltéréseket, kibékülnek. A búcsúzásnál Attila könnyezve mondja: „Meg fogok halni!" József Attila állapota Szárszón sem javul. Az Etus bérelte Palota-panzió tetejét leszakítja a novemberi vihar. November 11-én beköltöznek a faluba, védettebb helyre. Horváthkertnek hívják az új villát Innen indul utolsó útjára december 3-ának estéjén. Azon az estén Attila is jókedvű volt; hol magyarul, hol meg franciául énekelt. Se Jolán, se Etus nem érezték meg a bekövetkező tragédiát Vacsora előtt József Attila sétálni indult s ígérte, vacsorára visszatér. Az asszonyok később mégis nyugtalankodni kezdtek s Etus készült, hogy Attila után megy. A többit Jolán így mondja el József Attila élete című könyvében: „A következő pillanatban csendesen kocogtatott valaki az ajtón. Ez nem Attila ... Később mondta Etus. hogy gépiesen az órára nézett: negyed kilenc volt. Dermedten meredtünk az ajtóra. Még a gyerekek is... A csendes kocogás megismétlődött. Etus hirtelen az ajtóhoz lódult és sarkig tárta. Fekete, a falu bolondja állt az ajtó előtt... — Ne tessék megijedni... Csak annyit láttam, hogy Etus nekiesett az ajtófélfának. Nem emlékszem, hogy a szegény, nyomorult ember mit mondott még. Hogy mondott-e még valamit Kirohantam. Végig a kihalt villasoron, ijedt szűköléssel, mint egy kutya. A sarokra érve láttam, hogy az állomás minden Mámpája ég. A világosság felé rohantam tovább. A sorompón túl pár ember álldogált, az állomásfőnök, meg egy csendőr. Feltűzött szuronnyal... Háta mögött, azon a helyen, ahol nyáron Nagymagyarország térképe virít piros és kék virágokból, fehér kavicsokból kirakva, feküdt Attila. Nagymagyarország térképével takarták le. Az állomásfőnök szedte le az iroda faláról, ő borította rá..." A M. Kir. Államvasutak Állomásfőnöksége Szántódról 1006/1937 szám alatta következőket jelentette budapesti üzletvezetőségnek. „Tárgy: József Attila halálragázolása XII. 3-án Balatonszárszó megállóhelyén. Tisztelettel jelentem, hogy a f. hó 3-án közlekedő 1284. sz. vonat Balatonszárszó megállóhelyen, az 1963—64. sz. szelvények között halálra gázolta József Attila 32 éves nőtlen balatonszárszói lakos írót. A vonat árukezelés miatt Balatonszárszón megállt. A kezelés a megállástól, 19.32 órától 19.35 óráig tartott. A vonat ekkor elindult. A vonatkezelés közben az útátjáró elzárva, a sorompó leeresztett állapotban volt A sorompó közút felőli oldalán álltak Nagy József, Nagy Béla és Huszár Béla 14 év körüli gyermekek, akik Balatonszárszón a Posta utcában laknak. Ők látták, hogy a vonat indulásának pillanatában egy férfi, aki éppen akkor érkezett oda, átdobta magát a sorompórúd felett és az egyik kocsi kereke elé feküdt. Kiáltozásukra a vonat megállíttatott és a Balatonszárszó megállóhelyen szolgálatot teljesítő Zábó Károly állomáskezelő altiszt megállapította, hogy a 127., 876. sz. G-kocsi. mely a vonatban 15— 16-nak volt besorozva, az áldozat bal karját tőből kitépte és nyakát összeroncsolta. A test a pálya bal oldalán feküdt A vonat az eset tisztázása után 19 óra 55 perckor továbbindult. Zábó Károly értesítette a helybeli csendőrséget és dr. Erős József helybeli orvost, akik a halál beálltát megállapították. „A holttest a helybeli hullaházba szállíttatott és ügyészségi engedéllyel felboncolás nélkül temettetett el..." stb. A jelentés aztán felsorolja a vonatszemélyzet kilenc tagját. A jelentést az állomásfőnök irta alá Szántódon 1937. de. 18-án. A szombathelyi III. Csendőrkerület balatonszárszói őrsének 346. számú jelentése így kezdődik: „Balatonszárszó, 1937. december 26. 