A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-08-19 / 34. szám

áttörték a iasi-kisinyovi német frontot, s augusztus 23-án megkezdődött a román nép harca hazája felszabadításáért, a németek itt próbálták egyesíteni erőiket. A fasiszták elleni harcban elesett román hősök emlékét az épület falán elhelyezett tábla őrzi, meg hatalmas, 9 méter magas szoborcsoport az épület előtt. Gyalogos katona tartja a tölgyfaágat, a győzelem szimbólumát, mellette, balról tengerész, jobbról repülős katona áll.

Nincs különösebb, előre meghatározott célja városnéző utamnak. Megyek a többiek nyomába. Azok nyomába, akik csehül, németül, magyarul beszélgetnek egymással, akik turisták, és csak nézelődnek.

így jutok fel az Unirii tér előtti Katedrálisdombra. Ha megállnak, megállók én is. Miért ne? Erről a dombról nagyon szép a kilátás a városra.

A székesegyházi templomba is benéztem, ahol valamikor a királyokat koronázták. Az ikonok, az újbizánci stílusban festett freskók művészi értéke nyilvánvaló.

Később egyedül folytattam városnéző utamat. Azzal a szándékkal szálltam fel az autóbuszra, hogy bevisz a Gheorghe Gheorghiu-Dej térre. A jegy, csupán 20 bani. Szívesek, előzékenyek a felszállók, hamar ülőhelyhez jutok, s ilyen módon még fényképezhetek is, ha megáll az autóbusz. Még alkalmi idegenvezető is akadt, aki megmondta, hogy mit érdemes megnézni.

A Győzelem útján (Calea Victoriei) közlekedő autóbuszon bejutottam a térre. A Cina vendéglő előtt szálltam ki, s mindjárt szemügyre vettem a Köztársasági Palota épületét. Ismerőseimtől úgy hallottam, hogy a londoni Buckingham-palotára hasonlít. Nem

1. Az Általános Katonai Akadémia

2. A Katedrális-domb. Balra a Nagy Nemzetgyűlés Palotája, jobbra a székesegyházi templom

3. A Hadsereg Központi Háza

4. A Köztársaság Palotája

5. A Bukaresti Egyetemek Központi Könyvtára

6. A Román Athenaeum oszlopai

között A SZERZŐ FELVÉTELEI

tudom megállapítani, eldönteni, hogy miért, s mennyiben, de nem is lényeges, mert más érdekessége jelentősebb. Az például, hogy 1944. augusztus 23-án itt tanácskozott a román fasiszták kormánya, amikor fegyveres munkások gárdistáknak öltözve átvették a bejáratok őrzését, majd megrohamozták a palotát és átvették a hatalmat.

A tér másik, a palotával majdnem szemközti épülete a Román Athhenaeum. Görög templomra emlékeztető kupolája, oszlopai eszembe juttatják, hogy miként a prágai nemzeti színházat, ezt is adakozásból építették. Nem tagadom, elérzékenyülök kissé, mikor látom: két kisgyerek játszik a hatalmas oszlopok között kergetőzve.

Sajnos, nincs már sok időm a nézelődésre, mert be kell még mennem a Bukaresti Egyetemek Központi Könyvtárába. Átveszem a könyveket s elköszönök. Hamarosan ismét eljövök majd ide, s akkor újból ráköszönök a városra, akárcsak most, amikor a Román Szocialista Köztársaság államünnepe alkalmából ezeket a sorokat Írom.

HAJDÚ ANDRÁS

Emberi sorsok

„ZÖLDFÜLŰEK" A TÁRGYALÓTEREMBEN

A bírósági folyosókon naponta látni fehér karszalagos, olykor megbilincselt kezű vádlottakat. Szomorú, elgondolkoztató látvány az ilyesmi; de különösen akkor az, ha tulajdonképpen még „zöldfülű" gyerekemberek, azaz kiskorú tettesek ülnek a vádlottak padján, vagy a tárgyalótermek előtti székeken. Sajnos, a különböző fokozatú bíróságok tárgyalótermeiben eléggé gyakran látni zsákutcába jutott, törvényszegő fiatalokat. Bizonyítja ezt a CSSZS2K Legfőbb Ügyészségének egy, a közelmúltban nyilvánosságra hozott adata is, miszerint a jogerősen elítélt személyek kilenc százaléka még nem érte el a nagykorúság határát, azaz életének tizennyolcadik évét!

Justícia, az igazság mitológiai istenasszonya ősidők óta vakon tartja kezében a helyes és páratlan ítélkezés mérlegének serpenyőit. Olyan jelkép ez, amely azt jelzi, hogy a törvények betartásának kötelessége a fiatalkorúakra és a felnőttekre egyaránt vonatkozik. Egyben azonban azt is jelzi, hogy valamennyi bírói döntés tekintélye annak igazságosságában rejlik. Ezért réges-régen köztudott, hogy a bíráskodáshoz sok tapasztalat és emberi bölcsesség szükséges. A gyakorlatban ez nemcsak a paragrafusok kifogástalan ismeretét tételezi fel, hanem a talárt öltött bírónak az előtte álló vádlott múltjáról és személyiségéről is a lehető legtöbbet kell tudnia. Az olykor még gyermekeknek látszó fiatalkorúak bűncselekményeiben ítéletet hozni pedig minden bizonnyal az egyik legfelelősségteljesebb és legnehezebb bírói feladat. Ez a véleménye a kerületi bíróság ifjúsági ügyek tárgyalására „szakosított" tanácsa elnökének is, akinek dolgozószobájában beszélgetünk. Párbeszédünket most úgy próbálom visszaidézni, ahogy a kopottas íróasztallal, két karosszékkel és a periratokkal teli szekrényekkel zsúfolt szobában elhangzott.

