A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-09-02 / 36. szám

— Mellénk ül kend, vagy szedi a sátorfáját, és elkotródik oda, ahonnan gyött!

A halott meg csak állt lecövekelve.

A méregbe gurult legény erre felpattant az asztaltól, a sok bor, ugye, már erősen dolgozott benne, magából kikelve ordította:

— Ne bosszantson fel, mert úgy pofon verem, hogy többet nem lesz kedve idegyönni!

De hát a halott erre sem ment az asztalhoz, egy tapodtat sem mozdult a kocsma közepéről.

Erre a legény egy ugrással mellette termett, és úgy képen törölte, hogy a halott pörögni kezdett. De egyszer azért csak megállt, s a két legény megrökönyödve hallotta, amint az annyit mondott:

— Köszönöm, fiam.

Amikor meglepetésükből felocsúdtak, az első kérdésük az volt:

— Vajon bizony mi a csudát köszön kend ?

A. halott pedig azt mondta nekik:

— Amikor még én fiatal legény voltam, mint ti vagytok mostan, fiaim, szomjamat <■ oltani egyszer betértem ebbe a kocsmába. Gondoltam, megiszom egy kupa bort, s megyek is tovább a dolgomra. De a fogadós váltig azon volt, hogy igy-úgy, egy kupa bor sem bor egy legénynek, igyák még, s addigaddig ügyeskedett, mesterkedett, mig az összes pénzemet ki nem itatta velem a zsebemből. Aztán, amikor már megzavarta a fejemet a bor, inni kezdtem a többi cimborával, biztatás nélkül is. Sokáig itt ragadhattam, mert — még ennyire emlékszem — egyszer csak eljött értem az apám, hogy hazavigyen. És én akkor, itt, ezen a helyen pofon vágtam az apámat. Sem előtte soha, sem pedig utána nem történt ez meg velem, mégis, a síromban sem lehetett nyugtom emiatt. Azért kellett eljárnom halálom után hét hónappal a kocsmába, hogy itt valaki azt

a pofont visszaadja nekem, s békésen nyugodhassak a síromban. De mert a vendégek folyton csak elfutottak előlem, dühömben meg bánatomban tömi-zúzni kezdtem ... Ezért köszöntem meg nektek a pofont. Most már a gonosz kocsmárosnak is megmondhatjátok, hogy soha többé nem háborgatom.

S azt is elárulhatjátok neki, hogy tavasszal hét szép almafa hajt ki a kertjében, de hét éven át a hét almafa termését a falu legszegényebbjei közt kell szétosztania, hogy enyhítsen az eddig elkövetett bűnein, csalásain.

Ha nem így történik, ezt jól jegyezze meg, újabb csapás éri majd.

Na de ezt már nem is kellett a kocsmárosnak elmondaniuk, mert az a legény előbbi ordítozására felébredt, és végig a kulcslyukon leskelődött, az ajtón át hallgatózott. Amikor Józsi bácsi sarkon fordult, és elnyelte öt a sötét éjszaka, falfehérren, lesütött szemmel somfordáit be az ivóba a kocsmáros, de egy szó nem sok, annyi sem jött ki a száján.

Mindjárt látta a két legény, hogy a kocsmáros mindenről tud, ezért huncutul csak ennyit mondott egyikük:

— Hát akkor mi tovább nem is időznénk. Még szükség lehet ránk más fogadóban is...

Ezt hallva a kocsmáros, futott is le a pince lépcsőin, hajtotta őt a rossz lelkiismeret, s amennyire a pocakja engedte, igyekezett vissza a teli zsák pénzzel.

A két legény pedig titokban még egyszer összekacsintott, a vállukra csapták a zsákot és köszönés nélkül betették maguk mögött a kocsma ajtaját.

KENDI MÁRIA

VEGYÉL NEKEM OLCSÓ BÚCSÚ FIÁT

Szemed hajlékában

szállást kértem egy kor hajnalán

(egykor, hajdanán). E/reteszelt titkod mind kilestem: i/legett-billegett, körbepedrült bennem valahány.

Drágakőbe zárt

mosollyal fogadtalak.

halálra születtem újjá búcsúzáskor.

Vaskapuk rácsait tapogattam a nyomodban, hiányod hártyáján dobolt lélegzetem.

Szívemet kiontott vérű szárnyasok hordozták körbe: lekaszált kakukkfű, bükköny és kenyérkevirág csak a te hantodon akarván meghalni — utolszor még feléd rúgott a kikapált gyöngyvirággyökér.

Kifolyt ablakszemek a vaksorsban nyugovóra tértek.

Szúnyogok motozták lélek-függönyömet.

KONCSOL LÁSZLÓ

Reggel:

RINGATÓ

késszel.

tejjel(Spondeusz)

mézzel.

állókával.

Tá-tá:

kendők.

járó-.

hajnal,

tik-taktiszták.

kával.

zajjal.

Rezgő

Délig:

bölcső.

csínján.

Zengő

rengő.

mérlegingák.

őrző.

hintán.

CSONTOS VILMOS:

Most megkérdezheted: mi a lélek? (Lesd be: mit csipkéz a firhang. hogyha nem a külvilágot?)

Egy szót rántok elő a kalapból, fülön fogva eléd ejtem : szemérmes, rejtőző szemtelen. Töröld le a nyirkott rebbenő kezemről — berekedtem! s állítsd el a szívketyegést, sosemvolt mosolyom!

Üresjáratok pedig nincsenek.

A papírrózsák egy lövéstől

ígyis-úgyis halhatatlanulnak. Pofonegyszerűen félek: a jó anya hallgat, hallgat, hogyha nincs várandós aszonylánya.

Vegyél nekem — olcsó — búcsúfiát. Felállították a sátrakat.

ingó

orkán-Felhőlábon.

vállon,

esten:

ringó

hullámvedlő

ágon.

háton.

mezben.

Dolgos

Estig:

ágként

délben:

becsben.

hajlón.

morgós

mindig

hű két

szélben.

lesben.

mankón.

esőn.

síkos

Éjfél:

sáron,

pallón.

ágyban,

szellőhídon.

éj-mély

szárnyon.

tarlón.

házban.

EZ A MENES

Ez a menés olyan menés. Közeleg a megérkezés.

Mégis megyek bizakodva,

A gyaloglást rég megszokva. Terelgetek olyan nyájat: Örülhetek a gyapjának.

Mert az én juhaim gyapja.

Arany fényét ragyogtatja.

Ez a menés olyan menés. Közeleg a megérkezés.

Közeleg a búcsúzkodás. Megilletődött kézfogás.

Az az intés — kézemelve. Amikor a naplemente Jelzi: itt az éjbe érés.

S lesz a nyájnál megbékélés. Földre vetett subán alvás.. .

— Felejthetem:

Űzött régen sok nyavalygás.

Ez a menés olyan menés.

Szép lesz majd a megérkezés. Az ágyam angyalok vetik. Testemet karjukba veszik.

Altató dalt se dalolnak.

Csak juhaim kolompolnak. Báránykáim égre futnak.

— A számadó békén nyughat...

Foto: V. PRIBYL

11