A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-12-02 / 49. szám
A Csemadok életéből HAGYOMÁNYÁPOLÓK Ezidén már többször tudósítottunk a jókai (Jelka) hagyományápoló csoport sikereiről. A siker pedig nem jön magától. Hogyan keletkezett ez a csoport, ki vezeti, mi élteti ? Erről beszélgettem Szabóné Szakái Marikával, a csoport egyik (volt) vezetőjével. — A CSEMADOK Központi Bizottsága tánchagyományt kutató csoportja filmezni készült a faluban — mondja Marika. — Az ilyen filmezés mindig lázba hozza az embereket. Itt is ez történt. Volt nekünk addig is tánccsoportunk, de csak egyszerű táncokat tanultunk be. Én is a tagja voltam. Tudtuk ugyan, hogy itt van eredeti, még feldolgozatlan táncanyag, hogy lakodalmakban, falusi mulatságokon még táncolnak valamit, ami másutt ismeretlen, de nem tudtunk hogyan a gyűjtéshez kezdeni. És csak az újhelyiek táncolták. — Kik azok az újhelyiek? — A mai Jóka valamikor régen három önálló faluból állt. Ezek voltak Nagyjóka, Kisjóka, és Újhelyjóka. tehát az újhelyiek táncolták azt a másfajta táncot. Most már sokan táncolják, mindenki, aki megfordult a csoportban. Az újhelyiek még mindig jobban összetartanak, mint a nagyjókaiak. Ök a Duna mellett laknak, két utcában. Újhelyre nősülni, onnan lányt hozni eseményszámba ment. Tehát a csoporthoz táncost is csak Újhelyen kereshettem, vagy olyat, aki újhelyi volt. de már Nagyjókán lakik. Szövetkezet is kettő alakult, pedig összeépült a falu, ház házat ér, és mégis .. . Szóval, a filmezéskor úgy összejött a társaság, hogy a kővetkező év tavaszán már beneveztünk a Tavaszi szél... versenybe. Jól emlékszem, április elseje volt, pénteki nap lehetett. Munkából hazajövet még átvarrtam a színpadi ruhám felső részét, nagyon kellett sietnem, mert akkor volt az első fellépésünk. Én az éneklő csoportban szerepeltem. — Mikor volt ez? — Úgy 78—79-ben, mert a Tavaszi szél... versenyben háromszor szerepeltünk, és az ugye kétévenként van. — Tehát annak idején volt egy működő éneklő csoport, egy fiatalokból álló tánccsoport és egy újonnan alakult hagyományápoló csoport. Milyen volt a csoportok élete? ' — Alakuláskor, a 78—79-es Tavaszi szél... versenyben még csak az idősebbek szerepeltek. Volt kilenc középkorú pár, rájuk épült a csoport. A következő versenyben már a fiatalokkal együtt léptek fel. Amint már említettem, volt egy fiatal, „normális" tánccsoport. — Mit értesz normális alatt? — Koreografált táncokat táncoltunk, nem végeztünk gyűjtést, eltértünk a helyi hagyománytól. Nos ez a csoport olvadt bele a hagyományőrző csoportba. A „házasításnak" a fiatalok örültek a legjobban, mert ennek a csoportnak volt jövője. Mi, a CSEMADOK helyi szervezetének vezetőségi tagjai, is örültünk, mert igy többé nem okozott gondot, ha valaki egy-egy alkalommal hiányzott, mert mindig volt annyi pár, ahány a színpadra kellett. — Hányán vagytok? — A zenészekkel együtt huszonöt emberre lehet mindig számítani. — Milyen a zene? — A jókai cigányzenekar játszik nekünk. Hegedű, kontra és bőgő összeállításban, a vezetőjük Tankó Péter. Most, az „összeházasítás" után, lett olyan család, ahonnét a szülök és a serdülő gyerekek egyaránt táncoltak. Ha elutaztunk három napra, bezárhatták a házat. — Ki gondozza addig a háziállatokat? A falusi ember számára az otthontól való távoliét mindig gondot okoz. — A háziállatok gondozását vagy a családon belül oldották meg, vagy a szomszéd, jó ismerős segített. De van olyan tagunk is, akinek még ezen kívül pénzébe is került az elutazás. A kőműves például kénytelen volt hiányozni a csoport tagjai közül, akikkel az építkezést vállalta. Az állatgondozók készpénzzel fizették ki váltótársukat a helyettesítés idejére. Mégis eljöttek! — Az éneklő csoportot már nem láttam együtt a hagyományápolókkal. Mi történt a csoporttal? — Kezdetben itt-ott még besegítettek, eljöttek énekelni, főleg az ismertebb dalokat, azután a vezetőjük férjhez ment, a csoport felbomlott. — Mi történt a későbbiekben