A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-12-02 / 49. szám

ul a bölény, amelyből nálunk már csak az állatkertekben található néhány példány, természetes környezetben már nem él. Ebből szeretnénk szaporítani több tucatot, százat s aztán az állatkertből visszahelyezni erdeiekbe. S mindazokból az állat- és madárfajtákból befogni és szaporítani, amelyekből már csak ezernél kevesebb él a szabad természetben.

Gondolom, egy-egy állatkert fenntartása, üzemeltetése fölöttébb költséges dolog.

— Költségesebb és sokrétűbb, mint sokan hinnék. A bratislavai állatkert látogatóinak száma évente háromszázezer körül mozog. A jegyek eladásából származó bevételből mozdulni sem tudnának. Egyrészt azért, mert az állatok etetéséhez rengeteg mindenféle takarmányra van szükség, másrészt, mert az állatok árai egyre inkább csillagászati összegeket érnek el. Például egy tigris naponta hét kilogramm húst fogyaszt. De nézzük konkrétan, mit etettünk fel a 38. héten. íme a heti fogyasztás: 922 kg hús, 118 kg hazai és 46 kg déligyümölcs, 160 kg zöldség, 197 darab tojás, 3 kg lekvár, 7 kg túró, 26 kg dió és napraforgómag és egy doboz Malkao. Az állatokat a leggyakrabban csere útján szerezzük be, mert nem rendelkezünk devizával.

Az elszökött kacsa és megtalálója

szemlátomást nagyon fontos, szívügyének számító más témára tér át:

— Sajnos, állatkertjeink hovatovább egyre inkább az egzotikus állatok tartására, bemutatására törekednek. Nagyon sok állatkertböl hiányoznak az európai, de főleg a hazai állatok, madarak, nem utolsósorban az énekesmadarak, és háziállatok. Mi teljes mértékben szeretnénk összegyűjteni a nálunk honos szabadon élő állatokat, madarakat, de mindenfajta háziállatot is, hiszen a városi gyermekeknek, ma alig van módjában másutt kacsát, libát, pulykát, tehenet, bárányt látni. Szeretnénk, ha állatkertünk olyan lenne, mint egy nagy nyitott természettudományi tankönyv, sőt, mostanában még sokkal több kötelesség hárul ránk. Ugyanis nagyon sok az olyan állat, madár nálunk, amely környezeti ártalmak következtében kipusztulóban van. Az állatkertek kötelessége ezeket megmenteni az utókor számára. Létrehozni egy kis amolyan rezervátumot. Itt van példá-Most kapunk az NSZK-ból két elefántot, ezekért hatvan szarvast és tíz vaddisznót kell adnunk. De így még mindig jobb, mint ha pénzben kellene fizetni. Ezért is helyezünk nagy súlyt egyes állatok szaporítására, nevelésére, mivel később ki lehet őket másokra cserélni. Keresett „cikk" például a csíkos hiéna, nagyon jó devizaforrásnak bizonyult. Darabjáért ötezer nyugatnémet márkát lehet kapni. Két hiénáért Olomoucból kapunk majd zsiráfokat.

— Hogyan viselik el az állatok a bezártságot?

— Könnyebb a helyzet azokkal, amelyek már állatkertben születtek, hiszen nem ismerik a természeti környezetet, a szabadságot, a vadont. Azért bennük is ösztönösen megvan a kitörés, a szabadság vágya, csak éppen már kisebb mértékben, mint a vadonban befogott állatoknál. Ezeknél elég hosszú időnek kell eltelnie, amíg megszokják a fogságot, amíg képesek alkalmazkodni. Van olyan is, hogy a befogott állat képtelen elviselni a fogságot, nem eszik, s végül elpusztul. Szóval differenciáltan kell mindegyikkel törődni, foglalkozni. Nálunk a tavalyi év végével 135 fajtához tartozó 515 állatot tartottunk nyilván. Tehát az állatkert kilencvenhárom alkalmazottjának az állatorvosoknak, gondozóknak és más szakembereknek éppen elég a munkája:

— Mi pillanatnyilag az állatkert büszkesége?

