A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-21 / 4. szám
Hétvégi levél ma, az értelmes, harmonikus élet megteremtéséhez. Régen a tudomány és a technika párhuzamosan fejlődött, a tudomány alig gyakorolt hatást a technikára, sőt a tudomány fejlődését is több tekintetben a technika vitte előbbre. Most a tudományos-műszaki forradalom feltételei között a tudomány és a technika elszakíthatatlanul összekapcsolódik. Az, hogy a fejlődés milyen gyors ütemű, abból is látható, hogy időszámításunk kezdetén például az emberiség rendelkezésére álló tudományos ismeretek terjedelmüket tekintve csak 1750-re kétszereződtek meg. A második megkétszereződéshez viszont már csak 150 év (1900), a harmadikhoz 50 év (1956), a negyedikhez pedig csupán 10 év kellett. Az emberiség életében élt tudósoknak kilenctizedé napjainkban él. A fejlődés az utóbbi 40 évben nagyobb méreteket öltött, mint előzőleg 40 évszázad során. Ötszáz év alatt — amióta Gutenberg feltalálta a könyvnyomtatást — 1950-ig összesen 30 millió mű jelent meg. Mostanában a világon 10 év alatt adnak ki ugyanennyi könyvet. Óriásira növekedett a tudományos szakfolyóiratok száma is. A XVIII. század elején alig 100, mostanában viszont a világon már mintegy 100 ezer tudományos folyóirat jelenik meg. A tudományos információk az utóbbi időszakban általában 10 évenként megduplázódnak. Jól mutatja a fejlődés gyorsaságát az is, hogy a fényképezés kikísérletezése és elvének gyakorlati alkalmazása 102 évet, a telefoné viszont már csak 56, a rádióé 35, a radaré 15, a televízióé 12, az atombombáé 6, a tranzisztoré 5, az integrált áramköré pedig csupán 3 évet vett igénybe. Az említett tények önmagukban is azt bizonyítják, hogy a tudomány és a technika olyan gyorsan fejlődik, hogy a tanulási időszaknak még a leglelkiismeretesebb felhasználása sem elegendő ahhoz, hogy a későbbiek folyamán már ne tanuljunk, hanem csak dolgozzunk. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik az is, hogy a legkiválóbb iskola sem nyújthat olyan képzést az életben való küzdelemre, hogy az valóban egy egész életen át kitartson. Mivel a műveltségszerzés nem állhat meg az iskolánál, és mivel nincsen egyszer s mindenkorra megszerezhető tudásanyag, már ma is arra vagyunk, s a jövőben még jobban arra leszünk kényszerítve, hogy a továbbképzés egy életen át tartson. Nyugodtan állíthatjuk, hogy életünk — a régi értéknormát és műveltségi kategóriákat megváltoztató szocialista valóságunk — már ma folyamatos tanulás, rendszeres továbbképzés a felnőttek viszonylatában is. Ám amikor a továbbképzésről beszélünk, gondolni kell arra is, hogy a felnőttek tanulása nem olyan egyszerű, mint sokan hiszik. Sokáig jeles kutatók körében is az a nézet uralkodott, hogy az emberi agy 25 éves kora után már csak igen kevés új ismeret befogadására alkalmas. A kérdésről többen még ma is azt állítják, hogy a saját foglalkozásukat illető dolgokat kivéve, az embernek gyakorlatilag egyesegyedül azok az eszméi vannak meg, amelyek már 25. életéve előtt is megvoltak. A felnőttnevelés eredménytelenségét, illetve azt, hogy a 25. életéve után az ember nem alkalmas a tanulásra a pedagógia területén a múltban meglepően sokan képviselték. De e nézetnek más szakmában is bőven voltak (és még vannak ma is) képviselői. Ahol a felnöttnevelés kibontakozását gátolni igyekeztek, fő fegyverként mindig az emberi élet 25. évével befejeződő lélektani A könyvek birodalmában... Vásárlók a bratislavai Magyar Könyvesboltban Prandl Sándor felvételei fejlődésről vallott tételt használták a legnagyobb előszeretettel. A szocialista pedagógiának és a szocialista