A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-10 / 24. szám
IRODALMI VISSZHANG * A Szlovákiai írók Szövetsége Magyar Szekciójának keretében nemrégiben tartotta alakuló gyűlését a Kritikai és Elméleti Szakbizottság. Célja: irodalomkritikánk aktivizálása, a szlovákiai magyar írók müvei által kiváltott visszhang fölerősítése. Ezt a célt szolgálja az „Irodalmi visszhang 1982" nevű akciónk is, amely kilenc szlovákiai magyar kritikus véleményét kérte ki arról, hogy figyelmét 1982-ben (általa valamely fontosnak vélt szempontból, mint például amilyen a teljesítmény nagysága, „nehézségi foka", újszerűsége, korszerűsége, szintézisteremtő jellege stb.) mely mű ragadta meg a leginkább. Eltérően a hivatalos irodalmi díjaktól (pl. a Madách-díjtól), melyek sokoldalú s kollektív mérlegelés és értékítélet után kerülnek kiosztásra, az „Irodalmi visszhang 1982" kritikusaink szubjektív véleményét igyekszik felmutatni. A beérkezett válaszokat alább közöljük. A Szlovákiai Írók Szövetsége Magyar Szekciója Kritikai és Elméleti Szakbizottsága TURCZEL LAJOS Az 1982. évi irodalmi produkcióból én a Szőke József által elkészített bibliográfiának (A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája 1945—1960) örültem a legjobban. Az örömöm kétszeres: 1. Ez a kötet új irodalmunk kezdő szakaszának adatait dolgozta fel. amelyekről a fiatalabb irodalmi nemzedékeknek csak szórványos tudomásuk volt. 2. Mint a fülszöveg jelzi: a megjelent kötetet hamarosan két újabb követi, amely az 1960-tól 1970-ig, valamint az 1970-től 1980-ig terjedő időszakok irodalmát fogja bemutatni. Az információrobbanás mai korszakában a gyors, rugalmas bibliográfiai feldolgozás a fejlett irodalmi életnek természetes velejárója, az irodalmi önismeretnek egyik megalapozója és a kutatómunkának fontos előfeltétele. Szőke személyében a hivatásos bibliográfus megjelenése irodalmi életünk határozott gazdagodását, teljesebbé válását jelenti. Az első, úttörő kötetnek (és a helyzetelemző és célkitüző előszónak) jócskán vannak fogyatékosságai, de remélhető, hogy Szőke ezeket hamarosan leküzdi. Megvan a remény arra is, hogy a tettrekész bibliográfus a három kötet elkészítése után vállalni fogja a két háború közti irodalmunk bibliográfiájának elkészítését is. Ebből a szakaszból eddig csak a szocialista irodalom sajtóra szorítkozó bibliográfiája van meg a magyarországi Botka Ferenc jóvoltából. A kívánatos teljes feldolgozásnak nagy hézagpótló jelentősége lesz. DUBA GYULA Irodalmunkban az utóbbi években elszaporodtak az irodalomról szóló alkotások, az irodalomtörténeti és -kritikai kötetek, ugyanakkor csökkent — csak sajnos nem arányosan! — az új, eredeti alkotások — a szépprózai művek és versek — száma. Pedig jelenleg — úgy tűnik — az előrelépés, a megújulás, a valóság esztétikai birtokbavétele érdekében az új alkotói eredmények és alkotói tettek szintjén lenne szükségünk értékgyarapodásra. Ilyen értelemben 1982-ben figyelemre méltónak tartom Tözsér Árpád Adalékok a Nyolcadik színhez című kötetét. Tözsér költészetében ezzel a kötettel valami új kezdődik, s máris komoly eredménnyel. Előző korszaka elvont képiségétől bizonyos klasszicizálódás és epikai valóságszemlélet felé való fordulása új, világméretű lírai törekvésekkel van szinkronban. Formalogikája