A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-02 / 36. szám
irodalmi szsivexlie: Irodalmi éi kritikai tnly6ir.il XXVI. évfolyam, 1903. májuk AZ IRODALMI ízelítőt adna a lap tartalmából, felidézné a kor atmoszféráját, s ugyanakkor szórakoztató olvasmányként .is megállná a helyét. Véleményem szerint nemcsak a fiatalabb nemzedékek számára lenne tanulságos egy ilyen vállalkozás, az idősebb korosztályok képviselői is sok érdekes és talán el is felejtett dologra akadnának benne. Mindenekelőtt szembetalálkozhatnának egykori önmagukkal, azokkal az elszánt, lelkes és világmegváltó terveket dédelgető fiatalemberekkel, akik mára mintha megfáradtak volna kissé. Plinius dohog Ifjabb Plinius leveleinek legújabb kiadását lapozgatom. 1900 esztendeje élt ez az ember, de igen gyakran úgy tűnik, mintha kortársam lenne, annyira maiak azok a kérdések, amelyek foglalkoztatják. íme, az egyik levél részlete: „Kedves Sosiusom! Bő termést hozott ez az év költőkben: egész április hónapban szinte egyetlen nap sem volt, hogy valaki ne tartott volna felolvasást. Örülök, hogy pezseg az irodalmi élet, hogy tehetséges emberek lépnek a nyilvánosság elé, bár a hallgatóság elég kényszeredettén gyülekezik. A legtöbben a csarnok előtti térségen üldögélnek, tereferével töltik a bevezetés idejét, s csak időnként érdeklődnek, hogy megérkezett-e már a felolvasó, elmondta-e a bevezetőjét, a vége felé jár-e a műnek. Ekkor végre, de ekkor is csak nagy kényelmesen, beszállingóznak; de ezután se maradnak ott végig, hanem még a befejezés előtt kivonulnak, egyesek észrevétlenül, lopva, mások nyíltan és fesztelenül." Akár csak manapság, mondhatnánk némi rosszmájúsággal. Igaz, a mai költők már csak ritkán olvassák fel hallgatóság előtt a verseiket (legfeljebb az író-olvasó találkozókon, ahol szintén nem tolonganak az érdeklődők), a publikálásnak Plinius óta sokkal kényelmesebb, bár nem mindig veszélytelenebb módjait is kitalálták már, például a folyóiratbelí közlést. Ez azonban a lényegen vajmi keveset változtatott: ahogy a kezdő költőt ímmel-ámmal, ásitozva hallgatták akkoriban, ugyanúgy közönnyel és felületesen olvassák ma. De más példákat is említhetnék, mondjuk a félig üres nézőtér előtt játszani kényszerülő színészeinket, akik különb sorsot érdemelnének. „Bezzeg atyáink idejében I — folytatja Plinius. — A hagyomány szerint Claudius császár, mikor egy ízben palotájában sétálgatott, morajt hallott, megtudakolta az okát, s mikor megmondták neki, hogy Nonianus tart felolvasást, tüstént és meglepetésszerűen ott termett." Hát igen, változnak az idők. „Manapság a legráéröbb ember is, hiába hívják meg jó előre, és figyelmeztetik ismételten, vagy nem jön el, vagy ha eljön, egyre panaszkodik, hogy elfecsérelte a napját, mert nem fecsérelhette el valami haszontalansággal." Azt hiszem, ehhez nem kell hosszú kommentár. Magam is részt vettem nem egy olyan összejövetelen, ahol a meghívottak több mint fele egyszerűen meg sem jelent, jóllehet fontos kérdéseket kellett volna megvitatnunk. Kissé irigykedve gondolok azokra az időkre, amikor a csehszlovákiai magyar írók és költők hosszú éjszakákba nyúló vitákat folytattak irodalmunk legégetőbb problémáiról egy kávéházi asztalnál vagy valamelyik író lakásán, és komolyan hitték, hogy sikerült megváltoztatniuk a dolgok folyását. Mi, a fiatalabb korosztályok