A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-16 / 38. szám
Csak egy percre... Gondolom, elsősorban rátermettség dolga az ilyesmi. Persze, emellett a szorgalomé is. Ma már nyíltan bevallhatom, hogy a magasugrást eléggé félvállról vettem, nem edzettem rendesen. Nem más szórakozás vonta el a figyelmemet, csupán úgy éltem, mint a többi gimnazista lány. Iskolába jártam, tanulás után edzés helyett, moziba vagy sétálni, néha esetleg táncolni mentem. — Mi változtatta meg hozzáállásodat? — Úgy éreztem, hogy atlétaként kezdtek eltemetni. Csak azért is meg akartam mutatni. Abban a reményben, hogy tájékozódási futóként esetleg kijuthatok az 1981 -es svájci világbajnokságra, elkezdtem komolyan edzeni. — Es jöttek az eredmények? — Ha nem is azonnal, de jöttek. S amikor tavaly életemben először dobogóra kerültem, úgy éreztem, megéri a sok fáradozás, a lemondás. — Annak hogy olyan ugrásszerűen javultál, aligha volt pusztán lélektani oka .. . — Természetesen sokat javult az erőnlétem és valamicskét fogytam is. Biztos, hogy ez is közrejátszott a javulásban. — Koplaltál? — Nem. Azt a rendszeres erős edzések mellett nem is lehet. Csak mindenből kevesebbet ettem, mint amennyit a szemem megkívánt. — A terveid? — Most már nemcsak egy-egy nemzetközi versenyen szeretnék érmes helyezést elérni, hanem számottevő világversenyen is szívesen állnék fel a dobogóra. FOTÓ: GYÖKERES LEGYEN GYAKORLATIAS pénzügyi gondjainak intézését bízza a SLOVENSKÁ ŠTÁTNA SPORITEĽŇA legközelebbi kirendeltségére nyisson SPOROZSIRO-SZAMLAT AZ ALÁBBI F.LÖNYÖKKT El.VKZHETI ■ sok időt megtakarít ■ pontos áttekintése lesz a vállalt és a végrehajtott fizetések állapotáról ■ nem kési le az egyes terminusokat ■ elejét veszi az esetleges kellemetlenségeknek ■ bevásárláskor csekkel fizethet ■ készpénzt vehet fel bármely városban a CSSZSZK egész területén ■ a betét összegének megfelelő 2%-os kamatjuttatásban részesül Kérjen felvilágosítást és vegye igénybe a SLOVENSKÁ ŠTÁTNA SPORITEĽŇA előnyös szolgáltatásait A HESZ, vagyis a Hadsereggel Együttműködő Szövetség eredme nyes sportolója MAKAI ÁGNES, aki egy kevésbé nép , szerű sportág: a tá jékozódási futás or szágos hírű képvi selője és több kül földi verseny győz tese. — Régebben, mondjuk bakfiskorodban gondoltál-e arra, hogy egyszer a győzelmi dobogón is állsz majd? — Őszintén szólva nem! Eleinte a zene érdekelt, utána az olvasás, de rajzolással is szívesen töltöttem az időmet. Már tizenhat éves múltam, amikor középiskolai tanárom biztatására magasugrónak indultam, ám kikerülve a tornateremből, az első edzések és versenyek során kiderült, hogy nem számíthatok babérokra. Már éppen abba akartam hagyni a sportolást, amikor a futóedzők egyike felvett a csoportjába, és középtávon az átlagosnál valamivel jobb versenyzőt faragott belőlem. — Több hazai és nemzetközi versenyen vettél részt, nem egy alkalommal felkerültél a dobogóra is. Miként sikerült ennyire feljavulnod? — Rendszeres edzéssel, szilárd akarattal, kitartással. Edzőim lelkesíteni tudtak, ami végül is döntően befolyásolta teljesítményemet. — S hogyhogy mindez magasugróként vagy futónőként nem sikerült? HOCMAN GÁBOR ZAVARÁS Egy sürgős, időponthoz kötött munkát kellett befejeznem. De mivelhogy állandóan betolakodtak az irodámba, kulcsra zártam az ajtót, belülről. Csak hogy ne zavarjanak. De nem segített. A kollégáim továbbra is csak bejárogattak hozzám, és nekem minduntalan fel kellett ugranom az írógéptől, ajtót nyitni. Azonkívül még egy egész sereg izgága kérdésre is felelgetnem kellett. — Miért zárkózol be ? — Mit csinálsz itt csak úgy egymagádban ? — Vajon kit rejtegetsz? — Ejnye, de jó kedved kerekedett nagyhitelen. Hová rejtetted azt a nőcskét? Kis idő múltán felhagytam azzal, hogy az ajtót továbbra is kulcsra zárjam, viszont kitettem az ajtómra egy táblát: „Ne zavarjanak! Sürgős időponthoz kötött feladatot végzek!" Nem segített. A látogatók áradata és a velük járó kérdések özöne nem apadt — De mit csinálsz tulajdonképpen ? — Kicsoda számára? — És mennyit fizetnek