„Ha fiatalkorú bűnöző kerül a vádlottak padjára, akkor különösen fontos, hogy a bíró ne pusztán a megtörtént esetet, az elkövetett bűnt nézze, hanem elsősorban arra próbáljon választ kapni, hogy milyen előzmények vezettek a törvényszegéshez? Hogy mi okozhatta a fiatal élet kisiklását?" — mondja a nagy gyakorlattal rendelkező tanácselnök. „Több mint két évtizednyi bírói tapasztalataim szerint ezekre a kérdésekre mindig az illető családjában és környezetében kell az elsődleges választ keresni. A szocialista törvényesség elve betartásának lényeges szempontja ez, hiszen társadalmunkban ma már senki sem szorul arra, hogy a mindennapi megélhetés biztosítása érdekében esetleg lopjon, csaljon, vagy egyéb, ennél is súlyosabb bűntettet kövessen el. Hazánkban a mái tizenévesek szinte teljesen egyforma eséllyel indulnak el a felnőtté válás útján."

„Általában mire gondol, ha egy-egy újabb tárgyalást kell megnyitnia?"

„Ha fiatalkorú tettes ügyét kezdem tárgyalni, akkor a lehető legjobban igyekszem azonosítani magam a történtekkel. A vádlott vallomása, a tanúk kihallgatása során azt kutatom, hogy mi sodorta a büntetőtanács elé került ifjút a meggondolatlanságba?... Ezt a felnőtteknél sem könnyű feltárni, de a kiskorúaknál ennél is nehezebb felkutatni a buktatókhoz vezető körülményeket."

„Tapasztalatai alapján milyen magatartást

tanúsítanak a vádlottak padjára került fiatalok?"

„Akik először állnak a bíróság előtt, azok többnyire megszeppenve, szorongva tesznek vallomást. Általában későn, már csak a bírósági tárgyalóteremben tudatosítják hibás lépéseik súlyát. A gyakorlott szemű bíró ilyen esetben hamarabb képes tisztán látni a szóban forgó ügyben, és így döntenie is könynyebb. Lényegesen nehezebb dolga van az igazságszolgáltatásnak a visszaeső bűnözőkkel. Sajnos, többször előfordul, hogy három rövid esztendő alatt, tizenöttől tizennyolc éves korig, kétszer-háromszor is elém kerül ugyanaz a fiatal. Az ilyen vádlottakkal bizony nehezebb a dolgunk. Igaz, vonakodás nélkül elismerik a bíróság tekintélyét, kibúvót kereső furfangjaik és önmagukat menteni próbáló hazudozásaik is illemtudóak, mindez azonban nem a szivükből fakad, hanem sokkal inkább az ítélkezők jóindulatára akarnak hatni. Ilyenkor résen kell lennie az embernek, és érdem szerint, az elkövetett bűn komolyságával arányosan kell ítélkeznie."

„Volt már olyan érzése, hogy az erkölcsi lejtőre sodródott gyerekek mellé tulajdonképpen a szülőket is oda kellene ültetni a vádlottak padjára?"

A büntetőtanács elnöke eltűnődik, beszélgetésünk során most válik először erélyesebbé a hangja.

„Az esetek többségében bizony igen! Elsősorban a szülő felelős gyermekéért, s aki akar, az talál is időt serdülő fiának vagy bakfis korú lányának nevelésére. Emlitettem már, hogy társadalmunk minden szükséges feltételt megteremt ahhoz, hogy egyetlen fiatalnak se kelljen szembekerülnie a törvénnyel. Sajnos, ma már inkább annak vagyunk szemtanúi, hogy sok esetben a túlzott anyagi jólét vagy az unalom kergeti meggondolatlanságba a tizenéves fiatalokat."

„Tárgyalás előtt fel szokták keresni a szülők is?"

Mosolyogva bólint.

„Néha ... De ilyenkor is inkább az anyák jönnek és menteni próbálják gyereküket."

„Sikerrel?"

„Ha már egyszer megtörtént a baj, akkor bizony elkésett már az efféle szülői jóindulat."

„Tapasztalatai alapján mi okozza a leggyakrabban a fiatalkorúak bűnözését?"

„A túlzott jólétet és az unalmat imént , említettem, de gyakran szerepel az okok listáján serdülőkori éretlenség vagy akár vakmerő vagánykodás is. Általában betörés, fosztogatás, ittas állapotban történt verekedés és gépkocsifeltörés vádjával kerülnek a kiskorúak leggyakrabban a bíróságok elé."

„Befejezésül elmondana egy olyan esetet, amely az elmúlt esztendők során különösen mély hatást gyakorolt önre?"

Az ifjúságiak büntetőpereivel foglalkozó tanácselnök keze végigsimít az asztalán tornyosuló periratokon.

„Sok ilyen esetet mondhatnék, hiszen az elmúlt két évtized során rengeteg ügyet tárgyaltam. Inkább eddig szerzett bírói tapasztalataim rövid összegezését adnám közre: ha egy gyermek nyugodt és kiegyensúlyozott családi környezetben nevelkedik, ha rendszeresen foglalkoznak vele, ha szeretetet és őszinte ragaszkodást érez maga körül, akkor szinte biztosra vehető1, hogy sohasem kerül vádlottként a bírósági tárgyalótermekbe! ..."

17