A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-20 / 21. szám
Várakozó, egy kssé etfogódott mosollyal, egy kissé bizonytalanul és félszegen nyújtotta felém a kezét, amikor megismerkedtünk; félszegen is, természetesen, hiszen büszke magam akkor már „öreg", 37 éves kritikus voltam, ő pedig 32 éves fiatal költő. Elfogódottan is, mert hát mi tagadás, azokban az években sok fiatal, kezdő költőt, írót megmorogtam a kritikáimban. (Máig sem bántam meg — valamennyiükkel meghitt jóbarátok, harcos sorstársak lettünk — tudták, hogy nem rájuk, hanem értük — a fejlődésükért, a tehetségük, a kibontakozásuk érdekében s az új csehszlovákiai magyar irodalomért, költészetért hadakozom.) Dénes Györgyöt nem morogtam meg: költészetének természetes szépségű, mesterícéletlenül gazdag színhatású világa már akkor megragadott. Első találkozásunk, a köztünk lévő, kurta öt esztendős — ma már milyen kevés, akkor még milyen soknak tűnt — korkülönbség ellenére is két nemzedék érezhetően egymást kereső és egy kissé ünnepélyesen feszélyezett egymásra találásának hatott, elsősorban azért, mert noha Dénes Györgynek akkor már két sikeres kötet fémjelezte a nevét, s az induló fiatalok közül az akkori folyóiratok, napilapok oldalain az ő költeményei, elbeszélései, riportjai, esszéi, műfordításai szerepeltek a legsűrűbben, emberi magatartását mindig — máig is — a fegyelmezett szerénység jellemezte. Karinthy Frigyes halhatatlanul szellemes igazságát idézve: jogosult volt a szerénységre, pontosabban; volt mire szerénynek lennie — tehetséges volt. Östehetség, autodidakta, aki szívós akarattal, tanulással, kitartó munkával nevelte DÉNES GYÖRGY VERSEI A HATVANÉVES DÉNES GYÖRGY KÖSZÖNTÉSE önmagát azzá, akinek már legelső kötetében (Magra vár a föld, 1952) bemutatkozott — költővé. Nem véletlen, hogy a vele egy időben bemutatkozó, induló tucatnyi — költő közül elsőnek Dénes György verseire figyelt fel az akkori kevés számú, nagy tudású hivatásos iró, lapszerkesztő és kritikus. Első kötetéhez Egri Viktor irt előszót; második kötetét (Kék hegyek alatt, 1955) Tanya Pál méltatta elsők között. Elsőnek — elsők között: a felszabadulás utáni Csehszlovákia első magyar nyelvű napilapja, az Új Szó az új nemzedék költői közül a fiatal gömörhorkai munkás versét jelentette meg elsőnek (Nyári mezőkön, 1949. 9. 4.), és a felszabadulás utáni évek első verseskötete is Dénes György nevét viseli. De elsőnek lenni nemcsak kiemelést és rangot jelent, hanem felelősséget és kockázatot is: valakinek mindig el kell kezdenie, vállalva, hogy egy eljövendő, boldogabb nemzedék egyszer majd elvet és lobogót fennen lebegtető, vakbuzgó lelkesedésnek minősíti az akkori lázas hitet és meggyőződést, feledve, hogy ez a lelkesedés tiszta és letisztult, felszabadult tudatból és öntudatból fakadt. Hűség, elkötelezettség és a lélek őszintesége telítette emberi és költői tartalommal Dénes György verseit. És a múlt következetes, éber elemzése, feltárása, tisztázása. Az átélés, a megélt dolgok történelmi tudattal és rendületlen osztályöntudattal rendelkező, pontos ismerete. Igyál egy kortyot a sós verejtékből, S majd megtudod, az élet hol zuhog — írta a kezdeti években Ködképet hajszolsz című költeményében, s ez volt az alapállás, a kiinduló pont, amely meghatározta — költői fejlődését. Azóta évtizedek teltek el, és sorra jelentek meg egyre igényesebb tartalmi töltéssel, költői műgonddal kiteljesedő kötetei: Hallod, hogy zengenek a fák (1962), Évek hatalma (1966), amelyekben már érezhető a megállapodott, kiművelt, a változatlan emberi erényeket nemes lírává csiszoló, új hangvétel, méltán létrehozva az addig megjelent kötetek jogosult szintetikus válogatását. Az idő börtönében című kötetét (1970). Dénes György meditativ alkatú, befelé forduló költö. Élesen és érzékenyen rezonál az élet és az emberiség dolgaira. A jelen és a múlt, de elsősorban a formálódó jövő, az emberi társadalom közös gondja és a kinti világ vajúdásai telítik költészetét felelősségérzettel és felelősségtudattal — az emberért, a társadalomért, a népek sorsáért. De mindenekelőtt a szülőföld megálmodott, sóvárgott, alkotó munkát, életet biztosító békéjéért. A szülőföld szeretete Dénes György költészetében egyenlő a nagy klasszikusok szépséges megszövegezésű, szemérmes szívdobogásé „honszerelem" szavával és vallomásával, s ebben a honszerelemben egyszerre és elválaszthatatlanul van jelen a falu és a munkásosztály korparancsa, amely a költőt világgá küldte, világgá szólította, hogy hirdesse az emberi szót. Az emlékezés és emlékeztetés, a féltő gond és a bizakodó derűlátás mindig erőteljes, színes, gazdag képszerűségének eszközeivel: Gabonaföldek vetkeznek, vége a nyárnak, kihuny a mézgás ragyogás, kifulladnak a lombok, de tettebb lesz az élet, vaskosabb szárnyalással kering alá az ősz (Nyárutó) A tárgykör, az élet és világ szemlélete egyre bővül: az új kötetek — Szemben a mindenséggel. 