A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-13 / 20. szám
lót. Ki kell ábrándítanom, — eredetiben látni nem állt módomban. Aztán meg Julika csacsog arról, milyen szépek voltak Moszkvában a Télapó-ünnepélyek. Végül a két lány — édesanyjuk kérésére — hajlandó egy kis ideig csendben maradni annak fejében, ha előadhatják azokat a dalocskákat, amelyeket még Moszkvában az orosz óvodában tanultak. — Sajnos felejtenek a gyerekek, bár még mindig kitűnően beszélnek oroszul — mondja Kati. — Más környezetben, és nyelvi közegben éltünk, de a gyerekeknek ez nem jelentett különösebb törést, hiszen Moszkvában is magyar iskolába jártak. Amíg beszélgetünk, bor, kávé is kerül az asztalra. — Moszkvában teáztunk, — jegyzi meg halkan Vili. — Itthon szép lassan „átálltunk" a kávéra. — Hogyan tudott négy ember, egy idegen nagyvárosban otthonra találni? — fűzöm tovább a szót, s négy ember szájából kapom rá a választ, hogy nem is volt olyan nehéz. A KGST keretében dolgozók egyazon helyen laktak, sok-sok érdekes kirándulást, rendezvényt szerveztek számukra. Minden Moszkvában töltött nap élmény volt... — Hazaérkezésünk után — meséli Vili — nekem leginkább az egészséges, hófehér orosz telek hiányoztak. Mínusz negyvenfokos hideget is átéltünk, de valahogy nem fáztunk. Az orosz tél csodálatos. Maguk az oroszok is úgy mondják, hogy „mátyuska zimá", meg „zimuska zimá", dédelgetik, mert jónak tartják a nagy havas telet, amely pihenni hagyja a természetet. Sokat kirándultunk Moszkvában, télen is, annak ellenére, hogy sok volt a munkám, dehát ott nem kötötte le az embert a kert, a ház körüli munka ... — A hat esztendő bizonyára arra is lehetőséget nyújtott, hogy szakmailag fejlődj, továbbképezd magad ... — Természetesen. A szovjet szabványügyi hivatal mérnök-továbbképző intézetében a minőségirányítás területén mélyítettem el ismereteimet, s ennek köszönhetően hazatérésem után munkahelyemen nem a mérésüggyel foglalkozom újra, hanem a minőségirányításba kapcsolódom be. Ezenkívül Moszkvában oroszból és angolból nyelvvizsgát tettem, valamint elvégeztem a marxista-leninista esti egyetemet, és nem utolsósorban a társadalomtudományok akadémiáján egy két évig tartó tanfolyamra jártam ... — Min ted, a családra is jutott bőven idő — mondom, de még be sem fejezem a mondatot, a két lány szinte egyszerre szólal meg: — Tallinnban érdekes autóbuszokat láttunk .. és láttuk a fehér éjszakákat .. .1 — Felsorolni is nehéz lenne, olyan sok helyen jártunk — folytatja édesanyjuk. — Megismertük Moszkvát, s nemcsak a nevezetességeket, hanem az embereket is, akik nagyon segítőkészek, és kedvesek. — Katit a legtöbb helyen litván nak vélték — folytatja Vili. Tallinnban, Észtország fővárosában járva volt egy érdekes esetünk. A híres falumúzeumba igyekezve megkérdezte tőlünk a taxisofőr, hogy milyen nyelven is beszélünk, mert finnül nem, az biztos, mégis ismerősen csengenek fülében a szavaink, annak ellenére, hogy egy szót sem ért belőlük. Amikor elmondtuk, hogy mi magyarok vagyunk, megoldódott számára a rejtély ... — Gyerekek, hol jobb? Moszkvában, vagy itthon? — kérdezem. Julika gondolkodik, aztán ragyogó arccal mondja: — Nyáron itthon, télen Moszkvában! — Az igazság az, — fűzi hozzá az édesapjuk, — hogy hat-hét esztendőnél hosszabb időre nem jó elszakadnia az embernek az otthonától, a hazájától. Hiszen ez alatt a néhány év alatt is sokat változott itthon az élet. Nem jó, ha az ember túl sokáig van távol. A hat év ideálisnak mondható. Legalábbis én így érzem. Közhelynek hat talán, de úgy igaz. hogy itthon a legjobb ... DUSÍK ÉVA Prand! Sándor felvételei 13
