A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-06 / 19. szám
Vizespohár vagy pezsgöskehely, boros pohár vagy hüvelykujjnyi nagyságú kupi ca — az üvegipar szakmai nyelvén vala mennyit öblös üvegnek hívják. Igaz, ez a gyűjtőnév talán nem cseng olyan szépen, mint egy meghitt koccintás, ám minden esetre találó. Mert ami nem síküveg vagy táblaüveg, az egyszerűen öblös üveg. S hogy mennyire az, jól látható az 1712-ben létesült harrachovi, a még régebbi időkből származó rokytnicai és az észak-csehországi dombvidék többi üveggyárának kemencéi mellett, hiszen vizeskancsó, hamutartó vagy virágváza készüljön az alapanyagból, rendre tüzes buborékként száll ki a vörösen izzó hutából. Persze, az üveggyártást gépesíteni is lehet, de valóban szépen csillogó, nemes formájú tárgyat csak az emberi kéz tud formálni. Ezért Harrachovban, Rokytnicában, Sklenaricében — és az észak-csehországi üveghuták táján mindenütt — főképpen apáról fiúra száll e régi mesterség hagyománya: jelenleg is ezek a gyárak foglalkoztatják a világhírű cseh üvegfúvók őseinek és mai mestereinek gyermekeit. Természetesen, ma már nem tudja számbavenní senki sem, hogy az elmúlt esztendők százai alatt hány pohár, korsó, pezsgés billikom, fonalas díszü üvegedény, köszörült cseh serleg, maratott réteges üvegedény, csiszolt üvegkupa s rengeteg más üvegáru készült itt. Egy dolog azonban mindenképpen bizonyos: ennek a sűrű erdőkkel borított és különféle értékes nyersanyagokban gazdag, dombos, helyenként sziklás vidéknek évszázadokon át főképpen az üveg adott kenyeret. A Cseh Óriáshegység, a Krkonoše vidéke munkásmozgalmi krónikájának tanúsága szerint ha szűkösen is, de adott. És akinek mégsem jutott munka (elvégre a grófi sarjnak számitó Rajmundok, Kaiserek, Boukalok és a többi tulajdonos elsősorban a saját hasznát nézte), az másutt próbált szerencsét, más csehországi hutákban vagy külföldön érvényesítette az üvegfúvás örökölt mesterségét. Persze, a valamikor más tájra vetődött, de a körülmények szerencsés alakulása révén mégis hazasodródott mesterek utódai ma is itt élnek, most már mindennapi kenyérharc és egyéb megélhetési gondok nélkül. Csupán ségnek az automatizálás?! A gépesítés ugyanis jellegtelenné tenné a készítményeket: a híres csehüveg tömegcikké válna. Jelenleg — a hagyományos eljárással termelő üveggyárakban — legföljebb egyforma stílusú sorozatok léteznek, de „uniformizált szériák" nem. Ellenkező esetben, érthetően, fölösleges lenne a kemencék mellett hajladozó üvegfúvók, a homokkőkorongok fölé görnyedő üvegcsiszolók formaérzéke, ízlése, szak tudása. A harrachovi, a sklenaficei és a környék többi üveggyárának még a szemétdombja is a szivárvány minden színében csillog-villog. Itt gyűjtik az olvasztókemencék alján dermedt aljanyagot. Itt találkoztam Milan Metálekkel, a harrachovi üzem iparművészével. Nem titok, hogy a szakmájában óriási tekintélynek örvendő képzőművészt sok esetben épp a szilárd masszává dermedő üveg szeszélyes erezése és a formák szabálytalansága ihleti újabb meg újabb üvegformák mintázására. Hangjában érződik, hogy most is lelkesedik: — Látja ezeket a színeket? Mézszin, lila. meggypiros, mogyoróbarna, téglavörös, tengerkék . . és persze az alaptónusok ezernyi egyéb árnyalata. Csodálatos színösszetételek, még ilyen megmunkálásán állapotban is. A mi szakmánkban a színek és a formák játszanak döntő szerepet. Nézze például ezt az elefántcsontszínű üvegmasszát, amelynek mélyére érdekes rétegezödéssel beleereződött a sötét mézszínü üveg! A festékanyagok olvadásának hőfokáról, szinezési készségéről az üveggyárak e félreeső zugában tanulnak meg a legtöbbet az iparművészek. Az iskolában legföljebb csak annyit sajátíthat el az ember, hogy kobalt adagolásával kék üveg keletkezik, hogy szép zöld üveget vas hozzáadásával nyerünk, hogy barna üveget akkor kapunk, ha az üvegkeverékbe természetes szénvegyü leteket is teszünk. Az árnyalatokat, az arányokat azonban mindenkinek egyéni leg kell kikisérleteznie . . . Csoda hát, ha az iparművész beszélgetés közben is a kincskeresők tekintetének nyugtalanságával szemléli a halom ba gyűjtött aljanyag bizarr formáit és a meglepőbbnél meglepőbb színváltozatait?... Az észak-csehországi üveggyárak között vannak olyanok is, amelyek több évszázada működnek, gazdag termelési tapasztalatokkal rendelkeznek és világraszóló hírnevük van; de olyanok is, amelyek csak századunkban kezdték el a termelést, mégha lényegesen modernebb műszaki bázison is. Bármelyik üzemben is készüljön azonban az eredeti csehüveg, szinte valamennyi darabja a kényes ízlésű gyűjtök csodálatának és a vásárlók elismerésének tárgya. Akár a tévénézők is számtalanszor szemtanúi voltak, amint a különösen kedves külföldi vendéget, művészt vagy sportolót a csehszlovák vendéglátók Nový Bor, Harrachov, Rokytnica és más városkák üveggyárainak remekeivel ajándékozták meg. Itt kell elmondani azt is, hogy hazai üzleteinkben bármily nagyok is az igények a cseh művészi üveg iránt, ebben a kiviteli ágazatban nem mondhatunk le az egyre növekvő exportról sem. Ennek következményeképpen a csehországi üveggyárak termékei a világ öt kontinensére jutnak el. Manapság az emberek — mind hazánkban, mind külföldön — a lakáskultúra fejlődésének függvényeként már nemcsak otthonuk berendezésére, hanem annak díszítésére, hangulatosabbá tételére is törekednek. Egyre többen ismerik fel a művészi üvegtárgyak különféle típusainak atmoszférateremtö erejét, és élnek is ezzel a dekorációs lehetőséggel. így nem is meglepő, hogy nemcsak a kereslet növekszik a csehüveg iránt, hanem a nemzetközi elismerések száma is egyre gyarapszik. Pusztán a harrachoviak két alkalommal nyertek már Grand Prix-t, azaz nemzetközi nagydíjat. Éspedig nem kisebb fórumon, mint a Bruxelles i és a montreáli világkiállításokon! MIKLÓSI PÉTER FOTÓ: GYÖKERES GYÖRGY
