A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-27 / 22. szám
A Csemadok életéből A KÖZÖS MUNKA ÖRÖME Nagy élmény minden gyermek, de az iskola számára is, ha egy országos gyermekfesztiválon vagy kerületi versenyen részt vehet. Ilyen élményben volt része a szenei általános iskolának, amely 1976 óta rendelkezik színjátszó csoporttal. A Dunamenti Tavaszra először 1979-ben jelentkeztünk, itt A táncos csizma előadásával mindjárt az elsők lettünk. 1980-ban alakult meg a nagycsoport mellett utánpótlásként a Pöttömszínház, 1981 -ben betanulta Debreceni Tibor: Ludas Matyi című játékát, s ezzel a VI. Dunamenti Tavaszon első lett. Miután a megelőző évben a gyermekzsüri Rózsaszínű elefánt díjával tüntették ki, most megkaptuk a gyermekzsüri Kék Kata díját is, valamint a legjobb rendezésért járó díjat, amelyet a CSEMADOK KB és a Népművelési Intézet alapított. Gombaszögön is újra szerepelhettünk. A gyerekek viszont láthatták magukat a gombaszögi ünnepélyről készült televíziós műsorban, hallhatták hangjukat a rádió magyar adásában. Nagy büszkeséggel töltött el bennünket az, hogy Martinban is képviselhettük a hazai magyar gyermekszínjátszást. Tavaly kisszínpadi formával próbálkoztunk. Feldolgoztuk Illyés Gyula: A rátóti csikótojás című népmeséjét. A VII. Dunamenti Tavaszon az I. kategória győztesei lettek tanulóink, megkapták a gyermekzsűri Sárga Maci díját, és a Népművelési Intézet Különdiját. Csoportunk minden évben gyarapodik. Az idén kb. 70 gyerekkel dolgozunk. Az elsősök és másodikosok részére gyermekjátékokból állítottunk össze egy mesejátékot a vakondocskáról. A legidősebbek az Hók és Mihók című népmesét elevenítik meg a színpadon. A Pöttömszínház többi tagja pedig a Bajusz című népmesét mutatja be majd a járási versenyen. A ratóti csikótojás (1981—1982) A játék az ifjúkor tündöklő napja, melynek sugarai a felnőtt ember életét is bearanyozzák, mondja Gágyor József a Megy a gyűrű vándorútra című könyvében, melyet ajánlok minden csoportnak. A színjátszó gyermek gyönyörködtet és ő is átéli a cselekvés gyönyörét. Élmény ez a szülőnek is, aki együtt örül gyermekével és így közelebb kerül az iskolához. A mai gyermek koravénsége ellen legjobb orvosság a gyermekjáték, mondja Kodály Zoltán. Bizony nagyon sok gyermek rászorul a játékkal való gyógyításra, a felszabadultságra. Sok a szorongó és ideges gyermek, aki viszont egy-egy játék alkalmával mint a rózsa kinyílik, örül. A játék mélyíti a gyermek érzelmeit, növeli esztétikai érzékét, bátorságra, óvatosságra és kitartásra szoktatja. Az előző években részt vettem a kerületi versenyeken, ezeket színvonalasnak, jól szervezetteknek tartom, de részt vettem a szlovák csoportok kerületi versenyein is, ahová ezeket elkísérték a járási módszertani csoport tagjai, akik több ízben meglátogatták és segítették a csoportokat. Ezt nekünk is meg kellene oldanunk minden járásban. Jó volna a színjátszást minden iskolában bevezetni, mert sok gyermeket foglalkoztat. néha a legtöbb helyen — főképp ott, ahol nem tudják a játék pszichológiai előnyeit — nem tartják ezt fontosnak. Amellett, hogy gyógyít a színjátszás, megtanítja a gyermeket az anyanyelv szeretetére és ápolására, sőt a játékon keresztül a gyermek anyanyelvét másokkal is megszeretteti. Ahhoz, hogy csoportjaink növekedjenek, egy szakemberekből álló bizottságot kellene összeállítani amelynek tagjai látogatnák és esetleg kész anyaggal is segítenék az új csoportot. Véleményem szerint nagyon hasznos volt az idei kassai tanfolyam, ahol metodikai segítséget kaptak a pedagógusok a gyermekek szavalóversenyre való felkészítéséhez. Jó lenne a gyermekszínjátszással foglalkozók számára is már szeptemberben ilyen szemináriumot rendezni. Minden évben nagy élmény számomra részt venni a Dunamenti Tavaszon, ezen a színvonalas és jól szervezett gyermekfesztiválon. De van bizonyos hiányérzetem: úgy tapasztaltam, hogy a város lakossága nem mutat kellő érdeklődést a gyermekek produkciói iránt. Hiányoltam az ottani iskolák részvételét az előadásokon, noha a környező falvakból jöttek gyermekek. Szerintem egy kameválszerű felvonulásnak felnőttek és gyermekek egyaránt örülnének. Az esti tábori műsorokon a csoportok bemutathatnának egy-egy gyermekjátékot is, melyet saját vidékükön játszanak. A többi ezt meg is tanulhatná. Tanítsuk meg játszani gyermekeinket, fogjunk hozzá minden iskolában minél hamarabb, hiszen Gágyor József szavai szerint: Játék nélkül a gyermek élete olyan, mint csillag nélkül az égbolt, vagy virág nélkül a rét. CSUKA GYULÁNÉ A DÖNTŐRE KÉSZÜLNEK A népdalénekesek Tavaszi szél... országos vetélkedője — ma már ezt nyugodtan elmondhatjuk — nem csupán arra volt jó, hogy magasabb színvonal elérésére