A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-16 / 38. szám
JOSEF LADA KÖNYVÉRŐL A Hašek centenárium alkalmából kiadott könyvek sorában — nézetem szerint — feltétlenül jelentős helyet és szerepet kell tulajdonítanunk Josef Lada: Múj pŕítel Švejk (Barátom, Švejk) című könyvének is. Az évforduló tiszteletére kiadott kötetek sora nem lenne teljes e Lada-kötet nélkül, hiszen a Hašek-életmüvet világirodalmi szintre emelő Švejk-nek éppen ő, Josef Lada a „második szülőatyja". Vagyis a Hašek által elképzelt és a regényben megírt „švejki” figurának ö lett a képi megalkotója. Annak ellenére, hogy a regény első megjelenése óta — mind itthon, mind pedig más országokban — már jónéhányan illusztrálták Hašek halhatatlan müvének egy-egy kiadását, azt hiszem, hogy a Švejk név hallatán legtöbbünk képzeletében mindjárt (és elsősorban) a Lada által megformált Švejk-figurák elevenednek meg. Azt hiszem, kevés alkatommal sikeredik annyira író-illusztrátori találkozás, mint az Hašek és Lada esetében sikeredett. A Haáek-életmű nagyjából ismert a szélesebb olvasói rétegekben is, s az idei centenárium még tovább fokozza a legolvasottabb cseh író életműve iránti érdeklődést. A Švejk képzőművész kivitelezőjének életműve viszont már kevésbé ismert, s épp ezért talán nem lesz érdektelen a következő néhány sorban az ő személyét, munkásságát, Hašek - kel való kapcsolatát közelebb hozni olvasóinkhoz, éppen e most kiadott kötete kapcsán. Az 1877-ben Hrusicében született Josef Ladát a cseh művészettörténet a cseh képzőművészet egyik legjelentősebb és legcsodálatraméltóbb alakjaként tartja számon. Életrajzírói, méltatói jóvoltából tudjuk, hogy már gyermekkorában igen tehetséges rajzoló volt (egyformán jól rajzolt mindkét kezével), s rajzait először — festék híján — sárga és vörös agyaggal színezte. Szoba és diszletfestönek, majd könyvkötőnek tanult Prágában, s közben A. Jakesch esti rajzkurzusait látogatta az Iparművészeti Iskolán, ahová 1906-ban rendes tanulóként is felvették, ám még ugyanebben az iskolaévben ott is hagyja az iskolát. Lényegében tehát autodidakta képzőművészként könyvelhetjük el őt. Már könyvkötöinas korában a nagyközönség elé kerül; karikatúrákat rajzol a különböző cseh szatirikus lapokba, s művészi ténykedésének egyik részét mindvégig a karikatúra fémjelzi a későbbiekben is. Művészi ténykedésének másik jelentős részeként pedig a könyv-illusztrációt tartjuk számon. Jellegzetes, színes (színezett) rajzait megtaláljuk többek között K. H. Borovský, M. Majerová, J. Mähen, J. John, J. Š. Kubín, V. Neff köteteiben, s maga illusztrálja saját könyveit is, melyek közül gyermekkönyv a legtöbb. Felnőtteknek szánt irodalmi munkái közül a „Kronika mého života" (Életem krónikája) érdemel elsősorban említést. Alkotásain a szülőföld és a gyermekkor élményeiből eredően nagyszerűen ötvöződnek a népi (naiv) festészet elemei az új művészeti felfogással, s Lada művészi elképzeléseivel, mint ahogyan csodálatosan tudja elegyíteni képein a valóságot a mesével, a misztikummal. Többezernyi rajzot készít szülőföldjéről, a cseh tájról, természetről, s alkotásainak emberalakjai is a szülőföld, a cseh falu emberének jellegzetes vonásait viselik magukon. (Az utóbbi időben karácsonyi- és húsvéti képeslapokon találkozhatunk néhány téli, illetve tavaszi motívumé rajzával.) 