— Angliából szerzett két kis kenguru. A látogatók képzeletében valahogy nagyobb méretű kenguruk élnek, így ezek a kicsik a legtöbb embernek csalódást okoznak. Igyekszünk majd nagy, hatalmas termetüeket is beszerezni. Akárcsak olyan állatokat, amelyek jelenleg még nem találhatók meg itt. De kis állatkertünk azzal dicsekedhet, hogy Csehszlovákiában nálunk található a legtöbb papagájfajta. De mint mondtam, súlyponti feladatnak tartjuk elsősorban a hazai átlátás madárfajtákat gyarapítani, szép, az eredetit utánzó környézetben bemutatni a háziállatokat. Ide kívánkozik Davel angol írónak, a nagy állatbarátnak ezzel kapcsolatos megállapítása:

„A világ állatok és madarak nélkül olyan hely lenne, ahol az ember nem is szeretne élni, sőt, kétségbe vonom, hogy egyáltalán tudna-e élni. Az emberi haladás egyre inkább olyan iramot ölt, amikor egyre kevesebb idő, energia marad környezetünk megóvására. Rajtunk múlik tehát, hogy a jövőben olyan környezetet alakítunk-e ki a magunk s a madarak és állatok számára, ahol majd akarunk és tudunk is élni."

ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei

Hétvégi levél

Sűrűsödnek a tennivalóink a CSEMADOK minden szintjén. Ezt bizonyítják a Központi Bizottság őszi ülésén elfogadott dokumentumok és határozatok is. A különböző tervek és intézkedések mellett ezúttal hadd szóljak néhány szót a helyi szervezetek évzáró taggyűléseiről. Annál is inkább, mert a KB említett ülésén is sok szó esett erről.

Ha szövetségünk szervezeti élete felől gondolkodunk, akkor egyértelműen arra a következtetésre jutunk, hogy annak legfontosabb — mintegy összegező — fóruma az évzáró taggyűlés, amelyen a helyi szervezet vezetősége a tagság előtt számot ad az egész évben végzett munkáról, s megszabják a következő évi tennivalókat Amit itt ilyen leegyszerűsítve leírtam, a valóságban sok-sok önkéntes CSEMADOK-tisztségviselő aktivista áldozatkész munkáját tapasztalatait és alkotókészségét rejti magában.

Az évzáró taggyűlés e tapasztalatok — eredmények és kudarcok —- mellett a szervezeti élet minőségéről is képet adnak. Arról, hogy egy-egy helyi szervezetünknél milyen a vezetőség és a tagság kapcsolata, együttműködése. Nyilvánvaló, hogy minden helyi szervezet más-más feltételek között dolgozik, eltérő anyagi-műszaki ellátottsága, más a tagság létszáma, összetétele. Mégis valami mindenhol közös: az önként magunkra vállalt feladatok becsületes teljesítésének kötelessége.

Sok évzáró taggyűlésen vettem részt az elmúlt két évtizedben. A szerzett tapasztalatok alapján állíthatom, hogy ahol a választott tisztségviselők megfeleltek az önként magukra vállalt munka követelményeinek, ott a helyi szervezet munkája minden tekintetben eredményes volt S nem egyébért, de annak a fölismerésnek a nyomán, hogy aktív szervezeti életet teremtve, a helyi lehetőségeket teljes mértékben kihasználták. Egyszerűbben: olyan munkatervet készítettek, amelynek a megvalósítására az emberi és az anyagi feltételek adottak voltak. Az ilyen szervezetekben rendszeresen tartanak vezetőségi üléseket, folyamatosan dolgoznak a különböző együttesek, csoportok, szakkörök és klubok. Sajnálattal kell azonban azt is megállapítani, hogy nem ezekből van több. Talán alapszervezeteink egyharmada ha ide sorolható. Van tehát gond és gondo/kodniva/o bőven most amikor az évzáró taggyűléseket készítjük elő. A feladat nem kevesebb, mint hogy egyrészt a stagnáló és passzív szervezeteket aktivizáljuk, másrészt hogy a jól dolgozó szervezetek tevékenységét azonos szinten tartsuk, vagy még jobban kibontakoztassuk.

Szövetségünknek jelenleg közel nyolcvanezer tagja van. A Központi Bizottság távlati tervei szerint a tagállományt mintegy ötezer új taggal kell gyarapítanunk. Az évzáró taggyűlések erre is jó alkalommal szolgálhatnak. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jövőre ünnepeljük szövetségünk megalapításának 35. évfordulóját. Ez az évforduló mindannyiunkat arra kötelez, hogy önként vállalt feladatainkat tisztességgel teljesítsük.

GÁL SÁNDOR

3