A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-23 / 39. szám
Csak egy percre... Szeptember 21-én, a sajtó, a rádió, a televízió napján évről évre megemlékezünk azokról, akik írásban vagy élő szóban és a tévé képernyőjén tájékoztatják, szórakoztatják az újságolvasók, a rádióhallgatók s a TV- nézők sokmilliós táborát. Vajon azonban eszünkbe jutnak-e a sajtó névtelen dolgozói, akik nélkül az újságírók minden tudása és igyekezete meddő lenne: eszünkbe jutnak-e a nyomdászok? Többek között erről beszélgettünk MOROVICS JÓZSEFFEL a Nyugat-szlovákiai Nyomdaipari Vállalat galántai üzemének vezetőjével. — Ma már gyakorlott nyomdafönök vagy, de visszapörgetve az idő kerekét hadd kérdezzem meg: miként kerültél kapcsolatba az ólombetűk és a szedőgépek sajátságos világával? — íratlan törvény, hogy a hajóskapitány is matrózként, fedélzetsúrolással kezdi pályafutását, a nyomdász viszont inasként. Vágkirályfai származású vagyok, és az általános iskola elvégeztóvel, Bratislavában nyomdász unokabályám példája láttán, erre a pályára jelentkeztem. Érdekes, hogy a háború után szülőfalumban én jelentkeztem elsőként nyomdásznak. Galántán kezdtem, majd Martinban folytattam a tanoncviszonyt, ahonnan a szakmunkáslevél megszerzése és katonaéveim letöltése után 1958-ban kerültem vissza Bratislavába. Eleinte, természetesen. kétkezi munkát végző nyomdászként dolgoztam, később művezető, szakzsargonban faktor, még később a vállalat üzemi pártszervezetének elnöke s az üzem vidéki leányvállalatait irányító diszpécser lettem, mígnem három esztendeje a galántai nyomda vezetésével bíztak meg. — Néhány szóban miként tudnád bemutatni a galántai nyomdát ? — A kisebb és az egyszerűbb műszaki lehetőségekkel dolgozó vidéki nyomdák közé tartozunk, ami ellenben egy pillanatig sem jelenti azt, hogy dologtalanul telnek napjaink. Épp fordítva: alig győzzük a sok munkát! — A galántai nyomda húsztagú kollektívájának igyekezetét dicséri, hogy a korábbi évekhez viszonyítva sokat javult az itt megjelenő kiadványok minősége. — Nekem erről nehéz beszélnem, nehogy akár csak egy szó is öndicsérethek tűnjék. Tény viszont, hogy az utóbbi kétrhárom évben kétszer is elnyertük a Nyugat-szlovákiai Nyomdaipari Vállalat járási üzemeinek versenyében a vállalatigazgató vándorzászlaját! — Említetted az imént, hogy a nagyobb és korszerűbb nyomdákhoz viszonyítva, sokkal szerényebb lehetőségek között végzitek munkátokat. Hyen körülmények között olykor-olykor talán még Gutenberg János vagy Hess András is az eszetekbe jut?... — Bizony igen! Elvégre a kézi szedés, a kézi tördelés vagy az egyszerűbb nyomdatechnikai eljárások dolgában még az általuk feltalált nyomdászati alapelvek szerint dolgozunk. — Mivel a sajtó napja kapcsán társalgunk, hadd kérdezzem meg: miben látod a HÉT szerepét, küldetését? — Véleményem szerint a HÉT elsődleges küldetése, hogy jó riportok és tudósítások keretében mutassa be hazánk magyar nemzetiségű dolgozóinak életét, hogy időszerű bel- és külpolitikai eseményekről tájékoztassa olvasóit és tollvégre tűzze a művészeti élet aktuális kérdéseit is. (mik-) s /A CÉG IGAZGATÓJA A nagy cég útitáska-eladási osztályának vezetője, akit a könnyebbség kedvéért nevezzünk egyszerűen N. úrnak, hivatali szobájában ült és nyugodtan dolgozott. Váratlanul hivatta a cég igazgatója, N. úr ügetve végigszaladt a hosszú folyosón, egy pillanatra mozdulatlanná dermedt az elnöki dolgozószoba ajtaja előtt, tenyerével megtapogatta mértani pontosságú választékát a feje búbján, mélyet lélegzett, és tisztelettudóan bekopogott. — Tessék! — hallatszott az ajtó mögül, és N. úr a nagyfönök színe elé lépett. — Hívására siettem megjelenni! — jelentette szabatosan és meghajolt. Az igazgató figyelmesen ránézett és így szólt: — Cégünk alapszabálya előírja, hogy pontosan harmincfokos szögben kell meghajolni, ön pedig csupán huszonhét fokos szögben hajolt meg. Kénytelen vagyok arra kérni, hogy menjen ki, és ismételje meg ezt a műveletet. N. úr úgy érezte, hogy a szíve valahová alázuhan, és szinte a sarkában ver. Szinte köd borult rá, amikor kiballagott a folyosóra, és újra belépett a dolgozószobába. — Most már jobb — bólintott az igazgató. — jelentse, mi a helyzet az osztályán. N. úr belefogott a jelentésbe. Az igazgató egy ideig szótlanul hallgatta, azután hirtelen félbeszakította alárendeltjét: — Ön az imént ezt mondta: „55 százalék". Biztos ebben a számadatban? N. úr úgy érezte, hogy homlokát kiveri a verejték. — Azt hiszem ... — Ön ne higgyen semmit. Önnek tudnia kell. Egy egész százalékkal tévedett. A helyes szám nem 