A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-02 / 36. szám
Csak egy percre... Mi tagadás. Algériáról szóló ismereteink meglehetősen hézagosak, s amit tudunk is erről az afrikai országról, az inkább tankönyvi ismereteinknek, olvasmányélményeinknek köszönhető. Nemúgy azonban a bratislavai származású, édesanyja régebben kötött második házassága óta azonban már prágai lakosnak számitó JENEI SZILVIÁNAK, aki több más csehszlovák egészségügyi dolgozóhoz hasonlóan a meredek tengerparté, javarészt sivataggal borított Algériában végez munkát. Vannak, akik családdal utaznak az ilyen több éves kiküldetésre, Szilvia azonban egyedül „ruccant át" ebbe az észak-afrikai országba. — Miért? — Tulajdonképpen éppen azért, mert még nem vagyok férjnél, úgyhogy minden különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül vállalhattam a több esztendeig tartó távollétet otthonról. — Egyáltalában hogy jutott eszedbe, hogy külföldi kiküldetést vállalj? — Hetedik éve dolgozom már ápolónőként a prágai kórházak egyikében, amikor úgy éreztem, valamerre mozdulnom kell, változtatni életem megszokott egyhangúságán. Azt sem titkolom, hogy az idegen ország megismerésének szándékán túl, bizonyos anyagi okok is közrejátszottak a több évre szóló szerződés megkötésekor. — Tudtad, hogy mire vállalkozol? — Az elavult, de még mindig is nagyon élő vallási, erkölcsi szokásairól útikönyvekben olvastam. Természetesen egészen más ezeket a számunkra megdöbbentő és szokatlan életkörülményeket egy hosszan tartó ott-tartózkodás során el is fogadni. — Hogyan sikerült a beilleszkedés? — Nehezen. Ma már elárulhatom, hogy két első fizetésemből hónapokig őriztem a visszautazáshoz szükséges jegy árát. Főképpen az első félév volt keserves, amíg rájöttem : úgy kell élnem, mint a helybeli nőknek. Vagyis ami a legfontosabb lett volna: a kimozdulást kellett korlátozni a legjobban. A kórház, ahol dolgozom, csaknem huszonöt kilométernyire van a főváros: Algír keleti jellegű zsúfolt óvárosától; így vásárolni, kirándulni, moziba menni jobbára csak taxit bérelve, társnőimmel együtt mehetek. Este pedig általában otthon kell maradni. — Szabadidő? — Szervezett társasutak keretében sikerült alaposan megismernem az országot. Láttam például Algéria hatalmas olajfaültetvényeit, vagy az oázisok legfontosabb termékét, a datolyaligeteket is. Sokat jelentenek az otthonról kapott újságok, könyvek, sokat rádiózunk és a végtelenségig magnózunk. — Hát a munka? — Csehszlovák szakemberek tanácsadásával épült, jól felszerelt kórházban dolgozom, ahol ismeretlen az anyaghiány, a munka pedig összehangolt, pontos és alapos. És az arab nyelvből is sokat megtanultam már. — Gondolod, javadra válnak a távolban töltött évek? — Valóban sokat formált az ott töltött idő. Rákényszerültem a százszázalékos önállóságra, a tűrőképesség és a rugalmasság fokozására, a pénz és az idő jó kihasználására. — Mi járatban vagy itthon ? — Szabadságon. Tavasszal ugyanis további két esztendőre kötöttem szerződést. (mik-) A félelem ott vibrált a szemében. Igen ám, de a félelem szikrájából felcsapódhatnak a lángok, ami veszélyes. Nem szeretem a gyáva embert, különösképpen akkor, ha fegyvert szorongat a kezében. A fickó talán huszonkét esztendős lehetett. Gyermek, mondta volna édesapám. A ruha úgy lógott rajta, mint a viselt rongy a madárijesztőn. Az egyik kezével nekitámaszkodott a kiszolgálóasztalnak. Nem vettem le a szememet a 45-ös coltról. Szinte sziszegve kérdezte: — Van valaki ott hátul? Nyugodtan válaszoltam: — A feleségem. Hallgass meg, fiam ... A fickó azonnal félbeszakított. — Azonnal hívja be. Mit tehettem? Beszólítottam. Alice-t. Éppen a kezét törölgette és csodálkozva nézett rám, és a fegyveres fiatalemberre. Aztán egyszerűen megmerevedett. Szólni sem bírt. Végül kinyögte: — Gerry . .. A gazfickó megmozdult. — Ha túl akarnak járni az eszemen, akkor megmutatom, hogy mire képes ez a játékszer. — Fiam — mondta békülékenyen —, ha pénzhez akarsz jutni, akkor hiába minden. Mélységesen csalódni fogsz, öcsém. — Éhes vagyok — szakított félbe a fickó indulatosan és intett a feleségemnek. — Mi van a konyhában? Van tojás? Szalonna? Lásson munkához, ne lopja az időt. Alice tanácstalanul nézett a betolakodóra. Bólintottam. Tudtam, hogy ebben a pillanatban mire gondol. Mindig ellenezte az elképzelésemet, hogy Yuna és Phoenix között országúti motelt nyissunk, hiszen a vidék csak a dögkeselyűknek kedvez. Néhány szomorú nap elmúltával be kellett látnom, hogy Alice-nak igaza volt. Néhány utas be-betévedt egy csésze