1947-ben nemzeti művész címmel tüntetik ki; 1957-ben, három nappal 70. születésnapja előtt húnyt el. Hašekkel 1907-ben ismerkedik meg Emanuel Svitín nyomdájában, s a két bohém lélek hamar összebarátkozik. Hašek ezután gyakori albérlőjévé is válik Ladának, annak Dittrich utcai lakásában. „Krónikájában" Lada részletesen ír erről a Hašekkel együtt töltött időszakról. Útjaik akkor válnak el, amikor 1915-ben Hašeket besorozzák katonának (Lada írja, hogy Hašek ettől kezdve mint „civilt", alacsonyabbrendünek tartotta öt, s nemsokára elköltözött tőle), majd a frontra vezénylik, ahol néhány hónap múlva Hašek, a századparancsnok — Lukáš főhadnagy — csicskásával, Strašlipka közlegénynyel (az ő személye valószínűleg nagyon jelentősen járult hozzá a Švejk figurájának végleges megformálásához) átszökik az oroszokhoz. Lada ezután már csak 1921 -ben találkozik ismét Hašekkel, amikor az hazatér Oroszországból. Hašek 1921 februárjában kezdi el írni a Švejket, s amikor 1922-ben František Sauerrel a regény füzetekben való megjelentetését tervezik, a régi jóbarátot, Ladát kérik meg, hogy rajzolja meg a füzetek címlapját. (A neves Hašek-kutató, Radko Pytlík írja erről egyik könyvében, hogy az „U Mohelských" borozóban történt meg az egyezség, ahol Hašek egy kettőszáz-, majd ötszázkoronás ajánlat után ezer koronában szabta meg Lada honoráriumát, amiből végül is két alsónadrág lett, amit később Sauer küldött Ladának „honorárium fejében", amikor textilüzletét likvidálta.) Hašek elképzelése és leírása alapján rajzolja meg Lada a füzetek címlapjára Švejk figuráját, s irodalomtörténeti érdekesség, hogy Hašek, művének csupán ezt az egyetlen — nem végleges — figurálátja rajzban is, mivel a következő, 1923-as évben meghal. Ugyanebben az évben, már Hašek halála után kezdi meg Lada közölni Švejk, a derék katona kalandjait a České slovo vasárnapi mellékletében. Saját elképzeléseit ötvözve most már a regénybeli Hašek-elképzelésekkel, megrajzolja a regény többi figuráját is; hat fekete-fehér rajzot készít minden egyes folytatáshoz (90 folytatásban jelenik meg a regény) s mgga alakítja át (tömöríti) az eredeti Hašek-szôveget a képek alá. A Švejk — a Lada-illusztrációkkal — hamarosan olyan népszerűségre tesz szert, hogy rövidesen könyvalakban is megjelentetik. Lada azonban — mint ■ írja — nincs megelégedve Švejk figurájával, dolgozik rajta, s harmadszori átdolgozásra nyeri el a ma tudatunkban élő „švejki" alakot. Az illusztrációk a lap számára — mint fentebb már szó volt róla — fekete-fehérben készültek, Ladát viszont erősen foglalkoztatja a Švejki figurák színesben való megfogalmazásának gondolata is, s így fokozatosan színesben is elkészíti a regény jellegzetes szereplőinek portréit. Ennyit talán röviden a Lada-életmüről és a Hašek-Lada, illetve a Lada-Švejk kapcsolatról. S lényegében ezzel találkozhat az olvasó a „Múj pŕítel Švejk" című Lada-kötetben is. Vagyis a České slovoban annakidején megjelent 90 X 6 Lada-illusztrációval és a Lada által lerövidített regényszöveggel. Szerepelnek továbbá a kötetben a Švejk főszereplőinek, előbb említett színes portréi s megtalálható benne az 1923-as füzetek borítójának (első) Švejkje is. A kötet anyagát Jan Vrana válogatta és rendezte sajtó alá, a ugyanő látta el tartalmas — a Hašek életművet, s a Hašek-Lada kapcsolatot röviden átfogó — előszóval is. S talán megemlíthetjük azt is, hogy a kötet borítójának, elő- és hátoldalának figuráit, a papa elképzelései alapján, Alena Ľadová festette. Hogy nem mindennapian