A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-16 / 38. szám
.. . Emlékszem iskolai kirándulásokra. Különböző rangú tanintézmények, melyeknek padjait koptattam, két-három évente elvittek a Szepességbe. Buszunk megállt a járásszékhely: Igló (Spišská Nová Ves) főutcáján, másnap ellátogattunk Lőcsére (Levoča) vagy a történelmileg hasonlóképpen híres, többi tizenöt szepesi város egyikébe-másikába, megtekintettük a dobsinai jégbarlangot, ahol olykor ízetlen tréfákkal borzpltuk lelkes tanerőink idegeit; végül némi önfeledt szaladgálás a magas, csúcsos mészkősziklák tetején büszkélkedő szepesi várromhoz vezető, akkoriban bizony még eléggé elhanyagolt utakat szegélyező réten, és irány: haza. Szép volb jó volt — ennyi maradt meg számomra e jellegzetes vidékről. Felnőtt fejjel azonban fölfedeztem a Szepességet s meghitt kirándulások színhelyévé nőtt számomra, ahol a járási székhelyről távolsági busszal, stoppal, de még gyalogszerrel is elérhető a Szepes- Gömöri Karszthegység, ismertebb nevén a Szlovák Paradicsom buja, zöld világa; ahol minden újabb itt töltött nap újabb meg újabb látnivalókat kínál; ahól husziták és kurucok. Hunyadiak és Szapolyaiak helyett mai várvédökkel találkozni! Most — kísérteties hasonlóság — ismét busszal érkezem a szepesi vár megtekintésére. Ezúttal azonban a korábban látottaktól merőben eltérő kép tárul elénk: az Eperjes (Prešov) felé kanyargó országútról való letérés után, rögtön tiltó tábla állja utunkat. A nemzeti emlékké nyilvánított várhoz tartó keskenyebb úton így szabadon sétálhatnak az emberek, de körös-körül egységes és rendezett, tiszta és hagyományait őrző a dicső múltú vár és környéke. E szembetűnő változás oka pedig nem egyéb, mint hogy tizenhét esztendeig tartó régészeti és javítási munkálatok után, július második felében a turisták és az érdeklődők széles köre számára is megnyílt a szepesi vár, pontosabban a csaknem három hektárnyi területű és tizenhárom millió korona ráfordítással rekonstruált alsó várudvar. Szepes várát ma az eperjesi Stavba nevű szövetkezet, a kassai (košicei) Kelet-szlovákiai Múzeum és az Iglói Járási Nemzeti Bizottság, illetve a kerületi és járási műemlékvédelmi felügyelőség szakemberei védik. No nem a tatártól, nem a töröktől, hanem az egyhangú enyészet jóvátehetetlen ártalmaitól: portól, piszoktól, zajtól, a szenvtelen rohanástól, az idő vasfogának kérlelhetetlenül pusztító nyomaitól. Szepes vára az 1780-as tűzvész óta már csupán rom és az is marad, természetesen részben felújított, de legfőképpen régészetileg és építészetileg konzervált állapotban — hangoztatja Ján Sokol épitkezésvezető, vagy ha úgy tetszik, hát az ideiglenes várúr, aki sétára hív bennünket. És a várfalak, védárkok, falak, tornyok, bástyák s barbakánok oltalmában szégyelljük bevallani magunknak is (mert aki két-három alkalommal járt már itt, az ugyebár „ismeri" Közép-Európa legnagyobb várának történetét), hogy e vár jelenleg olyan történelmi és építészeti teljességben tárul elénk, amit eleddig nemcsak hogy nem láttunk, de őszintén szólva nem is tudtunk ... Például azt, hogy már mint fennálló említtetik az ezerkétszázas évek derekán, s kezdetben királyi vár és az ispánság központja. 1442-ben a Rozgonyiaktól heves harcok után Ján Jiskra seregei, azaz a husziták foglalják el, akiktől száz évvel később Hunyadi László vette vissza. 1460-ban a királytól a Szapolyaiak kapják zálogba, majd a Báthoryak és a Thurzók birtoka. Az ezerhatszázas évek legelején Bocskai hajdúi kétízben is ostromolták eredménytelenül, 1636-ban viszont — a Thurzók kihalta után — Csáky István minden ellenállás nélkül kerítette kézre. Rákóczi hadai 1703-ban csellel vették be, s több esztendeig a kezükön maradt, később azonban hadászati és történelmi jelentősége is csökkent, mígnem 1780-ban a középső udvaron keletkezett és az egész várra kiterjedő tűz végleg megpecsételte sorsát... A földrajzilag 634 méter tengerszint feletti magasságban, az emberi szem számára érzékelhetően azonban a kétszáz méter magas mészkösziklán meredező rom üszkös, málladozó falai csaknem kétszáz évig vártak az újabb ostromra, ezúttal ellenben rendhagyó módon a várvédökére, hogy régészek és építészek vegyék birtokukba ezt a többudvaros, -bástyás, labirintusszerű, 1953-ban műemlékké, pontosabban állami természeti rezervátummá nyilvánított történelmi kincset, amelynek falairól s tornyairól szinte az egész szepességi táj belátható, de látni innen a szomszédos Braniskót, a lőcsei hegyeket, sőt a Magas-Tátra hegygerincének körvonalait is ... Tény és való: az elmúlt több mint másfél évtized során a műemlékvédők átgondolt, a kőművesek és az őket segítő többi szakember derekas munkát végzett. A megnyitást követő első napokban a mai várvédők, vagy ha úgy tetszik, hát várépítők is ott settenkedtek a látogatók első csoportjai között, kíváncsian figyelték a véleményeket és az arcokat. Amikor a megnyitóra érkezett szakértő vendégek és az őket követő turisták arcán látták a csodálattal teli elégedettséget, akkor szerényen visszaballagtak a felső várudvarra, ahol ugyan már szintén készen áll a román stílusú palota, a lovagterem, a kápolna — de még így is rengeteg munka várja őket az 1985-re tervezett újabb kapunyitásig. És attól a naptól Szepes vára majd nemcsak Közép-Európa legnagyobb katonai erődítményének emléke, de az öreg kontinens szívének egyik.legjelentősebb idegenforgalmi látványossága is lesz. MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György (1) és Alexander Jiroušek felvételei 4
