A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-10 / 24. szám
— De honnan hozza a krumplit? Azt hittem, most leleplezem magam, de végül is „vettem a lapot" és így válaszoltam: — Fönt a hétvégi házban ládákban termesztjük. Kísérletezünk. Szerződést kötöttünk a burgonyakutató intézettel. Ez az intézet azt vizsgálja, hogyan hat a tengerszint feletti magasság a krumpli növekedésére, minőségére és tápértékére. A rendkívül komoly arccal előadott „tudományos magyarázat", úgy látszik, érthetőnek és igaznak bizonyult, ugyanis az időközben odasereglett turisták is elhitték. — Fizetnek érte — folytattam. — Hány kilogramm burgonyát adnak le? — 2464 darabot — vágtam rá kapásból a telefonszámomat. — Lent megállapítják a csíraképességét, egy párat kiválasztanak, ezeket én felviszem és ezután a termést pedig le. így megy ez állandóan körbe-körbe. — Akkor viszlát — köszöntött a turista. — Viszontlátásra — válaszoltam és folytattam az utam, természetesen felfelé. Néhány lépést tettem csupán, amikor ismét meghallottam újdonsült ismerősöm hangját: — Hé, uram, merre tart? — Jaj, valamit elfelejtettem. Vissza kell mennem. Nem akartam letenni a hátikosarat... — Persze, persze, logikus, hiszen ügyetlen megtölteni. A még hátralevő fél óra egy óráig tartott. A nevetéstől alig tudtam haladni. SZÉLFÚVÁSBAN A következő eset „főszereplője” egy egyszerű ablakráma volt. Valamikor télen történt, amikor betörtek a hétvégi házamba. Megrongálták az ablakot, és le kellett vinnem a javítóhoz, innen pedig ismét föl. Az élelmiszerrel, egy kis szénnel és az ablakrámával megpakolt hátikosárral bandukoltam a Poprádi-tótól felfelé. A nagy teher alatt csaknem teljesen elvesztem. Körülbelül 19 óra lehetett, amikor elértem a vízesésnél az ösvényt. Eddig semmi különös nem történt, és feleségemmel együtt elég gyorsan haladtunk. A völgyben teljes szélcsend volt, de amint elértük a vízesést, feltámadt a szél. Az ablak segített a szélnek, és az ide-oda taszított. Egyszer 2—3 métert előre, másodszor hátra. Próbáltam erővel megfékezni a szelet, de hiába. Paragrafusként hajladoztam az erős szélben. Szerencsére, a környéken már senki sem volt, mert különben biztosan részegnek néztek volna. Kezdetben bosszantott, hogy tehetetlen vagyok vele szemben, de aztán belenyugodtam és egész úton ezen szórakoztunk. Fenn a házban azon törtem a fejem, milyen jól ki lehetne használni a kiszámíthatatlan szél energiáját... JAROSLAV ŠVORC Ladislav Deneš felvételei „ Puttonyos” történetek A hordárokról gyakran mondják, hogy a kemény munkán kívül csak az áruval megrakott puttonyt ismerik, amely alatt Útban a csúcsra meghajlik fáradt testük. Nehéz a hordárok munkája, de ezt a tevékenységet gyakran vidítják fel apró, humoros történetek. A KRUMPLI... Ez az eset számomra a felejthetetlenek közé tartozik. Lényegében „csak" arról volt szó, hogy egy zacskó krumplit fel kellett vinnem a Poprádi-tótól a hétvégi házamba. Már a kezdet „jól" indult. A papírzacskó elszakadt és minden egyes krumplival versenyt kellett futnom ... Az igazi szórakozásra még két órát kellett várnom. Már csak fél órára voltam a háztól és fáradtan ültem le az egyik útmenti sziklára, amikor egy középkorú hölgy megszólított: — Jé, csak nem burgonyát cipel? — De igen, krumplit. — Föl vagy le? Egy pillanatig haboztam, majd a hölgy kedvéért rávágtam: — Le. — Hát persze, így a logikus. Felfelé túl nehéz lenne, nem? — Természetesen — adtam igazat a hölgynek. — Ki cipelné fel ilyen magasra, ugye? Bólintottam, és újdonsült ismerősöm tovább kérdezett. Az erdei hídon 4