népszerű kötet került az olvasók kezébe, azt bizonyítja egyebek mellett az is, hogy hatvanezer példányban jelentette meg a Svoboda kiadó. S csak sajnálni lehet, hogy nagyon korlátozott és alacsony példányszámban jutott el a délszlovákiai könyvesboltokba. Mert bizony a „pult alól" nemigen jut minden érdeklődőnek. NEMETH GYULA Turgenyev (1818-1883) Ősi, előkelő és gazdag földbirtokos család sarja. Maga is előkelő, halk, tartózkodó, mindvégig úgy viselkedik, mint egy nagyúri műkedvelő. Társadalmi osztálya szolgáltatja a témát műveihez. Bűnbánó nemes; első novelláiban [Egy vadász feljegyzései 1847— 1852) finom művészi eszközökkel száll síkra a jobbágyfelszabadítás mellett, velük egy csapásra híres ember, az orosz Beecher-Stowe lesz, hatása is áldásosán nagy, maga II. Sándor cár is Turgenyev olvasása közben lett a jobbágyfelszabadítás híve. Állandóan visszatérő hőse maga a bűnbánó nemes, a „felesleges ember", ahogy ő nevezi. Az az ember, aki helyett intézői és jobbágyai minden munkát elvégeznek, az országra nehezedő zsarnokság nem ad neki teret magasabb politikai és szellemi erőfeszítések számára és ábrándos természete is visszatartja. Turgenyev hősei abban különböznek elődeiktől, hogy rosszabb a lelkiismeretük. Érzik, hogy kellene valamit tenniük önmagukért és a népért, de nem tudják, mit, és ha tudják, mit, nem tudják, hogyan, és ha azt is tudják, nincs hozzá akaraterejük. Főképp akaraterejük nincs hozzá. [Ősta/aj, A nemesi fészek, A előeste stb.) Turgenyev tanulmányt írt Don Quijote és Hamlet címen és ebben azt bizonyította, hogy az emberiség két alaptípusa a rajta kívül álló célokért küzdő Don Quijote és a céltalan, magába süllyedő Hamlet. Milyen jellemző, hogy a tettek embere számára nem tud más jelképet választani, mint Don Quijotét! Ő maga szíve szerint Hamlet pártján áll. A századközép a kor betegségének, teljes joggal, az akaratgyengeséget tekinti; Turgenyev barátja, Flaubert megírja az Education sentimentale-t, de az oroszok a gyenge akarat igazi ábrázolói. Francia talán nem is tud annyira akarat nélküli lenni, mint egy Turgenyevalak. Flaubert magányos, kemény munkában Majdnem darázsfészek (Kunt Ernő: Temetők népművészete című könyvéről) Ortutay Gyula nevéhez tudományos kutatótevékenysége mellett igen jelentős tudományszervező munkásság is kapcsolódik. Kutatási programok kidolgozása, tudományos tanácskozások rendezése, néprajzi könyvsorozatok megindítása és szerkesztése — ez mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy neve, munkássága, központi helyet kapjon az utóbbi harminc esztendő magyar néprajztudományának történetében. Egy ilyen, általa indított néprajzi ismeretterjesztő sorozat a Corvina Kiadó gondozásában megjelenő Magyar Népművészet, amely ezidáig a magyar népi kerámiát, hangszereket, népviseleteket, népi bútorokat, pásztorfaragásokat, népszokásokat, -táncokat, vászonhimzéseket és szűcsmunkákat mutatta be közelebbről, különböző szerzők tollából. A sorozat idén megjelent tizedik kötete — immár Hofer Tamás szerkesztésében és kissé új köntösben — a temetők népművészetét mutatja be Kunt Ernő kalauzolásával. A szerzőnek a témáról nem ez az első publikációja. Kisebb-nagyobb tanulmányait leszámítva mindenképpen megemlítendő a Temetők az Aggteleki-karszt falvaiban (Debrecen 1978), valamint A halál tükrében (Budapest 1981) című munkája. Most a temetők népművészetének, ill. a népi sirjelek kérdés-14
