A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-08-26 / 35. szám

A járásszékhely Spišská Nová Ves madártávlatból; háttérben a Magas Tátra is. Példaként talán elegendő megemlíteni az évente négymillió embert szállító iglói városi buszjáratokat; a Csehszlovák Tehergépfor­­galmi Vállalat teherkocsijai, illetve az ipari üzemek járművei együttesen évente tíz millió tonna árut szállítanak. Hasonló ütemben bő­vültek a szolgáltatások, tízezer új családi ház és ennél is több új lakás épült, hatalmasat fejlődött a művelődésügy és az iskolaügy is. E fejlődés, természetesen, a jövőben sem torpan meg; bár az országos lehetőségek csökkenésével összhangban a szepességi változások tempója is bizonyos fokú lépés­váltásra kényszerül. Ennek ellenére azonban tovább fog bővülni a gyermekintézmények száma, elsősorban művelődési otthonként szolgál majd az épülőfélben lévő szakszerve­zetek háza, az egészségügyi ellátás javítása érdekében szorgalmazzák az iglóiak az új járási kórház mielőbbi befejezését, de szük­ség lenne új buszpályaudvarra és egyéb középületekre is. Már csak azért is, mert egyre több kiránduló autóbusz célja a Sze­­pesség, hiszen a felejthetetlenül szép Szlo­vák Paradicsom, a történelmi múltú Lőcse (Levoča), a nem messzi Késmárk (Kežmarok), a szepességi táj igen jó konyhájú csárdái; a Rozgonyiak és husziták, a Hunyadiak és Szapolyaiak, a Báthoryak és Thurzók, a Bocskaiak és Csákyk által uralt, csúcsos gránitsziklán álló szepesi vár; de a Magas- Tátra közelsége is mind-mind idegenforgal­mi látványosság. A tervezett fejlődésnek, a járás legkülön­bözőbb pontjain, már ma is akad jónéhány vonzó és kézzelfogható bizonyítéka. És kö­zösségi megnyilatkozása is, hiszen a szepes­ségi ember lokálpatriotizmusát gyakran em­legetik Szlovákia egyéb tájain is. Emlegetik — példaként. Nem véletlenül: az üzemek, a szövetkezetek és a lakosság szívesen vállal­nak társadalmi munkát. Az óvodákban és bölcsődékben szinte alig vannak elhelyezési gondok. Ezen a tájon a közösségi munka már akkor is szokás volt, amikor még „csupán" különböző egyletek, egyesületek szervezték. Igaz, régebben elsősorban színdarabok be­tanulása, kulturális események rendezése állt e törekvések homlokterében; manapság viszont az egyéb vonatkozású társadalmi munka szervezésével is kitűnnek a szepessé­­giek. Ez az egészséges lokálpatriotizmus pe­dig számos előnnyel jár e sokféle szépséget nyújtó táj számára. A jól szervezett társadal­mi munka új kórházat, modernebb közleke­dést, jobb úthálózatot, színvonalasabb szol­gáltatásokat jelent, de egyben a szepességi községek kiemelkedését is jelenti az átlagos falusorsból. És persze azt is, hogy e vidék városainak és falvainak sorsa a lakosok kezében van. MIKLÓSI PÉTER Ladislav Jiroušek felvételei Krumpliültetés a szepesi vár tövé­ben ■4 A Tatrasvit szövőterme helyszínre értünk, a német parancsnok elren­delte, hogy két tíz méter hosszú és két méter mély, illetve ugyanilyen széles gödröt ás­sunk. Mindannyian sejtettük, hogy tömegsí­rokat ásunk. Amikor elkészültünk a feladat­tal, bennünket egy más táborba szállítottak, hogy már ne találkozhassunk társainkkal. Szerencsém volt, én megmenekültem a halál elől, de ötven partizántársamat gorombán halálrakínoztak vagy agyonlőttek a fasiszták, holttesteiket pedig a bukovinai sírokba do­bálták .. Negyvennégy őszétől kis híján négy évti­zed telt el, s időközben a felkelési harcokban derekasan helytállt Szepesség arculata is gyökeresen megváltozott. Bizonyságképpen hadd soroljak pusztán néhány adatot a František Božok mérnöktől, az Iglói Járási Népi Ellenőrző Bizottság elnö­kétől — és a jnb sokéves alelnökétöl —' kapott tájékoztatás szerint: Az ipari termelés volúmene félmilliárdról négymilliárd koroná­ra emelkedett, a mezőgazdasági termelés értéke csupán az utóbbi tíz esztendő alatt hatvanöt százalékkal emelkedett, s különö­sen a szepességi burgonyának van hetedhét országra szóló híre ... Jelentősen megvál­toztak a közúti és a vasúti forgalom feltételei LTOZASOK 13

Next

/
Thumbnails
Contents