A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-13 / 20. szám
A Humboldt Egyetem főépülete az egyetem, mert hiszen szellemi fellegváruk volt az akkor... A Humboldt Egyetem épületcsoportja szomszédos a könyvtárral. Onnan ide, innen oda vezet a mai diákok útja is. Nyomukba szegődöm majd, előbb azonban meghallgatom még az előadó magyarázatát, amely a most bemutatásra kerülő, régi újsággal, illetve Friedrich Oswald cikkeivel kapcsolatos: — El is határozta a porosz kormány, hogy lesújt a hegeliánusok fellegvárára, az egyetemre. Kinevezte Hegel dühödt ellenfelét tanárnak, aki azonban kudarcot szenvedett, mert ezek a cikkek erős, éles érvekkel szinte megsemmisítették tanítását. A cikkek álnéven kerültek közlésre. Szerzőjüknek eleinte nem is egy, hanem több ismert filozófust tartottak. Valójában Fridrich Engels rejtőzött az álnév mögött, aki akkor még nem találkozott Marxszal, de egyéves önkéntesként a közeli laktanyában szolgált és vendéghallgatóként az egyetemen tanult. Megállók az egyetem korinthoszi oszlopokkal tagolt, halványszürke főépülete előtt, és figyelem az érkező, távozó diákokat, tanárokat. Tudom, hogy Marx és Engels itt csak filozófiát tanultak, később, máshol lettek forradalmárokká, nem nagyítom fel az akkori egyetem hatását, de bizonyos hogy sok tekintetben itt formálódott szellemi arculatuk. Már a főbejárat vörös márványfalú lépcsőházában állok. A kapus hűvös szigorral kérdi: „Igazolványa van? Idetartozik? Tanár, vagy tanulni akar? Megismétli a kérdései# mert csak hallgatok, a falba vésett betűk, az egykori diák, Marx nekünk szánt sorait olvasom és fordítom: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen magyarázzák, de a feladat az, hogy megváltoztassuk." Persze, csodálkozik a kapus, amikor unszoló kérdéseire úgy válaszolok, hogy én igenis tanulni akarok; de mégse a rektori iroda felé igyekszem, amerre küld. Különben pedig Berlin, ez a csakis önmagához hasonlítható, Marxra emlékeztető város az eddiginél még inkább tetszik nekem. HAJDÚ ANDRÁS Archívum (2) es a szerző (2) felvételei Emberi sorsok A törvényesség nevében MINDANNYIUNK ÉRDEKÉBEN Az SZSZK Főügyészsége és az igazságügyminisztérium bírósági főosztálya — a Bratislavai Fővárosi Bíróság, a kerületi bíróságok és több járásbíróság büntető tanácsainak bevonásával — megvizsgálta a gazdasági és vagyon elleni bűncselekményekkel kapcsolatos bírósági döntéseket annak megállapítására: megfelel-e az ítélkezési gyakorlat a Büntető Törvénykönyv rendelkezéseinek és a szocialista törvényesség védelmét szolgáló jogpolitikai elveknek. E vizsgálat tapasztalatairól sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat. A fölmerült kérdések és az elhangzott válaszok sokaságából, a közvéleményt leginkább érdeklő problémákra összpontosítjuk most figyelmünket. S A bírósági statisztikák azt mutatják, hogy növekszik egyes gazdasági és vagyon elleni bűncselekmények száma. Milyen adatok jellemzik ezt a növekedést? — Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a vagyon elleni bűncselekmények miatt elítélteknek az összes felnőtt korú bűnelkövetőhöz viszonyított aránya, a korábbi évek adataival összehasonlítva, nem változott lényegesen. Változott viszont a vagyon elleni bűnözés szerkezete. Ennek egyik legjellemzőbb megnyilvánulási formája a lopás. Négy éwel ezelőtt a vagyon elleni bűncselekmények miatt elítéltek negyvenöt százaléka, tavaly viszont már csaknem hatvan százaléka követte el ezt a bűncselekményt. Az utóbbi két-három esztendőben csekély százalékban emelkedett a különböző nagyságrendű rablások és betöréses lopások száma is. A vagyon elleni bűncselekmények többségét, mintegy két harmadát, változatlanul a társadalmi tulajdon sérelmére követik el. Ebben a körben jellemzőek a pénzkezelői megbízatás kihasználásával elkövetett sikkasztások, illetve a magánokirat-hamisítással elkövetett csalások. A gazdasági jellegű törvényszegések csoportjában a vám- és devizabűncselekmények, valamint a különböző szintű üzérkedések tekinthetők „listavezetőnek". Az üzérkedők az áruellátás kisebb-nagyobb zavarait használják ki, valamint — a vámszervek megkerülésével — külföldről behozott árukkal kereskednek. § Kik követik el általában az ilyen természetű