és fokozott gondolatisága, valamint a groteszk és az irónia felé fordulása egy új, intellektuális hangvételű poétika kialakulásának a biztató előjelei. S az, ahogyan a nemzetiségi lét és történetiség megtapasztalt elemeit közép-európai, illetve egyetemes történelmi méretek közé helyezve vizsgálja, korszerű lehetőségnek tűnik fel líránk emelkedéséhez.FONOD ZOLTÁN Nehéz a döntés, hiszen az elmúlt évben különböző műfajokban születtek figyelmet érdemlő alkotások. A szépirodalomban Duba Gyula: Örvénylő idő. Rácz Olivér: A Rogozsán kocsma. Grendel Lajos: Galeri, Tözsér Árpád: Adalékok a Nyolcadik színhez című kötete is, vagy Gágyor József: Megy a gyűrű vándorútra című kétkötetes gyűjteménye. Ez utóbbi egy járásban végzett gyűjtés alapján tárja elénk a gyermekjátékok és mondókák fellelhető szövegeit. Páratlan munka a maga nemében! Ha dönteni kellene, úgy regény mellett döntenék. Nem azért, mert Babits Mihály szerint „a regény talán úgy hal meg, hogy mindig több születik. Ez is egy neme a halálnak: a tömeggé higulás". hanem azért, mert Duba Gyula és Rácz Olivér regénye témájában (nemzetiségi sorsunk, életünk félmúltja) közeli, szinte személyes ügyünk. Színvonalasan, művészi igénnyel, áradó mesélő kedvvel rólunk beszélnek, mondanivalójuk azonban túllép a személyes, ha tetszik: regionális kereten. Ha a két kötet közül végül is Duba Örvénylő idő c. munkáját említem, egyetlen mentségem van erre. hogy a kötetben Dél-Szlovákia nagy átalakulását, a szövetkezetesítést írja meg a szerző: őszintén, kendözés nélkül. Bár ez az átalakulás a falu egészét érinti. Duba elsősorban a középparasztnak állít emléket. Nem a középparaszti szemléletet méltányolom, hanem azt az erényt, hogy őszintén vall arról, milyen nehéz volt (nemegyszer rossz módszerek kíséretében) az embernek megértenie az idők szavát, sőt meghaladnia önmagát. I TÖZSÉR ÁRPÁD 1982-ben több szokatlanul súlyos könyv is megjelent nálunk. Említsük itt meg legalább Duba Gyula Örvénylő időjét, Rácz Olivér A Rogozsán kocsmáját, Turczel Lajos Hiányzó fejezetekjét, Gágyor József Megy a gyűrű vándorútráját és Grendel Lajos Galerijét. S nincs az a patikamérleg, amelyen ki lehetne dekázni, hogy társadalmunk számára e könyvek közül melyik a legfontosabb. Az olvasó — mint ennek a társadalomnak a reprezentánsa és része — e művek között úgy érzi magát, mint egy kör közepén, amelynek különböző pontjairól (különböző műfajok, témák stb. nézöszögéből) egyformán éles, átható tekintetek szegezödnek rá. S ezekkel a tekintetekkel — azt hiszem — a jövőben még sokszor fogunk önmagunkra nézni: segítségükkel szélesebb összefüggésekben látjuk önmagunkat és mélyebbre látunk önmagunkban. E könyvek mindegyikéről beszélnünk kellene és beszélnünk is kell majd, itt azonban most hadd szóljak csak a fiatal Grendel Lajos könyvéről, a Galeriröi. amely számomra nemcsak úgy volt meglepetés, ahogy a fiatal írók műve (olyan „miből lesz a cserebogár" alapon) mindig is az, hanem úgy is, hogy ... hát így is lehet? Mármint magunkra nézni! Mert Grendel szeme, amellett hogy éles és átható, szokatlan helyen van: a hátán. A szerző felénk fordul, de másfelé néz. Pontosabban: úgy néz ránk, hogy közben számtalan más dolgot is lát. Például — és mindenek előtt — az idő mélységeit. Nem a