A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-10-07 / 41. szám
A Gsemadok életéből NOTESZLAPOK Elmúlt a nyár, hűvös szelek járnak, végigsepemek az utcákon, tereken, eltakarítják a még eltakarítani valót. Fázósan bújunk melegebb ruhába, a nyári lesülés színét veszti hátunkon. Azért gondolatban mindannyian jól emlékszünk a vidám, forró napokra. Arra, amikor még csak közeledett a bizonyitványosztás ideje. Izgultunk — vajon milyen lesz? — Van ki a saját érdekében, van ki a gyermekéért, van ki az unokájáért „szorított". Arra is emlékezünk, amikor a Tavaszi szél elődöntői folytak, arra is, amikor Zselizre készültünk, majd meg Gombaszögre, közben a CSEMADOK helyi és járási szervezeteinek rendezvényein szórakoztunk. Volt szerencsém részt venni néhányon. Műsoraik színvonalasak és gazdagok voltak. Ezek hiteles krónikáját annak rendje és módja szerint már meg is írtam, de sok minden kimaradt ezekből a krónikákból. így, ősz elején, visszalapozva a jegyzetfüzetet, szívet melengető pillanatok jutnak eszembe, műsoron kívüli, színpad melletti, öltözöbeli beszélgetések kérnek maguknak helyet a papíron. MARGIT NÉNI Kenyere javát már megette, az idő ősz tincseket csalt a fejére, de szíve fiatal maradt. A tenni-akarás nem fogy ki belőle. Most is szervez, éneklő csoportot vezet. Összetartja a falu asszonyait, elmagyarázza, miért kell olyan sokat próbálni dalaikat, kitalálja a színpadra állás sorrendjét, segít elsimítani a belső viszályokat. Munkája és a csoport szorgalma gyümölcsöt hoz. Eljutnak az országos döntőig. Nagy az izgalom, nem mindegy, milyen eredménnyel térnek haza. Hiszen az ottani szereplés meghatározó lehet a további évekre nézve. Eldöntheti, kitől menynyi anyagi és erkölcsi támogatást kapnak az elkövetkező időben, lelkesen járnak-e s eljárnak-e majd a tagok továbbra is a próbákra ... A nagy izgalom, a sok készülődés a visszájára fordul. Az egyikük tán magasabban kezdi a dalt, a többiek nem bírják követni. A zsűri elnöke megállítja az előadást. A nagy kultúrterem légkörében ideges izgalom vibrál. Mi lesz most? Az asszonyok arca kipirul... — Hát ezért készültünk? Felszólításra ismét elkezdik, és ismét széthull a dallam, levonulnak a színpadról, s azon csodálkoznak, hogy a föld nem nyílt meg, a világ nem állt meg, hogy a műsor megy tovább... Pár héttel később találkoztam a vezetőjükkel. Minduntalan visszatért a történtekre, még mindig nem bírt napirendre térni az érthetetlen esemény fölött. — Ne haragudjanak ránk! — ismételgette egyre. Kedves Margit néni és csoporttagok! Nem kell szégyenkezni. A hangszer is lehangolódik olykor a felforrósodott színpadi levegőn, a legnagyobb művész is lehet indiszponált. A kudarcot is erény méltósággal, viselni, a műkedvelő népdalénekestöl nem várunk percnyi pontossággal időzített jó formát. MEGADTA NEKI Egyik legjobb gyermek folklórcsoportunk vezetője két nyelven — magyarul és szlovákul — adja a végső biztatást a dobogóra vonuló nebulóknak. Mindegyik gyermekhez az anyanyelvén .szól, s ők egyforma rajongással csüngnek rajta. És úgy dalolnak, úgy mozdulnak. ahogy előre megbeszélték. Türelmetlen szó, kapkodó mozdulat nem fordul elő. Édes szülő a gyermekével játszik Így. Közvetlenül, előítélétek nélkül, szeretettel. A színpadra vonuláskor a közönség első soraiban ülők jól hallják a szlovák—magyar társalgást. A műsorban mindkét nép gyermekjátékaiból, szokásaiból adnak elő. A szakma elismerően bólogat, hibát sem a témaválasztásban, sem az előadásmódban nem talál. A közönség felszabadult szívvel, gyermeki örömmel tapsol. Csak székszomszédom néz gyanakvóan. Nem érti, hogy lehetnek a 6—9 esztendős gyermekek mindkét néphagyományban annyira otthon? — Milyen iskolába járnak ezek