1937. december 3-án 19.50 órakor a balatonszárszói vasútállomás kezelője az őrsöt küldönc útján arról értesítette, hogy egy ismeretlen egyén a 19 óra 36 perckor áthaladó tehervonat alá vetette magát és meghalt. . A jelentés aztán azoknak a szemtanúknak, tanúknak a vallomását rögzíti, akiket kikérdezett a tragikus esetről az őrs járőre. Ezek a következők voltak: Nagy László balatonszárszói lakos. Nagy József, az előbbinek a bátyja, Bóza János balatonszárszói lakos, pályamunkás, Zábó Károly, és Dr. Makkal Ödönné, szül.: József Etel balatonszárszói (Keleti villasor 7. házszám alatti) lakos. (Makkai első felesége Jolán volt, tőle elválva vette el Etelt, akitől három gyermeke született.) A szemtanúk és József Etel előadták mindazt, amit az esettel kapcsolatban tudtak. József Etel vallomásának így hangzott a befejező része: „Előadta még, hogy fivére több ízban foglalkozott azzal a gondolattal, hogy öngyilkos lesz. Szerinte azért lett öngyilkos, mert az írói pályáját idegösszeroppanása miatt már nem tudta folytatni." Bóza Sándort Fodor András, az „így éh. József Attila" monográfia írója 1975-ben felkereste. Az egykori szárszói málházó, aki József Attilát a kerekek alól kihúzta, így emlékezett: „Éppen szolgálatba mentem a teheráru behordásához. Láttam bent a szerelvényt. Lassítottam a lépést, gondoltam úgy se tudok átmenni, a munka megvár engem. József Attila is ott álh a sorompónál. Ismertem élőbbről, jártam náluk többször a Horváthkert penzióban. Még oda is köszöntem neki.. . Nem láttam rajta különöset. Búskomor volt, mint máskor. Ahogy ott állok, hirtelen csak elsiet mellettem. Be, a kocsik alá, az ütközők alatti részen, az átjáróra hasalva megfogja a belső, a vezető sínt. Még amikor sietve elkerüh, utánaszólhattam volna, de hát végtére hogy jöhettem én ahhoz? Még azt hitték volna rólam, valami rám vah bízva... Amikor már ott láttam a sínen, késő volt. Késő, mert ahogy odafeküdt, abban a minutumban indult a vonat... — Hé, álljunk megI Álljunk meg! — 'kiabáltam, de addigra már kezdte hömbölgetni az átjárón. Odaszaladtam, de egy fékbódé vaslépcsője miatt nem fértem hdzzá. Egy tiztonnás üres l-kocsi kereke toha, megfordította, rákapott, keresztbe fordult a hátán. A kocsi megemelkedett... Lassan ment a vonat de legalább húsz métert vonszolta, mire megállt Kihúztam. Könnyű volt nagyon .. . mennyi lehetett szegény ? Talán 48 kiló. Még voh benne élet, még úgy rúgódzott a karomban, de már nem élt... Vért nem lehetett látni, csak a kerék karimája vágott be mélyen a derekán..." József Jolán a továbbiakra így emlékezik könyvében: „December 4-én. estefelé három öreg paraszt jött értem. Ők vállalták, hogy lemossák Attila vérét. Befektetik a koporsóba. Kis lámpásokat hoztak magukkal. Végigmentünk a temetőn. A temető közepén álló fehérre meszelt kis házban, egy. faasztalon kiterítve feküdt Attila. Rongyokra tépett télikabátjával takarták be. Amikor levették róla a kabátot láttam a kezét, mellére fektetve, tenyerével kifelé fordulva. Mint egy nyomoréknak a keze. Hosszú nyaka, melyet kifordított a vonat tengelye, feje féloldalt fektetve, rásimult az asztal lapjára. Olyan voh, mintha aludt volna ..." DÉNES GYÖRGY 14