1976; Fenyéren boróka, 1979; Virágzó némaság, 1981, az alkotó ember és az alkotó társadalom megbonthatatlan, belső frigyéről, ősi és az új társadalmi rendben megújult szövetségéről vallanak Dénes György költészetében, s arról, hogy a költő fellelte, begyűjtötte immár hivatása összes kellékeit, s ezeknek birtokában épit, gyarapít, munkál tovább. Olyan iróniával és szelíd, de mindenkihez címzett öniróniával, olykor — ezek a gondolatvillanások, csakúgy, mint erőteljes természeti képei, Dénes költészetének legerősebb, legmagabiztosabb tájaihoz tartoznak — finoman megrajzolt pillanatfelvételekkel: Hogyha már nem lesz mit mondanom, s az éj a telkemet belepte — kötélen, akasztott ember teste —, csüngök az utolsó gondolaton. (Utolsó szalmaszál) Az utolsó gondolat — jól tudjuk, sohasem az utolsó, hanem mindig újrakezdés, folytatás. Továbbfűzése a megkezdett gondolatsornak. Az immár közel tucatnyi verseskötetnek, a sok-sok tucatnyi prózai írásnak, karcolatnak, humoreszknek, újságcikknek, gondosan megformált műfordításnak — mindnyájunk egy és azonos, közös dallamának. Igen, Gyurka: közös a dallam, mert — ha mi voltunk „a hátország", hogy tulajdon szavaidat idézzem vissza, Ti voltatok a rohamra indulók, az új csehszlovákiai magyar irodalom harcos élgárdája. Az új fiatalok. Fiatalok hatvanévesen is: ezért figyelek fel minden alkalommal meghökkent mosollyal, valahányszor a Rádió magyar irodalmi szerkesztőségében Dénes Gyurkát keresem, s a mai fiatalok „Gyurka bácsihoz" kalauzolnak. Igen. Gyurka; egy fiatal, induló költészet egyik számottevő megalapozója voltál, s a — ma már létező és számottevő csehszlovákiai magyar irodalom szerves része és részese lettél. Maradj meg annak továbbra is, további versesköteteiddel, prózai írásaiddal, szerkesztői munkáddal — jó egészségben, töretlen munkakedvvel. Ezt várja tőled, aki ott állasz a vártán. Szemben a mindenséggel kiáltó ősök sora horpadt arcú emberfélék sora a tudat pereméig fel sem kapaszkodók sora — mindazok, akik ma még, szerte a világban, emberi szóra, testvéri segítségre várnak. — És azok sora is, akik szeretettel és barátsággal figyelik költői, írói, alkotói munkásságodat. RÁCZ OLIVÉR fotó: Prandl Sándor A remény hímporával Vihart kavarni? Nem. Csak szállni 1önnön és mélységek fölött lebegve, bölcsen áhftani a megsejtett szerelmet mely csírázásra ingerli a lelket: hogy létezik a megtagadott jóság s nem minden az élet s múlandóság, által taposván ördögárkon, kényen majd itt is, ott is rügy fakad a fényben s kegyes üdére vezet az ingoványon és fönnmarad és kizöldül a lábnyom, nem mállik szív a kéretlen pokolban millióstól — mert élve összedobban... így sejtem bízva s akarom még hinni, a béke mézes borát fogjuk inni, s bár lelket perzselő a mérges tajték; nem hull porába a vén földi hajlék. Forrná/ a kor Rám mordul a világ s felém karmol naponta; gondokból vihar, de lágyan száll az éj. egyszerre vagytok bennem: félelem. szenvedély, forró abroncs szorul dattatan homlokomra. Felnőtt a szó: tüdejében a füstös levegő, felnőtt a dac: ráhág a bölcs belátás, formál a kor. a változás s a váltás, ami elapadt s ami egyre nő. Becsvágy Egy fia gondolat — s már karmol a becsvágy, mint nyári sasfiók ha fészke körül vadorzó barangol. Szállnak a képzetek s a hajszolt becsvágy szorongva mondja fel a leckét habogva s kurtán törve meg a szót Rá-rásuhint minden idegen metaforára, éles csőre koppan, a sasfészekben nem ülhet nyugodtan. Mert zivatar és villám az égen, az új gondolat zűrrel, vésszel terhes. Karmolj, becsvágy — a lét titkoddal vemhes. A jó szédület Az éjbe csöppent fényjelek kinyílnak szirmuk csöndesen remeg. szemem fölissza szép csermelyeit, már tántorogva viszem az eget. viszem a hitté váttozottat a felfakadó látomást meglódul a világ kereke, vad körhintában száguldók tovább. mélység, magasság kifordul belőlem, a jó szédület fölvet a zenitre. forgok a Tejút csillagaival, s várok várok az örök üzenetre. 15