bűncselekményeket? — A különböző vizsgálatok azt jelezték, hogy a vagyon elleni bűncselekmények elkövetői jelentős számban rendezett anyagi körülmények között élnek, s többnyire alkalomszerűen követték el bűncselekményeiket. Elemi szükségleteik kielégítésére csak azok az egyébként munkaképes emberek követnek el bűncselekményt, akiknek munkakerülő, élösdi szemléletük miatt nincs megfelelő jövedelmük. Érdemes felfigyelni arra is, hogy a vám- és deviza-büncselekményeket, az üzérkedést, az adócsalást szinte kivétel nélkül megfelelő anyagi körülmények között élő emberek követték el, hogy ily módon elégítsék ki luxusigényeiket. § Hogyan tükröződnek a vizsgálati tapasztalatok a bíróságok ítélkezési gyakorlatában? — A gyakorlat erősen eltérő a vagyon elleni, illetve a gazdasági bűncselekmények megítélésében. Az előbbieknél a szabadságvesztés a meghatározó büntetési forma, a kisebb mérvű gazdasági bűncselekményeknél viszont a pénzbüntetés a leggyakoribb megtorlási módszer. A vizsgálat kimutatja, hogy a jövőben a büntetés szigora mellett, hasonló hangsúlyt kell helyezni a nevelő hatású intézkedésekre. Az első bűntényt elkövetők esetében például a próbára bocsátás elve alkalmazható. Ez azt jelenti, hogy a kisebb súlyú bűncselekmény elkövetőjével szemben a bíróság meghatározott próbaidőre elhalasztja a büntetés kiszabását. Ezzel a lehetőséggel bíróságaink egyelőre csupán korlátozott mértékben élnek. Természetesen, olyan esetekről van szó, amikor az esetleges próbára bocsátásnak nincs törvényi akadálya. S Talán a legveszélyesebb vagyon elleni bűncselekmény a rablás. Mennyire érzékelhető a bírósági gyakorlatban hogy az utóbbi években enyhén emelkedik a rablás bűntettére vállalkozók száma ? — A rablások többségét ittas, alkalmi ivópartnerek sérelmére követik el. Szerencsére, a legdurvább módon elkövetett rablási bűntettek száma csekély. Emelkedett viszont a csoportosan elkövetett rablások száma, amiben a kiskorú tetteseknek is jelentős részük van. A törvényszegésnek ez a veszélyes formája, természetesen, a bírósági gyakorlatban is tükröződik. Ebben a bűnelkövetési csoportban jelentősen növekszik a feltétel nélkül kiszabott szabadságvesztések és egyéb büntetések száma. § A vagyon elleni bűncselekmények többségét a társadalmi tulajdon sérelmére követik el. E tény azonban nem túlságosan szembeszökő, ha a büntetéseket, mondjuk, a személyi javakat károsítok büntetéseivel hasonlítjuk össze. — A bírósági gyakorlatnak mindkét irányban egyre szigorúbbá kell válnia. Igaz ugyan, hogy a társadalmi tulajdont károsítok vannak többségben, ám főként a lakásbetörések, víkendházrablások és gépkocsifosztogatások révén évről évre nagyobb a személyek javai elleni cselekmények aránya. Az elmúlt időszakban végzett vizsgálat eredményei kimutatták, hogy a bíróságok nem minden esetben élnek a valóban szigorú büntetés kiszabásának lehetőségével. Nyilvánvalóan nem azért, mert a kiemelt fontosságú társadalmi tulajdon, vagy az egyéni vagyon védelmének igényét figyelmen kívül hagynák; hanem azért, mert esetenként túlértékelik az olyan kedvező személyi körülményeket, mint például a büntetlen előélet. Általában azonban bíróságaink joggyakorlatában következetességről és fokozottabb szigorról beszélhetünk. Ez azért is fontos, mert a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőinek több mint egy harmada már korábban is összeütközésbe került a törvénnyel — többnyire ugyanolyan vagy hasonló bűncselekményért. Az ilyen személyekkel szemben különösképpen indokolt a fokozott szigor, ami a szabadságvesztések időtartamának növekedésében nyilvánul meg. A szigorúbb büntetőjogi eljárások egyben azt is kifejezik, hogy az ítélkezési gyakorlat lépést tart a bűncselekmények súlyának növekedésével; valamint azt is, hogy a visszaeső bűnözés fokozott veszélyt jelent a társadalomra. A vizsgálati tapasztalatok eredményeképpen leszögezhető, hogy a szlovákiai bíróságok büntetéskiszabási gyakoriata kiegyensúlyozott, megfelel a Büntető Törvénykönyv előírásainak és a szocialista törvényesség, illetve hát mindannyiunk védelmét célzó jogpolitikai elveknek. Ezt mind az elsőtökön lezárt, mind a fellebbviteli bíróságokon tárgyalt esetek büntetőjogi gyakorlata bizonyítja. 17