képviselői sajnos már csak hallomásból tudunk ezekről a szenvedélyes beszélgetésekről, őszinte kitárulkozásokról. Az Írók, nekem legalábbis úgy tűnik fel, manapság mintha nem szívesen barátkoznának egymással, s a hajdani barátságok is egyre jobban megfakulnak. Az okát régóta kutatom, de eddig nem sok eredménnyel. Talán majd Pliniusnál meglelem a választ. LACZA TIHAMÉR CSEREPEK Éppen negyedszázada indult útjára a csehszlovákiai magyarság mindmáig leghoszszabb életű és legrangosabb irodalmi folyóirata, az Irodalmi Szemle. Tiszteletet parancsoló kor ez egy lap esetében, vitathatatlanul, a kérész életű újságok sorában a Szemle a maga huszonöt esztendejével szinte matuzsálemnek is tűnhetne, úgy illenék tehát, hogy e jelentős évforduló alkalmából mindenekelőtt a múltat idézzem föl. azt a heroikus küzdelmet, amelyet az Irodalmi Szemle fennállása óta a csehszlovákiai magyar irodalom kibontakozása és fellendítése érdekében folytatott. A Szemlével kapcsolatos emlékeim azonban nem nyúlnak vissza a kezdetekig — a lap indulásakor még tízéves sem voltam —, a hajdani évfolyamok egybekötött számai sem állnak a rendelkezésemre, így aligha vállalkozhatok a krónikás szerepére. Pedig ha jól belegondolok, ez a munka megérné a fáradozást; az Irodalmi Szemle történetének a megírása minden bizonnyal ösztönzőleg hatna a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalom történetének az összefoglalására is, annál is inkább, mivel a Szemle története nélkül nyugodt - lelkiismerettel a csehszlovákiai magyar irodalom történetét sem lehetne papírra vetni. Sajnos az Irodalmi Szemle indulásáról, kezdeti tevékenységéről a fiatalabb nemzedékek vajmi keveset tudnak; elképzelésük sem igen lehet arról, milyen volt a lapban helyet kapott írások színvonala, miről szóltak az elbeszélések, mely problémákat feszegette leginkább a korabeli kritika stb. Tudom persze, hogy a versek, novellák és a kritikák legjava idővel valamilyen kötetben is megjelent, csakhogy ezek az írások kiragadva a Szemle keretéből már nem képesek maradéktalanul és hamisítatlanul visszaadni azt a színt, hangulatot és atmoszférát, ami az Irodalmi Szemlét akkoriban jellemezte. Egy folyóiratban mindig is több van mint az Írások puszta summája; önmagukban jelentéktelen cikkecskék épp azáltal válhatnak hangsúlyossá, hogy egy nagy vers vagy egy kitűnő elbeszélés szomszédságában láttak napvilágot, s még egy szürkére sikeredett szám is izgalmas lehet, ha a korabeli valósággal próbáljuk szembesíteni. Az Irodalmi Szemlének a csehszlovákiai magyar irodalomban, s általában a csehszlovákiai magyar szellemi életben betöltött szerepét, azt hiszem, nem kell különösebben bizonygatni. Mindazonáltal hasznos lenne, ha végre hozzálátnánk a Szemle történetének a feldolgozásához és megírásához. A korabeli évfolyamok anyagából össze lehetne állítani egy olyan válogatást is, amely JAN BAUCHTÓL JAN ZRZAVÝIG, JANKO ALEXYTÖL JÁN ŽELIBSKÝIG Lám, micsoda véletlen; megfelelő cimet keresve e néhány sorhoz, már csak e fenti nevek leírása után tudatosítottam, hogy egy forma keresztneve van mind a négy művésznek, akiknek nevei — az ABC sorrendjében — közrefogják azoknak a cseh és szlovák (vagy inkább csehországi és szlovákiai) művészeknek a névsorát, akik a „Súčasné české a slovenské umenie" (A kortárs cseh- és szlovák művészet) című kötetben