majd neked a munkádért? Csak azt ne mondd, hogy ingyen ténykedsz! — Mi történt veled, hogy egyszerre csak dolgozol? Azonkívül feldobódott egy csomó kósza hír is: hogy előbb bezárkózom az igazgató titkárnőjével, akit abban az esetben, ha megzavarnak bennünket a tintatartóban rejtegetek. Azután, hogy vétkes kéjelgéseimet pénzelhessem, még munkaidőben is mellékkeresettel foglalkozom. Elkezdtem hát könyörögni. Az ajtómon új tábla jelent meg: „Kérem, legyenek megértők. Szombatig el kell készítenem a kimutatásokat a Minisztérium számára. Ha kívánnak tőlem valamit, kérem, jöjjenek délután három és négy óra között!" De nem segített. A kíváncsiság továbbra is hozzám vezette embertársaimat. — De valóban mit csinálsz? Csak azt ne mondd, hogy azokat a sületlen kimutatásokat! — Kiknek tartasz minket? — Prémiumot ígértek neked a munkádért ? — Annak az elvált előadónőnek a kedvéért csinálod azt a munkát, úgy-e ? — És miért jöjjek pontban három és négy óra között? Elkeseredésemben újabb cédulát ragasztottam az ajtómra. „Légy te is csak olyan kibírhatatlan poloska, mint a többiek! Idegesíts, zavarjál, ne hagyjál békében! Piszok gazember, lépj be!" De ez sem segített. — He he he, hogy te milyen vicces ember lettélI — De hiszen én nem zavarni jöttelek, csak egy kávét szeretnék meginni veled, és megvitatni hogy az a nagy helyzet a vasárnapi focin les volt-e vagy sem. — Nekem ugyan eszem ágában sincs téged zavarni. Éppen csak benéztem hozzád, ezt talán szabad? Csak munkálkodjál serényen, ha ugyan egyéb nem hiányzik a boldogulásodhoz! Végre is hazaszállítottam a papírjaimat és a kimutatáson otthon dolgoztam, titkon, éjjeleken át. Az irodámban pedig csak álmosan ténferegtem, kávét ittam a kollégákkal, eltereferéltem a gépírónőkkeL Nagyhirtelen mindenki megkedvelt; azt kezdték tartani rólam, hogy belevaló gyerek vagyok, dolgos és jellemes. No meg kitűnően tudom kiértékelni a gólhelyzeteket az ellenfél kapuja előtt a vasárnapi labdarúgó-mérkőzés után. Röviden, már nem voltam egy mindenkitől idegenkedő fránya alak, aki ráripakodik a munkatársaira, hanem egy szíves kolléga, mint a többiek. Amikor aztán a negyedév végén magas prémium ütötte a markomat, senkinek még csak az eszébe sem jutott, hogy ezt azokért a kimutatásokért érdemeltem ki; viszont az a hír járta, hogy azért kaptam, mert jóra való kolléga vagyok. Olyan, mint a többiek. VOLNA...? Összeszedtem minden bátorságomat és elpiru/va odaléptem az üzlet legszebb elárusítónőjéhez. A szemeimet szinte vonzotta hosszú, hollófekete haja, teltkarcsú, arányos termete és kívánatos ajka. — Volna...? — kezdtem el mondókámat reszketve a vágytól. Rámemelte búzavirágkék szemét és elmosolyodott. — Még tegnap volt, de mára már mind elfogyott. — mondotta szomorúan. — De... de hiszen én nem azt szeretném tudni, volt-e, de hogy ma, most, volna-e ...? — A hét végére várjuk az árut, akkor talán .... — sütötte le szégyenlősen a szemét. — Mondom drága, engem nem az érdekel, hogy valaha, a múltban volt-e, vagy hogy valamikor, a jövőben lesz-e. Azt szeretném tudni, hogy most, még ma volna-e számomra ...? — Sajnálom, uram, — az elárusítónő arca elárulta, hogy valóban, szívéből sajnálja, — de komolyan nincs belőle már egyetlenegy darab sem. A raktárban sincs. De még a pult alatt se. Talán valami mást... — Nincs szükségem másra! — kiáltottam fel szenvedélyesen. — Én csak azt szeretném 1 tudni, hogy... — Uram, — suttogta a csinos elárusítónő a fülembe, és hangjában a tiszta jóakarat csengett, — ha csak egyetlenegy darabom is volna abból a keresett áruból, amelyet a saját családom számára tettem volna félre, most habozás nélkül eladnám magának. De valóban, igazat beszélek, nem maradt még egy morzsányi sem. Azonban, ha kívánja, de csakis a maga kedvéért elteszek akár öt darabot is a legközelebbi küldeményből! Meg lesz elégedve? — Nem értjük egymást, kisasszony, — sóhajtottam fel búsan. — Csak azt szerettem volna magától megkérdezni, hogy volna-e ma este ideje, mert szerettem volna meghívni vacsorára és utána moziba! 22
