A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-16 / 38. szám
Q tanley Gadd nem csüggedt, hiszen nagyon is akarta azt, amit végül is elért. Mr. Gadd most már a felesége segítsége nélkül körüljárhatta a házat és besétálhatott a szobák mindegyikébe. Nem botlott bele minduntalan a bútorokba. Olyan szimata volt, mint egy vérebnek. Minderről azonban csak neki volt tudomása. A „külvilág" és legfőképpen a felesége még mindig azt hitte, hogy Stanley Gadd egy magatehetetlen és szánalmas fajzat, aki az orra hegyéig sem lát. Ez a bizonyos közúti „szerencsétlenség" nem véletlen müve volt, igen, akkor majdnem teljesen elvesztette a szeme világát, és az a kis epizód nem szerepelt a nagyszerű tervben, amelynek végső célja a felesége likvidálása volt. Ó, istenem, morogta magában Stanley, mindent pontosan kiterveztem. Mindent megtett, hogy végre megszabaduljon Wandától, akit mélységesen gyűlölt. Stellát szerette. Jó lett volna Wandát eltenni láb alól, hozzájuthatott a pénzhez is, amelyet a felesége úgy őrzött, mint a karvaly. Az a másik fiatal volt és rendkívül csinos. Igen ám, de Wanda megúszta a „balesetet" néhány karcolással. Stanley viszont majdnem teljesen megvakult a kocsiban támadt fűztől. A felesége azonban áldozatkészen vállalta az ápolónő szerepét, minden percét neki áldozta. Stanley Gadd már-már talpra állt, de valami úgy rágta a lelkét, akár a szú. Most aztán mindenben a feleségétől függött. Elmúlik még egynéhány hónap, amíg leveheti a szeméről azt az átkozott kötést. Ezért csökönyösen és konokul azon fáradozott, hogy mások segítsége nélkül is feltalálja magát a hatalmas házban. A lépcsők — ézek nagy gondot okoztak — a pincébe vezettek, ahol mosókonyha volt. Ösztönösen félt a lépcsőktől. A nappaliban és a hálószobában otthonosan mozgott. Stanley a hűtőszekrény előtt állt és ujjaival sör után kapirgált. Stanley úgy káromkodott, mint a záporeső és becsapta a hűtőszekrény ajtaját. A felesége a mosókonyhában tartózkodott. — A pokolba ezzel a világgal — ordította Stanley. — Wanda! Hová dugtad a sört? Hamarosan meghallotta Wanda hangját. — Hozzá sem nyúltam a sörödhöz. Meglehet, hogy egy szörpösüveg mögött megtalálod. Ezúttal Wanda is ingerült volt. — Nagyon jól tudod, hogy el vagyok veszve, ha a dolgokat nem találom a megszokott helyükön — panaszkodott Stanley. — Olyan sokat kérek tőled ? A férfi dühösen botorkált át a nappaliba és belesüppedt egy karosszékbe. Bekapcsolta a rádiót és várta a legfrissebb híreket. Wanda ekkor belépett a szobába. Egy nehéz létrát cipelt a vállán, amelyet az ablak mellett állított fel. Ezután leszedte a függönyöket. — Mit csinálsz ? — kérdezte Stanley. — Meglepetést tartogatok a számodra. Gadd felordított: — Nehogy megint új függönyökkel lepj meg, mert akkor felrobbanok a dühtől. Szórod a pénzt, mi? A rádióbemondó közölte a hallgatósággal: „Az ismeretlen fojtogató ma újabb áldozatot talált. Ismét megfojtott egy háziasszonyt. A gyilkosság időpontjában a házban sokan tartózkodtak, de senki sem tud az esetről semmit. Semmit sem láttak, semmit sem hallot-Stanley megkapaszkodott a karosszékben. Vajon akad-e közvádló ezen a földön, aki gyilkossággal vádolna egy vakot? Az újabb gyilkosságot az ismeretlen fojtogató számlájára írják. Ez