történelmét, hanem az időét. Az időét, amely több, mint a történelem, mert még a lehetőségek és véletlenek végtelenével teljes. Ebben az időben a cselekmény azt sugallja, hogy így volt, de másként is lehetett volna. Vagyis nem az a fontos, hogy mi történt, hanem az, hogy a hős a történet során hogyan viselkedett. A mi felszabadulás utáni regényeink túlságosan hozzászoktattak bennünket ahhoz, hogy a történet (s a történelmünk) a fontos. Grendel helyzetei fikciók, de csak úgy, mint az a csőszház, ahol a regény főhőse egy éjszaka „felnőtté vált" (egy lány, egy farmernadrágért, egy csöszház mellett adja oda magát neki). A csőszház, amint arról a főhős másnap, nappali fénynél meggyőződik, nem létezik, de a valóságos cselekvés valóságosabbá teszi, mintha valóban létezne. Grendel számára nem a konkrét élményeink a fontosak, hanem az emberi magatartásformák (leggyakrabban a megalkuvás mint magatartásforma). Hőseinek magatartásáról azonban szinte mindent tudni akar, ezért számtalan helyzetben (s ezek a helyzetek sokszor nemcsak tér-, hanem időbeli szóródásúak is!) meghurcolja, vizsgálja őket. S mivel ezek a helyzetek legtöbbször nem a tipikusan „szlovákiai magyar helyzetek", vagy pontosabban: nemcsak azok, köztük a tipikusan „szlovákiai magyar magatartásformák" is az általánosabb érvény síkjába emelődnek. MÉSZÁROS LÁSZLÓ Az év legkiemelkedőbb müvére nem is olyan könnyű leadni a voksot. Az egyes műfajokon belül már könnyebb megtalálni a kiemelkedő műveket, mert ezeket az azonos neműekkel hasonlíthatjuk össze. A lírában szerintem mindenképpen Tözsér Árpád Adalékok a Nyolcadik színhez című kötete érdemli a legnagyobb figyelmet. Az irodalomkritikában Szőke József A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája 1945—1960 című kötete számítható kiemelkedő műnek, újdonságánál és hasznosságánál fogva. Hasonló szempontokból méltó figyelemre Gágyor József: Megy a gyűrű vándorútra című gyűjteménye is. Az epikában fokozott érdeklődést váltott ki bennem Vajkai Miklós A másnapos város és Grendel Lajos Galeri című müve. Számomra az év leghatásosabb, legmegrázóbb műve azonban Rácz Olivér A Rogozsán kocsma című regénye. Egyrészt azért, mert a világ mai helyzete túlságosan is a negyven évvel ezelőtti állapotokat idézi fel. Rácz regénye döbbentett rá, hogy mennyire totális háború volt már a második világháború is, hisz még az alvilág mélyrétegeit is érintette, felbolygatta. A „korlátozott atomháború" tehát fantazmagória: egy elkövetkező háború olyan totális lenne, hogy már nem csupán a társadalom mélyrétegeit érintené, de a biológiai értelemben vett élet alapjait rendítené meg. Másrészt — mindezek mellett — Rácz könyve sikeres humoros regény, kitűnő olvasmány. Epikánk azon kevés kötetei közé sorolható, amelyeket többször is elolvas az ember. LACZA TIHAMÉR Őszintén megvallom, nem vagyok híve az írók, művészek, illetve a műalkotások rangsorolásának, mégpedig azért nem, mert az effajta glédába állítás esetleg kinyilatkoztatásként hathat. A kritikusnak különben sem a sorrend eldöntése a dolga, hanem az értékelés, s ha ehhez még azt is hozzáveszszük, hogy a legeltérőbb műfajú könyvek között kell választani, igazán érthető a berzenkedésem. Hogyan is hasonlítsa össze az ember a verseskötetet a bibliográfiával. 14