55, hanem 54 százalék. — Bocsánatot kérek. — Nem ■ bocsánatot kell kérnie, hanem pontosan kell dolgozni. Három héttel ezelőtt a jelentésében szintén tévedett, két tized százalékkal. Azonkívül a legutóbbi negyedévben önnél növekedett a reprezentációs költségek összege. Miért? Ó, az igazgató mindenkiről mindent tudott, becsapni lehetetlen volt. — Tudja kérem — dünnyögte N. úr —, én néha meghívom a nagybani megrendelőket valamelyik vendéglőbe ... Akkor jobb lesz a hangulatuk, és mi könnyebben tudunk üzletet kötni velük ... — Tudom — szakította félbe N. urat az igazgató. — Arról van szó, hogy a reprezentációs költségek növekedése nincs összhangban az értékesítés növekedésével. Érti már? — Igen — motyogott N. úr, és bűntudatosan lehorgasztotta a fejét. — A következő jelentéshez mellékeljen grafikont arról, hogy a reprezentációs költségek és az értékesítés dinamizmusa között összhang van. Elmehet. N. úr pontosan harmincfokos szögben hajolt meg, és már az ajtó felé akart fordulni, amikor az igazgató hirtelen megállította. — Igaz is, legyen szíves, tisztítsa ki a fülemet. — Ó, ezer örömmel! — Előre is hálás vagyok. Valamennyi kellék itt van ebben a kis dobozban. N. úr kezébe vette a kis kefét, az igazgató azonban emlékeztette: — Ne felejtse el előbb levenni a védőburkolatot. N. úr kicsavart hat csavart, levette a műanyagból készült védőburkolatot, és óvatosan tisztogatni kezdte a mikrofonokat. — Nos, mi újság? — kérdezte az igazgató. — Minden rendben? — Minden rendben — erősítette meg N. úr, s a vadonatúj számítógépre nézett. „Istenem — gondolta szomorúan —, ma egy robotot tettek meg igazgatónak, holnap pedig egy másik masina az én helyemet foglalja el..." N. úr felsóhajtott, és helyére rakta a burkolatot. Fordította: Gellért György KI TALÁLTA FEL A SPANYOLVIASZT? Nem spanyol ember, hanem francia: egy Francois Rousseau nevű párizsi drogista, mégpedig egy véletlen szerencsétlenség következtében. Tűz ütött ki a boltjában, s mivel raktárában sok volt a gyúlékony anyag, az egész kis üzlet szinte percek alatt porrá égett Amikor már elhamvadt a parázs, s szegény tönkrement drogista egy doronggal piszkálni kezdte a hamut, hogy hátha legalább a pénzesládikójára rábukkan alatta. De az ólomból készült láda szétoNadt. Csak néhány ezüstpénzt talált valami sellakból és gyantából összeégett halomba ragadva, amelyet a rádölt cinóber festék pirosra színezett. Persze megpróbálta kikapirgátni a pénzt a tömbből, s nem kis meglepetésére ez könnyen levált a masszáról, hanem akár egy pecsét, benne hagyta a lenyomatát is, amelyen tisztán látszott a király vésett arcképe. Rousseau rájött, hogy ez a hőre lágyuló, majd kihűlve megkeményedő anyag a levelek lepecsételéséhez lényegesen jobbnak ígérkezik az e célra eddig használt egyszerű viasznál vagy levélzáróostyánál. Két fiával hamarosan sikerült mesterségesen előállítania a sellak-gyantacinóber keveréket s mivel az új pecsétviasz gyorsan népszerű lett, egy év alatt több pénzt keresett vele, mint amennyit 1625-ben leégett egész boltja ért De minthogy Rousseau nem volt elég nagystílű kereskedő, az eszébe sem jutott hogy a külföldet is meghódítsa árujával. Nála jóval élelmesebb spanyol vándorkereskedők terjesztették el Európában a francia eredetű viaszt, amelynek ezért lett a neve a legtöbb nyelven spanyolviasz. Ml VOLT A NAPKIRÁLY SZIRUPJA? Az ipekakuánás nyálkaoldó szirup. A buzérfélék családjába tartozó, félcserjés, kúszótövű, vékony szárú és fehér virágú ipekakuána Dél-Brazília őserdeiben honos. Az avarral borított árnyas helyeket kedveli. Először valószínűleg a tupi indiánok használták köhögés elleni gyógyszerként, mégpedig a gyökerét mivel abban van a hatóanyag. Az akkori művelt világ számára egy Tristram nevű szerzetes fedezte föl a XVI. században. Visszatérve Európába, nyomban ki is próbába a csodaszert a köhögéssel bajlódó portugálokon, spanyolokon és franciákon. Az ipekakuána jól bevált, hamarosan híres gyógyszer lett, és még XIV. Lajos, a francia napkirály is ennek a növénynek a szirupos oldatával kezeltette krónikus hörghurutját A király, megszabaduNa bajától, azt hitte, hogy univerzális csodaszer birtokába jutott. Meg is vette ezer Lajos-aranyért az ipekakuánával való kereskedés monopóliumát országa számára. Ez persze egy csöppet sem zavarta az új gyógyszerben szintén jó üzletet szimatoló vándor gyógyfűárusokat akik változatlanul ott szerezték be az ipekakuánát ahol a legolcsóbban adták, vagyis a tengerészektől. Nekik köszönhető, hogy ez a nyálkaoldó és köptetőszer gyorsan elterjedt az egész kontinensen. 22
