A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-29 / 31. szám
TAZM Minden egyszerűnek látszott: elhatároztam, hogy utazó leszek, utazni fogok, csavarogni a világban. Hogy váltamra dobok egy fényképezőgépet, zsebembe egy jegyzetfüzetet s meg sem állok míg a világ vége a sarkamnál nem lesz! Természetesen, mikor máskor születhet az emberben ilyen elhatározás, mint gyermekkorban, amikor még minden olyan szépnek, kedvesnek, idillikusnak, elérhetőnek, megvalósíthatónak tűnik. S teltek, múltak az évek, már huszonhárom éves voltam, és még csak néhány környező baráti ország határát léptem át. De egy koranyári napon, a Duna-parton ülve, eszembe jutottak egykori álmaim-terveim-vágyaim. Azon nyomban fölpattantam a pádról, s rohantam a közeli Ifjúsági Utazási Iroda (CKM) irodájába. Csak az ajtóhoz érve jutott eszembe: azt is el kellene döntenem, hová szeretnék utazni. Hová is ? .. Mondjuk, jött spontán a gondolat, Itáliába. — Van egy üres helyük Olaszországba ? — kérdeztem a hozzám legközelebb álló alkalmazottól. Mosolygott egyet, kolléganőjére nézett, majd nem kevés gunyoros megjegyzésekkel, pislantásokkal körítve tudtomra adta, hogy se Olaszországba, se máshova, egyetlen üres helyük sincs. — Én pedig utazni szeretnék! — vágtam rá határozottan. S júniusban — a CKM-el — Itáliában voltam. Sokat jártam, míg sikerült elintéznem. Némileg segített az ügyintézésben az a tény, hogy az én munkahelyem és az utazási iroda is ugyanahhoz a társadalmipolitikai szervezethez tartozott, a SZISZ- hez. Persze, mindez magában még édeskevés lett volna, hiszen tudvalevőleg az utazási iroda egyes útjaira a helyi szervezetek ajánlásai alapján lehet bekerülni. Nem maradt más hátra, mint időpontot kérni az igazgatótól, hogy fogadjon, s előállni kérésemmel. Hiszen egy dologban világéletemben biztos voltam: becsületes embereknél az őszinteség mindig sokat nyom a latban, mindig segít. Igaz, akkoriban még mikrofonnal is „koslattam", hangos interjúkat készítettem a rádió részére, s az igazgatóhoz is magnóval állítottam be. Gondoltam, elkészítem a három perces interjút, s előállók a kéréssel. Szerencsétlenségemre — vagy szerencsémre...?!— a magnó csődöt mondott. Legfeljebb félpercenként tettek meg a tekercsek egy-egy negyed fordulatot. Küszködtem, izzadtam, hogy az UHER masinát megjavítsam, de végül is annyit értem el, hogy az teljesen leállt. Úgy látszik, az igazgatónak volt humorérzéke, meg némi képzelőtehetsége is és azt mondta: — Hagyjuk az interjút, látom, hogy valójában nem is azért jöttél! Most már nem csak izzadtam, de még el is vörösödtem. Valószínűleg meglátszott rajtam, hogy nincs gyakorlatom az ilyen „módszerekhez". — Nos — mondta újra az igazgató. — Nos ... — legalább annyira szeretnék az idén eljutni Itáliába, amennyire ezt a riportot szeretném megcsinálni. A fiatal főnök rám nézett, a tekintete szinte a húsomba vágott: — Egyiknek sincs semmi akadálya! — — mondta. — Egy utat visszaadott az egyik jelentkező-szervezet. Máris a tiéd!... Itáliába beleszerettem! Persze, ezen az úton határoztam el azt is, hogy soha többé nem utazok csoporttal, hiszen az országot így csak felületesen ismerem meg. Megyek inkább a magam szakállára, a véletlenre, a jó szerencsére bízva magam. Már az első utazás is tartogatott számomra nem mindennapi meglepetést. Megérkezve utunk első állomására. Ve* lencébe, kiderült, hogy ottani idegenvezetőnk egy prágai származású nő lesz. Kariának hívták, Rómába ment férjhez. Férjével Prágában ismerkedett meg, méghozzá a rádióban, ugyanis a férjeura újságíró, az Olasz Kommunista Párt központi lapjának, az l'Unitának a korrektora. Természetesen egy hét múlva Rómába érve Karla meghívott otthonába és bemutatott a csehül jól beszélő férjének. S a kolléga, aki állandóan éjszakai műszakban dolgozott, azon nyomban elvitt magával munkahelyére, a szerkesztőségbe, a nyomdába. Itt láttam először egy világlap elkészítésének modern technológiáját. A szerkesztőség és a nyomda ugyanis egy épületben, egy folyosón kapott helyet, ami azt jelentette, hogy — ha sürgős anyagról volt