A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-10 / 24. szám
Dr. Eva Rappová és dr. Micha/ Magdolen. főorvos sebb életmentő eszközökkel — mondja dr. Michal Magdolen, a gyorsmentök főorvosa. — Autóink szinte mindent „tudnak", ami az életmentéshez kell, úgyhogy már évekkel ezelőtt bátran szakíthattunk az úgynevezett gázpedálelmélettel. Kimondtuk, hogy a beteg gyógyítása nem a kórházi ágyon kezdődik, hanem már a helyszínen, nehogy értékes perceket veszítsünk. Legfőbb célunk, hogy azonnal csillapítsuk a beteg fájdalmait, javítsunk az állapotán, a kórházba menet pedig stabilizáljuk azt. A fővárosból és közvetlen környékéről tavaly például 5085 alkalommal riasztottak bennünket, és e hívásoknak mintegy kétharmada bizonyult indokoltnak. A telefonálók egy része ugyanis pontatlan diagnózist ad meg. vagy egyszerűen visszaél a mentőszolgálat készségével; ezért előfordul, hogy hiába megyünk lélekszakadva a megadott címre. Hadd mondjam el. hogy valóban rossz tréfa az ilyesmi, hiszen így könnyen veszélyhelyzetbe sodorhatnak olyasvalakit, aki esetleg tényleg azonnali intenzív ellátásra szorulna. A beszélgetést félbeszakítja a telefon. Azonnal felugrunk, és a főorvos a „roham lll.”-ban, Marián Slivkával s Rudolf Púteccel a pilótafülkében, a megadott helyszínre száguld, ahol személyautó ütközött egy villanyoszlopnak. Két sérült van. Agyrázkódás, zúzódások. Szerencsére nem veszélyes a baleset. „Minden állampolgár köteles szükség esetén a tőle elvárható segítséget nyújtani sérült, balesetet szenvedett egyénnek, vagy olyan személynek, aki életét és testi épségét közvetlenül veszélyeztető helyzetbe jutott." Szép és megfontolandó az egészségügyi törvénynek ez a paragrafusa; szinte megérdemelné, hogy iskolában tanítsák. Nemcsak a szövegét, hanem azt is: hogyan tegyünk eleget neki. Mert a rohammentösöknél töltött nap alatt saját magam tapasztaltam: a külvárosi munkásszállók egyikében egy részeg férfi elveszítve egyensúlyát lezuhant a lépcsőn, s gurulását csak egy fal állította meg. Tócsányi vér gyűlt össze a feje alatt, mire — tíz perccel a riasztás után — a helyszínre értek a mentők. Lakótársai addig átlépkedték, ketten-hárman pedig arra vigyáztak, nehogy tovább guruljon a lépcsőkön. Talán mondanom sem kell, hogy emberünk alig negyedórával később a balesetsebészeten kötött ki... A riasztócsengő, pontosabban a telefon ismét megszólal. Most épp a belvárosba száguldunk. A megadott címen zárva találjuk az ajtót, a félemeleti lakás ablakai viszont tárva-nyitva. A „roham I." személyzete az ablakon hozza ki a lakásból a középkorú aszszonyt, aki valószínűleg kinyitotta a gáztűzhely csapjait... — A múltkor gyógyszereket vett be, dok-Szolgálat közben. (Vlado Kostolanský, dr. Eva Rappová, Fero Adamovič) tor úr! — suttogja Vlado Kostolný fülébe egy rémült asszony. — Nem vagyok orvos — mondja szerényen a mentöápoló, s nem ér rá több beszédre, a teljes apparátus működni kezd. A bratislavai rohamszolgálat húsz mentőápolójának és gépkocsivezetőjének pihenőszobája alig nagyobb öt-hat négyzetméternél. Még annak tudatában is tenyérnyi szobácska ez, hogy egyszerre „csak" hatan vannak szolgálatban. Éjjel-nappal itt várják a riasztást, szabad perceikben itt próbálnak szundítani egyet, esetleg olvasni vagy tévét nézni. Ebben a szűkös helyiségben szoronganak naponta a mentőszolgálat „bajtársai", akik alig keresnek többet, mint azok a gépkocsivezetők, akik csupán a főnökeiket szállítják; pedig rendszeresen vizsgázniuk kell, hiszen nemcsak a volán mögött ülnek, hanem a mentőegység felelősségteljes tagjai. — Miért itt dolgozik? — kérdem Kulcsár Lászlótól. — Nézze, húsz éve vagyok mentöápoló... Ha elmennék innen, kevesebbnek érezném magam — feleli halkan. És itt, legalábbis újságírói szemmel, tulajdonképpen vége a riportnak. Az írás, persze, nem