A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-14 / 3. szám
TÖRTÉNT-E ELŐRELÉPÉS A CSEMADOK KB Szőttes népművészeti együttese ma már országszerte ismert, neve pedig népművészeti berkeinkben fogalommá vált. Ez év júniusában ünnepelhette volna 1 2 éves fennállását, de az utóbbi években felhalmozódó gondok miatt, valahogy nem tudtak ünnepelni. Pedig lenne mit! Más együttesekhez viszonyítva túl fiatal még ez az együttes, hiszen hol van még a 20, a 25 vagy netán a 30 éves évforduló? Csakhogy ez az együttes 40 éves múltra tekinthetne vissza. Hogy miért? Félhivatásos együtteseink minden ötödik esztendőben rukkolnak elő új műsorral, vagyis a bemutatót az évfordulóhoz kötik. Aztán az elkövetkezendő négy év „alkotói" vegetálással telik el (vagy ha úgy tetszik, felkészüléssel az új évfordulóra) és utána az alig várt évforduló nem hoz semmi újat, értékes művészi termést. A Szőttes nem várt az évfordulókra, hanem dolgozott. Minden évben heroikus munka folyt, amelyet Quittner János koreográfus-rendező művészi irányítása szabott meg. Milyen volt a tempó? Nyolc egész estét betöltő műsor 12 év alatt. Összehasonlításként: az egyetlen magyar félhivatásos együttes, az Ifjú Szívek tánccsoportja már 3. éve a 30. évfordulójára készül. Legutóbb a 25. évfordulóra mutatott be önálló műsort, azelőtt pedig a 20. évfordulóra összegező műsort adott elő. Csak megjegyzem, hogy a Szőttes amatőr együttesként nyolc bemutatót tartott. Ugye, lehetne ez az együttes negyven éves is?! Sorolom az adatokat tovább 1970 júniusától 1982 decemberéig 920 előadást tartottak hazánk magyarlakta vidékein. Ha csak az átlagot vesszük figyelembe, akkor is minden évre 75 előadás jut. Meg kell említsem az 1970— 72-es évadot, amikor az együttes 225 előadást tartott, amivel elérte a hivatásos együttesek évi kötelező előadásmennyiségét (90—100). Képzeljük el, hogy milyen megterhelést jelentett és jelent ez egy amatőr együttesnek, melynek tagjait diákok és dolgozók képezik. Azonban nem azért fogtam tollat, hogy statisztikai adatokkal untassam az olvasót. Én az együttes létfontosságát, szocialista hazánk kultúrájában eddigi fontos és jól betöltött szerepét szeretném kihangsúlyozni. Azt, hogy országszerte egyre nagyobb figyelemmel és tisztelettel kísérik Quittner János koreográfus munkáját, aki 12 év alatt állandóan felügyelt egyre terebélyesedő néptáncmozgalmunkra, nem hanyagolnám el táncosainak szakmai felkészítését sem, akik így bármikor segítséget nyújthattak a bajba jutott, gondokkal küszködő többi amatőr együttesünknek. „Nehéz lenne lemérni egy népművészeti csoportnak a mozgalom egészére gyakorolt hatását és eredményeit. Ha azonban figyelembe vesszük a csehszlovákiai magyar népművészeti mozgalom seregszemléjén, a zselizi (Želiezovce) Országos Népművészeti Fesztiválon az utóbbi években tapasztalt minőségi változásokat, bátran állíthatjuk, hogy ebben — természetesen más tényezők mellett — a Szőttes munkája, tagjainak fáradozása is visszatükröződik. S ez az eredmény a jutalom a sok-sok fáradozásért és áldozatvállalásért. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy — úgy látszik — a jelenlegi szervezési forma határt szrb a Szőttes tevékenységének. Ilyen szervezési felépítés mellett, aligha lehet tovább lépni. Mindenesetre kár lenne, ha a csoport megállapodna ezen a szinten. Felmerül a kérdés: nem kellene-e a Szőttesnek egy új, minőségileg magasabb szervezési formát adni a jövőben. Ez azt hiszem, nemcsak a lelkes csoportnak, hanem az egész csehszlovákiai magyar néptáncmoz galomnak is csak a javára válnék." (Idézet a Hét 1975/3. számából) , A szervezési gondok és a forma is maradt a mai napig, de történt „továbblépés". Előbbre léptek. Ugyanis a bemutatókat szakmai viták követték és mind a hazai, mind a külföldi szakemberek kitünően értékelték a Szőttes műsorainak színvonalbeli javulását, s mert többnyire ugyanazok vettek részt e szakmai megbeszéléseken, követni tudták az együttes munkáját is, mely évről-évre egyre magasabb művészi nívót ért el. Ugyanakkor többen rámutattak arra, hogy az együttes amatőr jellegéből adódó problémák — a nagymérvű fluktuáció, egy összeforrt törzsgárda kialakítása és a műszaki