A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-23 / 39. szám
MM* „Van egy szabály — mondotta Maja Pliszeckaja Firenzében egy olasz újságírónak —: sohase utánozzunk másokat. A másolat mindig hamis. Azt sem akarom, hogy engem utánozzanak". A Bolsoj világhírű balettművésznője a Sirályt táncolta a Teatro Comunale színpadán. „Igen híres a lába — írja Pliszeckajáró! az Epoca —, a balett világának legszebb lábáról van szó. Oe még híresebb a két karja! Úgy repül velük, mint senki más a világon ... Ö a Sirály, aki száll, száll és meghal..." Nincs típusa — egyedi darab! — srófos és méretautó kiállítás Volgográdban. Az oroszlán is csak macska, csak egy kicsit nagyobbacska (lesz). Egy elbeszélésében F. X. Salda még a századelőn mintegy gyorsfelvételként elkapta és rögzítette azt a szituációt, amely az objektív szemléletű művészet korszakai után a mi gyors ütemű, de egyenetlenül fejlődő civilizációnkban a művészet jellegzetes helyzete lett, létrehozója a legtágabb értelemben vett expresszív kifejezéseknek. Egy festőről szól Šalda elbeszélése, aki éveken át szenvedélyesen kereste azt a gesztust, amibe mint egy rövidítésbe belesűríthetné a kor lényegét: s ezt hol az emberi tevékenység eredményeiben, hol egy monumentális akarat önkényében vélte meglelni, csak halálosan sebesülten jut a felismerésre, hogy: „Kettős az ember ősrégi gesztusa ezen a földön: a szeretető és a halálé. Ezek a mi korunk gesztusai is, és nincs más különbség közte és az előző korok között, mint hogy egyre többet, többet, többet követel belőlük ..." Az 1929-ben született Josef Jíra cseh festő, akinek műveit az idén láthattuk először Bratislavában, úgy tetszik, eredendően ezen ősrégi gesztusok, főként a szeretet és a szenvedély gesztusának életterében él. A Téli falu méhkasokkal (Frýdštein), 1983 Az ember ősi gesztusa drámai szeretet élettere, a szenvedélyes lélek érzelmi gesztusa az övé. Egyfajta, a tragikum- és fájdalom érzetéhez közel álló szerelmi képesség ez, amely azonban a fájdalmat és tragikumot — ellentétben a konvencionális felfogással — nem tartja passzív, terméketlen érzésnek, ellenkezőleg: az emberi dolgoknak a racionális megismerésnél valami mélyebb tudását meríti belőlük. Mindez azonban nem derül ki azonnal, első pillantásra Josef Jíra festményeiből. Mert az ábrázolás nem beszél nála közvetlenül a formán, a rajzon át. Az út Jíra festményeinek megértéséhez a színein és a kompozícióján keresztül vezet. Josef Jíra elementárisán a színeiben él. Vásznain a színnek, a festéknek valami manapság egészen szokatlan szerepe és ereje van. Régi korok festőinél találkozhatni ilyennel. Az élmény váratlan volt: íme, egy par excellence festő a mi időnkben! Egy festő, akinek merész, mélyen izzó színei — a leggyakoribb a piros, a fekete, a fehér, a zöld — önmagukban is erősen hatnak: a tömör, telített, nagy színfelületek úgy vonzanak a maguk mélységébe, mintha egymagukban kifejezést adnának valaminek, valami nagy egyéni érzésnek. Ahogy a színek látásának és érzésének a módja, úgy a kompozíció is öntörvényű Jíránál, nem az empirikus valóságot követi, hanem a művészit. Képein nemcsak a szín és a forma több, mint a valóságban, hanem a tér is. Gyakori, izgalmas eljárása az egymást szelő, újabb és újabb dimenziókat nyitó, valami teljességet építő több tér kialakítása egyetlen képen. Sűrűn jelenik meg különböző témájú kompozícióiban — mint a Téli falu méhkasokkal c. festmény előterében is — egy nagy szem, bizonyos meditativ jelleget kölcsönözve a műnek. A színélmény után az újabb váratlan, ám annál kellemesebb meglepetést az jelentette, hogy Jíra munkáinak jelentős részében a ma oly elhanyagolt portréfestészetet műveli. Portréiban megjelenik a jírai színek és kompozíciós módok mellett a karakteres, erős rajz is. Külön kellene velük foglalkozni, mint ahogy külön a tájképeivel is, valamint a festészetének és grafikájának (hidegtü-karcainak) tartalmi körébe tartozó olyan témákkal, mint a szerelem, a gyermekkori emlékek, az ember és az állat viszonya — ez utóbbinak filozófiaiig is erős és szép kifejezése a Pisztráng Boubín mellől címet viselő kép. Nem nagyon kedvelem a művészeti hatások keresését egy-egy alkotó munkáin. Jíra képeinek kiállításán az első percekben mégis, akaratlanul, asszociáltam többször ilyen hatásokra (pl. Goghra, Cézanne-ra, Chagallra, a régiek közül Rembrandtra). De hamar elmaradtak ezek a benyomások. Beleolvadtak abba a folyamatba, amely során a képek feltárulkoztak előttem, éppúgy, mint a kialakulásukban részt vevő más hatások: az életé, FUKÁRI VALÉRIA PrandI Sándor felvételei 9