teljes. Kiragadott részleteket tartalmaz csupán, hiszen pusztán annak az egyetlen napnak huszonnégy órája alatt összesen harmincegy alkalommal vonultak ki a fővárosi mentőszolgálat rohammentői. Az esetek számát tekintve, az ügyeletesek szerint, enyhén közepes nap volt. Én mindenesetre még most, napok múltán is, miközben a rohammentőknél töltött nap élményeit írom, minduntalan fölkapom a fejem az utcáról hallatszó kettős sziréna hangjára, s újra meg újra a főorvos jut eszembe, aki a rohammentöknél töltött huszonnégy óra tapasztalatainak összegezéseképpen leszögezte: — A sürgősségi orvostan, a mentők „utcán született tudománya" az egészségügyi ellátás egyre több területén nyer polgárjogot. Ezt a feladatot csak teljes odaadással, szinte megszállottként lehet végezni ; és még akkor is ott munkál az emberben a kérdés: vajon mindent megtett-e az életmentés, a gyógyulás biztosítása érdekében?! Oxyos: görög szó. Egyik, s egyben talán legfontosabb jelentése: sürgős. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György Hétvégi levél Igen sok nyugtalanító jelenséggel találkozunk napjainkban. A nemzetközi helyzet feszült, és ez a tény a józan gondolkodású embereket szerte a világon cselekvésre ösztönzi. A tájékoztató eszközök talán soha még annyi, a békét támogató akcióról nem tudósftottak, mint mostanában. A közvélemény szerepe igen nagy hatással lehet a politikai helyzet alakulására, de ez magában véve még nem jelent teljes garanciát jövőnkre vonatkozólag. Korunkban a haza védelmére való felkészülés természetes velejárója életünknek. Az semmiben sem mond ellent a békés életre törekvő felfogásunknak. Épp az lenne a különös, érthetetlen, ha ezt elhanyagolnánk, egy olyan világban, amelyben éles osztályharc folyik a szocialista és imperialista erők között Az imperialista hatalmak elvetemültségét, kiszámíthatatlan kalandorságát a történelem távoli és közeli drámai példáinak egész sora figyelmeztetően igazolja. Nincs semmi különös tehát abban, hogy a szocialista államok kötelességüknek tartják állampolgárainak — különösen az ifjúság — honvédelmi nevelését, felkészülését a szocialista haza vívmányainak védelmére. A honvédelmi nevelés közvetlen eszmei alapja a szocialista hazafiasság és internacionalizmus. Már ezért is a honvédelmi nevelés tágabb fogalom, mint a fegyveres szolgálatra való felkészítés. Mert ide tartozik országunknak a békés épftőmunka általi erősítése — felvirágoztatása. A szocialista hazafiasság magában foglal minden értéket, amelyet a múltban és jelenben is az egy országban élő nemzetek és nemzetiségek teremtettek, teremtenek. A honvédelem a haza szolgálatának része. Alkotmányunk szerint teljesítése becsületbeli kötelesség. A szocializmus építése és védelme egymással összefüggő, egymást kiegészítő feladat Néphadseregünk a fiatalok számára a felnőtté válás iskolája is. A katonai szolgálat olyan szakasza a tizenkilenc-húsz éves fiatalok életének, amikor előtérbe kerül az áldozatvállalás, a bátorság és bajtársiasság bizonyítása. Ekkor kap a fiatal először olyan önállóságot amely a legnagyobb fokú felelősséggel a maga és társai életének megvédésével jár együtt. A katonafiatalok kiképzésében és szolgálatban mutatott erényei mutatják, hogy az ilyen irányú nevelő munka nem eredménytelen. Ennek a ténynek a tudatában a közvéleménynek is támogatnia kell azok becsületét, akik teljesítik honvédelmi kötelezettségüket ellentétben azokkal, akik ügyeskedéssel próbálják kivonni magukat a katonai szolgálat alól. S végül szeretnék visszatérni a kiinduló ponthoz, amikor a honvédelmi nevelés fontosságáról beszélünk, sohasem feledkezünk meg arról sem, hogy mi nem háborúban akarjuk látni ifjúságunkat, hanem békét akarunk, azt kívánjuk, hogy ifjúságunk békében élhessen, és boldog tegyen. Strasser György 3
