A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-13 / 20. szám
Hallottukolvastukláttuk TELEVÍZIÓ A Tisza A történelem úgy alakult, ahogyan alakult, de nekünk tudnunk kell egymásról, számon kell tartanunk egymás gondolatait, álmait, vízióit bárhol születtek is. Ezt a célt szolgálta a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiója és az Újvidéki Televízió első koprodukciós filmje, „A Tisza", hogy a költészet segítségével is közelebb hozzák egymáshoz a Tisza menti népeket. Magyarországi és vajdasági költők szóltak kedves folyójukról — a két nép közötti öszszekötö kapocsról. A verseket a Tisza egyegy jellegezetes szakaszán magyarországi és vajdasági színészek mondták el. „Öreg Tisza, te régi, jó rokon"; így indul az egyik vajdasági magyar költő versében a történelmi visszapillantás. A szívünkből halljuk felsejleni a szavakat, a bennünk lobogó múltat: „... gyökeret vertem itt, ez ősi földben) gyökereimmel markolom e táj aranyát) odvas törzsekben fészket vet a múlt... /". A versek közötti képsorokon feltűnt a zentai sétány, az impozáns törökbecsei amfiteátrum, az óbecsei Ferenc-csatorna zsilipjei, egy ritkaság számba menő régi komp Adáról, a szegedi, tápéi Tisza-part és a csongrádi ponthíd. Megsárgult levelezőlapokról idézték fel az egykori Kanizsát, Szegedet és , Zentát. Régi fotókról pedig azokat a mesterségeket, amelyeket a Tisza szült. A versek szavaiból készített csónakon barangolhattuk be a sokarcú Tisza-menti történelmet a folyóról szóló koprodukciós film jóvoltából. Ebben az évben újabb közös műsorokat készítenek az újvidéki és a szegedi televíziósok. (korcsmáros) FOLYÓIRAT Az írónő Székely Éva Az, hogy Székely Éva: Sími csak a győztesnek szabad című nagysikerű könyve szinte „pillanatok alatt" elfogyott a könyvesboltok pultjairól (és pultjai alól), sokak szerint tán nem is a szerző írói talentumának, hanem személyiségének és személyén keresztül az élsport — nevezetesen az úszósport — kulisszatitkaiba való bepillantás lehetőségének volt betudható. Azt azonban, hogy mostantól az eddigi kételkedők is kénytelenek lesznek megváltoztatni véleményüket Székely Éva írói talentumát illetően. Hogy miért? A Rakéta Regényújság 10-es számában jelent meg Székely Évának egy írása, „Vendégjog" címen, amelyben egy vele folytatott rádióbeszélgetésben elhangzott kérdéseket, válaszait, s (ami igen lényeges) a kérdésekre az adásban ugyan el nem mondott, ám gondolatban nagyon őszintén megfogalmazott véleményét, észrevételeit vetette papírra. Hogy valóságos vagy fiktív beszélgetésről van-e szó, nem tudom, mivel jómagam a beszélgetést (sem a beszélgetésről) nem hallottam. Csak az írást záró, a beszélgetés élsportolói precizitással elvégzett időbeli és tartalmi felosztásából merek tippelni az adás valódiságára. Ám végsösoron nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy milyen mesterien jeleníti meg Székely Éva az egész beszélgetés atmoszféráját, azt a fojtogató, bénító és megalázó légkört, amelyben — a „Vendégjogot" és minden előzetes megállapodást felrúgva — csak az említett „kulisszatitkok" felöl megközelítve próbálja meg szinte kiteríteni riportalanyát a riporter, illetve a személyén keresztül kérdéseket feltevő közvélemény. Mesterien ismeri fel (és adja most vissza) ezt a provokatív megközelítést a „Vendég", s az írást olvasva örömmel nyugtázzuk (hisz elejétől neki szurkolunk), hogy nem hagyja magát kiprovokálni a kétes értelmű kérdésekkel és célzásokkal, s szíve szerinti válaszait, véleményét és észrevételeit inkább csak saját magának fogalmazza meg. „Sírni csak a győztesnek szabad", ez volt a nagysikerű Székely Éva könyv címe. S most a „Vendégjog" elolvasása utáni első emócióktól indíttatva — egy kis szójátékkal élve — így fejezném be e néhány papírra vetett gondolatot: írni a győztesnek is szabad. És kell! Németh Gyula KÖNYV Oppenheim: Az ókori Mezopotámia „E három kategória: nyelvi, faji és etnikai között roppant bonyolult az összefüggés. Mezopotámiában, és még távol vagyunk attól, hogy megfelelőképpen feltártuk volna. Bár nagyjából általános az egyetértés abban, hogy a faji, etnikai és nyelvi csoportok csak ritkán esnek egybe az ilyen összetett civilizációkban, hadd hívjuk fel a figyelmet mégis arra a tényre, hogy éppen az írott szövegek nem adnak megfelelő felvilágosítást az őket létrehozó társadalomban ténylegesen használt nyelvet illetően. Különösen érvényes ez Mezopotámiában, ahol — gyakrabban, mint feltételezni szoktuk — végletes