nehézségek — maradéktalanul csak a hivatásos együttes létrehozásával volnának megoldhatók. Többször gondot okozott a zenekar hiánya, az előadások egy időszakban gépzene kísérettel zajlottak, s ez nagymértékben csökkentette a műsorok hatását és színvonalát. Később a gondokat részben enyhítette egy négytagú parasztzenekar megalakulása. Az együttes és Quittner János munkakedve ezen problémák ellenére sem csökkent hanem egyre erősödött. Többet szerettek volna mutatni, gondolkoztatni akarták a közönséget. Az 1976-ig elkészített műsorok többnyire szórakoztató jellegűek voltak, felépítésükben azonban nagy gondot fordítottak a nevelő hatás jelentőségére. Mélyebbre szerettek volna hatolni, társadalmi, emberi problémákat feszegetni és boncolgatni a folklór nyelvezetén keresztül, melyet 1977 márciusában „A szerelmek és nászok" cím alatt futó műsorukkal sikeresen elértek. A nyolc tételből összeállított táncest tulajdonképpen útkeresést jelentett a „néptáncszínház" felé. A szakmai vita, az ígéretek és a nagy sajtóvisszhang után újra minden elcsendesült. Aztán volt a tízéves évforduló — természetesen bemutatóval —, ami után újra elhangzottak ígéretek, amelyekből vajmi kevés valósult meg és azok sem jelentettek lényegi változást. Majd a „Mese, mese mátka" következett — előadás az iskolások részére —, melyből áttekintést kaptunk hazánk és a hazánkon kívül eső tájegységek eredeti néptánchagyományaiból, melynek fontossá gát, azt hiszem, nem kell külön hangsúlyozni, mert ezek ismerete nélkül nem lehetne hiteles és hűséges képet alkotni őseink kultúrájáról. Műsoraikkal állandóan bizonyították, hogy tovább tudnak lépni. Ezt igazolja a december 10-i fővárosi bemutatójuk, amelyet „Ugorjunk a táncba" címmel adtak elő. A Szőttes rövid, de annál tartalmasabb történelme folyamán ez utóbbi műsor egyike a csúcselöadásoknak. A táncszínházi formanyelv szerint összeállított műsor, mely a Kárpát-medence tánctípusait vonultatta fel egységes egészet alkotva, Quittner János művészi igényességének helyességét igazolta a legmagasabb szinten. Ö is fejlődött, tovább tudott lépni. Tizenkét év titkai, fortélyossága és művészi leleményessége tört fel hatalmas erővel, hogy a műsorával óriási feszültséget teremtsen a közönségben. Ezt a feszültséget a dramatikus jelzőkkel felépített táncokban a maximumig tudta fokozni, de a játékos, önfeledt táncolás pillanataiban sem engedte visszazuhanni. A precízen kidolgozott térformákból, s ezen belül az indokolt térváltásokból harmónia sugárzott, de egy-egy pár alig észrevehető térbeli áthelyezésével dramatikus helyzeteket tudott előidézni. A tánckompozíciók belső szerkezeti felépítésével és taglalásánál maximálisan kihasználta az adott tájegység motívumainak variálási lehetőségét, betartva ezek törvényszerűségeit és karakterét, ami mesteri kéz érintéséről tanúskodik. A tánckompozíciók belső dinamikájának beosztása néha még a legtapasztaltabb koreográfusoknak is gondot okoz. Ebben az összeállításban ez is sikeres volt. A rendezés zökkenők és üresjáratok nélkül kapcsolta az egyes müsorszámokat, elindítva egy gondolatmenetet — férfi és nő sokrétű kapcsolata — s ezt boncolgatván, különböző asszociációk megteremtésére adott lehetőséget. A színpadi megvilágítás is szervesen illeszkedett a rendezői elképzelésekhez, növelte a koreográfiák erejét alátámasztva annak tartalmát is. Külön dicséretet érdemelnek a technikai dolgozók, akik hozzájárultak az előadás sikeréhez. A táncosok teljesítménye és előadásmódja — itt külön meg kell dicsérni a lányok énekét — lenyűgöző volt. Meg kell említenem néhány táncost, elsősorban Katonáné Sztranyovszky Ágnest, Horváth Máriát, Fekete Ilonát, Fulajtár Évát, Nagy Sándort, Bábi Jánost, Katona Ferencet, de számomra a legnagyobb élményt ifjabb Quittner János felszabadult, könnyed táncolása jelentette. „Felépült a ház" — mondhatnék. Quittner János mestere az effajta „építészetnek”. Hazánk táncdialektusaiból alapos és mélyreható ismeretekkel mind gyakorlatilag, mind elméletileg felkészülve, s az egyre bővülő tapasztalatokból kiindulva, nemzetiségi néptánckultúránkat hazánk táncművészeiének szerves részévé tette. VARGA ERVIN Fotó: Prandl Sándor 13