közművelődésnek más a véleménye. Mi azt tartjuk, hogy az ember 25. életéve után is képes tanulni. Ezt bizonyítja számos szakember korszerű eszközökkel végzett kutatása. Mielőtt azonban erről szólnék, szükségesnek tartom elmondani, hogy — a tudomány álláspontja szerint — tulajdonképpen mit értünk a felnőttség fogalmán. E témáról annál is inkább indokolt beszélni, mert a fizikai értelemben vett felnőtt nem azonos a szellemi értelemben vett felnőttel. Fizikai értelemben általában azt tartjuk felnőttnek, akinek befejeződött a növése, csont-hús-mirigy-ideg és más rendszere, anatómiailag elérte végleges alakját. Ennél jóval bonyolultabb a pszichikai érettség meghatározása. Pszichikailag az embert általában akkor tartjuk felnőttnek, ha gondolkodásának és cselekvésének önállóságával, gondolkodási-cselekvési stabilitással, életének reális szervezésével, munkájában kitartással és eltökéltséggel, valamint felelősségérzettel tűnik ki. A fenti öt tulajdonság közül önmagában egyik sem dönthet az ember felnőttségét illetően. Bármelyiknek hiánya arra enged következtetni, hogy a többi sem fejlődött ki elégségesen, s hogy ilyen esetben legfeljebb serdülő emberről beszélhetünk, de semmi esetre sem felnőttről. Ha az elmondottak alapján közelítjük meg a felnőttség kérdését, könnyebb a válasz arra is, hogy tudnak-e a felnőttek tanulni vagy nem. Kutatók megállapították, hogy a felnőttkorban megromlik az emlékezet némely tulajdonsága, de nem romlik meg az emlékezet egészében. Az egyik terület — gyakorta nem is jelentős színvonal csökkenését — gyakran a másik terület színvonalemelkedése egyenlíti ki. Több felmérés kimutatása szerint például a tanulási képesség a 20. és a 32. év között szinte azonos. A képesség csökkenése a 32. és minimálisan a 45. életév között kisebb, mint a 15—21 év között bekövetkező növekedés. Az utóbbi években sok kísérlet folyt az intelligenciavizsgálatra vonatkozólag is. Ezek közül több kutatás szintén azt bizonyítja, hogy a 20—25 éveseknek semmivel sem nagyobb az értelmi képességük, mint a 45—50 éveseknek. A felnőttek érdeklődési körükben és motívumaikban elütnek ugyan az ifjúságtól, a tanulás folyamatának természetében azonban alapvetően hasonlítanak hozzájuk. Bizonyított, hogy az ember 25 éves kora után rosszabbul lát, nehezebben emlékezik, lassabban reagál, ám a felnőtt egészen késői koráig tartalmi-cselekvési értelemben fejlődési lehetőségekkel rendelkezik. Valóságismeretét a felnőtt ember is nemcsak néhány morzsával egészítheti ki, hanfm ezeket az ismereteket új módon és új minőségben is elsajátíthatja. Nem beszélve arról, hogy a felnőttekkel az írás és az olvasás elsajátítása jelentősen rövidebb idő alatt, mint amennyit erre a normális elemi iskolában fordítanak, maga is elégséges bizonyíték arra, hogy a felnőtt ember minőségileg új dolgokat, újabb cselekvési formákat is elsajátíthat. Az elmondottak — bár távolról sem adnak a témáról mindenre kiterjedő választ — azt talán érzékeltetik, illetve bizonyítják: nemcsak lehetséges, hanem szükséges is, hogy a felnőttek is tanuljanak, képezzék magukat, és a mai közművelődés az igényeknek és az adottságoknak megfelelően határozza meg feladatkörét. A tanulás, az önképzés igen sokféle formában történhet. Az egyénen múlik, hogy a lehetőségeket hogyan hasznosítja. BALÁZS BÉLA Nemrég találkoztam néhány üzemi személyzetissei, ún. káderessel. Panaszkodtak, hogy rengeteg a munkájuk, már néhány hónapja dolgoznak a lyukkártyák elkészítésén a számítógép számára, amely aztán néhány perc alatt „kidobja" a szükséges adatokat Epésen megjegyezték, hogy ennyi idő alatt kézierövel is