kávéra, megevett néhány szendvicset, ez volt minden. Nagyon kevés a boldoguláshoz. Az üzlet a világért sem akart kivirágozni. Sült szalonna illata csiklandozta az orromat. Alice tehát szót fogadott a banditának. A fickó félszemmel minduntalan a konyhaajtó felé lesett. Alice végre visszatért, és a tányért elébe helyezte. A fiatalember falni kezdett. Megkockáztattam egy kérdést: — Mi lesz, ha látogatót kapunk? A fickó tele szájjal válaszolt: — Lesben álltam a fészer mögött, mister. Hajnaltájban érkeztem ide. Az ördög is elkerüli ezt a nyamvadt motelt. Miért jönne éppen most valaki? — Tegyük fel, hogy nem jön senki. Akkor azzal is tisztában kell lenned, hogy nem dicsekedhetem valami nagy bevétellel, tehát a kassza üres. — Pofa be, mister! A hekusok a nyomomban vannak, le kellett térnem a föútról. Csak a kaja érdekel. Világos? Gyorsan csomagoljanak be nekem néhány konzervet. Phoenixbe igyekszem ... Azt gondolhatjátok, szalajtok, mert elmondtam a tervemet. Nem vagyok szédült prérikakas, biztosra vehetik. Ugyanis maguk élve nem hagyhatják el a motelt. Senkinek sem mondhatják meg, hogy merre vettem a kanyart. Pillantásom a falórára esett. Öt perc múlva tizenkettő. Ilyenkor szokott betoppanni két törzsvendégem. Az arcomat ellepték az izzadtságcseppek. A pokolba is! Ha lövöldözésre kerül sor, akkor Alice a'szemem előtt ájul el. Golyó is érheti a feleségemet. A törzsvendégek ugyanis rendőrök voltak. Jól számítottam. Rendőrautó szirénája törte meg a kínos csöndet. A fickó ellökte a tányért és az ablakhoz ugrott. — Hekusok! A motel felé tartanak! — Néha betérnek hozzám — jegyeztem meg nyugodtan. A gengszter elkapta Alice karját. — Ne vicceljünk, mister! Kettőnknek kell értenünk egymást, az a fő dolog. Világos? — Én ... — Meghúzódom a konyhában. Velem lesz a felesége. Minél előbb küldje el innen a hekusokat, igyekezzen. Ha át akar ejteni, akkor szó nélkül golyót küldök a felesége koponyájába. Ezzel becsapta maga és Alice mögött a konyhaajtót. — Mit csinál a mi Gerrynk? — kérdezte az egyik járőr, akit mindenki Hosszú Jacknak hívott a környéken, mert megnőtt vagy két méteresre. A kollégája — Ned Watson, a róka — letörölte a port az egyenruhájáról. Halkan megkérdeztem: — Kávét... mint rendesen? — Sietős az utunk — válaszolta Ned Watson —, de nem kerülhetjük el a haver motelját. Valami baj van, Gerry? Olyan zöld vagy, mint az éretlen barack. — Talán a meleg készített ki. Elfordultam. Ez a rendőr még kiolvassa a szememből, hogy valami valóban nincs rendben. Alice biztosan ott remeg a fickó karjaiban, az arca falfehér és magában megint elátkozza azt a pillanatot, amikor elkísért a sivatagba. — Gerry — szólított meg Hosszú Jack. — Igen? — Elgondolkoztál... — Bágyadt vagyok, fiú. — Nem tévedt be ide egy gyanús alak? — Kerestek valakit? — Azt az értesítést kaptam a központból, hogy a csirkefogó Phoenix felé indult. Megölt egy embert a benzinállomásnál és kirámolta a kasszát. Van fegyvered, Gerry? A fejemmel „nem"-et intettem. — Szerezz be magadnak egy puskát — morogta Ned. — A motel a világ végén van, barátom. Sohasem tudhatod, hogy ki lépi át a küszöbödet. Jól van... ne ijedj meg. Mehetünk tovább. Jack. Ezzel a rendőr a kiszolgálóasztalra dobott egy tízdollárost. — Megyünk, Gerry .. Öt centet szórtam ki a markomból. — A visszajáró apró — mondtam jó hangosan és elfordultam. Ned elkapta a pillantásomat. Hosszú Jack már a küszöbön téblábolt. A motel előtt aztán felerősödött a motor zúgása. A fickó azonnal kirontott a konyhából és az ablakhoz lépett. A rendőrkocsi után nézett, amely eltűnt a porfelhőben. A gazfickó mosolygott. — Nincs panaszom önre, mister — mondta kedélyesen. — Gyerünk! Mire várunk? Mi lesz, azokkal a konzervekkel ? Ebben a pillanatban kicsapódott az ajtó. Alice-t azonnal — egy cseppet sem gyengéden — a pult alá löktem. A lövés eldördült. A fiatalember felsikoltott és kiejtette kezéből a fegyvert. Ned berontott a helyiségbe és gyorsan megbilincselte a támadót, aki szünet nélkül káromkodott. A balszerencséjét átkozta. — Mindent megértettél? — kérdeztem Nedtől. A rendőr vigyorgott. — Sokat kockáztattál, Gerry. Azonnal tudtam, hogy baj van a kréta körül. Azt mondtam Jack barátomnak, hogy hajtsa fel az útra a kocsit, majd megnézem, mi történik a motelban. Hanem ... szóval... még Las Vegasban sem mérik olyan drágán a kávét, mint nálad, Gerry. — Vedd vissza a tizdollárosodat, Ned. — Nem vagyok tulok. Sejtettem, hogy baj van, ha egy tízdollárosból csak öt centet adsz vissza. Éppen egy rendőrt csapnál be, mi?! Fotó: HRAPKA TIBOR 22
