A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-02 / 36. szám
A közönséges kakaófa A kakaófa felnyitott gyümölcse AMIBŐL A CSOKOLÁDÉ KÉSZÜL A kakaófa termése a kakaóbab: ebből készül a kakaó és a csokoládé. A kakaó Amerika felfedezése után lett Európában ismertté. Amikor a spanyolok Mexikó földjére tették lábukat : akkor ott a kakaót már mint élelmiszert használták. Mexikóban különben fizetési eszközül is szolgálhatott, mert Kortez Ferdinánd. Mexikó meghódítója és kormányzója 1519-ben V. Károly német-római császárhoz intézett jelentésében azt irta, hogy Mexikó elfoglalása alkalmával a császári palotában sok ezer mázsa kakaóbabot talált, amelyet — úgy látszik — az uralkodónak adó fejében szállítottak be. A kakaóból készített csokoládé neve is mexikói eredetű: „csoko" annyi, mint kakaó és „lőtt" vizet jelent. Brazíliában is sok kakaófa volt, de a kakaó élvezete csak akkor lett ismeretessé, mikor Brazíliát a portugálok elfoglalták. Ettől fogva mindenfelé elterjedt. Európába a tizenhetedik században került és az első csokoládégyár a spanyolországi Cadix városban létesült. A kakaóbabból készült ital azonban a mi ízlésünk szerint nagyon furcsa ízű lehetett, mert az összevagdalt kakóbabot sörrel, vagy borral öntötték le, és úgy itták. Németországban a csokoládét 1679-ben említik először: ebben az évben Nagy Frigyes választófejedelem a kakaó behozatalát eltiltja. Helyette hársfavirágból főzött italt ajánl. A tilalom és az ajánlás eredménytelen maradt, sőt nem sok idő múlva maga Vilmos lippei herceg építtetett Steinhudeban csokoládégyárat. Ez volt Németország első csokoládégyára. A kakaófa ott, ahol az évi átlagos hőmérséklet legalább 22 fok, jól díszük. Szamoa szigetén az afrikai Kamerunban és Togóban igen jó eredményeket értek el a kakóültetvényekkel. A kakaót és csokoládét a kakaófa gyümölcséből: a kakaóbabból nyerik. A kakaófát rendesen más terebélyesebb fák közé ültetik, mert a napsugarak közvetlen hatása árt a fejlődésüknek. A fát sűrűn borítják a hosszúkásán kerekded levelek, amelyek közt vöröses-fehér virágok fakadnak: ezeknek gyümölcse a kakaóbabot tartalmazó tok. A tokban 30—40 hosszúkás kakaóbabszem van. Sok helyen a tok húsos belét, amelyben a babszemek fekszenek, szintén megeszik, vagy szesztartalmú italt készítenek belőle. A kakaóbabnak igen nagy a tápértéke. Föalkatrésze a zsír, amely az anyagának felét teszi és a fehérje, amely ötödrésze. Van benne azonkívül nagyon kevés „teobromin", amely hasonló a kávébabban levő koffeinhez. Ez teszi voltaképpen a kakaókészítményeket és a csokoládét élvezhetővé. A kakaóbabban található zsír az, amit kakaóvajnak neveznek. Melegítés közben préselik ki: sárgás-fehér, meglehetősen szilárd, kellemes szagú és ízű anyag, amely gyertya, szappan, és illatszer előállítására szolgál. A gyógyszerészek különféle kenőcsök készítésére használják. A kakaóbab cukrot és keményítőt is tartalmaz és ezeknek a mennyiségétől függ, hogy mennyi a táplálóértéke. Tartalmaz vörösesbarna festőanyagot is. A kakaófa egész éven át hozza az érett gyümölcsöt, amelyet az év minden szakában szednek. Piacra azonban évenként csak kétszer kerül: az év közepén és az év végén. A babbal telt tokokat a bennszülöttek nagy gonddal szedik le a fáról, összehordják, azután a bab kiválasztásához fognak. Nagy fateknökben megmossák, gondosan megtisztítják az esetleges húsos bélrészektől, azután vagy a napra helyezik, vagy szárítókba kerülnek. Ezt az eljárást akkor alkalmazzák, ha a kakaószemekböl kakaóport készítenek; ez a kakaópor vagy kakaóliszt az, amiből meleg tejjel és cukorral tápláló reggeli ital készül. Ha a kakaóbabot csokoládégyártásra akarják használni, akkor kiteregetve aszalják és ezáltal megenyhül az ize. Ilyenkor a kakaóbabot rétegekben helyezik el és levelekkel vagy gyékénnyel letakarják, hogy egyenletes hőmérsékleten legyen. Gyakran átlapátolják, megforgatják. Ezután kerül csak a csokoládégyárakba. A gyárakba érkezett kakaóbab első kezelése a babszemek kiválogatása és tisztítása. Ezután következik a pörkölés, de előbb a megtisztított babszemeket