A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-16 / 38. szám
Innen-onnan Hallottukolvastukláttuk Bornemissza Anna szakácskönyve 1680-ból „Egy bizonyos és világos tanétás miképpen kell sokféle étkeket készíteni német, magyar, spanyol, olasz és francia formára négylábú szelíd és vadállatokbúl, madarakból, tengeri és folyóvízi halakból, úgymint szénen főttet, kemencében sültet, prosolátákat, carbonatékat, pástétomokat, töltelékeket, töltött laskát és sokféle s sokszínű hideg étkeket kinek-kinek az ö módja és formája szerint". E sorokkal ajánlja a kegyes olvasónak a mainzi Marcus Rumpolt szakácsmester az első kiadásban 1581-ben a Majna melletti Frankfurtban megjelent könyvét. A könyvet egy évszázaddal később, 1680-ban magyar nyelvre fordította le Készéi János, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem titkára. A kéziratot a fejedelem feleségének Bornemissza Annának ajándékozta. A kéziratot ebben az évben jelentette meg Dr. Lakó Elemér gondozásában a bukaresti Kriterion könyvkiadó. „Mondd meg mit eszel, ebből is kiveszem milyen vagy, mutasd hajlékodat, meglátom a lelkedet" — mondotta a híres természettudós Herman Ottó, rátapintva hogy milyen jelentős területe a művelődéstörténetnek a hajdan élt emberek táplálkozásának tanulmányozása. Vajon kit ne érdekelne, mit ettek, hogyan készítették ételeiket az emberek jó háromszáz évvel ezelőtt? Sőt bizonyára akad háziasszony vagy az utóbbi időben egyre több, a konyhában sürgölődő férfi is, aki kíváncsi az egykori izekrev zamatokra. A könyvet közreadó Dr. Lakó Elemér érdeme: a kézirat nyelvét oly módon tette élvezhetővé a mai olvasó számára, hogy megőrizte az erdélyi beszéd ízességét, a ma már alig használt kifejezések jelentését a gondosan összeállított szójegyzék és mutatóból ismerheti meg az olvasó. (Delmár) Elitisz: A nappal születése „Méltó a fény s a kőbe / vésett első emberi kívánság / a nap szekerét hózó állat kitartása / a növény amelynek énekére kel a nap / A sörényt borzolva fürdőző szárazföld / Egy köböl való mén amelyen a tenger vágtat..." A vers címe, amelyből e jellemző részletet vettük „Méltó" s harmadik részét képezi egy ugyanezt a címet viselő „trilógiának" (az,első rész címe „ Teremtés", a másodiké „Szenvedések"), amely a hármas és a hetes szám jegyében matematikailag is képletbe foglalható vázra épül, s amely trilógia az új görög költészet csúcsát képezi. S ez bizony elég nagy szó, ha meggondoljuk, hogy e költészetnek Elitisz mellett olyan óriásai voltak és vannak, mint Kavafisz, az ugyancsak Nobeldíjas Szeferisz vagy a Lenin-békedíjas Jannisz Ritszosz. ' Mi mégis mindezek mellett az 1911-ben született és 1979-ben Nobel-díjat kapott Odisszeasz Elitisz újdonsága és többlete? Szabó Kálmán, a költő legavatottabb magyar ismerője, e gyűjtemény válogatója, utószavának és jegyzeteinek írója, valamint az említett trilógia műfordítója „a nagy összefüggések költői megragadásának világhírt hozó kísérleteként" minősíti a ciklust s általában Elitisz költészetét „a világ megismerésének a költő tudatában zajló folyamatát érzékeltető Teremtést a megszállás és az ellenállás görögségének emléket állító Szenvedések-et, s a „görög nép küzdelmének magasztosságát a minden dolgok, köztük a legmindennapibb mozzanatok dicséretének sorába vonó Méltó-1". E gyűjtemény egyébként híven követve az Elitisz-i életmű logikáját, három ciklusra bomlik. Az első ciklus l,A két emlék kora') a trilógia előtti költeményeket tartalmazza, köztük a legjelentősebbet, a trilógia előképének tekinthető „Hősi és gyászos ballada az albán fronton elesett alhadnagyról" című siratót. A második rész a már említett „Méltó" című kompozíció, a harmadik ciklus pedig a trilógia utáni Elitisz-verseket tartalmazza, köztük a ciklus címét is adó „Az életfogytig tartó pillanat" című verset. E felfedező erejű vállalkozás oroszlánrészét a már említett Szabó Kálmán vállalta magára s látta el dicsérendőén. Rajta kívül még Képes Géza, Papp Árpád és Székely Magda magyarított az Elitisz-versekből, ugyancsak elismerésre méltón.-cselényi-TELEVÍZIÓ Viscon ti-soroza t Akár mottóként is kifüggeszthetek Luchino Visconti szavait saját filmes életműve elé: „Ami mindig érdekelt: az a beteg társadalom természetrajza." Ennek az érdeklődésnek a kibontakozását és elmélyülését követhettük nyomon — megközelítő teljességgel — az életmű-sorozat bemutatásakor. Visconti — aki mellesleg arisztokrata volt — a témához, saját bevallása szerint irodalmi úton jutott el, elsősorban Giovanni Verga híres regénye, a Malavoglia család ihletése folytán, amelynek alapján később el is készí-V, tette „Vihar előtt" c. művét. Az indíttatás tehát egyértelműen intellektuális, ez azonban egyáltalán nem válik hátrányára témája felvázolásának és megformálásának. Olyanynyira