a gyerekek? — Van, ki szlovákba, van, ki magyarba. — Akkor hogy kerülnek össze? — Egy faluban élünk ... — feleli a vezető. ISMÉT A FIATALOK? Lapunkban olvastam a fiataloknak címzett néhány elmarasztaló mondatot. Idézem, hogy Önök is tudják, miről van szó: .. mégsem értem, hogyan engedhetik el a mai szülők, főleg az anyák, lányaikat nyugodt lélekkel két-három napra ..Ugyanakkor egy ismerősöm így fakadt ki: — Már csak nem engedem egyedül utazni a lányomat a csoporttal! Sok minden történhet az úton ... — és „tudom, mitől féltem" arccal nézett körül, a hallgatóságon akarván lemérni, vajon helyesen cselekedett-e. Véletlen lenne, hogy két különböző ember hasonló véleményt mond, vagy ilyen a közvélemény? Nem tudom, de a magam tapasztalata egészen más. A fent leírtak két témakörre bonthatók. Az egyik: a fiúkat, vagy a lányokat kell-e félteni? A másik: milyenek a fiatalok? Vegyük csak sorjába. Kit kell félteni, kitől? Kire kell vigyázni? Mert mégiscsak lány, és anyák ne engedjék... Hát még mindig csak itt tartunk? Igaz, rég elmúlt március 8-a, az egyenjogúságot, a nők megbecsülését hirdető szólamok szövegének még a visszhangja is elült a nyári forróságban. Úgy látszik, a küzdelemben nem szabad lazítani. A nőket fokozottan felelősségre vonó, a férfiakkal szemben elnéző nézetek tovább élnek, mint gondolnánk. A mai felnőttek a mai fiatalokat úgy akarják nevelni, mint nagyszüleiket nevelték dédszüleik. Hiába harcolt Clara Zetkin, s azóta annyian? Kiváló képességű asszonyok ezrei, hiába bizonyították és bizonyítanak ma is, hogy szívósak, kitartóak, okosak, erősek, szépek? De, mégis, a lányok erkölcsére kell vigyázni? Ősanyáink szólásmondása volt: Hiába tartom a tüt, ha nem fűzöd be. Fiataljainkat, önmagunkat alázzuk meg, ha nem az egymás iránti felelősségre és a harmadik ember iránti felelősségre oktatjuk őket. Ez az erkölcs. Egy-egy csoport tükrözi szűkebb hazája valamennyi társadalmi rétegét. Van közöttük főiskolai hallgató, gimnazista, gépjavító, ipari szakmunkás, betanított munkás éppen úgy, mint szeretetben, meleg családi fészekben felnövekvő, józan ítéletalkotásra képes gyér- - mek és gondatlan szülők szeretethiányban szenvedő utóda, akinek jóllehet ez a közösség az egyetlen biztos pont az életében, aki előtt nem volt és nincs pozitív példa arról, hogyan kell emberi módon élni, melyek a hamis értékek, mit becsüljön, mit vessen meg. Az ilyen ifjú ember, bármennyire akar is, pár hónap, egy-két év alatt nem tudja leküzdeni mindazt a hátrányt, amivel — akaratán kívül — indult. A tánccsoport nem nevelőintézet. Nevel is, hat az ifjú ember fejlődésére, de csodákat ne várjunk. A próbákon, a fellépéseken, még az autóbuszban sem adódik több alkalom az erkölcstelen életre, mint bárhol másutt. Kit hogyan neveltek pici korától, azzá lesz, és vajon az er-, kölcstelen életet kitől látják a fiatalok? Amiatt a néhány (20—30) alkoholmámorban üldögélő, dülöngélő fiatal miatt nem szabad a többi több ezret elmarasztalni, akik sem nem dülöngéltek, sem nem rendetlenkedtek, akik hónapokon át fegyelmezetten jártak a próbákra, akik szabad idejüket nem léhasággal, hanem a régmúlt kincseinek napvilágra hozatalával, kultúránk ápolásával töltik. Apák és anyák! Engedjétek nyugodtan ebbe a közösségbe gyermekeiteket! Most ismét elkezdődik az új évad. Az iskolákban és a kultúrházakban új remények „Fiketők" méltóságteljes vonulása kelnek. A „Csináljunk már valamit! Történjen nálunk is valami!" — belső indíttatásra tízezrek fognak dal- és tánctanuláshoz, színdarabot próbálnak, bábut alkotnak, verset, anekdotát mondanak. így lehet tartalmasán eltölteni a hosszú estéket, évről évre ismételten az életet. FISTER MAGDA PRAN DL SÁNDOR felvételei 7