nagyság szerint osztályozzák, mert ezáltal érhető el, hogy a pörkölés egyenletes legyen. A pörkölés közben fejlődik ki a bab ize: a keményitőliszt felszínre kerül, a keserű anyagok pedig úgy alakulnak át, hogy az ízük megjavul; végül a bab héja leválik, úgy. hogy könnyen kifejthető és Őrölhető. A pörkölés után a babszemek törése és a héjnak leválasztása következik. Az értékesebb és kevésbé értékes szemeket összekeverik. A csokoládégyárakban a szemeket hengereken bocsájtják keresztül, amelyek azokat olyan finomra őrlik meg. hogy az őrlés közben fejlődő hőség mellett a kakaóvaj cseppfolyóssá lesz és az egész anyag mint sűrű kakaópép kerül ki. Ebből az anyagból elsősorban viznyomásos sajtók segítségével a fölösleges zsírt a kakaóvajat — távolitják el: így kapják a csokoládét. Az anyagot szétdörzsölik és melegítve, sok cukorral összekeverik. Mielőtt a nyersanyagot a formálógépbe teszik: vaníliát, különféle fűszereket, illő olajokat kevernek hozzá, aszerint, hogy milyen fajtát készítenek. Rendszerint annyi cukrot vesznek, „mint amennyi a kakaópor. RÖVIDÍTETT ÚTON A VILÁGBAJNOKSÁGIG A világ első hivatalos világbajnoka: W. Steinitz nyolc évig birtokolhatta ezt a címet. Aki elhódította tőle: Emanuel Lasker nem kevesebb mint 27 évig volt a sakkozás világbajnoka. Utóda Capablanca „csak" hat évig viselte e címet, Aljechin — Capablanca legyőzője két éves megszakítással — 8—8 évig volt a sakkozás koronázatlan királya. Ám amióta a nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) szabályozta a világbajnokság megszerzésének módját, a helyzet gyökeresen megváltozott. Gyakorlatilag minden sakkozónak lehetősége van rá, hogy három év alatt megvívjon a világbajnokkal és esetleg elhódítsa tőle a címet! A háromszakaszos rendszer lényege: a világot zónákra osztották fel. A ciklus első évében megrendezik az adott zónába tartozó országok legerősebb sakkozóinak részvételével a zónaversenyeket. Ezek legjobbjai még ugyanabban az évben a zónaközi döntőkben mérik össze erejüket. A következő év programja: a zónaközi döntök legjobbjai indulnak a világbajnokjelöltek páros mérkőzésein — együtt a megelőző ciklusban legjobban szerepelt sakkozókkal. Ezek a mérkőzésen „kiütéses" módszerrel három szakaszban folynak: negyeddöntő, elődöntő, dönfó. A harmadik évben a döntő nyertese megmérkőzhet a világbajnoki cim védőjével. Tehát már nem kell hat-nyolc vagy még több évet várni az új világbajnokra mint valamikor, amikor a világbajnok csak akkor volt hajlandó megmérkőzni kihívójával, ha az teljesítette a cím védőjének komoly anyagi feltételeit. Ám, most már a három éves sorozatot is hosszúnak találják! A Nemzetközi Sakkszövetség ősszel Manilában sorra kerülő kongresszusán fog dönteni az új, a kétéves sorozatot szorgalmazó javaslatról. Ennek lényege a következő: 1984-től a zónaversenyekböl 30 sakkozó jut tovább. Ehhez csatlakozik a korábbi világbajnoki ciklus 6 legjobbja valamint — és ez valóban újdonság — a világ élvonalába tartozó 12 nagymester. Élő-pontjaik alapján. (2600-on felüli Élöponttal rendelkezők). Ez a 48 játékos ezután 3 zónaközi döntőben játszik. Mindhárom csoportból az első négy helyezett indulhat a vílágbajnokjelöltek versenyében. Ez a 16 játékos nem páros mérkőzést, hanem rendes versenyt játszik — mindenki mindenkivel találkozik. Csak e torna négy legjobbja játszik azután „kiütéses" páros mérkőzést, mely eldönti, ki lesz a világbajnok kihívója. Az első év elején játszanék a zónaversenyeket, júniustól a zónaközi döntőket, ősszel a világbajnokjelöltek tornáját, a következő évben pedig a négy jelölt páros mérkőzéseit, végül a világbajnoki párosviadalt. A javasolt rendszernek komoly előnye — a ciklus lényeges lerövidétése mellett — hogy azok a nagyon erős sakkozók is harcolhatnak a trón meghódításáért, akik esetleg nem indulhattak a zónaversenyen, vagy pillanatnyi rossz formájuk miatt nem kerültek feljebb. Az előzetes felmérések szerint a küldöttek többsége támogatni fogja a javaslatot, igy már a jövő évtől, ha nemis lesz könnyebb, de lerövidül a világbajnoksághoz vezető út.-del-23