szó — a szerzők jószerével a szedőnek diktálták a hírt, riportot. Ma már tudom, mindez nem unikum, s ha igaz, ha elkészül a főváros press-centruma, nálunk is együtt lesznek a szerkesztőségek, a nyomdák, ami a napilapok — de a hetilapok — életében is merőben új fejezetet nyit majd. A pártlapnál megismerkedtem néhány elvtárssal, akiktől egyebek mellett megtudtam, hogy mit is jelent egy kapitalista országban kommunista újságírónak lenni. Nos, kiderült, hogy munkájukat nagyon sok tényező gátolja, nehezíti. Ezek erkölcsi és anyagi tényezők egyaránt. Ugyanis a kommunista újságíróknak nem egyszer kell elviselniük igazságtalan megjegyzéseket. Nem egyszer vannak kitéve a polgári, radikális, tőkés érdekeket szolgáló sajtó intrikáinak. S az anyagiak: az l'Unitát a párttagok adományaiból s az előfizetőkből befolyt összegből állítják elő. S a költségekhez nagyrészt elsősorban maguk az újságírók, a lap szerkesztői járulnak hozzá. Elsősorban azzal, hogy fizetésük egy részét nem veszik föl, hanem az megmarad a lapnak. Szabad idejükben járnak házról házra és árulják, terjesztik a lapot. S mindezt szívesen, örömmel, meggyőződésből teszik. Karla és férje azóta is jó barátaim, tartjuk a kapcsolatot. Igaz, azóta a férj már nyugdíjba ment, és Karla — bár ennek már négy éve — még mindig nem tudott elhelyezkedni, állást találni magának. Se magának, se gimnáziumot végzett lányának, mivel a súlyos gazdasági, politikai, társadalmi problémákkal küszködő Itáliában a helyzet állandóan romlik, a bérből és fizetésből élők helyzete egyre kilátástalanabb, s a munkahelyek száma egyre csökken. Legutóbb azt írta Karla, hogy a lánya kénytelen lesz kivándorolni az országból, mert a négytagú családot — ugyanis van még egy kiskorú gyermekük is — férje nyugdíjából képtelen eltartani. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei Jogi tanácsok H. M. losonci (Lučenec) olvasónk a szövetkezeti lakás megszerzése, cseréje, a tagsági jogok átruházása iránt érdeklődik. A szövetkezeti lakásokról múlt évi 31. számunkban részletes ismertetést közöltünk. Ezért most csak a lényeges tudnivalókat ismételjük meg. Minden lakásépítő szövetkezet (SBD — Stavebné bytové družstvo) önálló szocialista szervezet, amelynek jóváhagyott alapszabályai vannak. Tevékenységét a Gazdasági Törvénykönyv (Hospodársky zákonník), a Szlovákiai Lakásszövetkezetek Szövetségének irányelvei és határozatai, az érvényes jogszabályok alapján, az alapszabályokban meghatározott területen (valamely város, járás, vagy városkerület) fejti ki. A szövetkezet szervei a szövetkezet vezetősége és a taggyűlés, vagy nagyobb szövetkezetekben még a küldöttek (delegátusok) gyűlése. Szövetkezeti tag minden nagykorú, tehát 18-ik életévét betöltött személy lehet. A tagfelvételről a szövetkezet vezetősége dönt. Kiskorú személy csak öröklés útján válhat a szövetkezet tagjává. Elvben mindenki csak egy lakásépítő szövetkezetnek lehet a tagja, mert senkinek sem lehet több lakása. Minden szövetkezet csak azokkal a lakásokkal rendelkezik, amelyek a körzetében, a tulajdonában, illetve kezelésében vannak. Ezeket utalja ki tagjainak az évenként öszszeállitott sorrend alapján, amibe az állami lakáspolitika elveivel összhangban az előírt feltételeknek megfelelő lakásigénylöket veszi fel, de mindig csak annyit, ahány lakást az illető évben — az állami lakásépítésből kap, illetve amennyi majd a rendelkezésére áll. A szövetkezet vezetősége minden évben két jegyzéket állít össze. Az egyik jegyzékbe azokat veszik föl, akiknek az egyéni lakásszükséglete indokolja a lakás kiutalását (pl. nincs egyáltalán lakásuk, házasok, külön élnek a szülőknél, gyermekeik vannak, a községben van a munkahelyük és vidékről járnak be stb.), a másikba pedig a többi tagot a tagsági viszonyuk tartama szerint. Ez az idő a szövetkezetbe való felvétel napjától számítódik, de erre a célra csak a szövetkezet rendelkezésére álló lakások kisebb hányada (20 százaléka) használható fel. A szövetkezeti tagságot és ezzel a lakáshasználati jogokat a szövetkezet vezetőségének a beleegyezésével másra