nem, hogy első önálló filmje, a „Megszállottság" (1942) századunk filmművészetének egyik meghatározó iskoláját, az olasz neorealizmust teremti meg. A neorealizmus szélesebb értelemben vett esztétikai-társadalmi programja — ha sokrétűbben is, de Visconti témájából indul, mind tartalmilag, mind formanyelvét tekintve. S ahogy magában a mozgalomban, úgy a mester művészetében is a megformálás szintjétől függően, különböző konkrét kísérletekként, témavázlatokként jelennek meg az egyes alkotások. Ilyen értelemben — bár nem minden erőszaktól mentesen — Visconti művészete korszakokra bontható. így a 60-as évek elején véli megtalálni „ihlete egyik legfőbb forrását", a déli kérdést. Itt olyan eszmei és erkölcsi problémákhoz nyúlhat, amelyek mind egyéni-emberi, mind társadalmi szinten, olyan konfliktusok hordozói, amelyek tipikusan jellemzőek az adott történelmi pillanatra. Ekkor születik nyilván legnagyobb hatású filmje, a „Rocco és fivérei" (1960), majd a Lampedusa regényéből készült „A párduc" (1963). A téma újabb és újabb megközelítésének lehetünk tanúi további filmjeinél, amelyekhez különböző irodalmi alapanyagokat használ fel (Közöny, Halál Velencében stb.), de eszmeileg mindig egységeset alkotva. A 70-es években készült filmjei kétségtelenül nagyobb témaérzékenységről tanúskodnak, és a külsőségekben is precízebb megformálás jellemzi ezeket. Itt az alaptémához szervesen kapcsolódva jelenik meg az önmagával és osztályával való kritikus szembenézés mozzanata. Himmler György KIÁLLÍTÁS Az évszázad első felének képei Augusztus második hetében nyitotta meg a Dunamenti Múzeumban azt a kiállítást, amely — mintegy folytatásaként az elmúlt évi, hasonló jellegű tárlatnak — a múzeum tulajdonát képező, az 1900—1950-es évek közötti időszakból származó festményeket, rajzokat és grafikákat tárja a látogatók elé. (A kiállítás aránylag hosszú ideig, 1984 januárjának végéig tekinthető meg.) A bemutatott anyag meglehetősen terjedelmes és sokrétű, hisz huszonegy képzőművész mintegy hetven alkotása került a nagyközönség elé. Az alkotókat és a kiállított alkotások művészi értékét tekintve is tiszteletet parancsoló ez a tárlat, hisz a'művészek mindegyike neves és elismert alakja a képzőművészetnek: Glatz Oszkár, Lenhard György, Reichentál Ferenc, Zorka György, Feld Lajos, Basch Árpád, Edvi Illés Aladár, Tallós Procházka István, Komáromi Kacz Endre, Pór Bertalan, Szabó Gyula, Martin Benka, Uitz Béla, Bayer Ágost, Lőrincz Gyula, Harmos KárHy, akárcsak Nagy Márton, Staudt Csengek Mihály, Gerö Gusztáv, Basilides Sándor és Koloman Sokol, akik a legtöbb művel szerepeltek a kiállításon. A rendezők ugyanis úgy állították össze a tárlat anyagát, hogy az utolsónak említett öt művész munkássága — már amennyire ez egy ilyen jellegű tárlat esetében lehetséges — kicsit szélesebb keresztmetszetében is megismerhető legyen. Még annak az árán is — mint Staudt Cs. Mihály és Basilides Sándor esetében — hogy a kiállítás koncepciójában (és címében) megszabott időszak határát némiképp ki kellett tolni. Azt hiszem, indokolt ez a döntés, s indokolt az öt művész munkásságának bizonyos fokú kiemelése is. Jómagam például szinte a felfedezés jóleső érzésével álltam Basilides Sándor vagy Gerö Gusztáv képei előtt, s úgy vélem, hogy sok tárlatlátogató előtt felfedezésszámba megy majd a Sokolanyag is, amelyet bármelyik képtár, vagy múzeum megirigyelhet. Mindenképpen a kiállítás szerkesztőit dicséri, hogy sikerült nekik olyan válogatást vinni a közönség elé, amely a neves művészek felsorakoztatásán túlmenően hűeh tükrözi a huszadik század első felének atmoszféráját. Fölvillantja a századelő polgári eleganciáját (Komáromi Kacz E.), erőteljesen van jelen a két háború közötti időszak társadalomrajza (Basilides S„ M. Benka, T. Procházka l„ stb.), a háborús időszak megpróbáltatásai (Feld L, Lőrincz Gy.), vagy a szocializmus építésének kezdeti időszaka (Harmos KJ. Németh Gyula Mark Prudkin hatvanöt évvel ezelőtt, tizennyolc esztendősen lépett be a moszkvai Művész Színház kapuján. A társulat tagjai közé 1924-ben szerződtették. Két évvel később Mark Prudkin is részese volt a Turbinék napjai című Bulgakov-színmű nagy sikerének. A Művész Színház második színésznemzedékének kiváló tagja ma, több mint hat évtizedes művészi munka után az együttes legidősebb művésze. A 28 éves Christie Brinkley nem egy a sok fotómodell közül. Valóságos iparággá nőtte ki magát. A képmásával reklámozott termékeket, a kozmetikumoktól a görcsoldó pirulákig úgy viszik, akár a cukrot. A kívánatos fotómodell mégsem éri be ennyivel. Művészi babérokra vágyik. Filmet forgat. Pedig partnere, Chevy Chase szerint keserves kín együtt dolgozni vele. „Olyan, mint egy nagy tölcsér fagylalt, niic7Ýn<;n£ Hp ipnhiripa " KÖNYV
