A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-10 / 24. szám
FELHÍVÁS! A Magyar Területi Színház igazgatósága színészfelvételt hirdet. Jelentkezzenek azok a lányok és fiúk, akik tehetséget éreznek magukban. Feltétel főiskolai vagy középiskolai végzettség. A jelentkezést a következő címre küldjék: Magyar Területi Színház Gottwaldovo nábrežie 7. 945 12 Komárno A felvételi vizsga időpontját, helyét, valamint a felvételi vizsga anyagát a jelentkezők címére postán küldjük el. A MATESZ igazgatósága CSAK NŐKNEK Kiszámíthatatlanok a férfiak? Szeretjük őket. de ennek ellenére titkos háborút folytatunk ellenük. Talán azért, mert a férfi bizonyos szempontból egészen más ember, mint a nő. Ennek megmagyarázásához azonban ki kellene kérni a szakember véleményét, ha egyáltalán meg tudná magyarázni. Ezt mi nők rendszerint csak akkor kezdjük megérteni, amikor fiúgyermekünk születik, s figyelemmel kísérjük fejlődését, a kiskorától rajta észlelhető változásokat. Nos, csak ezután vagyunk képesek szeretni, megérteni a férfit, anélkül, hogy megpróbálnánk a saját elképzeléseinknek megfelelően átalakítani. Ennyit tehát bevezetésképpen, nehogy a férfiakról szóló elmélkedés rossz benyomást keltsen a rendkívül érzékeny nőkben. Mert — mint köztudott — a nők nagy előszeretettel beszélgetnek egymás közt a férfiakról. Egyes férfiaknak ugyanis igencsak sajátosan alakult a jelleme, ezért, az önvédelem érdekében, jó, ha idejében felismerjük e sajátosságaikat. Vegyük például a pedáns típust. Az ilyen első pillantásra ideális férfi, mondhatni a legjobb férjanyag. Mert rendszeretö, megbízható, pontos és a legtöbbször jó állású, sikeres előmenetelü. Ha egy nő randevút beszél meg vele, biztosan percnyi pontossággal megjelenik a megadott helyen, esetleg ott fog állni a lakás ajtaja előtt. Ha a vendéglátó még nincs teljesen készen, mondjuk a toalettjével, jól teszi, ha beljebb invitálja a lakásba, mert egyedül is el tudja LOVICSEK BELA____________________________________ FUTUNK A PÉNZÜNK ELŐL... Megszokott, már-már természetesnek tűnő jelenség a sorban állás. Különösen hétvégéken nagy a tolongás és a vásárlási láz. Elvégre enni, inni csak kell a dolgozónak. Legtöbbször nem azért állnak sort az emberek, mert egyik-másik árufajtából nincs, vagy csak kevés van, hanem azért, mert mindenki egyszerre, ugyanabban az időben rohanja meg az üzleteket. Hiába: sietős, rohanó korban élünk. Minél hosszabban kígyózik a sor a pult előtt — gyakran a járdára is kilóg jócskán a farka —, annál nagyobb a türelmetlenség. A legtöbb ember jól tudja álcázni a türelmetlenségét, pedig magával hozza a pult elé a munkahelyi és családi gondokat, bajokat, amelyek még csak fokozzák a benne dúló indulatokat és feszültséget. Annak ellenére derekasan állja a sarat, nem szól, nem szitkozódik. Csosszan egyet-egyet előre, a végcél felé, pedig legszívesebben elrohanna, hiszen annyi a gondja, annyi a tennivalója és a dolga, hogy végiggondolni is sok. (Mellesleg : érdemes volna egyszer precízen, árnyaltan és hitelesen megrajzolni a sorban álló ember lelkivilágát, dehát arra most sem hely, sem idő nincs). Érdekes módon társadalmi pozícióra, fájra, nemre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül, ugyanazon szándéktól és akarattól vezéreltetve összefonódik és összekovácsolódik a sorban állók hada, akár egy hosszan elnyúló acéllánc. Megbontani, netán széttépni szinte lehetetlen, s egyenlő az öngyilkossági kísérlettel. Lehet az illető lábán alig álló aggastyán, áldott állapotban lévő fiatalasszony, netán kismama a karján ülő csemetéjével, nincs kegyelem. Megbolydul és felzúdul a tömeg, mint az oldalba rúgott méhkas lakói: mars a sor végére! A múltkoriban „rászedett" a feleségem — hosszú évek óta először —, hogy ezúttal én intézzem el a hétvégi húsbevásárlást. Engedve szelíden kérő szavának (inkább a családi békesség