A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-12-16 / 51. szám

azok, kiknek munkájáról a város legendás halpiacán kaphatott számot a lakosság. De becsben tartották őket a budai kirá­lyok és a bécsi császárok udvarában is, .'hová rendszeresen szállítottak. És mi­­csoii halakat! És mennyi fajtát! A négy­ötmáz'ás komáromi vizák ma már olyan hihetet en és mesebeli csodának számíta­nak, mi it a legkisebb királyfi, vagy éppen a háron kívánságot teljesítő aranyhalak törté- ,etei. Pedig hát nem volt az mese. vizát e század második felében aligha látott valaki is a Dunában. Se kicsit, se nagyot. Tokhalért s még jónéhány fajtáért ugyancsak hasztalan szűrik évtizedek óta a vizet a halászok. De biztosan föltűnő adat, hogy a tekintélyes szennyezettség mellett még ma is hetven-nyolcvan halfaj­ta fordul elő a folyóban. ••• Kulcsodon (Kluöovec) — a horgászszövet­ség halszaporító telepén, a vezető. Szűcs István azzal fogad, hogy siessek gyorsan a medvei híd kantinjába, oda jönnek értem a halászok, aztán megyünk a vízre. A reggeli köd mögött lassan már sejteni lehet a Napot. Mire a kantin melege'kicsit átmelegíti az embert, már meg is érkez­nek a halászok. Szombathelyi Imrét, a halászmestert régebbről ismerem, és tu­dom, nem illik megkérdeznem, miért lett halász. Mert sértő is lehetne a kérdés. Tudniillik, ő másutt is megkereshetné ép­pen a kenyerét, csakhogy az életét nem tudja másképpen elképzelni, mint a vizen. — Esetleg a parton — teszi hozzá. — No, induljunk! Nem megyünk messzire, csak ide, a kishíd alá, az Ágdunára. így nevezik erre­felé a medvei part meg a patkóalakú sziget közt folydogáló vizet no meg per­sze minden mellékágat. Bizony, kevés víz van a mederben, de a befagyás miatt aggódnom azért alighanem túlzás volt. Mire a vízhez érünk, a halászok teherko­csija a nagy halaskáddal már ott ált. ahol legutoljára a halászladikot is kikötötték. Aztán miközben én ügyetlenkedve filmet fűzök a gépbe, ők már készek is a hálóve­tésre. Ördögi ügyességgel, összehangol­tan, szót alig váltva dolgoznak. S mikor az utolsó ködfoszlány is fölszállt a három­száz méteres kerítőháló már a vízben pihen, ívét csaknem parttól-partig rajzol­ják paréján az apró parafatutajok. Aztán a háló pihen. Közben átevezünk a szigetre, abba az irányba szedik majd fel. mert az innenső part köves. A megcsere­­pesedett iszapban mélyen merült állati lábnyomokat látok. Vaddisznó? Az bi­zony! Szó szót követve kiderül, hogy a halászmester. Szombathelyi Imre nem­csak halász, vadász is, mi több, böllérke­­dik a környező falvakban. Invitál, jöjjek el Szilveszter napján egy vadászatra. Aztán fölsorolja, mi minden él itt a dunai sziget­világ, a széles árterület sűrűiben. De a viz alatt rosszabb a helyzet, bár korántsem olyan gyászos, mint ahogy azt a sporthor­gászok egy része híreszteli, ha nem nagy a szerencséje. Egyébként hiszem vagy nem, de a sporthorgászok évente mintegy há­rom-négyszázezer kiló halat zsákmányol­nak a szlovákiai vizekben, s ebből közel százezret a Duna hazai szakaszán. Nem olyan kevés! Bár hol vannak már a legen­dás nagy zsákmányok! De bíznak a halá­szok, mert a sokféle természetóvó be­avatkozásnak lassan már maguk is ta­pasztalni kezdik az eredményeit. Derűlá­tók. Évente nagyon tekintélyes számú iva­dékot telepítenek a folyóba, de ezt minde­nekelőtt a folyó élővilágának megmenté­séért, följavításáért teszik, nem pedig az­zal számolva, hogy ily módon netán az ipari haltermelés érdekeit szolgálják. Nem szándékuk, mert ennek perspektíváját csakis a mesterséges halastavakra építik a szakemberek. ••• Készülődnek lassan felszedni a hálót. Nézd meg jól, — noszogatom a barátomat, — mert ilyen látványban aligha lehet ré­szed a Dunán. Hálóval egyedül ők halász­nak, elsősorban hidrobiológiái szempon­tok miatt. A zsákmány nagy része piacra kerül, főleg a komáromi, szerdahelyi járás területén, de ritkán jut belőle a főváros­nak is. A többi, az úgynevezett „szemét­hal" pedig darálóba megy, és a szaporító­telepen részben ezzel etetik a pisztrángo­kat. Mert ha más is hálóval halászna a Dunában, akkor már önthetnék is gyorsan a vészharangot. Szombathelyi Imre ladikba ül, két hiva­tásos társa, meg két alkalmi segítő-embe­re a parton marad. Csendesen, hangtala­nul evez a nagy ív mentén, miközben az emberek lassan húzrfi kezdik a hálót. S mert a mederfenéken sok a törcs, az elnehezedett uszadékfa, helyenként bi­zony beakad a háló. A magamfajta bá­­mész azt hiszi, no most aztán összeszag­gatják, vagy felszedni sem tudják ... Ám dehogy! A halászmester azért evez a háló mellett... Közben néhány óvatos mozdu­latot tesz, mindig biztosan, mindig siker­rel. Az ív lassan beszűkül, soványodik hasa a part felé, és nemsokára már kezdik is csapkodni a halak a vizet. Úgy látszik, jó fogás lesz, mert már szemmel láthatóan nagy odabent a tumultus. Bizony jó fogás volt. Három-négy má­­zsányi lehet a zsákmány. Igazán szép pél­dányok egy ötkilós csukán kívül nincse­nek, de a zömmel kárászok, keszegek gyülekezetében pontyok, jászok, süllők is szépen akadnak, de van köztük cornpó, busa, máma. Igazán szép fogás. Felszedve hát a tanya. A halak már a ladikban nyüzsögnek. Visszaevezünk a te­herkocsihoz. A halakat kimerik, a plátó kádjába rakják, irány valamelyik közeli halbolt. — Hová vigyem Imre?! — Vidd ezt a mait Vásárútra. Komárom­ba majd holnap szállítunk! A kantinban kurta áldomást iszunk. Este odahaza halvacsora. Ezekután pe­dig hiába bizonygatja nekem bárki is, hogy büdös a dunai hal. Jó nap volt ez a mai. KESZEU FERENC A szerző felvételei 1

Next

/
Thumbnails
Contents