és merev hagyományosság választotta el az írnok által használt nyelvet attól, amelyet ö és környezete mindennapi életben beszélt" — tudjuk meg az egyik legérdekesebb információt a kiváló asszirológus könyvéből. Az ókori nagy társadalmak,, különösképpen az ókori Közel-Kelet s még ezen belül is főként az ókori Mezopotámia iránti nagy érdeklődés kielégítésének egyik tünete e könyv magyar nyelven való megjelentetése. Köztudott, hogy Oppenheim műve az asszirológia legjelentősebb szintézise, noha .. . noha mifelénk Mezopotámia elsősorban a „sumerológusok" szabad préda-terepe s ezzel a „tudománnyal” éppen Oppenheim nem foglalkozik! S ezzel, gondolom, máris elvettem egy sereg érdeklődő kedvét attól, hogy elolvassa Az ókori Mezopotámiát. S ez már csak azért sem hiábavaló elkedvetlenítés, mert Oppenheim professzor monográfiája valóban nem könnyű olvasmány. Nem „divatos" tudomány iránti érdeklődést kielégíteni hivatott bestseller, mégcsak nem is olcsó „tudománynépszerűsitő" munka. Noha ennek az ellenkezőjét sem állíthatjuk róla, hogy ezzel végleg elriasszunk tőle minden Innen-onnan jószándékú érdeklődőt. Mert a valóság ezúttal is a kettő között van. Szintézis valóban s nemcsak abban az értelemben az, hogy egy nagy tudósnak, aki alighanem a legtöbb ékírásos szöveget olvasta el minden idők asszirológusai közül, ahogy azt Komoróczy Géza előszavából megtudhatjuk, egy élet komoly tudományos munkásságának az eredményeit hozza tető alá, de szintézis abban az értelemben is, hogy ötvözete a tudományos monográfiának és a legjobb értelemben vett tudomány-népszerűsítő munkáknak. „A művelt laikushoz szól, de nélkülözhetetlen eszköze az ókori civilizációkkal foglalkozó szakembereknek és tudósoknak is. Tankönyvként használatos az ókori történelemmel foglalkozó iskolákban és egyetemeken, s állandó kézikönyve a hivatásos asszirológusnak, aki újra és újra hozzá fordul, hogy mériegelje észrevételeit, és útbaigazítást találjon alapos jegyzeteiből és bibliográfiájából" — írja Komoróczy Géza.-cselényi-Omszkból hétvégi víkendre és szabadságra Csernolucsjába járnak az emberek, ahol egész sor üdülő és rekreációs berendezés található. A dombos terület télen kitűnően alkalmas sífutásra, az edzettebbek egész évben fürödnek a nyitott, termálvizes úszómedencében. Szkopjében érdekes régészeti anyag bemutatására került sor. A legértékesebb kiállított tárgyak közé tartozik a képen látható szobrocska, amely a termékenység istennőjét ábrázolja és a neolitikumból származik. Kelemen Gábor: Bakszekér A Cserhát keleti lejtőjén egy palóc falu küszködik a megmaradásáért. Háromszáznál alig valamivel több lakosa van. Ehhez az „alig-faluhoz" erős szálakkal kötődik Kelemen Gábor, a Bakszekér p. könyv írója. Mi végett íródott a Bakszekér? „A falu nem eladó, a falut nem temetni, hanem éltetni akarják lakosai." — A műből kölcsönzött iménti mondat találó. Elevenbe vágó témák, munka- és életkedv emésztő gondok, őszinte kérdések és igazságot szolgáltató válaszok hevítik és sarkallják az olvasót együttérzésre, együttgondolkodásra. Mert Kelemen Gábor szívén viseli a falu sorsát, mert a teljes élet ábrázolására törekszik, ezért hallja meg csöpnyi faluja, otthona minden keserű sóhajtását, boldog szívdobbanását. A múltat kutatja, faggatja, mint ahogy könyvének egyik szereplője mondja: „Mert sok mindent rejt még itt a föld. titkokat takar a fal. Csak... meg kellene egy kicsit vallatni." E vallatás-vallomás során Kozárd és közvetlen környéke tegnapjaival, de napjaink égető problémáival is megismerkedünk. Az író védelmébe veszi a „szerepkör nélküli" települést, ahol szintén születnek emberek, habár kevesebben, mint ahányat a temetőbe évente kikisérnek. A szerző a nyílt beszéd híve (íróember lehet-e másé?), mert nap mint nap tapasztalja, hogy az még rövidebb távon is kifizetődő, mint a mellébeszélés. Enyészetre bízni megteremtett értékeinket? Nem! A nagyvárosi élettől megcsömörlött, falusi menedék után vágyók keresnek ma otthont a pöttömnyi faluban. Nem kerülnek így ebek harmincadjára a házak, csűrök, kertek, szőlők... Kozárdon sem, az országban máshol sem. A mai magyar falu öt tételben — summázható röviden a könyv szerkezeti felépí tése. A címadó írás a teremtés, a munka szülte örömérzés fontosságára vetíti a fényt A munkáéra, amelytől más lesz az ember tartása. Erről a hagyománytisztelő, jellemés jelenetformáló munkáról szól Kelemen Gá bor remek könyve, amelyet Lóránt János szép grafikái díszítenek. Urbán Aladár