kedvéért), kötélnek álltam. Kaptam a bevásárlószatyrot és irány a hentesüzlet. Fütyörésztem is útközben. Akkor még persze nem sejtettem, hogy milyen „felemelő" élményben tesz részem. Mielőtt a hosszú sor végére álltam volna, megcsodáltam az üzlet előtt parkoló meggyszínű kocsit: legújabb típusú Ford Escort volt. Hogy egyeseknek honnan a csudából jut rá, fészkelt belém a sárga irigység, s majnem elkáromkodtam magam. Hogy is ne: én becsülettel ledolgoztam a negyvenkét évemet, szépen is kerestem, meggondolatlanul sosem szórtam a pénzt, mégsem futotta többre a háromszobás szövetkezeti lakáson és a berendezésen kívül. Mindegy, üsse kő, ez már úgysem lesz másképpen. Beálltam a sor végére. Egy ideig még füstölögtem magamban, mivel azzal is gyorsabban telt az idő. Végül megnyugodtam, s csosszantam egyet-egyet előre időnként. Előttem két csinos asszonyka — nyilván barátnők — csendesen beszélgetett. Akaratlanul is hallottam. — Gyönyörű kocsi! — mondta a szőkeség. — Látnád a feleségét — súgta vissza a feketebőrü. — Úgy öltözik, mint egy hercegnő, különben meg butuska, szegény, mint a cipőtalp. És a villájuk: valóságos csodalak! — Ne mondd! — csodálkozott el a szőke némi irigységgel a hangjában. — És hol, melyik részen laknak? — Mit gondolsz, hol?... Fönn, a hegyen, az „úri" negyedben — felelte a feketebőrű a mindent tudók és jól értesültek fölényével. — Bizony, bizony, szívem, akár a kacsalábon forgó kastély a mesékben ... — Megáll az ember esze! — sóhajtott a szőke asszony. — Pedig egész fiatal még, nincs több harmincöt évesnél. Beszélgetésükből csakhamar kiderült, hogy a pult mögött szorgoskodó és mosolyogva szellemeskedő hentesről van szó és nem holmi fejesről vagy szinészecskéről. Akkor vettem én is jobban szemügyre a mi hentesünket. foglalni magát. Eligazgatja a szőnyeg rojtjait, rendbe teszi a szétszórt lapokat, a könyvespolcokon rendet csinál a könyvek között, összerakja őket nemcsak nagyság, de a borító színe szerint is. Esetleg áthelyezi a vázákat és elrendezi a függöny redöit. És ha megjelenik az illető hölgy, egész figyelmét csak neki szenteli. Megsimogatja a fejét s közben mindjárt elsimítja homlokáról azt a hajtincset, amely szerinte nem illik oda. Lehet, hogy meg is csókolja, de úgy, hogy ne gyűrje össze a hölgy blúzát és ne kenje el ajkán a rúzst... Közelebbi ismeretség után, az intimebb kapcsolatok során kiderül, hogy megbízható, de pontos szerető. A szerelem is pontos időrendben történik nála. Rendszerint a szombat estéket szánja erre, amikor az odakészített vállfán rendben elhelyezi az öltönyét. cipőjét — hogy szellőzzék — kiteszi a balkonra s a gyűrűjét, karóráját elhelyezi az éjjeliszekrényen... A következő típus a szépfiú. Vonzó egyéniség, a nők bálványa. Tud velük bánni. Oly hevesen udvarol, hogy a legkeményebb szíveket is meglágyítja. Rögtön az első estén közli a hölggyel, hogy ő szívének választottja, akit eddig — hiába — keresett. S ha a , hölgyet mindez nem hatja meg kellőképpen, kételkednék érzelmeinek őszinteségében, olyan heves ostromba kezd, amelynek egy középkori vár sem tudna ellentállni. Az illető hölgy telefonja egy pillanatra sem szabad, mert a férfiú éjjl-nappal hívja a számát, hogy meggyőzze érzelmeinek őszinteségéről. Naponta előrukkol valami kis ajándékkal, persze olyanokkal, amelyek nem döntik anyagi romlásba. Azt azért nem! Mert szive szerelméért csak nem válik meg kedvenc kaktuszától, teknöcétöl, akváriumától vagy uram bocsá' — kutyuskájától. A hölgy bátortalan ellenvetését, hogy ő inkább, mondjuk, a vágott virágot vagy a cicákat kedveli, egyszerűen nem veszi figyelembe, mert hiszen ő már közös jövőjüket tervezi... Valljuk be őszintén, mi nők, hányán vannak közülünk olyanok, akik nem tudtak ellentállni a jól vezetett ostromnak, esetleg egyszerűen a pillanat varázsának és kapituláltak. Igen ám, de ezzel a pillanattal aztán