serkentett, hanem arra is, hogy sok-sok már-már feledésbe merült népi szokást, hagyományt, dalt, játékot elevenített fel. Hol lennének ma már a nagy sikerű zobori lakodalom, az ipolymenti hagyományok felszínre hozott és egybegyűjtött emléket; hol lenne a Csereháti új kenyér összeállítás, a sok-sok gömöri hagyomány, népdal... A Tavaszi szél most folyó rendezvénysorozata azonban azt is bizonyítja, hogy még napjainkban is van mit felfedezni népművészetünk, népi hagyományaink kincsestárában. Elég. ha a nagykaposi országos elődöntőre emlékezem, ahol az alsólánciak egy eddig még lappangó csereháti szokást, a Kukoricafosztást állították színpadra; a rozsnyói járás egyik helyi szervezete pedig a szemmel verést és annak gyógyítását elevenítette fel. De a sziliceiek is találtak még olyan hagyományt, amelynek felelevenítése egyenesen az országos szemlére vitte el ezt a közel másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományőrző csoportot. Ragályi Lászlótól tudom, hogy Várady tanító nénivel együtt gyűjtötték fel ezt a népszokást, mégpedig az akkor 83 éves Várady Imrétől, aki azóta meghalt, s mi eltöprengtünk azon, hogy ha nem „vallatják meg" öt e szokásról, mennyivel szegényebbek lennénk ma... Aki járt Gombaszögön, bizonyára jól emlékszik még a sziliceiek Lakodalmas verbunkjára, amelyet a hetvenes években még a borzovaiakkal együtt táncoltak-énekeltek. Idősebb Mezei Sándor, Deákos-Farkas és a többiek táncai, rigmusai mindmáig élnek azokban, akik csak egyszer is látták őket a színpadon. De mivel az idő nem áll meg, az ö helyüket is az utánuk jövő nemzedék foglalta el. A szilicei hagyományőrző népművészeti csoport egyik vezető egyénisége ma ifjabb Mezei Sándor. Vele és Ragályi Lászlóval, a Konyhatánc egyik „lejegyzőjével" ülünk Mezeiéknél a szobában, s arról beszélgetünk, hogy hát mi is a Konyhatánc? — Lakodalmi szokásként — mondja Ragályi László — Várady bácsi szerint a század elején még divatban volt. -— Azzal kell kezdeni — veszi át a szót Mezei Sándor —, hogy Szilicén régen mindig szerdai napon tartották a lakodalmat. A lakodalmi készülődés azonban sokkal korábban elkezdődött, a hívogatóval és a csigatészta-készítéssel. Utóbbi a lakodalmat megelőzően, már két vasárnappal korábban megtörtént. Ekkor jártak a vőfélyek hívogatni is. Régen úgy hallottam az öregektől, a vőfélyek mindenkit meghívtak a lakodalomba. akinek volt kéménye ... — Vagyis az egész falut. — Hát majdnem ... — Ti a Konyhatánc című összeállításban ezek szerint gyakorlatilag bő tíz nap eseményeit foglaljátok össze egy szűk félórába. — Valahogy így van. Csak a legfőbb mozzanatokat mutatjuk meg, de úgy, hogy abban az egész készülődés hangulata benne legyen. \ — Melyek ezek a fő motívumok? — A csigakészítés napján vitték a völegényes házhoz a menyasszony hozományát; erről nóta is maradt: Viszik a menyasszony fehér ágyát, Csengös lóval viszik a ládáját. A ládája színig telis-tele,' De a szíve vágyik visszafele ... A menyasszony kelengyéjét aztán leszedték a kocsiról, persze darabonként, hogy mindenki lássa, s közben rigmusokat mondtak, élcelődtek, ittak, daloltak... — Nagykaposon az összeállítás egyik részét favágás, fafűrészelés-hasogatás tette frissé, érdekessé. — Igen. A hagyomány szerint a lakodalom előtti hétfőn a férfiak egy csoportja kiment az erdőre, fát vágtak, hazaszállították, s odahaza, már a lakodalmas háznál, földarabolták. Tulajdonképpen a Konyhatáncnak ez az eleje, mert a favágást követően kezdtek sütni-fözni. A házigazda és a nagyvőfély — volt kisvőfély is — az ott sürgölődő férfiakat, meg a sütő-főző asszonyokat étellel-itallal kínálgatta. Az csak természetes, hogy jókedvűk kerekedett s énekeltek, mulatoztak. Hasonló módon, mint a csigakészítés napján, s éjszaka, hazafelé menet az utcán azt énekelték, hogy: Éjszaka huhukol a bagoly. Mert annak nem szabad egyébkor. Éjszaka virrad a legénynek. Ha jó ágyat vetnek szegénynek. — A csoport régi. még a hetvenes években készült összeállítása a Lakodalmi verbunk nevet viselte. A mostani összeállításba is felvettétek ezt ismét, holott lett volna bőven más is, ahogy most mondjátok. Hogy van ez? — Szilicén a lakodalmi verbunkot minden valamirevaló vigalomban eljárták a jókedvre derült legények, lagziban, bálban, fonóban. A Konyhatáncból sem hiányozhatott ez a játék. S a mostani összeállítás is gyorscsárdással ér véget, mint régen is minden vigasság. — Először vesztek részt a Tavaszi szél... országos döntőjén. Hogyan készül a csoport a nagy eseményre? — Ahogy a lábunk bírja — hangzik Mezei Sándor tömör válasza. — Számítotok a győzelemre? — Ha a lábunk bírja... De túl a tréfán: hát nem győzelem már önmagában az is, hogy ott lehetünk? GÁL SÁNDOR 7
