A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-09-30 / 40. szám

Kikérik a menyasszonyt mennyi és milyen süteményt vásárolt, süttetett. Igen, annyit, olyan, akkor én többet mindegyikből és többfélét, szebbet, jobbat, díszesebbet rendelek — hangzik egyik, másik cukrászdában. S a végén egész cukrászköltemények kerülnek az asztalokra. Az asztalokra, de oda sem akárhogyan. Egy-egy hatal­mas tortán, süteménykollekción rajta az ajándékozó neve, hogy lássa minden vendég — s külömbséget tehessen! — kinek az édességet falatozza. Az igazi nagy versengés a menyasz­­szonytánc alkalmával bontakozik ki. Egy-egy család szemfüles tagjai körül­­állják a keresztmama által tartott pén­zes tálat s árgus szemekkel figyelik, ki mennyit tesz bele, mielőtt felkérné a menyasszonyt, immár menyecskét, egy táncra. Bár az események a tál és tánc körül meglehetősen gyorsan zajlanak, így igazán ügyesnek kell lenni, hogy pontosan meg tudják jegyezni az ösz­­szeget. Sokaknak már van benne gya­korlatuk. Söt^'az igazán „ki vagyok-mi vagyok" vendégek alkotta lakodalmak­ban ez úgy szokás, hogy a pénzt adó odaáll a tál közelébe és meglebegteti a kezében tartott ötszázasokat, sok eset­ben betétkönyveket. Láttam olyat is, hogy ez utóbbit kinyitva forgatta körül a lakodalmas sereg szeme előtt, és min­dig akadt egy-egy „jólélek", aki leolvas­ta az összeg nagyságát és fennhangon adta azt a többiek tudtára. Jobb módú nagymama, nagynéni tízezernél alább nem is adja. De az egyszerű vendég sem emelhet ki pénztárcájából, ötve­nest, százast, mert a falu rossznyelvei hamar meghurcolnák őt pletykájukkal: fösvény volt, nem telik neki... „Jobb" lakodalmakban a legkisebb tétel, ami ama bizonyos tálba bekerülhet, az az ötszáz koronás. Legalább egy darab, de nem árt, ha kettő, három is van belőle, így aztán röpke húsz, harminc perc leforgása alatt összegyűlik 50—80— 100 ezer korona — nem tévedési, be­széltem egy falusi lakodalom menyecs­kéjével, aki huszonhét perc alatt (lám, még err^ is volt valakinek ideje, gondja, hogy mérje az időt) összetáncolt kerek százkétezerötszáz koronát. Meg kell hagyni, voltak „amerikás" vendégek is! Az előétel disznótoros A menyasszony már teljes díszben várja a vőlegényt Persze, ma már egy szimpla étterem­ben tartott lakodalomban is könnyű­szerrel összegyűlik 15—30 ezer korona — csak a menyecsketáncból. Szólni kéne még a ruhákról, amelye­ket egy-egy lakodalom alkalmára var­ratnak a lányok, asszonyok — sőt, már a férfiak sem elégednek meg a konfek­cióval! — az étkészletekből, amelyeket különféle többcsillagos szállók étter­méből kölcsönöztek ki e célra ... Szólni kéne még sok egyébről, de minél to­vább lapozgatok feljegyzéseim között, annál inkább undorom támad az efféle lakodalmaktól, hivalkodó, kacérkodó, úrhatnám összejövetelektől. Mert tudok olyanról is, ahová egyenesen a színház­ból kölcsönzött jelmezekben, kosztü­mökben érkeztek a vendégek, ahol úr­hatnám móndjára kötelező volt min­denkinek mindenkivel a magázódás, az „uram", „asszonyom", „hölgyem" meg­szólítás; ahol a főváros egyik híres ét­termének legjobb szakácsa és személy­zete készítette, szolgálta fel a kosztot; ahol külföldi kamarazenekar muzsi­kált ... Ahol „lakáj" állt az ajtóban s még a testvérnek is fel kellett mutatni az aranyos betűkkel nyomtatott meghí­vót s a „lakáj" fennhangon jelentette be a vendég érkezését. Ez persze véglet, elszomorító véglet, Új, eddig ismeretlen szokás vette kezde­tét az Ipoly-mentén is: menyasszony­baba kerül a kocsikra ahol a forma és a tartalom bödült ellentétéről, majmolásáról, nagyzásról van szó, és semmi egyébről. Igaz, mondhatná most bátran és job­ban a kedves olvasó, hogy mindenki úgy mulat, ahogy neki arra telik, ahogy azt zsebe, pénztárcája bírja, ahogy neki megfelel, jólesik. Én sem akarok itt és most normákat, szabályokat előírni, egy-egy lakodalom lebonyolításához. Csupán jelenségeket vázoltam föl, amelyek véleményem szerint egyre in­kább elterelik a figyelmet egy-egy ese­mény igazi jellegétől. A közvetlenséget, a meghittséget, a normális emberi-ro­koni, baráti kapcsolatokat megrontják, elmérgesítik, anyagiassá, sokszor em­bertelenné, erkölcstelenné teszik. így aztán az események elveszítik igazi je­lentőségüket, megszűnnek azzzá lenni amik. A rokonság már nem annak örül, hogy a tágabb család egyik tagja meg­találta élete párját s azzal egybekelt, hanem sokkal inkább annak, hogy fitog­tathatja anyagi helyzetét, rátartiságát, úrhatnámságát, gőgjét... Az a lakodalom, amelyen felvételeink készültek, szerencsére, nem tartozott a fenti kategóriák közé. Szépen, kelleme­sen, meghitt hangulatban zajlott, s részben felidézte az egykori lakodalmak hangulatát. A rokonságból választott falusi gazdasszony főzött, a vendégek­ből „jelentkező" férfiak, nők szolgálták fel az ételt. Volt vőfély, volt versbe menyasszony kikérés, lakodalmas me­net a falun végig ... Szóval, aki eljött jól érezhette magát, kellemesen szórako­zott. Talán én a legjobban, bár egyet sem perdültem, fordultam egy korty alkoholt sem fogyasztottam. S azért, mert meghitt hangulatban, kellemes emberek között jókat beszélgettem, s az ecsetelt, „csacskaságok" helyett egymás őszinte szavával voltunk elfog­lalva. Lakodalom volt a .... Csak roszabb sose legyen. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei 13

Next

/
Thumbnails
Contents