a hagyományápoló csoporttal? — Az első Tavaszi szél... versenyen nagyon leszidtak minket, mert elnépiesedett társastáncokat táncoltunk. Mi elsőkként, s akkor ez még új volt. Utánunk már a szerdahelyiek és a somorjaiak is táncolták ezt, most már a szakemberek is elhiszik, hogy itt ez a hagyomány. Élő hagyomány. — Egyéb hagyomány nincs a faluban? — Van még a Bertóké verbunk, a Barátoké verbunk, a duda-tánc, a lassú és a friss csárdás. Az első Tavaszi szél... versenyen csak az elnépiesedett társastánccal szerepeltünk, de a másodikon már a csárdást, a verbunkot is táncoltuk. Lényegében azt, amit most, csak még a ruhák nem voltak rendben. Alakuláskor kékfestő ruhában léptünk fel. A költségek felét a helyi szervezet, felét a szereplők fedezték. Ebben táncoltunk öt évig. A tavalyi év folyamán a nők új ruhát kaptak. Méryné T. Margit javaslatára, az itteni viselet alapján úgynevezett „polgári viseletét" varrtunk. A férfiak az idén kaptak új ruhát. Azelőtt a faluban összekért csizmanadrágban, csizmában, mellényben szerepeltek. Az ing a sajátjuk vett. Az idei év meghozta a sikert. A legkiemelkedőbb szerepléseik a Tavaszi szél... döntője, a gombaszögi szereplés és meghívás Myjavára, Východnára. Szabóné Szakái Marika nem egyedül vezette a csoportot. Mindig fej-fej mellett haladtak a húgával, Júliával. Vele azért nem találkozhattam, mert éppen Magyarországon tartózkodott. — Juci most egyedül vezeti a csoportot — folytatja Marika. — Én gyereket szültem, és építkezni kezdtünk. Jó volt Jucival együtt dolgozni, senki mással nem értettük volna úgy meg egymást, mint vele. Sajnálom, hogy most csak a ruhák varrásában tudtam segíteni, próbára, fellépésre, ahol sok a munka, már a „prücsök" végett nem tudok elmenni. A „prücsök", hihetetlen szókincsű, pörge nyelvű, kétéves, éjszemű, hosszú szempillájú, pirospozsgás, mosolygós ajkú, gyöngyfogsorú kislány végik körülöttünk sündörög, hangjával betölti a szobát. Ezért a „zenéért", napról napra jobban látszó fejlődéséért megéri kimaradni egy időre a csapatmunkából, vállalni a házi tanácsadó szerepét. — Hogyan lettél a csoport vezetője? — Nagyon szerettem táncolni. Ez volt a kezdet. Eszembe sem jutott, hogy valaha vezetni-fogok. A már említett fiatal csoportban két évig táncoltam. Azután elment a vezetőnk. A helyi szervezet vezetősége megkért. hogy legalább az alaplépéseket tanítsam meg az új tagoknak. A helyi szervezetben vezetőségi tag voltam, kultúrfelelős. A tánc állt hozzám a legközelebb. Én ezt tudtam csinálni, ezt szerettem. Természetesen a húgommal együtt dolgoztunk már akkor is. És ide lyukadtunk ki. — Ha felépül a házatok és a kicsi nagyobb lesz, visszamész? — Majd meglátjuk, mi lesz a csoporttal... Talán attól félsz, hogy szétesik? — Azt nem! Megpróbáljuk életben tartani. Ez könnyebb. Olyan tagokkal, mint a mieink nagyszerű együtt dolgozni. Már hiányzik nekik is, szóvá teszik, ha nem megyünk sehova. Igaz, morcognak, ha hetente kell fellépni, mert sok lemondással meg saját kiadással is jár. Ugyanis csak a zenészeket fizetjük. — Mit gondolsz, a húgod mit mondana, ha megkérdezném, miért szereti a csoportot? — Azt amit én. Biztosan ő is ugyanígy érez. Igaz, most neki nagyon sok a dolga. Minden rá maradt. Bár fegyelmezett a csoport. Ha szerepelni megyünk, lehetünk bár az utolsók a műsorban, akik színpadra lépnek, nem mennek el sehova, nem keresik az italboltot. Nem attól van jókedvük, mert isznak, hanem a zene csinál nekik kedvet a tánchoz. — Felvázolnád a jövőt, a terveiteket? — Jó volna valami hagyományt feldolgozni és folklórcsoportként működni tovább. Van is gyűjtött anyag, téli szokások, majd meglátjuk, mi lesz ... Marika és Júlia! Sok sikert és kitartást a további munkához! A Csehszlovák Televízió bratislavai stúdiója Örökség címmel filmet forgatott a jókai hagyományőrző csoportról, s ez egy sorozat első részeként azóta már bemutatásra is került. Ezen a filmforgatáson készítette a felvételt Görföl Jenő. FISTER MAGDA