szerepelnek. A kötet címe talán lehetne kicsit ponto sabb, egyrészt azért, mivel csak kimondot tan képzőművészeti kiadványról van szó. másrészt talán a fentebbi zárójeles kitétel miatt. Mindez azonban csupán apró szépséghiba, ami semmit sem von le a nagyon szép kivitelezésű könyv (nevezhetjük nyugodtan képzőművészeti albumnak is) értékéből, amely a prágai Odeon és a bratislavai Tatran kiadó gondozásában került az idén a könyvpiacra. Harminchárom csehországi és huszonegy szlovákiai képzőművész alkotásai kaptak helyet a kötetben, mind az ötvennégyen olyanok. akik — az 1980-as évvel bezárólag — megkapták a megtisztelő nemzeti művész cimet. Vannak közöttük olyanok, akiknél művészi ténykedésüknek már csak az utolsó fázisa esik a felszabadulás utáni időszakra, s vannak olyanok is, akik már a felszabadulás utáni időszakban bontakoztak ki, s többen közülük még ma is aktív és meghatározó egyéniségei a csehszlovákiai képzőművészetnek. A kötet szerkesztési elvéből eredően a képzőművészetnek jónéhány ágazata, és még több irányzata szerepel a kötet lapjain. E sokágú kortárs képzőművészet fejlődésének csehországi vonatkozásait Jan Baleka, szlovákiai vonatkozásait pedig Ludmila Peterajová foglalja össze egy-egy rövid tanulmányban a kötet cseh-, illetve szlovák részének bevezetőjeként. E két rövid, általános jellegű tanulmányon kívül szerepel a kötetben a besorolt .művészek mindegyikének rövid életrajza, valamint művészi ténykedésük ismertetése és méltatása. Számunkra — csehszlovákiai magyarok számára — külön öröm, hogy e jelentős művészek sorában ott találjuk első- és ez idáig egyetlen nemzeti művészünket, Lőrincz Gyulát is. Alkotásai Közűi a Földeken, réteken; Kfaki anya; Kosét; Párizs elesett; Anya gyermekével; Kilátástalanság című képeinek színes reprodukciói szerepelnek a kötetben. NEMETH GYULA Taniuchi Kota grafikája (Anna Červená reprodukciója) BIB '83 1983. szeptember 9-től október 30-ig lesz megtekinthető — immár kilencedik alkalommal — a Bratislavában kétévenként sorra kerülő gyermekkönyvillusztrációkat bemutató kiállítás (BIB). amelyet az UNESCO égisze alatt rendeznek. A BIB az elmúlt közel húsz esztendő folyamán jelentős, nemzetközileg is jegyzett eseménnyé nőtte ki magát. A gyermekkönyv-illusztrátorok bratislavai seregszemléjének a szakma is nagy figyelmet szentel, ezért aligha véletlen, hogy minden alkalommal többen és többen szeretnék bemutatni alkotásaikat ezen a tárlaton. Igaz, ez a kiállítás nem nyújt áttekintést az egyes országok gyermekkönyv-illusztrációinak általános helyzetéről és színvonaláról, ennek ellenére a korábbiakban nagy mértékben hozzájárult a csehszlovák műveszek nemzetközi hírnevének emelkedéséhez, s őszintén reméljük, hogy ezúttal is így lesz. A kiállítás mellett sok más. a gyermekkönyvillusztrációval kapcsolatos rendezvényre is sor kerül. Külön tárlaton mutatják be két Andersen-díjas művész, a dán Sorensen Svend Ott és a lengyel Zbygniew Rychlicki (róla már írtunk lapunkban) alkotásait. Megrendezik a hagyományos szakmai tanácskozást is, amelynek természetesen a gyermekkönyvillusztráció helyzete lesz a témája. A rendezők a Matica slovenskával, a Komenský Egyetem néprajzi tanszékével, a Szlovák Nemzeti Galériával karöltve egy kiállítás keretében adnak számot az illusztrált gyermekkönyvek kiadásának szlovákiai történetéről. (ez) 15
