A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-20 / 21. szám
ÓVATOS KAVARODÁS Lényegében azok közé tartozom, akiknek soha nem volt különösebb kifogásuk a Magyar Területi Színház műfajilag „könnyűre" hangolt műsorvonulata ellen. Sőt! Tájoló társulatról lévén szó — indokolt esetben — támogattam és becsültem a színházat amiért olykor érezhetően erős kritikai ellengőzzel szemben is elsősorban szórakoztatni akarja a nézőt A MATESZ komáromi együttesének legutóbbi bemutatója után azonban valahogy mégsem bántam volna — a mai cseh drámaírás hrabali, jileki, danéki alkotásainak s más kortárs szerzők figyelemre méltó színdarabjainak ismeretében —, ha színházunk a vígjátéki műfajon belül is valamilyen különlegesebb, váratlanabb választással lep meg. Hadd mondjam ki kerek perec, hogy Blanka Jirá sková: Zűrzavar című darabja sem tartalmában, sem hangvételében, sem pedig írói eszközeiben nem épp a legalkalmasabb „ujjgyakorlat" a jeles színpadi művek egész sorával büszkélkedő cseh drámairodalom színvonalának vagy tematikai sokrétűségének bemutatásához; s még kevésbé a cseh színház széles körben meghirdetett esztendejének méltó köszöntéséhez A Zűrzavar alapötlete, erőltetett konfliktusa és vékonyka szálon futó cselekménye ugyanis nem több egy sablonos emberi típusjegyekre épülő kabaréjelenetnél. S az ilyesmit másfél-két órás színdarabbá nyújtani, minden esetben több vesződséget meg gondot jelent mint örömmel elegy sikert íme. lássuk a cselekményt: A férj több napos tanfolyamra utazik, ám alighogy kiteszi a lábát hazulról, nem éppen vasidegzetű felesége — a darab végén kitudódó „természetes" félreértés révén — arról szerez tudomást, hogy férjének valami házasságon kívüli kapcsolatból származó gyermeke született. A történetbe ekkor beavatkozik a rámenős nagymama, az alamuszi nagyapa, és itt van még Misa, a hazatelefonálgató apa és a válni szándékozó idegroncs anya között őrlődő bakfis... Ennyi hát a darab, holott az írónő — legalábbis a műsorfüzetben olvasható nyilatkozat szerint — egy ügyvédi tanácsadóban észlelt tapasztalatai alapján a férfi és a nő, a szülők és gyermekeik kapcsolatát akarta megvizsgálni. Más szavakkal: a család lépten-nyomon tapasztalható válságjelenségeiről, illetve a női egyenjogúság árny- és fényoldalairól szándékozott színdarabot írni. Első írói próbálkozásnak (a Zűrzavar ugyanis Blanka Jirásková első színműve, ami szintén megkérdőjelezi műsorra tűzésének indokoltságát!) okvetlenül nemes, egyben azonban Jelenet az előadásból roppant nehéz vállalkozás is. Sajnos, ezt igazolja a végeredmény is, hiszen a korábban mesékkel és elbeszélésekkel jelentkező írónő első színpadi kísérlete valahol még a félút előtt megrekedt Félreértés ne essék: nem a szándékot hibáztatom, elvégre a bontóperek egyre növekvő száma és az ebből származó csonka családok problémája valóban súlyos társadalmi gond; mint ahogy nem kisebb probléma az önzés, a túlzott könnyelműség, a harácsolás vagy a mások szorult helyzetével visszaélő nyerészkedés — ám a Zűrzavarban mindez túlságosan felszínesen, vázlatosan, legföljebb csak jelzésszerűen van jelen. A cselekmény szálainak áttekinthetősége és a figurák mélyebb, dialógusokkal is jellemzett karakterrajzának hiánya csupán néhány groteszkül abszurd szituációt teremt a színpadon. Mindez azonban vajmi kevéske ahhoz, hogy a darabnak tényleges íve, gondolati súlya és művészi hitele, vagy ha úgy tetszik: értéke is legyen. így, sajnos, kapkodva váltják egymást jól eltalált groteszk helyzetek az ismert általános vígjátéki stílussal, nemegyszer annak iskolás fokán. Takáts Ernőd, az előadás rendezője a fanyarkás humor sajátos felhangjait próbálta beépíteni a véznácska lábakon álló történetkébe. Az írói alapanyag kínálta lehetőségekhez mérten elsősorban színészvezetése látszik átgondoltnak, bár a szöveg gyöngéit a most látottnál sokkal ötletesebb rendezői bravúr sem tudná feledtetni. A komáromi társulat tagjai ismert formájukat hozzák: Szentpétery Ari /Nagymama), Fazekas Imre /Nagyapa), Petrécs Anna (Anya) és Dráfi Mátyás (Apa) jól eltalálják az előadás megcélzott alaphangját; de gesztusaikban, a vígjátéki „ziccerek" kihegyezésében korábbi sablonok járnak vissza. Egyedül talán Házi Tánya lendíti meg, élénkíti egyéni színekkel a játékot Misa szerepében. Vígjátéki figurájának sivár, bakfiskori kliséjébe találóan nyugtalan, színpadilag is eleven izeket lop. Az előadás többi szerepét Udvardy Anna, Tóth Erzsébet Bugár Béla, Bugár Gáspár és Fabó Tibor játssza szokványos, pillanatnyi nevetésre ingerlő vígjátéki eszközökkel. Talajtalan figuráik enné! elmélyültebb színészi munkára nemigen