át lehet ruházni. A szövetkezet beleegyezése szükséges akkor, ha idegen személyről van szó. Ha egyenes ági rokonról, testvérről, házastársról vagy volt házastársról van szó, vagy olyan személyről, akivel a szövetkezeti tag közös háztartásban él, akkor a szövetkezet vezetőségének meg kell adnia a hozzájárulást. A szövetkezeti tagság és a lakáshasználati jog felmondással, a szövetkezettel kötött írásbeli megállapodással, a tagság megszüntetésével és a szövetkezetből való kizárással szűnik még. Ha a szövetkezeti tagnak nincs házastársa, vagy örököse, akkor a tag halálával is megszűnik. A szövetkezeti lakás tulajdonosa lakását elcserélheti más lakással, vagy ugyanabban a szövetkezetben, vagy más szövetkezeti lakással, vagy állami lakással is. A cseréhez a szövetkezet vezetőségének a beleegyezése szükséges. Ha két különböző szövetkezetben lévő lakásról van szó, akkor mindkét szövetkezet vezetőségének a jóváhagyása szükséges. Állami lakással való csere esetében pedig még a helyi (városi) nemzeti bizottság beleegyezése is szükséges. Az egyik szövetkezetben lévő tagságot és lakáshasználati jogot nem lehet tehát más szövetkezetre átruházni vagy ott figyelembe venni. M. G. prievidzai olvasónk örökség ügyében aziránt érdeklődik, hogy mikor száll az elhunyt vagyona az államra, ha ez nem hagyott hátra végrendeletet. A törvényes örökösök három csoportját ismeri a polgári törvénykönyv. Az első csoportba tartoznak az elhúnyt házastársa és leszármazottai (gyermekei, unokái). — Ha nincsenek az elhúnytnak leszármazottai, akkor az örökösök második csoportjában az elhúnyt házastársa, az elhúnyt szülei, valamint azok a személyek örökölnek, akik az elhunyttal a halálát megelőző egy éven át közös háztartásban éltek s a közös háztartásról gondoskodtak vagy az elhúnyt eltartására voltak ráutalva. Ha az elhúnytnak nem volt házastársa és a szülei sem élnek, akkor az örökösök harmadik csoportjában örökölnek az elhúnyt testvére, valamint azok a személyek, akik az elhúnyt halálát megelőző egy éven át közös háztartásban éltek vele s a közös háztartásról gondoskodtak vagy rá voltak utalva az elhúnyt eltartására. Ha ilyen személyek sem voltak, akkor már távolabbi rokonok (pl. unokatestvérek, az elhúnyt testvérének a leszármazottai, sógora, vagy sógornője) nem örökölnek utána és a vagyona az államra száll, feltéve, hogy nem hagyott hátra érvényes végrendeletet. Végrendeletet csak írásban lehet készíteni. A törvény a végrendelet két formáját ismeri. A sajátkezűleg írt végrendeletet, amelyet a vógrendelkezőnek elejétől végig sajátkezűleg kell megírnia, kelttel ellátnia és aláírnia. Érvénytelen volna a végrendelet, ha ezt géppel írnák, vagy más személy írná és a végrendelkező — akár tanúk előtt is — csak aláírná; továbbá a közjegyzői okiratba foglalt végrendeletet, amikor az állami közjegyző a végrendelkező akaratát hivatalos jegyzőkönyvbe foglalja. Azok a személyek, akik nem tudnak írni vagy olvasni, — akár azért mert nem tanultak meg, akár azért, mert egészségi állapotuk miatt erre nem képesek, csak közjegyzői okiratba foglalhatják végrendeletüket. Azt a vagyont, ami törvényes vagy végrendeleti örökösök nemlétében az államra száll, az állami közjegyző biztosítja és az illetékes járási (vagy városi) nemzeti bizottság pénzügyi osztálya veszi át és értékesíti a nemzeti vagyon kezeléséről szóló előírások szerint. J. I. tornaijai (Šafárikovo) olvasónk a magyar személynevek használata iránt érdeklődik. A törvényes előírások értelmében mindenkinek joga és kötelessége azt a személynevet és családnevet használni, amelyet az anyakönyvbe bejegyeztek. Az 1959. október 1 -e előtti bejegyzések esetében azok a magyar nemzetiségű személyek, akiknek személynevét szlovák nyelven jegyezték be, kérhetik, hogy ezt az anyakönyvi kivonatban magyarul tüntessék fel. Az 1959. október 1-e utáni bejegyzések esetén a cseh vagy szlovák nyelven bejegyzett személynevet csak névváltoztatás útján lehet helyesbíteni (magyarra változtatni), amit az illetékes nemzeti bizottság belügyi osztályán kell kérni. Dr. B. G. 17
