A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-10-28 / 44. szám
ÚJ KÖNTÖSBEN A PRÁGA! NEMZET! SZÍNHÁZ • EGY SZÍNHÁZ HELYETT KETTŐ! • A SZÁZÉVES NEMZET! MELLETT „ÜVEGSZÍNHÁZ" DÍSZELEG Moldva medre mentén minthacsak a száz évvel ezelőtti lelkesedés szelleme érződne. Az ország szinte minden sarkából jönnek az emberek, hogy részük legyen (pontosabban részük lehessen!) a prágai Nemzeti Színház újjáépítésében. Valóban olyasmi ez, mint egy csoda ... Pusztán illusztrálásképpen hadd említsem: kétszáz ember egyetlen szombati nap alatt itt száz-százhúszezer korona értékű önkéntes társadalmi munka elvégzésére képes. A kívül-bévül új köntöst öltött Nemzeti Színház és a tőszomszédságában kristálypalotaként ragyogó Új Színpad szocialista társadalmunkban nem Önerőből, hanem tetemes társadalmi ráfordítással, de nemzeti öszszefogással vált hazánk fővárosának építészeti büszkeségévé. Talán harmincöt, talán negyven méternyire alattam a Moldva selymes hullámai susognak, szemben velem a Hradzsin tornyai ágaskodnak az ég felé, és ugyancsak átellenben, de egy köhajításnyival arrább pedig a petrini kilátót övező fák öltik magukra őszszínü lombruhájukat. Ez az álmodozó hangulatba andalító, romantikus látkép a múltba ringatja, kereken száz esztendővel visszapörgeti fantáziámat. Egy karnyújtásnyira tőlem a prágai Nemzeti Színház ötvenezernél is több palalemezzel borított tetőzete, fölöttem pedig már csupán a verőfényes októberi égbolt. E színház szinaranynyal díszített (másfél millió korona értékű!) tetőkorlátja mellett állok, és csak az autózúgás, a villamoscsilingelés juttatja eszembe: Tau vagy Broucsek urak varázslata kellene ahhoz, hogy a jelenből valóban a múltba csöppenjek... A múltba, Prága száz évvel ezelőtti októberi napjaiba, amikor ugyanilyen sürgés-forgás, nemzeti összefogással fémjelzett igyekezet uralkodott itt, hogy 1883. november 18-án, a közadakozásból épült Nemzeti Színházban Bedrich Smetana: Libuše című operájának nyitánya után először gördülhessen föl a függöny. A cseh népnek abban a „templomában" (a tősgyökeres prágaiak mindmáig zlatá kapličkának, aranykápolnának becézik nemzetijü két), amelynek ötlete már 1845-ben fogant, de a megvalósítással jópár esztendeig várni kellett; amelynek létrehozásáért olyan jeles hazafiak szálltak síkra, mint František Palacký, Josef Jungmann, Josef K. Tyl, Jan E. Purkyné és Karel H. Borovský. A bécsi császár, V. Ferdinánd azonban sokáig késlekedett az építés megkezdését szorgalmazó beadványra ígért válasszal, és végül csupán utóda, I. Az időpont: 1977. április másodika, szombat. A prágai Nemzeti Színház nézőterén talán egy gombostűt sem lehetne leejteni, a széksorok és a karzati állóhelyek annyira zsúfoltak. Előadás után zúg, zúg a vastaps, a közönség állva köszöni meg az előadást, de van ebben a hangulatban valami szokatlan ünnepélyesség is. Most, előadás után a meghatódottság, jobban mondva a megilletődöttség hullámhosszán jön létre áramkör a színpad és a nézőtér, a színészek és a publikum között. E különleges hangulat oka nem egyéb, mint hogy hosszúhosszú időre ez volt az utolsó előadás, hiszen mindenki tudja, aki itt van a teremben: a következő előadás időpontja csak 1983. november 18-a lesz! A közbeeső kétezervalahány nap alatt nagyjavítást kap a nemzeti — és mint utóbb, pontosan 1981. nyarán (mondhatnám a legeslegutolsó pillanatban) kiderült: „öccsként" egy kristálypalotára emlékeztető vadonatúj színházépületet is. Az Új Színpadot. Természetesen mindkét színház valamennyi műszaki berendezése már üzemképes. Sőt! Mindkét épületben október eleje óta rendszeresen folynak a próbák is. Igaz, az Új Színpad egyes emeletein ma is találkozni még kisebb-nagyobb apróságokat végző mesteremberekkel, ám ennek megvan a sajátos oka. Az eredeti terv ugyanis csak a Nemzeti Színház régi épületének nagyjavítását irányozta elő, tőszomszédságába pedig egy többcélúan kihasználható, képtárral és nagyteremmel rendelkező épületet képzeltek el a beruházók. 1981 júliusában azonban a kormány úgy döntött, hogy az eredeti elképzeléstől eltérően megépül az Új Színpad! Az „áttervezés" során külön gondot jelentett, hogy a leendő színháznak nemcsak ünnepélyes külsőre volt szüksége, hanem építészeti stílusában alkalmazkodnia kellett az addigra már csaknem teljesen helyreállított régi színház architektúrájához. Őszintén szólva szavakban nehe-PT