a fickó hetek óta rémületben tartja a város lakosságát. Mit is kell tenni tehát? Wandát követni a pincébe és ott... Igen ... ott aztán megfojthatja. Aztán nyugodtan felhívja a rendőrséget. — Lent vagyok a mosókonyhában, ha kell valami — hallotta Stanley a felesége hangját. Stanley néhány pillanatig ülve maradt. Arra várt, hogy a felesége megeressze a csapot a mosókonyhában. Egy öreg nadrág lötyögött a lábaszárán és puha cipőkben járt. Leereszkedett a lépcsőkön. Wanda természetesen nem hallotta a lépteit. Wanda valamit moshat a kádban, gondolta Stanley. Most vagy soha! A víz csobogása volt az „iránytű". A következő pillanatban rátámadt a feleségére. Wanda megrezzent, de a férfi ügyesen elkapta a torkát. Ez volt az a bizonyos halálos ölelés. Wanda kétségbeesetten levegő után kapkodott, de nem sok sikerrel. Stanley erejét megkétszerezte a düh és a tudat, hogy először nem sikerült. Wanda teste végül is elemyedt. A feje a vállára bukott, onnan pedig a kád szélére. Úgy maradt ott... fejjel a kádban. Minden porcikája remegett, amikor nagy nehezen visszatért a nappaliba. A telefonhoz sietett. — Stanley Gadd beszél. Legyenek szívesek és küldjenek valakit a villanegyedbe ... a villanegyedbe. A feleségem lement a pincébe. Valami történt... furcsa zajokat hallottam ... a feleségem nem jelentkezik. Attól félek, hogy ... siessenek! — Mit beszél? Furcsa zajokat hallott? — kérdezte valaki a drót túlsó végén. — Nem látott senkit... nem látott semmit? Miért nem látott és miért nem hallott? Stanley ingerülten válaszolt: — Mert vak vagyok! Átmenetileg... igen ... vak vagyok! Néhány perc elmúltával megérkezett a villanegyedbe a rendőrség gépkocsija. A rendőrök azonnal a pincébe rohantak, de Stanley felfogta, hogy nem sokáig tartózkodtak ott. A felügyelő megkérte Stanleyt, hogy meséljen el mindent. — Valami történt a pincében ... zajokat hallottam — mondta csöndesen, de határozottan. — Én a nappaliban ültem és a rádiót hallgattam. A pince felé indultam, de ekkor azt hallottam, hogy valahol becsapódik egy ajtó. Azonnal felhívtam a rendőrséget, hiszen a feleségem nem adott életjelt magáról. Nem mertem lemenni a pincébe ... a lépcsők ... túl veszélyes ... ez az átkozott kötés a szememen! A felügyelő megkérdezte: Tehát azt állítja, hogy a nappaliban ült és kísérletet sem tett arra, hogy lemenjen a pincébe, ahol furcsa dolgok történhetnek?! — Nem mertem lemenni... — Nem ment le a pincébe? — Nem megmondtam?! A szerencsétlenség után ... tudja ... nem vagyok olyan bátor. Ha még eddig nem vette észre, akkor meg kell mondanom önnek, hogy majdnem teljesen vak vagyok. Tehát valaki elhagyta a házat? — kérdezte rövid szünet után a felügyelő. — Hallotta a lépteit? Hallotta, amikor becsapódott az ajtó? — Igen. — A nyomozás felesleges, Mr. Gadd! Nem volt szerencséje. — Mit akar ezzel mondani? — Azonnal megmagyarázom, uram. A maga felesége a mosókonyhában függönyöket festett. A jelek szerint zöldre festette, mert a zöld szín illik a tapétához. Érti ? Az a zöld festék ott maradt az ingének az ujján. A könyöke is zöld. Mindezt ön nem tudhatta, nem láthatta, hiszen vak. — Istenem ... — Ön valóban alig lát? — Miért kérdezi? — Álljon fel, uram. Mi majd megmutatjuk az utat, amely a fogdába vezet... 23