vége is a romantikának. Mert a várat bevevén a lovag máris új kalandokra indul. A „szépfiú", amilyen gyorsan lángra lobbant, tüze olyan gyorsan hamvába is hullt, mert az ilyen férfi nem a nőt, hanem elsősorban s egyesegyedül önnönmagát szereti. A legjobban imponáló típus a „playboy". Találkozhatunk vele mindenütt, ahol valami történik. S ott mindig akad egy nö, aki nem tudja nem észrevenni, hogy ez a rendszerint feltűnően csinos, jómodorú férfi csakis ö iránta érdeklődik. Nagyszerű emberismerő és világfi (amit egy pillanatig sem haboz pillanatnyi kiválasztottjának tudomására hozni). A legtöbbször be tud férkőzni — ha olykor csak rövid időre is — fiatal nők és érettebb, tapasztalt asszonyok kegyeibe is, meg tudja őket hódítani. Miért is ne, amikor olyan érdekesen, meggyőzően tud beszélni önmagáról, kalandjairól, de főként számos nagynevű barátjáról, akiket csak keresztnevükön emleget. S a soron levő hölgy csak úgy olvadozik, egészen ellágyul, hogy együtt ülhet valakivel, aki rendszeresen Udo, Nadja, Karel, Helenka stb.. stb. köreiben mozog. S ha nem róluk beszél, akkor lelkesen ecseteli saját jövőbeni terveit. Nőtársaim, legyetek óvatosak, mert bármilyen vonzó és szórakoztató is az ilyen „nagymenő", a legtöbbször egyszerűen nem való házastársnak. Sorozatunk utolsó említésre méltó típusa a „nagygyerek". Végül is, miért ne váltanánk be. hogy sok nőt szinte mágikus erővel vonz ez a fajta férfi, mert hiszen annyira szüksége van egy szerető lényre, aki megbízható társként vezetné az élet viszontagságai között. De az egyetlen lény, aki erre alkalmas, az édes jó anyukája már (még) itt van, él és virul. A szerelmes „nagyfiú" szíve választottjának is unos-untalan róla áradozik. Például, hogy a mama milyen gyönyörűen kimossa, vasalja fiacskájának ingeit, gondoskodik róla. milyen remekül főz: például ahogy a kolozsvári káposztát csinálja, hát az egyenesen költemény. S e miatt a költemény miatt, amit minden csütörtökön rendszeresen megismétel, a jófiú ilyenkor sohasem szabad. Ez a családszerető magatartás aztán az, ami aligha lesz közömbös a kiválasztott hölgy számára, annál is inkább, mert amikor a jófiú látja, hogy szive választottjának sikerült lángra lobbantania az érzelmeit, elkezd rettentően igyekezni. Kedveskedik, bókol és szépeket mond. Végül aztán mindent megtesz, hogy rávegye a hölgyet: hordjon egy kicsit rövidebb frizurát, valamivel hosszabb szoknyát, használjon kevesebb rúzst, arc- és szemfestéket, és lehetőleg szedjen fel egypár kilót. Persze, mindezt az ő kedvéért, mert ő ezt így szereti. És csak aztán mutatja be választottját az anyukájának ... Mindezt azért mondottam el, hogy önök, kedves nőtársaim, egy kicsit jobban el tudjanak igazodni a férfiak között, minden illúzió nélkül. Egyenjogúság svájci módra A svájci lapok nemrég kiadósán foglalkoztak egy fiatal elárusitónő, Agnes Montavon esetével, aki nem volt hajlandó látogatni a kötelező háztartási tanfolyamot, ahol a svájci nőket megtanítják arra, hogyan kell főzni, sütni, varrni és más egyéb házimunkákat végezni. Végül az ügy bíróság elé került, s ez hatnapi elzárásra Ítélte a renitens leányzót. Az ítélet a tiltakozások hullámát váltotta ki az egész országban. A lapok beszámoltak az Agnes Montavonnal egykorú lányok reagálásáról, akik vele együtt a kötelező hathetes tanfolyamot a múlt csökevényének fartják, s úgy vélik, erőszakolása nyilvánvalóan alkotmányellenes. Tény az, hogy 1981. június 14-től érvényben van Svájcban egy alkotmánytörvény, amely kimondja a férfiak és a nők teljes jogegyenlőségét. A gyakorlatban ennek azt kellene jelentenie, hogy nem törekednek erőszakkal olyan törvények végrehajtására, amelyek ellentétben állnak az alkotmányban rögzített egyenjogúsággal. De a'Tiatóságok egyes kantonokban nem hajlandók hatályon kívül helyezni azokat a múlt századból származó törvényes rendelkezése-22