adnak lehetőséget A darab díszlet- és jelmezterveit, vendégként František Perger tervezte, de ebben az óvatos kavarodássá szelídülő „Zűrzavar"-ban ö is csak részben tudta érvényesíteni művészi ambícióit MIKLÓSI PÉTER Nagy László feNétele HÉZAGPÓTLÓ MUNKA (Megjelent a Magyar Néprajzi Lexikon utolsó kötete) Vannak könyvek, amelyekről „muszáj imi". No, nem azért, mivel megígértük a szerkesztőnek, hanem valamiféle belső kényszer folytán: vagy annyira fontosak, elevenbevágóak, hogy frissen szerzett élményünket meg kell osztani másokkal, vagy ... Szóval esetleg gyengébbre sikerültek, amit megintcsak nem lehet szó nélkül hagyni... Vannak aztán olyanok is, amelyekről szinte fél imi az ember. Kéne, mert nagyszerűek — de egyben méltatlannak is érzi magát hozzájuk. Hát valami ilyen érzésekkel fogok hozzá a Magyar Néprajzi Lexikon most teljessé vált öt kötetéről hirt adni. (Hirt adni? Hm, remélem, hogy ez a fordulat — ami szinte „magától szaladt ki" írógépemből — alaposan mellé talált, és már nagyon kevés embernek kell „hírt adnom" ennek a fontos vállalkozásnak a létrejöttéről!) Amikor öt esztendővel ezelőtt megjelent az első kötet, nagy volt az öröm, ami azonban lassanként már-már fásult várakozásba merevedett. Hihetetlen volt ugyanis, hogy valaha eljön az idő, amikor az egész sorozat ott sorakozik polcunkon. Ráadásul a legutóbbi időkig az ember mindig éppen azt a címszót kereste a már megjelent kötetekben, aminek mindig éppen a következőkben volt a helye ... így aztán még fokozottabb az elégedettség: végre együtt van az egész, a remény színárnyalataiba öltöztetett sorozat. Ez nem azt jelenti persze, hogy most már minden megtalálható benne! De hát van-e tökéletes, „mindenttudó" lexikon?! Győrffy István szorgalmazta egy időben a magyar nemzeti kultúra alapjainak a népi kultúrára való helyezését, mivel „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést!" Elképzeléseiből — bár egy-két próbálkozás mindig akad — sajnos azóta nem vált valóra szinte semmi. A magyar népi kultúrát még a műveltnek mondott rétegek is csak felszínesen ismerik; fiataljaink úgy érettségiznek le, hogy tizenhárom év alatt az iskolában gyakoriatilag nem is találkoznak vele (a tankönyvek néhány „népies" dekorációját, egy-két illusztrativ népköltészeti alkotást leszámítva, amelyek önmagukban e műveltség lényegéről semmit nem mondanak). Mindennek ellenére az utóbbi évtizedben a népi kultúra iránti érdeklődés fellendülésének lehettünk tanúi. Visszatükröződik ez a gombamódra megszaporodott néprajzi, népművészeti publikációkon is, amelyeket csakúgy ontanak egyes kiadók az olvasói igények kielégítésére. Ez a divatbefolyásolta igény (ami természetesen még nem értékítélet, hiszen igény lehet kertitörpékre is!) jelen esetben szerencsésen találkozott egy egészséges műveltségeszmény megizmosodásával. Találkozott tehát a kereslet (az olvasói igény) és a kínálat (a helyes kiadói gyakorlat) — ennek meggyőző bizonyítékai a könyvesboltokban aránylag sűrűn fölbukkanó, majd gyorsan el is tűnő néprajzi kiadványok, valamint a folyóirataink hasábjain szinte állandóan jelen levő népi kultúra ... Az érdeklődőnek tehát aránylag pontos képe lehet például a népi építészetről, a fejfaállítás szokásának eredetkérdéséről vagy történetesen a magyar népballadák helyéről az európai népköltészetben. Csak arról feledkeztünk meg mindjárt az elején, hogy hiányzik az olvasók többségéből az ezeknek az ismereteknek torzításmentes befogadásához szükséges alap. Mert aki nem tud különbséget tenni a népi kultúra, etnográfia, folklór, folklorisztika vagy a folklorizmus és folklorizáció fogalmak között, annak vajon érdemes-e mondjuk a párták vagy a hajómalmok minden aprócska részletét ismernie? Ennek a felemásságnak a felszámolásánál fontos segédeszköz lehet a Magyar Néprajzi Lexikon, de a probléma tökéletes megoldását nem várhatjuk tőle. Lényegében segédkönyv ez, amely más kézikönyvek meglétét feltételezi, azok használatát teszi olajozottabbá. Nem is annyira az egyes résztémákat részleteiben boncolgató monográfiákat hiányolom (hiszen vannak ilyenek!), hanem egy, elméleti alapozást is nyújtó, áttekintő magyar néprajzot. Készül ilyen egyébként, s amíg ez megjelenik, addig is sok öröme telhet az érdeklődőnek a szóbanforgó lexikon köteteiben. Már egyszerű lapozgatásuk is rengeteg új ismeretet kínál: a népi kultúra addig el sem képzelt kis zugai felé nyithat ajtót. És ha a néprajz divatja ki is termelt egy sajátos sznob réteget, a Magyar Néprajzi Lexikon kötetei talán a felszínes, tiszavirágéletű lelkesedés elmélyítéséhez is termékenyen hozzájárulhatnak! LISZKA JÓZSEF 14