kimutathatták volna mindazt amit a számítógép néhány perc alatt elvégez Valóban elgondolkoztató ez, mert eddig mindig azt hallottam. a gépi adatfeldolgozás célja, hogy megkönnyítse az ember munkáját meg hogy végeredményben munkaerőket takarítsunk meg, és a végén kitűnik, hogy ez nem egészen így van, mert egy egész sereg embernek kell készítenie a programot beírni meghatározott helyre a megfelelő adatot Ha pedig ez nincs jó helyen, akkor a számítógép is téved és a rossz programból rossz eredmények jönnek ki, ez pedig semmiképpen sincs hasznára a népgazdaságnak. Ezzel kapcsolatban eszembe jutott, nehogy valaki a jövőben kitalálja, hogy a káderpolitikát a számítógépekre bízzák! Persze ez nem jelenti azt, hogy maradi lennék, s ellenezném a számítógépek alkalmazását sőt ellenkezőleg, az a véleményem, hogy még tökéletesebb, még sokoldalúbb számítógépeket kell gyártanunk, és meggyőződésem, hogy ezt meg is fogjuk tenni. Csak azon gondolkodtam el, s ez hovatovább a fenti példa alapján meggyőződésemmé vált hogy a legbonyolultabb elektronikus adatfeldolgozó gépek sem tudják kiiktatni az emberi tényezőt, az ember rátermettségét, az emberi leleményességet. Hiszem, hogy a legfejlettebb tudomány alkalmazásával sem lehet olyan tökéletes és sokoldalú gépet robotot készíteni, amely felvehetné a versenyt az emberi aggyal. Ezért aztán továbbra is az ember marad a döntő tényező a társadalmi élet területén. Tőle függ a termelés, a kultúra fejlesztése, az itt elért eredmények nagyságrendje. Ezért számunkra mindig elsőrendű feladat lesz, amit pártunk állandóan hangsúlyoz, az emberről, az ember anyagi jólétéről, szellemi és kulturális fejlődéséről való gondoskodás, mert az ember sokoldalú fejlettsége, műveltsége, kultúrája, intelligenciája semmivel sem helyettesíthető. Az emberi tényező marad továbbra is döntő abban, hogy hogyan teljesítjük a hetedik ötéves tervet az iparban, a mezőgazdaságban és minden egyéb területen, hogy mindenki asztalára, képletesen mondva, még nagyobb darab kenyér jusson, vagy legalábbis akkora darab, mint ma. Ez az emberi tényező a meghatározó abban, hogy üzleteinkben minél kevesebbet halljuk azt, hogy sajnos, ezzel vagy azzal nem szolgálhatunk, s egyre gyakrabban, hogy kérem, milyet mennyit parancsol. Mert ez is hozzátartozik a fejlett szocialista társadalom életéhez. Tovább fűzve a gondolatot meggyőződésem, hogy semmiféle technikai csoda nem képes megoldani az emberek egymáshoz való viszonyának kérdését Olyan kérdéseket, mint a kölcsönös megbecsülés, megértés és egymás támogatása. Mert ez is a szocialista életstílushoz tartozik, de sajnos, nem ritkán találkozunk ennek az ellenkezőjével. Én legalábbis egyre gyakrabban találkozók olyan dolgokkal az emberek viselkedésében, amelyek nem egyeztethetők össze a szocialista erkölcs és együttélés elveivel. Szerintem sok olyan ember jár közöttünk, aki csak saját érdekeit tartja szem előtt, és minden mást ennek rendel alá. Lépten-nyomon találkozunk emberekkel, akik oktalanul ideges légkört teremtenek a munkahelyükön, a boltokban és másutt Olyanokkal, akik abban élik ki magukat hogy megkeserítik a mások életét Nekik az így jó, úgy látszik, ezzel akarnak kitűnni, bizonyítani, hogy ők többek mint mások. Sokszor azonban, talán meglepődnénk, ha megnéznénk, hogy ezek az emberek mivel és mennyivel járultak hozzá a társadalom fejlesztéséhez. Meggyőződésem, hogy ezeket a problémákat semmilyen műszaki fejlődés, semmiféle számítógépek nem tudják megoldani, csak egyedül maga az ember. Csak tőle függ, hogy a szocialista együttélés és erkölcs milyen teret kap az egész társadalom életében. 3
